Posts Tagged Nairobi

Gyűjtés az iskola betonozására

Károly egy fontos kéréssel fordult a gyülekezet tagjaihoz, és Istennek hála időközben már összegyűlt egy osztályterem lebetonozásának ára. A másik kettőre még gyűjteni kell. Aki szeretne erre a célra adakozni, a Közhely istentiszteletein megteheti.

Előre is köszönjük mindenkinek, akit az Úr adakozásra indít.
Lent olvasható Károly levele.


Kegyelem és békesség Istentől!

Levelem tárgya felajánlások gyűjtése a mautumai iskola betonozásához. Ha olvastátok a blogot, akkor tudjátok, hogy pár hete volt az új épület átadása, de közel sincs még befejezve, hiányoznak az ablakok, ajtók, aljzatbeton és egyebek. Az iskola épülete négy tanteremből áll, tantermenként mindent egybevetve 100 USD kell a betonozáshoz, ami azt jelenti, hogy a helyi szakember és jómagam végeznénk a munkát. Jelenleg egy tanteremre van meg a pénz, szóval a másik háromért kilincselek. Tudom, hogy ez otthon sem kevés pénz, de itteni viszonylatban, főleg a vidéki településeken ez óriási összeg. Szóval szeretném, ha a mi kis gyülekezetünk egy kis segítséget nyújtana a helyi testvéreknek és magára vállalná egy-két osztály lebetonozásának költségeit. Kérlek, gondolkodjatok rajta. Igen nagy örömet szereznétek az itteni gyerekeknek, és Isten előtt is kedves illat lenne. Ha nagyon megindultatok, egyéni felajánlásokat is szívesen fogadunk a további tantermekhez. Köszönöm, hogy időt szántatok rám, nagyon reménykedem a segítségetekben.

Az Úr áldjon meg benneteket békességgel és bőséggel!

Károly

Reklámok

, ,

Hozzászólás

Kibera – Hanging on the train

Április 18-24.
Már három hete, hogy Kiberában dolgozunk, a munka jól halad és a körülményekbe is beleszoktam. A vonatozást kimondottan kedvelem. Reggel fél ötkor kelek és imádkozással kezdem a napot, azután vizet forralok a kávéhoz és elolvasom a napi áhítat útmutatóját, majd hivatkozott a bibliai fejezeteket. Elmélkedek egy keveset a kávé mellett és végül elolvasok egy zsoltárt. Ezek után megreggelizem, felöltözöm és hat előtt tíz perccel elindulok Dagorettibe, ahol Antony-val találkozom és együtt sétálunk az állomásra.

A vonaton reggel mindig a harmadik kocsiban utazom, mióta egy hölgy megszólított és invitált a hármas kocsihoz, mondván ott minden reggel istentisztelet van. És tényleg, dicsőítéssel kezdünk, majd imádkozunk, ismét énekelünk és végül valaki mindig prédikál. Jó így kezdeni a napot, nagyon kedvelem.

Falazás Kiberában


Kiberába érve lejutni a vonatról komoly küzdelem, és ha nem vagy elég szemfüles és erőszakos, akkor nem jutsz le, mint a minap, amikor kénytelenek voltunk visszasétálni a következő állomásról. Szóval miután leküzdjük magunkat a vonatról, megreggelizünk és irány a munka, egy órakor ebédidő, majd kettőtől ismét munka fél hatig. A vonat hatkor az állomáson van, szóval néha nagyon kell szedni a lábunkat, és akkor jön a hazaút, ami ma már az egyik kedvencem.

Az iskola első szintje


Itt nincsenek szabályok, nincs “Kihajolni veszélyes” tábla, nincs “A vonat csak zárt ajtókkal közlekedik” felirat, itt mindenki úgy utazik, ahogy jólesik. Mit mondjak, elsőre elég félelmetes volt utolsó emberként lógni az utolsó lépcsőn harmadmagammal, de a vonatozás kemény világ, így vagy megszokod a rendszert, vagy séta… Itt a le- és felszállás egy időben zajlik, mivel a masiniszták igen akkurátus emberek és nem akarnak eltérni a menetrendtől, szóval az indulás ideje független attól, hogy az emberek befejezték-e a vonat elhagyását, vagy éppen a vonatra feljutással kapcsolatos tevékenységüket: ha üt az óra, akkor bizony indulni kell, így nem árt “tolakodni”.

Készül az iskola tetője


Ma már nem aggódom, tudom, hogy utolsóként mindig fel tudok-e kapaszkodni, mert az emberek azért figyelnek, hogy lehetőleg minden utazni vágyó pajtás feljusson, szóval mindig van egy kis hely. Mit mondjak, gyerekkorom óta szerettem volna a lépcsőn kapaszkodva utazni, kihajolni az ablakon vagy éppen az ajtóban ülve nézni az elsuhanó tájat, és ez most megadatott anélkül, hogy bármi szabályt áthágtam volna. Dicsőség az Úrnak!

Hazafelé Kibera sikátorain át


Leveskortyolás a kiberai állomáson


A vonat háromnegyed hétre érkezik meg Dagorettibe, ahonnan egy húszperces tempós séta után ismét otthon vagyok, gyorsan lezuhanyozom, megkávézok, majd megvacsorázom és ejtőzöm egy kicsit, tanulom az angolt, olvasom Isten igéjét, vagy meghallgatok egy Derek Prince tanítást, hála a Zúgó Szél Alapítványnak.
Majd lefekvés előtt imádkozok és hálát adok az Úrnak, hogy az Ő útjain járhatok és Ő az, aki megóv engem, Ő az, aki velem van mindenkor. “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened.” Ámen.

, , , , ,

Hozzászólás

Első munkanap a slumban


Március 29.
4:40 – a telefonom borzasztó hangja szakítja meg az álmomat, csak nagy nehezen sikerül magamhoz térnem. Még minden teljes sötétségbe burkolózik, a hajnali levegő igen csipős. Lassan összeszedem magam, imádkozom, igét olvasok, megreggelizem, majd nekilátok felöltözni és összepakolni a cuccomat. Fél hat felé sikerül elindulnom Dagorettibe. Még mindig tökéletes sötétég, közvilagitas ohne, szóval baktatok az úton az afrikaiakkal a talalkozónk felé. A benzinkútnál Antony vár rám és együtt folytatjuk utunkat Baba Kevin házához, ahol Francis vár minket a “samuval”. Berakjuk a samut a hátizsákomba és indulunk is az állomásra, mert késésben vagyunk. A vonat elvileg 6:30-kor érkezik , de itt sosem lehet tudni…

Pirkadat a vasútnál Dagorettiben

Világosodik, a vágányok mellett sétalunk, amikor meghalljuk a vonat hangját, elkezdünk szaladni. Mit mondjak, reggel fel hétkor, két asóval és egy nyolckilós samuval a hátizsákomban, 1888 méterre a tengerszinttől, csodálkozó afrikaiaktól hemzsegő vonat mellett szaladni nem valami felemelő-, ellenben igen fárasztó mutatvány.

Várakozók a sínek mellett - már világosodik


Mindenesetre elértük a vonatot és még helyünk is akadt. Negyven percnyi vonatozás után megérkezünk Kiberába, a világ masodik legnagyobb nyomornegyedébe (slum). Az allomástól az iskola kb. tizenöt perc gyalog (hogy máshogy?), de közben megállunk reggelizni egy közeli hotelben.

Kibera tetőrengetege


A hotel errefelé nem szállodát jelent, hanem meleg ételt forgalmazó helyiséget. Mondjuk étteremnek, bár ez erős túlzás, mert a mi vasúti restink Michelin-csillagos (Jól irtam, Norbi?) étterem ehhez viszonyítva. Elfogyasztjuk reggelinket, ami teából és két mandaziból (fánkféleség) áll, majd kényelmesen átballagunk az iskolába, átvedlünk és nekilátunk a munkának.

Kibera - A felejthetetlen Katulani Campus Hotel


A munka kicsit megterhelő, az új épulet alapját tötljük fel kővel, majd mikor ezzel végeztünk, a samuval szépen egyenletesre zúzzuk a köveket, és így nagyjából – hangsúlyozom: nagyjából – sík felületet kapunk. Ilyen fajta munkával a múlt század elején játszódó amerikai filmeken lehet találkozni, csak ott éppen rabok végzik büntiből. A tűző napon elég kimerítő foglalatosság, nem beszáéve a szerszámok álapotáról, ami katasztrofális. De azért szépen tesszük, amit tennünk kell, mígnem egyszer csak a samu feje önálló életre kelve elzúg a fülem mellett, miközben én a nyelet markolom. Hümm, nem jó jel, de semmi gond, megúsztuk. Tovább! A samu fejét visszahelyezzük a nyélre, ami természetesen tovább rontja az addig sem éppen első osztályú nyél minőségét, hogy a hosszúságáról ne is szóljak. Sebaj, dolgozunk tovább, mi bajunk lehet… Nem sokkal később a samu nyele megcsúszik a kezemben, aminek következtében a sajat fejemet találom el. Remek! A fejbőröm elpattan, és jelentős mennyiségű vér kezd folydogálni a fejemből.

Jaj a köveknek!


Francis hívja Andrew-t, az igazgatót , aki sietve érkezik az elsősegély dobozzal. A sebet és környékét megtisztítjuk a portól, a vértől és a kórokozóktol kólával, majd a jól ismert betadinnal teljes mértékű fertőtlenítést végzünk és só alkalmazásával csillapítjuk a vérzést , segítve a későbbi esztétikus gyógyulást. Mindezek után felhelyezünk egy kis gézt a sebre, majd rá a sapka és kész is vagyunk. A lényeg, hogy jól érzem magam, semmi szédülés, minden remek.

Fejbe kólint a felismerés - Károly a samuval


Egy óra felé átsétálunk a hotelbe és megebédelünk a helyi specialitásból, ami ohne hús, viszont bőséges köret a körethez. Mindezt lekisérjük egy banánnal és némi kólával, majd visszatérünk a támaszpontra, egy kis pihenésre. Aztán ismét munkához látunk, majd úgy fél négy felé végzünk is. Mivel további utasítással nem láttak el, ezért várakozó álláspontra helyezkedünk, ugyanis Baba Kevin telefonon jelezte: hamarosan érkezik. Természetesen nem jött, szóval öt után atöltöztünk és elindultunk a vonathoz.

Kibera vasútállomása


A síneknél várakozás: a vonat késik egy keveset, ezért nem is igen vár a felszállókra, hanem elrajtol. Mindenki próbál felpattanni minél előbb, nehogy lemaradjon. Nekünk is sikerül felkapaszkodni és lassan zötykölődünk hazafelé. Hét előtt nem sokkal megérkezünk Dagorettibe, leszállunk, elbúcsúzunk: holnap hatkor a főúton talákozunk. Lassan és igen fáradtan hazasétálok és veszek egy jó hideg zuhanyt, nem azért, mert kedvem lelem benne, egyszerűen ezen a tájékon nincs melegvíz. Megkávézok, harapok valamit, majd beesek az ágyba, imádkozom, és mára ennyi. Ha belegondolok, hogy az egész április erről fog szólni… Ohhh Uram segits meg. Mind emellett szeretek itt lenni és nagyon kedvelem az ittenieket, jó az Úrnak útjan járni.

Károly és a zöld Kenya

, , , , ,

Hozzászólás

A mautumai iskolaavatás

Március 31. – április 4.
Öt napos vidéki látogatásra indulunk Shiru-Mautuma-Busia helységekbe, Kenya nyugati részén, így ha csak rövid ideig is, de ismét a Föld északi féltekéjén lehetek. Reggel tízkor indulunk a templomtól, Vickie vezet, mellette Daniel az ICCM kordinátora, mögöttük Jill és én, majd következik Cynthia és Bernard. Első megállónk Kijabe, ahol látogatást teszünk egy amerikai misszionáriusnál, én eközben autót szerelek mert a fekvőrendőrök megadásra késztették a pótkeréktartót, így kénytelen vagyok eltávolítani. Következő pit stop Nakuru, ahol elfogyasztjuk ebédünket és már suhanunk is tovább Shiru felé. Az Egyenlítőnél megállunk egy fénykép erejéig, de mintha csak ott se lettünk volna. Este hat felé érkezünk Shiruba, ahol pásztor Martin és családja lát vendégül minket éjszakára. Csak jelzem, a család nem kicsi: tizenegy gyermekük van, szóval nem tétlenkednek. A fogadtatás nagyon kedves, a vacsora több mint kitűnő, az estet ismekedéssel és egy rögtönzött istentisztelettel zárjuk.

Másnap reggeli után pásztor Martinnal felszerelkezve indulunk is tovább Mautumába, ahol egy kis kerítés felállításban és az iskolaavatóban lesz részünk. A mautumai szállásunk tulajdonképpen egy vendégház, teljesen elzárva a külvilágtól, a műúttól kb. fél óra kocsival, nincs áram, víz csak a forrástól, a WC guggolós-pottyantós, fürdés lavorból. De a vendégszeretet kárpótol minden hiányosságot, mindenki végtelenül kedves es figyelmes. Kis pihenés után átsétálunk az iskolához és megkezdjük a kerítés felállítását, ami nem igazán megterhelő, mivel az oszlopok a helyükön vannak, nekünk csak a szögesdrót kifeszítésénél kell segédkeznünk. Mire ránk esteledik, a birtok két oldala be is van fejezve, kellemesen elfáradva érkezünk meg szállásunkra, ahol megvacsorázunk, megteázunk és nyugovóra térünk.

Mautuma - Károly részt vesz az avatáson


Másnap reggeli után ismét átsétálunk az iskolához, de ezúttal az ünnepségre. Az iskola ugyan még nincs kész, ami azt illeti a mi viszonylatunkban talán szerkezetkésznek mondanám, ugyanis nincs még aljzatbeton, hiányoznak az ajtók, ablakok, hátra van még a vakolás, szóval volna még éppen mit csinálni, de a pénz elfogyott. Mindenesetre mindenki nagyon boldog és természetesen már folyik a tanítás az új épületben.

Saját fa ültetése és munkák a kerítés körül


Az ünnepség faültetéssel kezdődik, és nagy meglepetésemre engem is megajándékoznak egy csemetével, amitől egészen meghatódok, szinte a lélegzetem is eláll, de azért sikeresen elplántáltam a nekem dedikált csemetét. Az iskolaavatás és egyben harmadévzáró eléggé elhúzódott, de mindenki nagyon élvezte, engem felkértek, hogy adjam át a harmadik osztályosok legaktívabb tanulóinak az ajándékait, aminek természetesen örömmel tettem eleget. Az ünnepség végeztével megebédeltünk, majd pihenés, ismerkedés, játék a gyerekekkel, este ismét csak nem kellett bárányokat számlálnom, hogy elaludjak.

Egy megjutalmazottal


Vasárnap istentisztelet után úgy döntöttem, mielőtt elmegyek, jól megöntözöm a facsemetémet, szóval magamhoz vettem két tíz literes gallont és három kislánnyal, akiket az igazgató adott mellém kísérőnek, elindultunk a forráshoz vízért. Mit mondjak, szépen elfáradtam, a távolság ugyan nem vészes, na de a fél Gellért-hegyet megmászni két gallonnal a kezemben, az elég kimerítő. Több, mint elgondolkodtató, hogy ők mindennap innen hordják a vizet az iskolába, szombaton láttam is a gyerekeket, amint libasorban, mindenki a kezében egy két literes gallonnal a kezében ment lefelé a forráshoz. Nagyon nagy a szegénység, és kis pénzzel is nagyon sokat lehetne segíteni nekik, példának okáért egy osztály lebetonozása húszezer jó magyar forint, az áram bevezetése százötvenezer forint, kútfúrás szintén, ami számunkra megfizethető, de számukra szinte beláthatatlan. Nagyon megindított ez a pár nap és mindenképpen szeretnék utat találni a megsegítésükre.

Barátokra is szert tettem...


Vasárnap délután elindultunk Busia felé, ahol Daniel anyukája vár minket éjszakára, úgy este kilenc felé meg is érkezünk, pont mielőtt az eső rákezdett. A vacsora sült csirke, ami annyira finom volt, hogy egyszerűen leírhatatlan. Amióta itt vagyok, nem ettem ilyen jót, ez a vacsora viszi a pálmát toronymagasan.
Másnap reggeli után átsétálunk a helyi látványossághoz, amiről Daniel nem árult el semmit, csak amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy egy sziklacsoport. Ha ezt tudom, biztos nem papucsban jövök, de így sem tudtam ellenállni, szóval mezítláb vágtam neki a mászásnak. Kicsit megszenvedtem, mire felértem, de a kilátás és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt.

Sziklamászás papucsban


Hazaúton végig azon gondolkoztam, miképpen tudnék segíteni a mautumai iskola gyerekeinek, remélem Isten nyit nekem ajtót és sikerül pénzt, felajánlást gyűjtenem a számukra. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és Isten akaratában járhatok, dicsérem az Urat, mert hűsége nemzedékről-nemzedékre tart és soha nem hagy magamra. Ámen.

, , ,

Hozzászólás

Kecskevágás után kirándulás

Március 27-28.
Vasárnap reggel: egy újabb hét telt el és jól esett a reggelt ágyban tölteni. A vasárnapi iskola épitése egy időre leállt pénzügyi okok miatt, ennek köszönhetően a jövő héttől Kiberában (a világ második legnagyobb nyomornrgyede) fogunk dolgozni az FMC of Kenya kiberai iskolájának új épületén.

Oh igen, pénteken megelégelve az itteni internetes viszonyokat, miután sokadszorra veszett oda levelem az igen csak rabszódikus kapcsolat miatt, rászántam magam és megvettem álmaim telefonját, egy Motorola Milestone-t. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, 34 ezer kenya shillinget kellett kipengetnem. Hát, mit ne mondjak, tényleg bekönnyeztem, de ugyanakkor dicsértem az Urat, hogy meg tudtam venni és végre nincs több korlát az internetes kommunikációban. Számomra elég félelmetes, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technikának.

A vasárnapi istentisztelet után meghívást kaptam baba Kevinékhez kecskevágásra, az itteni kecskevágás kicsit sem hasonlít az otthoni disznóvágásra, és a különbség nem csak az állatok mivoltában rejlik. A kecskevágás itt olyan, mint nálunk egy grillezés a kertben: összegyűlnek a barátok, megsütik a kecskét és ott helyben be is pusztítják az egészet, még hírmondó sem marad másnapra.

Kecskevágás Baba Kevinéknél


Fél kettő felé érkeztem, a kecske már szépen feldarabolva és átsütve hevert a fazékban, és már mindenki javában falatozott. A köret természetesen egy nagy vájling kukoricakása volt. Én is nekiláttam, mert éreztem, itt nemsokára kő-kövön nem marad, és valóban: bő egy óra múlva már csak a belsőségek és az african sausage rotyogott a tűzön. Jó hangulat volt, mindenki vidáman beszélgetett és közben megetkintettük baba Kevin Boney M dvd-jét, amiről egyből gyermekkorom ugrott be, mivel a szüleim szintén kedvelték, így én is betéve tudom a számaikat.

Ngong hills - egyik kúp az ötből


Megbeszéltük, hogy másnap szünnap, és végre elmegyünk együtt a Ngong hills-re, meg is ígértettem velük, miután már kétszer felültettek. Antony es Francis elkísértek egy darabon hazafelé, és én teli hassal és a holnapi kirandulás reményével a szívemben tértem nyugovóra a templom épületében lévő kisszobácskámban. A megbeszélt reggeli kilenc órából termeszetesen tizenegy lett, de ez mit sem rontott a kedvemen. A lényeg, hogy mindenki eljött és indulunk a Ngongra. Bematatuztunk Karenbe, majd buszra szálltunk és egy félórányi zögykölődés után megérkeztünk Ngong központjába, majd a busz végállomásától lassú sétával elindultunk fel a Ngong hills-re.

Károly, Antony és egy kondo


Úgy egy óra séta utan elértük a Ngong Nemzeti Park bejáratát, amit egy kis őrbódé jelzett, oldalán a belépőjegyek áraival. Mivel az őrbódé zárva volt, sehol senki, így ingyen léphettük át a nemzet park kapuját. A kaputól a Ngong hills első csúcsa bő két óra séta volt, a táj és a látvány elkápesztő, a fényképek önmagukért beszélnek. Nekem régi vágyam teljesült ezzel, mióta csak olvastam Karen Blixen könyvét, azóta vágytam ide eljutni, és hálát adok Istennek, hogy ezt is megadta nekem.

Csoportkép


Miután egy fél órát pihentünk a “dombtetőn” elindultunk hazafelé kellemesen elfáradva, immár a holnapi Kiberai munkáról beszélgetve: kelés fél ötkor, vonat indul fél hétkor Dagorettiből, hmm, jó móka lesz. Isten áldjon titeket, kérlek imádkozzatok értem, hogy az Úr könnyítsen a helyzetemen, mert egy kicsit megfáradtam lelkileg. Majd írok még.

Nairobi látképe Ngong dombjairól


Kilátás nyugatra


Pihenés


A technika is betette a lábát


Hazafelé

, , , , ,

Hozzászólás

Képek Kenyából

Károlyról már régen adtunk hírt. Ennek oka, hogy erősen korlátozott az internet hozzáférése, ezért mindig másnak ír levelet, hogy senkit se hanyagoljon el. Tegnap átköltözött a kollégiumból a gyülekezet kevésbé komfortos épületébe, de új helyén mégis jobban érzi magát. A múlt héten öntötték ki a vasárnapi iskola födémét. Három hétig kell pihentetni, hogy jól megszilárduljon, így most Károly is pihenhet egy kicsit. Lassan csordogálnak a napok – írja, és néha honvágya is van. Az idő tikkasztó, de a reggelek egyre hűvösebbek. Májusra beköszön az esős évszak. Szombaton vásárolt pár keresztény könyvet a nyelvgyakorlás végett és volt a Karen Blixen múzeumban, de a fényképezőgépét otthon felejtette. Küldött azonban korábbi képeket, ezeket most megnézhetitek. Károly nagyon köszöni az imáinkat. Folyamatosan imádkozzunk érte, hiszen minket képvisel Kenyában!

Church - Karen - Nairobi - Kenya

A kareni gyülekezet


Matatu - Karen - Nairobi - Kenya

Valahol a kollégium és a gyülekezet között...


Matatu - Karen - Nairobi - Kenya

Matatu - ez jár be a városba


Karen - Nairobi - Kenya

Vörös föld


Karen - Nairobi - Kenya

Kilátás a kollégiumból


Karen - Nairobi - Kenya

Változó útviszonyok


Károlyunk


Új barátok


Karen - Nairobi - Kenya

Megérkeztünk valahova...

, , , , ,

Hozzászólás

A második nap

Károly ma felhívott, meg is lepődtem! Szert tett egy mobiltelefonra, megfelelő kártyával. Huszonöt percet beszélgettünk. Van egy kis honvágya, de ez érthető, hiszen nincs, akivel ott magyarul beszélhetne. Elmesélte, hogy már járt hentesnél, és volt Karen városrész központjában, ahol vett párnát (mivel a szobában nem volt), és szúnyogriasztót, amivel végre távol tudja tartani a moszkítókat. Mindenki megnyugtatására leírom, ezek a szúnyogok nem terjesztik a maláriát. Nairobi több mint ezerhatszáz méterrel a tengerszint fölött van (túl magas ez a maláriaszúnyognak), és jelentős vízfelület sincs a közelben. Károly nemsokára képeket is küld, tegnapi levelét lent olvashatjátok.

Az éjszaka rettenetes volt, mivel nyitva hagytam az ablakom és hajnalban szúnyoginvázióra ébredtem, nem is az invázióra hanem a csipésekre. Ezek nem olyanok mint az otthoni szúnyogok, élesebb a zümmögésük, ami egy pillanatra sem szűnik meg. Tele vagyok csípésekkel… Praise the Lord! Uram, biztos, hogy meg kellett ezeket alkotnod???

Reggeli után kimentünk a Karenban levő FMC templomhoz. Karen közigazgatásilag Nairobihoz tartozik, de számomra inkább agglomeráció. A nevet Karen Blixenről kapta, aki a méltán híres Volt egy farmom Afrikában című könyv szerzője (film is készült belőle Távol Afrikától címmel, Meryl Streep és Robert Redford szereplésével, mind a kettőt csak ajánlani tudom), és nagy tisztelet övezi. A templom gondnoka Elia (nem tudom jól írtam-e, majd kesőbb utánajárok) aki ott is lakik a feleségével és két gyerekükkel. Nagyon kedvesek voltak, meghívtak magukhoz teára. Itt mindenki tejjel küldi a teát, nem tudom mit mondjak… Ők elborzadva hallgatták, hogy nekem a TEA = forró víz + teafű + cukor + citromlé. Nagyon szerény körülmények között laknak, de nagyon jól éreztem magam. Ha minden jól megy, ma költözöm egy university cam-be Karenben, ami az elkövetkezendő hónapokban az otthonom kitüntető címét fogja viselni. Az otthon egy kétszintes épület tetőtéri szobája, ami elég puritánul van bebútorozva. Közvetlen a szobám mellett van a fürdő, az ajtómmal szemben pedig a konyha. Ezeket persze használják mindazok, akik ezen a szinten laknak.

Azok az elgondolások, amikkel érkeztem, mára már semmivé foszlottak (pedig ez még csak a második nap!), mint például: aránylag közel lakni a centrumhoz, internet kávézó, Burger King…. A valóság ellenben ez: a kampusztól kb. két kilométerre van a Nairobi tömegközlekedés végállomása. Ez Karen központja, amit vagy gyalog teszek meg, vagy a matatunak nevezett kisbusszal, de erről majd később írok részletesen. A templom elég közel van, mindössze tizenöt perc gyalog, ez persze majd kiderül, amikor először lesétálom, az első munka mindenestere ott lesz, szóval ez jó…

, , , ,

Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: