2013. május havi archívum

Apostolok cselekedetei 13-15 (Pál 1. missziós útja)

dicsoito csapat

“Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”(Apcsel 1,8) – mondta Jézus feltámadása után tanítványainak.
István mártírhaláláig Jeruzsálemben, az azt követő üldözések hatására további területeken is terjedt a kereszténység. Péter csodákat tett Liddában, Joppéban(Júdea), Fülöp Samáriában, és a tanítványok egyre messzebb hirdették az igét.
A Szentlélek elhívására Barnabás és Pál hosszabb missziós útra indult.
“Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: “Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.”(Apcsel 13,2-3)
Pál és Barnabás útja nem egyéni kezdeményezés volt: a gyülekezet végig mögöttük állt imában, támogatásban, testvéri összetartásban. A kézrátétel pedig a feladatra való felkenést, a megbízást jelentette.

Paul1b

Útjuk először Szeleukiába vezetett, onnan elhajóztak Ciprusra. Hirdették az igét Szalamiszban, majd bejárták az egész szigetet Páfoszig. Itt találkoztak Szergiusz Paulusz helytartóval, aki nemcsak politikus, de tudós ember is volt.
“De Elimás, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.”(Apcsel 13,8)
Paulusz udvarában Isten is, de a Gonosz is képviseltette magát. Pál azonban látta, ki áll a hamis próféta mögött.
“Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett, és így szólt: “Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?
Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!” Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.” (Apcsel 13,9-12)
Pál kimondta Isten ítéletét: Vak leszel! Elimás innentől kezdve már nem tudta akadályozni Pálékat.
A szellemi síkon folyó harc eldőlt a fizikai világban is. Fontos küzdelem volt ez, mert nagy jelentőségű, ha egy uralkodó Isten követője lesz. A Gonosz jelentős teret veszít, mert az uralkodót általában népe is követi a keresztény hitben.

Pál és kísérői pedig továbbmentek Antiókhiába. Bementek a zsinagógába, az elöljárók pedig megkérték őket, hogy szóljanak a néphez.
Pál bizonyságot tett, beszélt a zsidók történelméről, és Mózesen, Dávidon keresztül eljutott Jézusig.
“Az ő utódai közül támasztotta Isten ígéret szerint Izráelnek üdvözítőül Jézust”(Apcsel 13,23)
“Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.”(Apcsel 13,34)
Beszéde tetszést aratott a zsidók és az istenfélő prozeliták között, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat. A farizeusok azonban irigykedtek Pálék népszerűségére, és felingerelték a népet ellenük.
“Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: “Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.”(Apcsel 13,46)

Antiókhiából Ikóniumba mentek, és “úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé.”(Apcsel 14,1) De innen is menekülniük kellett. Lisztrába, Derbébe és a környékre mentek. Lisztrában Pál meggyógyított egy sánta lábú férfit. A tömeg azt hitte, hogy Zeusz és Hermész jött le közéjük, és áldozatot akartak bemutatni nekik. Pálék ezen annyira megbotránkoztak, hogy megszaggatták ruhájukat, és a nép közé futva kiáltottak:
“Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.”(Apcsel 14,15)

“Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkezetek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.”(Apcsel 14,19)
Pál azonban felkelt, ahogy körülvették a tanítványok, és visszament a városba.
Gondoljunk bele: isteni csodával túlélt egy megkövezést, és Istentől kapott bátorsággal még vissza is ment a városba!

Azután Derbébe mentek, majd visszafordultak, és végiglátogatták a gyülekezeteket Ikóniumban és Antiókhiában, hogy erősítsék a frissen megtérteket.
“Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.”(Apcsel 14,22)
Pálék tudták, hogy mennyire fontos erősíteni és segíteni a gyülekezetek munkáját. Hiába térnek meg ugyanis tömegével az emberek, ha nem tudnak egy erős közösséghez kapcsolódni, tartozni, akkor elvesznek.
Saját életünkben is tapasztaljuk, ahogy leküzdjük a problémáinkat, ahogy megbirkózunk a nehézségeinkkel, növekedünk a hitünkben. De ez a növekedés megáll egy idő után, ha nincs egy közösség, ahova tartozhatunk.
A hit csak közösségben tud növekedni!
Egymás segítségével, egymással összefogva könnyebben tudjuk megoldani problémáinkat, és ezáltal tudunk erősödni.
Isten pedig odaküldi áldását, ahol a hívők együtt vannak. Ahol a tagok egymással közösségben tanulnak, szolgálnak, növekednek a hitben.

Pál és Barnabás munkája nyomán mindenhol gyülekezet alakult. Mindenhol elöljárókat választottak, és böjtölve, imádkozva felhatalmazták őket a gyülekezet vezetésére.

Aztán lassan megváltozott a helyzet, mert egyre többen tértek meg a nem zsidók közül. Felmerült a kérdés, hogy be kell-e tartaniuk Mózes törvényeit?
“Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.”(Apcsel 15,1)
A kialakult vitát végül csak úgy tudták lezárni, hogy Pált, Barnabást és a többiek közül is néhányat berendeltek az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Az apostoli gyűlés előtt Péter azt az álláspontot képviselte, hogy ha Isten a pogányokat megkeresztelte a Szentlélekkel, akkor ők miért akarnak különbséget tenni köztük?
“Miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? (Apcsel 15,10)
Végül megegyeztek abban, hogy a lényeg az alaptörvények betartásán van, és ezt az üzenetet küldték az antiókhiai, a szíriai és a ciliciai gyülekezeteknek:
“Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (Apcsel 15,28-29)

Napjainkban a paráznaság kísértése a legerősebb. Ezt kell magunkban legyőznünk! Vigyázzunk testünkre, a Szentlélek templomára, ne mocskoljuk be házasságtöréssel, házasságon kívüli szexuális kapcsolattal, vagy akár csak a gondolatával is!

Az első missziós út végén Pál összekülönbözött Barnabással azon, hogy Márkot magukkal vigyék-e további útjukra.
Mivel nem értettek egyet, különváltak egymástól: Barnabás Márkkal Ciprusba hajózott, Pál pedig Szilásszal egy következő missziós útra indult.

, , , , ,

Hozzászólás

El Camino – Szent Jakab útja biciklivel

Csak a sárga nyíl után...

Csak a sárga nyíl után…

2013 májusában megadatott, hogy eljussak Észak-Spanyolországba és barátaimmal végigbiciklizzem Jakab apostol zarándokútját, a Caminót. Van sok út és van “az Út”: a Santiagóba vezető zarándoklat, amit általában magányosan tesznek meg a zarándokok gyalog, egy hónap alatt. Mire megérkeznek céljukhoz, lélekben is bejárnak egy utat, legalábbis sokan ezt szeretnék. Mi biciklivel tettük meg, társaságban. Közben folyamatosan elolvastuk és feldolgoztuk Jakab levelét.

Hegyen-völgyön Santiago felé

Hegyen-völgyön Santiago felé

A Camino jelképe a fésűkagyló, amit a zarándokok magukkal hordoznak. Ahogy a kagyló a héjba került homokszemekből és más idegen anyagokból gyöngyöt formál, úgy a zarándok személyisége is fejlődik a hosszú út viszontagságainak közepette. Sokszor fáztam a hegyekben, el is áztam néhányszor és estem is egy nagyot. Mégis, ezek a szenvedések a legnagyobb élményeim között vannak! Jó volt kiszakadni a zsúfolt otthoni életből és sok mindent nyugodtan átgondolni tekerés közben. Sokat tanultam a világ minden részéről érkezett bringás zarándoktársaimtól és – remélem – ők is tanultak valamit tőlem. Tudom, hogy Istenhez Magyarországon is bármikor közeledhetünk, nem kell hozzá Camino. Azt is tudom, hogy senki nem lesz jobb ember attól, ha Santiagóban eljut Jakab sírjához (ha egyáltalán tényleg ő fekszik ott), bár én nagy rajongója vagyok munkásságának. Mégis ajánlom mindenkinek, hogy egyszer életében, ha teheti, tegye meg ezt az Utat. Ehhez kedvcsinálónak tekintsétek meg ezt a képriportot, és ha van türelmetek, hallgassátok meg hevenyészett beszámolómat.

Saint Jean Pied de Port - úton az iroda felé

Saint Jean Pied de Port – úton az iroda felé

Saint Jean Pied de Port - a zarándokok irodája

Saint Jean Pied de Port – a zarándokok irodája

Saint Jean Pied de Port - megkaptuk zarándok útlevelünket és az első pecsétet

Saint Jean Pied de Port – megkaptuk zarándok útlevelünket és az első pecsétet

Egy útlevél és egy kagyló mindenkinek

Egy útlevél és egy kagyló mindenkinek

Útra készen, várnak a Pireneusok

Útra készen, várnak a Pireneusok

Pamplona, az első állomásunk Spanyolországban

Pamplona, az első állomásunk Spanyolországban

Astorga

Astorga

Astorga

Astorga

Burgos, katedrális

Burgos, katedrális

Rabanal del Camino - az egyik népszerű zarándokszállás

Rabanal del Camino – az egyik népszerű zarándokszállás

Zarándok lábbelik

Zarándok lábbelik

Ezüst kereszt - itt nagyon hideg volt

Ezüst kereszt – itt nagyon hideg volt

Samos, kolostor

Samos, kolostor

A galiciai farmon zajlik az élet

A galiciai farmon zajlik az élet

Kelta út Galiciában

Kelta út Galiciában

A galiciai hegyekben havazott

A galiciai hegyekben havazott

Santiago de Compostela, esőben értünk célba

Santiago de Compostela, esőben értünk célba

A zarándok iroda előtt Santiagoban a Camino útlevéllel, mindkét oldala tele pecsétekkel :-)

A zarándok iroda előtt Santiagoban a Camino útlevéllel, mindkét oldala tele pecsétekkel 🙂

, , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 10 -12 (Kornéliusz és Péter)

Norbi_tanitas

Pünkösd vasárnapján Norbi arra emlékeztetett minket, hogy a Szentlélek kiáradása mellett az egyház születésnapját és a világmisszió kezdetét is ünnepeljük.

Kornéliusz és Péter történetéből felhívta figyelmünket azokra a lényeges összefüggésekre, amelyeket mindennapi életünkben szem előtt kell tartanunk.

1.) Kornéliusz, az itáliai csapat századosa “egész házanépével együtt kegyes, és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.” (Apcsel 10,2)
Nemcsak mai szemmel, de az adott történelmi korban is teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy római százados istenfélő és kegyes ember legyen. Ez az oximoron (belső ellentmondás) azonban rávilágít arra, hogy a Szentlélek olyan helyeken is aktív, amire egyáltalán nem számítunk. Olyanokat hív el, akikről nem is gondolnánk. Isten és Szentlélek nincs bilincsbe verve. Nem ő követ minket, hanem nekünk kell követnünk őt.

2.) Kornéliusz mindent jól csinál: kegyes, adakozó, éjjel-nappal imádkozik. Mindenben tökéletes, de a teljességre egyedül nem juthat el. Csak mások segítségével, akikben már munkálkodik a Szentlélek.
Szükségünk van másokra, a közösségre, hogy kiteljesedhessünk.

3.) “Amíg az ételt készítették, révületbe esett, és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. Benne volt ebben a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. Ekkor hang hallatszott: “Kelj fel, Péter, öld és egyél!” Péter azonban így szólt: “Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: “Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.” (Apcsel 10,10-15)
Péter azt gondolta, Isten megkísérti a tisztátalan ételek felkínálásával. Egész eddigi élete, neveltetése ellentétben állt Isten mostani utasításával. De Isten komolyan gondolta. Péter pedig elfogadta ezt. Talán nem tette volna meg, ha nem tölt elég időt Istennel, ha nem figyel oda eléggé rá.
Legyen időnk Istenre!
Istennek csak akkor van esélye mélyen szólni hozzánk, ha elég időt töltünk vele.

4.) Arra is fel kell készülnünk, hogy Isten hihetetlen dolgot mond! Ahogy Péternek szólt, hogy egyen az addig tisztátalannak tartott állatok húsából! Előfordulhat, hogy ehhez ki kell lépnünk a komfortzónánkból!

5.) Isten addig fogja ismételni a fontos tanítását, amíg meg nem halljuk. Péternek háromszor mondta el egymás után.
Addig ugyanis nem tudunk továbblépni a hitünkben, amíg azt a lépést meg nem tettük, amire Isten kért.

6.) Mozogjunk Isten időzítésében! Ne halogassunk semmit, mert amit ma nem teszünk meg, az előbb-utóbb a perifériára kerül. Ha magas az elhatározás szintje bennünk, ha elég motiváltak vagyunk, akkor cselekedjünk. Már ma tegyünk valamit, amivel közelebb kerülhetünk Isten számunkra készített tervéhez.
Péternek nagy kockázatot jelentett elmenni a római katonákkal, mégis megtette.

7.) Isten nem személyválogató. Ott működik, ahol egy kis nyitottságot talál. Mi gyakran nem látjuk a nyitottságot, Isten azonban látja. Mindenkiben azt kell feltételeznünk, hogy már dolgozik benne a Szentlélek.
Péternek úgy kellett beszélnie Kornéliusszal, mintha már benne élne a Szentlélek. Isten irgalma nagyobb a mi szívünknél.

8.) Vélt bibliai tudásunk néha akadályozhatja Isten munkáját. Ezt egy mennyei látomással tanítja meg Péternek és nekünk is. Kell, hogy nyitottságunk legyen azért, hogy Isten átértelmezhesse bennünk a bibliai ismereteket.
Akkor tudjuk megváltoztatni az életünket, ha az alapmeggyőződéseink megváltoznak. Isten nemcsak a tökéletes embereket szereti. Merjünk változtatni az életünkön!

9.) A Szentlélek szuverén úr. Nem nekünk engedelmeskedik. Nekünk kell Őt követni, nem fordítva. Péter engedelmeskedett.

10.) “Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét.
Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: “Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.”(Apcsel 11,1-3)
Pétert rögtön kérdőre vonják Jeruzsálemben ezért a szokatlan tettéért.
Ha tényleg megtesszük, amire a Szentlélek indít, mindig lesz ellenállás. Le kell győzni saját magunkat, de a külső ellenállást is. Ha a Szentlélektől indíttatva megbocsátunk valakinek, lehet, hogy ő még jobban megbánt minket. Egyszerre kell átadnunk Istennek az irányítást az életünkben, és azonnal el kell kezdenünk felelősséget vállalnunk saját magunkért.
Sem az önsajnálat, sem a mártírkodás nem működik többé!
Amikor Isten szól hozzánk, alázatosan figyeljünk, utána pedig erőteljesen cselekedjünk!

, , , , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 8-9

Az Apostolok cselekedetei
Ezen a vasárnapon az apostolok cselekedeteinek kapcsán arról tanított Larry, hogyan kellene élni az életünket.
Hogyan kellene meglátnunk, hogy sokszor teljesen apró, szinte jelentéktelennek látszó esemény hatással van az életünkre?
És hogyan kellene válaszolnunk ezekre az eseményekre?
Ha bedobunk a vízbe egy kis kavicsot, a tovagyűrűző hullámok elérik a vízen távolabb úszó falevelet, sőt a túlsó partra is hatással lesznek a hullámok. Ha lemezmozgások következtében megremeg a föld az óceán mélyén, több száz kilométerrel távolabb pusztító szökőár keletkezik.
A tudomány tovagyűrűző vagy cunami hatásként, lepkeszárny-effektusként írja le a látszólag jelentéktelen tényező jelentős befolyását a körülötte lévő világra

tovagyűrűző hatás

A Bibliában István megkövezése volt az a “kavics”, ami a békés tóba vetve hatalmas hullámokat vetett. Ez volt a fordulópont a korai keresztény egyház életében. Eddig csak Jeruzsálemben növekedett az egyház, és leginkább a zsidó hívők között. István halálával minden megváltozott. Elkezdődött a keresztények üldözése. A gyülekezet szétszéledt Júdeába, Samáriába, majd Galileába, és az akkor ismert világ többi részére.
Innentől kezdve az apostolok és a tanítványok állandóan mozgásban vannak. Nem egy konkrét helyre igyekeznek, nem egy konkrét személlyel akarnak találkozni, hanem engedelmeskednek a Szentlélek vezetésének, és útközben történnek velük érdekes események.


A mi életünkben is az a legfontosabb, amit útközben teszünk! Hogyan éljük a mindennapi életünket, és hogyan viszonyulunk azokhoz az emberekhez, akikkel eközben találkozunk? Hogyan kezeljük konfliktusainkat? Hogyan bátorítjuk vagy bátortalanítjuk el egymást? Ezek számítanak a legtöbbet életünkben.
Isten nem egy konkrét földrajzi helyre, nem egy konkrét szolgálatra hív minket, hanem saját magához. Hogy kövessük Őt! Hogy azzá legyünk, amivé Ő szeretne látni minket.

Máté 16,24

Isten arra hív, hogy tanítványai legyünk, hogy só és világosság legyünk a világban minden nap.

Az apostolok cselekedeteinek 8-9. részében három különböző személyről olvashatunk, akik három különböző módon reagáltak Jézus elhívására a kezdődő keresztényüldözés idején.

Fülöp egyike volt a hét szolgálattevőnek, akit az apostolok és a gyülekezet közösen kiválasztott. Ő azonban evangelista is volt, hiszen Jeruzsálemből Samáriába ment, hogy hirdesse az örömhírt.
Samária népe már felkészült az örömhír fogadására. Fülöp érkezése előtt már Simon mágusról is azt gondolták, “Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.”(APcsel 8,10) Amikor Fülöp megérkezett és beszélt Jézusról, az emberek pedig látták a csodákat (gyógyulások, démonűzések), elhitték neki az örömhírt, hogy Jézus a Messiás, és azonnal megkeresztelkedtek. Sőt, Simon is hívő lett, bemerítkezett, és követte Fülöpöt.
A frissen megtért hívők azonban nem kapták meg azonnal a Szentlélek ajándékát, mint az első hívők pünkösdkor. Az apostolok erre elküldték Pétert és Jánost, akik kézrátétellel imádkoztak, hogy mindenki teljesedjen be a Szentlélekkel.
Simon is szerette volna, hogy ennek az erőnek a birtokosa legyen:
“Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, és így szólt: “Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket.” (Apcsel 8,18-19)
Péter nyíltan elutasította, és felszólította, hogy könyörögjön az Úrhoz, hátha megbocsátja neki szíve szándékát. Isten pedig nem sújtotta halálra, mint Anániást és Safirát, megbocsátott neki. Simon még nem érthette mi történt, hiszen frissen megtért, új hívő volt. De alázattal fogadta a kritikát, teljes szívéből követni akarta Jézust. Nem utasította el haraggal az őszinte és igaz bírálatot. Magába szállt, kérte az Úr bocsánatát.


Ki hitte volna, hogy épp a samáriaiak lesznek az elsők, akik követik Jézust?
Befogadod-e te is Isten Igéjét, amikor hallasz róla?


Fülöp pedig a Léleknek engedelmeskedve Jeruzsálemből Gáza felé vette útját. Útközben találkozott az etióp királynőnek kincstárnokával, aki hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta.

Ézsaiás 53,7-8.
Fülöp érzékelte a Szentlélek vezetését, hogy merre menjen, hogyan vegye fel a kapcsolatot a kincstárnokkal, sőt azt is, hogyan beszéljen a Szentírásról.
De nemcsak Fülöp volt kész az Ige magyarázatára, hanem a kincstárnok is készen állt az Ige befogadására.
Gyakran nem is gondolnánk, hogy valakinek hirdetni kellene az Igét, mert már készen áll rá.
Ez azonban egy isteni találkozás volt: A Szentlélek úgy rendezte, hogy a megfelelő pillanatban találkozzanak, amikor mindketten engedelmeskedtek a Szentléleknek. Fülöp bátor volt megszólítani a kincstárnokot, ő pedig felkészülten reagált Isten Igéjére.
Fülöp
Fülöp megkeresztelte őt, aztán az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, mint egykor Illés prófétát.


Ki gondolta volna, hogy a királynő kincstárnokán keresztül fog eljutni az örömhír Etiópiába?
Te is készen állsz a Lélek indításának engedelmeskedni, hogy változásokat hozz létre magadban és másokban?


A csodás megtérések történetének sorában van egy, amelynek hatása napjainkban is érezhető. Ez pedig a keresztényüldöző Saul megtérése, akiből majd az a Pál apostol válik, akinek levelei a mai napig megszámlálhatatlan emberre gyakorolnak hatást.


Saul találkozása Istennel legalább olyan váratlan, szokatlan találkozás volt, mint ahogy Mózesnek égő csipkebokor formájában jelent meg Isten. Az Úrnak mindkét esetben fontos üzenete volt: Mózesnek a népét az egyiptomi fogságból kellett kivezetnie, és a fáraó előtt kellett Isten szószólójává válnia. Saulnak a népet Istenhez kellett vezetnie, és a Nagytanács előtt kellett Jézus szószólójává válnia.
A Damaszkuszba vezető úton Saul hirtelen megvakul, kézen fogva vezetik be a városba. Jézus egyik tanítványa, Anániás, látomásban azt a parancsot kapja az Úrtól, hogy menjen Júdás házába, és az ott imádkozó Saulnak kézrátevéssel adja vissza a látását.
Ahogy Mózes az égő csipkebokornál megkérdőjelezte Isten vezetését, Anániás is ugyanezt tette.
“Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” Ezt mondta neki az Úr: “Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: “Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott.”(Apcsel 9,13-19)


Ezután pedig azonnal elkezdi hirdetni, hogy Jézus Isten fia. Ez annyira hihetetlen volt, hogy mindenki csodálkozott és kételkedett. Hogyan lehet, hogy az a Saul, aki a legkövetkezetesebben üldözte a keresztényeket, hirtelen Jézus és a keresztények védelmezője lett? Isten és a Szentlélek inspirálta erre Sault, aki képes volt újraértelmezni eddigi ismereteit. Őt ugyanis neveltetése és képzettsége kitűnően felkészítette arra a munkára, amire Isten elhívta: jól ismerte a zsidó kultúrát és a nyelvet, elméleti és gyakorlati ismereteket is szerzett a zsidó teológiából.
Megtérése után pedig annyira hatásosan hirdette Jézust, hogy a zsidók összeesküvést szőttek ellene. A tanítványok segítségével megmenekült, de mivel még mindenki félt tőle, kapott egy védelmezőt, Barnabást, aki bizonyította a többiek előtt, hogy Saul valóban megtért.
Ezután már félelem nélkül hirdethette az evangéliumot. De újra menekülnie kellett, Cezáreába majd Tarzuszba. Ezt követően békesség volt az egyházban, amely tovább erősödött és gyarapodott.


Péter pedig Liddában és Joppéban tett csodákat: meggyógyított egy nyolc éve bénán fekvő férfit, majd feltámasztott egy halott nőt. A csodák miatt sok hívő lett ebben a régióban.


Ki tudta volna elképzelni, hogy a legnagyobb keresztényüldözőből lesz a legbátrabb evangélista?
Te hogyan reagálsz Isten elhívására? Tagadod, menekülsz, mint Jónás, vagy elfogadod, követed, mint Saul?
Kész vagy arra, hogy elfogadd Isten elhívását, hogy azzá válj, ami lehetnél?
Kész vagy arra, hogy megcselekedd, amire Isten hív?

Máté 16,24

Camino de Santiago 2013.

Camino de Santiago 2013.

Múzeumok majálisán jártunk 2013-ban is, a Nemzeti Múzeum kertjében

Múzeumok majálisán jártunk 2013-ban is, a Nemzeti Múzeum kertjében

, , , , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 5-7

Ildiko3
Ezen a vasárnapon Ildikó folytatta az apostolok cselekedeteinek, az első keresztény gyülekezetnek a történetét.

Az első gyülekezet tökéletes egyetértésben, szeretetben és vagyonközösségben működött.
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”(Apcsel 4,44-45)
Ahol azonban emberek vannak, megjelenik a bűn is. Anániás és Szafira az eladott birtokuk árából egy részt megtartottak maguknak, a többit odaadták az apostoloknak, de azt hazudták, hogy az egészet odaadták.
Péter vádat emelt Anániás ellen: „Miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?” (5,3)
„Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”(5,4)
Anániás összeesett és meghalt, felesége három órával később úgyszintén. Szigorú volt a büntetés, példát statuált.
Isten nem tud kiegyezni a bűnnel, különösen, ha hazugság van Testében, a gyülekezetben. Isten szereti az embereket, de gyűlöli a bűnt. Meg akarta védeni az első gyülekezetet a bűn elterjedésétől. Ha a kis hazugság büntetlen marad, azonnal jönnek a nagyobb hazugságok, aztán a még nagyobbak, és a gyülekezet elveszik a bűn mocsarában. Isten nem engedte, hogy gyökeret verjen Testében a kétszínűség.
Így viszont „nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet, és mindazokat, akik hallották ezeket.” (Apcsel 5,11)

A nép azonban magasztalta az apostolokat, mert sok csoda, csodás gyógyulás történt általuk. Isten megszentelte a gyülekezetet, miután megfegyelmezte. Az apostolok isteni erőt kaptak a gyógyításra, és az ördögűzésre, ahogy Jézus megígérte nekik: “Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Máté 10,8)
Erre a hatalmas népszerűségre irigység fogta el a szadduceusokat, elfogták az apostolokat (most már valószínűleg mind a 12-t, nemcsak Pétert és Jánost), és a nyilvános börtönbe zárták őket.
Isten egy angyal által kiszabadította őket, megparancsolva nekik, hogy „hirdessék a népnek az életnek minden beszédét a templomban”(Apcsel 5,20)

Ők pedig már korán reggel bementek a templomba és tanítottak.
Kiszabadultak a börtönből, de nem az életüket mentve menekültek. Engedelmeskedtek Isten parancsának, és tovább tanítottak a templomban.
Amikor pedig a nagytanács összegyűlt, hogy ítéletet hozzon az ügyükben, sehol sem találták őket. Lukács enyhe iróniával ír erről az eseményről: Az őrök gondosan ügyeltek az üres börtön biztosítására. Izrael leghatalmasabb főemberei olyan foglyok elítélésére gyűltek össze, akik eltűntek. A bebörtönzött apostolok már a templomban prédikálnak. A parancsnok a szolgákkal újra elfogja – de minden erőszak nélkül – az apostolokat.
A nagytanács pedig megkezdi kihallgatásukat.
„Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok ANNAK nevében, és íme betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani ANNAK az embernek a vérét.” (5,28)
Olyan hatalmas erő volt abban, ha Jézus nevében HITTEL kértek valamit, hogy már a nevét sem volt szabad kiejteni.
Péter itt újra elmondja, amit első, nagytanács előtti beszédében elmondott:
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”(5,29) „Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek” (5,32)
A Szentlélek is megerősítette tanúskodásukat, mert természetfeletti módon bátorrá tette őket a prédikálásra.
Várható volt, hogy a vezetők mérgesek lesznek az apostolokra, („dühükben a fogukat csikorgatták” 5,33) és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.
A köztiszteletben álló Gamáliel, aki farizeus és tanító volt, rávette a nagytanácsot, hogy hagyják békén ezeket az embereket. Gamáliel kora egyik legjelentősebb tanítója volt: többek között Pál is tanítómesterének vallhatta. És úgy tűnik, nagy diplomata is volt.
Azt mondta, meg kell várni, mi lesz a vége ennek a mozgalomnak, és az elárulja, hogy emberektől való, vagy pedig Istentől.
„Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni.” (5,38)
Érdekes módon ez a felszólalás bizonyos értelemben védőbeszéd volt Jézus Krisztus gyülekezete mellett, amit a gyülekezet ellenségeinek képviselőjeként mondott el: megpróbálni megállítani Isten munkáját olyan, mint Isten ellene harcolni.
A nagytanács nem tartotta elegendőnek, hogy egyszerűen csak megintse az apostolokat, ezért megverették őket, és megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében. A megostorozást nyilvánvalóan azért kapták, mert engedetlenek voltak a korábbi tiltással szemben.
Az apostolok örömmel távoztak el a nagytanács színe elől. „Mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért”(5,41)
Vesszőzésre ítélték őket, ez pedig a zsidó törvények értelmében 40 csapásnál nem lehetett több. Sőt, hogy még véletlenül se sértsék meg a törvényt, „csak” 39 csapást szoktak adni

A gyülekezet pedig tovább nőtt, és sokféle embert olvasztott magába. A görögül beszélő vagy hellenista zsidók nem tudtak arámul, az izraeli zsidók anyanyelvén, lazábban értelmezték és tartották meg a Törvényt. A jeruzsálemi vagy héber zsidók jóval szigorúbban.
A zsidó világban feszültség volt a görögül beszélő és az arámul beszélő zsidók között. A jeruzsálemi zsidók le is nézték a görögül beszélő, külföldi származású zsidókat. Ez a feszültség pedig a gyülekezetben is jelentkezett.
A görögül beszélők úgy érezték, hogy őket mellőzik a mindennapi szolgálatban. A szolgálat többféle feladatot jelentett: Például az apostolok fő feladata a prédikálás és az imádkozás, de volt szeretszolgálat is (anyagiak és a természetbeni juttatások szétosztása, ami az asztaloknál történt). Az apostolok felismerték, hogy az egyre több a feladatot meg kell osztani.
“Nem helyes az, hogy az Isten Igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”(6,2-4)
Az apostolok Isten Igéjét, valamint az imádságot részesítették előnyben.
Ők maguk három dolgot kívántak meg azoktól, akiket szolgálatba állítottak:telve legyenek Lélekkel, bölcsességgel és másoknak bizonyságot kellett tenniük róluk, hogy valóban megfelelnek az előző két követelménynek.
Mind a három szükséges volt ahhoz, hogy valaki az anyagiakat kezelje.
Az apostolok javaslata tetszett az egész gyülekezetnek, és kiválasztottak hét embert, ők lettek a diakónusok (a görög diakonos – aki szolgál.) Fő feladatuk a szegények közti élelem és más segély kiosztása volt.
Kiválasztották Istvánt, Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt. Mind a hétnek görög neve volt, ami azt jelzi, hogy hellén származásúak lehettek. Nikoláosz pedig prozelita volt, tehát eredetileg pogány, aki felvette a zsidó hitet.
A nevekből látszik, hogy a gyülekezet és az apostolok szándékosan hellenista hátterű zsidókat választott, hogy a fent említett diszkriminációt megszüntessék. Ezzel mutatták, hogy minden hívőt elfogadnak maguk közé, mindegy, kinek milyen a háttere, Isten mindenkit elfogad.
A hét férfit az egész közösség választotta, de a megbízást az apostoloktól kapták: imádkoztak értük, és rájuk tették a kezüket. A kézrátétel megbízást és hatalomátruházást jelző cselekmény volt ebben az időben.
A gyülekezet pedig rohamosan növekedett, sőt sok zsidó pap is hívővé lett.

A hét férfi közül Istvánról tudjuk, hogy „hittel és Szentlélekkel teli férfiú volt” (6,5) „Kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”(6,8)
Emellett gyakorlott vitázó is volt. Ellenfelei nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. Nem tudták nyílt vitában legyőzni, így más, kevésbé tisztességes eszközhöz folyamodtak. Felbéreltek embereket, hamis tanúkat állítottak, akik a káromlás vádját hozták fel ellene, amely mint tudjuk, ekkortájt halállal büntetendő cselekmény volt. „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”(6,11)
Ezek a szavak elegendőek voltak ahhoz, hogyhogy felkorbácsolják az indulatokat mind az egyszerű emberekben, mind a vezetőkben, és letartóztassák, majd vádolják Istvánt a nagytanács előtt.

A nagytanácsban ülők (mind a 71-en) rátekintettek Istvánra, hogy lássák, hogyan fog felelni. Látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. Nyilvánvalóan Isten dicsősége ragyogott rajta.
A főpap, aki ugyanaz a Kajafás, aki Jézus perének tárgyalásain is elnökölt, megkérdezte:
„Valóban így van ez?”(7,1)
Krisztus azt ígérte tanítványainak: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek, és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11-12).
Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania.
Valóban így van ez?
Mire vonatkozott ez a kérdés? Arra a vádra, hogy Mózes és a templom ellen beszélt. Ezeket a vádakat hozták fel tehát ellene, amelyek persze részben igazak is voltak. István kétségtelenül tett olyan kijelentést, hogy Jézus Krisztus új rendet hoz majd létre, és hogy Istennel nem csupán a templomban találkozhatunk, hanem ő ott van, és munkálkodik az emberek életében és szívében.
Részben igazak, féligazságok, ezeket pedig sokkal nehezebb megcáfolni. Teljesen más a helyzet egy olyan állítással, amely nyilvánvalóan hazugság. A féligazságot azonban rendkívül nehéz megcáfolni, és Istvánnak most egy ilyen helyzettel kellett szembenéznie.
„Valóban így van ez?”
Ő erre így szólt: „Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok!” (7,2)
István ezzel kezdi védőbeszédét a nagytanács előtt, amely végül a halálához vezet. Annyira feldühíti ugyanis a hallgatóságot, hogy azok a fogukat csikorgatva halálra kövezik. Hogyan fajulhatott idáig a dolog?
István védőbeszéde elején még vádlottként áll a nagytanács előtt. Még mielőtt azonban védőbeszéde végére érne, már nem vádlott, hanem ő lesz az, aki a nagytanácsot és a jelenlévő hallgatóságot vádolja. És István olyan vádakat emel ellenük, amelyeket nem bírnak elviselni, az igazság fájdalmas, ezért halálra kövezik. Megint egy újabb emberi reakció!
Hogyan jutottak el idáig?
A vád az, hogy Mózes és a templom ellen beszél. István úgy építi fel beszédét, a Szentlélek úgy vezeti gondolatait, szavait, hogy rámutat arra, a zsidó történelem folyamán az ősatyák hányszor és hogyan szegültek szembe az Isten által kiválasztott vezetőkkel. Például Mózessel, vagy Józseffel, akit saját testvérei adtak el rabszolgának. Azok a férfiak, akiket a zsidók atyáikként emlegetnek. És a zsidók rendkívül büszkék voltak atyáikra.
István azonban rávilágít majd arra, hogy atyáik története nem annyira jeles és dicsőséges, mint amennyire ezt ők gondolták.
Hányszor fordult az Isten által kiválasztott Mózes ellen saját népe?
Amikor 40 évesen meglátogatja testvéreit, hogy általa szabaduljon meg a nép az egyiptomi fogságból. Igazságot akar tenni két veszekedő zsidó között, azok ellene fordulnak:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?”(7,27-28)
Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült és negyven esztendeig élt a pusztában.Negyven év múlva Isten visszaküldte, hogy Ő, akit megtagadtak, ő vezesse ki a népet Egyiptomból. Kihozta őket Egyiptomból, csodákat tett a pusztában, vezette a népet. De megint ellene fordultak, amikor bálványokat kezdtek imádni, elkészítették az aranyborjút, hordozták Moloknak sátorát.
István rámutat, hogy bizony a mi atyáink nem akartak engedelmeskedni Mózesnek.

Istvánt azzal is vádolták, hogy a templom ellen szólt.
„A magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik”, ahogyan a próféta mondja.”(7,48) Ézsaiásra utal István.
“A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr;”(7,49)
István rámutat, hogy az Úr bennünk lakik, nem a templomban, nem az épületben.
Hosszú beszédében logikusan végigvezeti ezt a gondolatsort: az atyák mindig szembeszegültek Mózessel, és Isten bennünk lakik.
Ez a válasza a vádakra.

De a végén átmegy vádlóba, és most már egészen konkrétan kimondja azt, amire eddig szinte csak utalt.
„Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek. Mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is…”(7,51) vagyis ugyanazt teszitek, amit atyáitok is tettek.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok?” (7,52)
Ha kicsit visszamegyünk a történelemben, valóban azt látjuk, hogy az ő atyáik Isten minden igazi prófétáját üldözték.
Ézsaiás prófétát is üldözték, és végül kettéfűrészelték. Jeremiást egy verembe vetették, mert az Úr nevében szólt. Sőt Illés és Elizeus is bajba kerültek, mert felemelték hangjukat a gonosz királyok ellen.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét.”(7,52)
Ezek a próféták a Messiás eljöveteléről beszéltek. De atyáik megölték azokat, akik megjövendölték a Messiásnak az eljövetelét.
“Most pedig az Ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,
Akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”(7,52-53)
Az utolsó kristálytiszta, logikusan levezett vádpont:
Ti még atyáitoknál is rosszabbak vagytok.
Atyáitok megölték az összes prófétát, akik a Messiás eljöveteléről beszéltek nekik. De ti magát a Messiást öltétek meg.
Istvánt azzal vádolták, hogy Mózes törvénye ellen beszél, de ők maguk sem tartották meg Mózes törvényét.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban!
“Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”(7,54-56)
Jézus a Jelenések könyvében megígéri az egyik gyülekezetnek, hogy „aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon, mint ahogy én is győztem és atyámmal együtt ülök az ő trónusán” (Jel 3,21).
Itt azonban István nem azt látja, hogy Jézus az Isten jobbja felől ül, hanem hogy Jézus, az Isten jobbja felől áll.
Jézus azért állt föl, hogy így fogadja első mártírját. Az elsőt a több millió mártír sorában, akik életükkel fizettek azért, mert bizonyságot tettek Jézus Krisztusról. „Látom, amint az Emberfia ott áll Isten jobbján.” (7,56)
“Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, – mert nem akarták hallani az igazságot -, és egy akarattal rárohantak, aztán kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felső ruháikat egy Saul nevű ifjú lábai elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet. Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott. Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt. És amikor ezt mondta, meghalt.”(7,57-60)

István mártírhalála sokban hasonlít Jézus Krisztus kereszthalálára. Jézus Krisztus is imádkozott azokért, akik ezt a bűntényt elkövették ellene.: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).
István is azt mondja, hogy: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”
Imádkozik az üldözőiért. Jézus korábban mondta, hogy „imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44).
István tehát Jézus példáját követi ebben, és ahogyan az Úr kezébe ajánlotta lelkét, abban is.

Ő lett a keresztény világ első vértanúja. Aki megkapta a vértanúság ajándékát, olyan elképesztő szenvedéseket tud elviselni Krisztusért, hogy az emberek ezt látva Krisztushoz fordulnak megtéréssel és imával.
Ha István vértanúságát önmagában szemléljük, tragédia.
Ha István vértanúságának a hatásait nézzük, már egészen más a kép. István megkövezésével kezdődött az egyház vad üldözése. „Azon a napon nagy üldözés kezdődött az egyház ellen, amely Jeruzsálemben volt, és ők szétszóródtak Júdea és Samária területén, kivéve az apostolokat” (8,1).
Ahelyett, hogy elbátortalanították volna őket, ez az üldözés az első misszionárius mozgalmat eredményezte. Azoknak, akiknek menekülni kellett, keresztülmentek az országon, hirdetve az igét. Ők elbújhattak volna, vagy megtagadhatták volna hitüket. De ez az Úr akaratának megvalósulása volt: “ti lesztek a tanúim Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában a világ végéig” (Apcsel 1,8).
Ami először úgy látszott, hogy egy katasztrófa a korai keresztényeknek, az Isten akarata volt, hogy az Ő szava terjedjen. Csak a sátánt látni szerencsétlenségünkben és szenvedésünkben, súlyos hiba. Isten gyakran arra használja a nehézségeket, hogy megvalósuljon akarata.
Az Istvánt megkövező, megvadult tömegben ott áll egy ifjú, Saul, aki egyetértett a büntetéssel. Elindul Damaszkuszba, hogy elfogja az oda menekült keresztényeket, ahová már Pálként érkezik meg. Útközben megtér, később ő lesz Pál apostol. Ha nincs István vértanúsága, amely hatással volt Saulra, nincs Pál apostol sem. Ha István nem maradt volna hűséges Urához és nem imádkozott volna ellenségeiért, akkor talán soha nem lett volna Pál apostol. És valóban, Pál többször utal írásaiban István megkövezésére, amely mély nyomott hagyott benne.

Ugyanazon szeretettel, nekünk is imádkoznunk kell azokért, akik rosszat akarnak nekünk. Ez elég nehéznek tűnik, de ha belegondolunk, hogy aki olyan, mintha ellenségünk lenne, lehet, hogy egy napon meg lesz mentve, ha mi hűségesek maradunk az Úrhoz, hirdetve az Ő szavát szeretettel, úgy ahogy István tette.

Itt most meg kell kérdeznünk magunktól, vajon mi nem vagyunk-e gyávák és erőtlenek, amikor hitünkről tanúságot kellene tennünk, és felebarátainkat közelebb kellene vinnünk Jézushoz és az Egyházához?
Pedig ma már véres üldözéstől nem kell tartani. Ma a szavak elítélő erejétől kell tartani.
Sokan maradinak, elavultnak bélyegzik a mi keresztény erkölcseinket, a mi másságunkat. Hányan dicsekszenek „másságukkal”, mi pedig szégyelljük azt, hogy keresztények vagyunk, hogy számunkra szent a család, hogy számunkra érték a tisztaság?

Megvallod-e hitedet, bizonyságot teszel-e Jézusról, ha úgy ítéled meg, hogy ennek számodra hátrányos következményei lesznek? (egy állásinterjún, egy baráti társaságban, egy kibontakozó kapcsolat elején)

De ahhoz, hogy megvalld, előtte el is kell fogadnod Jézus szeretetét! Teljesen! Tökéletesen! Nem lehet félig elfogadni! Nem lehet félig járni Isten útját! Teljesen kell! Elfogadni, rábízni magad, teljesen, hittel. Nem lehet félig megbízni valakiben! Teljesen kell! Mert Ő ott van, és várja, hogy elfogadd. Nem kell érte tenned semmit! Fogadd el! Megváltoztatja az életedet! Fogadd el!
És akkor tudsz róla hitelesen tanúságot tenni.
Elfogadtad-e Jézus szeretetét?
Követed-e Őt egész lényeddel?
Megvallod-e Őt a világ előtt?
Vállalod-e, hogy szavakkal megköveznek a hitedért: barátaid, munkatársaid, családtagjaid?

István vállalta…..

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

, , , , , , ,

Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: