Archive for category A hit hősei

Meghallani Isten hangját – Sámuel

Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! 1Sámuel 3,9

2018 május 6-án Péter az ószövetségi karakterek hitét bemutató sorozatban Sámuelről tanított (1Sámuel 3). Születésének rendkívüli körülményeiről az édesanyja, Anna hitéről szóló bejegyzésben írtunk. Sámuel egész életére a templomi szolgálatnak lett szentelve, nem tudva még, hogy mi vár rá.

A frigyláda mellett fekvő gyermek Sámuel háromszor is hallja, hogy a nevén szólítják. Mindháromszor mesteréhez és gyámjához, Élihez siet, aki visszaküldi őt. Sem Sámuel, sem Éli pap nem ismerte föl, hogy Isten jelentkezik kapcsolatfelvételre. Sámuelnél érthető, hiszen tapasztalatlan kisfiú volt, “még nem ismerte az Urat, még nem jelentetetett ki neki az Úrnak Igéje” (1Sámuel 3,7). Élinek azonban nincs mentsége: hitében elrestülve, szívében megvakulva csak harmandszorra ébredt rá, hogy az Úr hívja a gyermeket.

2018maj6

Sámuel a legjobb példaképek között van Isten követésében

Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére. Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! 1Sámuel 3,9-10

Mi szükséges ahhoz, hogy meghalljuk az ő hangját és nyitott szívvel reagáljunk rá?

1. Ártatlan, tiszta szív, gyermeki hit

Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be abba. Márk 10,15-14

Tudom, már nem változhatunk vissza gyerekké, de gyermeki hitünk még lehet. Egy gyermek bizalma és ragaszkodása feltétel nélküli. Nincs még beszennyezve az elméje. Őszinte rácsodálkozzással gyűjti be az információkat, mert szomjazza Isten ismeretét. Isten segít megtisztítani szívünket és elménket, ha rábízzuk azt. Csak kérni kell.

Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. Jakab 4,8

2. Isten közelében tartózkodni

De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. Zsoltárok 73,27

Kell, hogy, saját szabad elhatározásunkból mindig Isten közelében legyünk. Sámuel a frigyláda mellett aludt, egész életét áthatotta Isten jelenléte. Józsuéről az írja a Szentírás, hogy el nem távozott a szent sátorból (Exodus 33,11). Az Isten mellett maradás nem passzív, hanem aktív tevékenység. Aktív abban, hogy beszélgetünk Istennel és testvéreinkkel, éneklünk, figyelünk rá; de aktív abban is, hogy erősen ellenállunk azoknak a tényzőknek, amik el akarnak húzni az Ő jelenlétéből.

3. Istennek odaszánt élet

De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról. Apcsel 20,24

Ha Isten kezébe helyezzük életünket, kinyílvánítjuk ezzel hűségünket és megbízhatóságunkat, amit Isten ki is próbál. Sámuel életét végigkövetve láthatjuk, hogy születésétől szolgált, bírói tisztét letette ugyan a király javára, de prófétai tevékenysége haláláig tartott. Nem kell prófétának lennünk ahhoz, hogy egész életünket Neki adjuk.

4. Táplálkozni Isten Igéjével

Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni. 1Sámuel 3,19

Szellemi eledellel kell naponta táplálkoznunk, hogy szellemünk életben és egészségben maradjon, hogy szellemi érzékszerveink működjenek. Különben nem halljuk meg Isten hangját. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik. – mondja Jézus a Máté 4,4-ben, utalva a pusztai mannahullásra (5Mózes 8,3). Akárcsak a mannát, úgy Isten Igéjét is naponta kell fogyasztani, nem elpazarolni. Ne hagyjuk, hogy az ördög kikapja a szívünkből az Igét!

5. Engedelmes lélek

Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! 1Sámuel 15,22

Miért szóljon hozzánk Isten, ha tudja, hogy úgysem hallgatunk rá? Előbb utóbb abbahagyja, ha nem változtatunk hozzáállásunkon, ahogy azt Saulnál is tette (1sámuel 27,7).

Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! Csak ilyen hozzáállással tudjuk meghallani Isten hangját. Hogyan hasonlítanád Sámuel Isten iránti nyitottságát a tiédhez? Miért nem halljuk meg az Ő hangját? Miért ritka az Úrnak kijelentése? Miért nincs nyilvánvaló látomás? (1sámuel 3,1) Sámuel élete segít megtalálni a válaszokat és a kiutat.

Reklámok

, , ,

Hozzászólás

Ima a fájdalmakban – Anna

Anna Ima12018 április 22-én Péter az ószövetségi karakterek hitét bemutató sorozatban Annáról, Sámuel “majdani” édesanyjáról tanított (1Sámuel 1-2). Nem ő az egyedüli asszony a Szentírásban, aki nem tudott megfoganni. Ilyen volt a Teremtés könyvéből imert Ábrahám felesége (Izsák édesanyja), Sára, vagy a Lukács evangéliumából ismert Zakariás felesége, Erzsébet, akinek a fiát Keresztelő János néven üdvözölhetjük. Mindhárom asszonnyal nagy tervei voltak Istennek, annyira, hogy gyermekeik útját már születésük előtt elkezdte egyengetni, akárcsak Sámsonét (Bírák 13-16), vagy Jézusét. Ha megnézzük az eddig említett öt megszületett gyermeket, láthatjuk, hogy később egész népük sorsát bízta rájuk az Úr, sőt, ha üdvtörténeti “széles” látószögből nézzük, az egész világ sorsát. Olyan felfoghatatlan felelősség volt rajtuk, hogy küldetésükben “nem volt szabad elbukniuk”. (Persze majdnem mind követtek el hibákat, különösen Sámson.) Náluk Isten már a leendő szülőknél elkezdte előkészíteni a szolgálatban bejárandó utat.

Sámuel esetében Anna volt az, akinek az életében közbelépett azzal, hogy ideiglenesen “bezárta a méhét”. Ezt a mozzanatot duplán említi Sámuel könyve (1Sámuel 1,5-6). Fel is vetődik a kérdés, hogy vajon az egyébként istenfélő férj, Elkána azért vett-e magának két feleséget, mert az első meddő volt? Nem tudjuk, de Anna fájdalmáról – melyet “feleségtársa” Peninna csak tetézett gúnyolódásával – már ír a Biblia. Ez a fájdalom ösztönözte Annát arra, hogy kétségbeesésében Istenhez forduljon. Nem lázadt föl Teremtője ellen, sőt inkább növelte hitéhez való ragaszkodását. Panaszát azonban megfogalmazta, szívét kiöntötte Isten előtt. Sőt, tovább ment ennél: fogadalmat tett.

Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!” 1Sámuel 1,11

Anna Ima2

Egy imádkozó anya az egyik legnagyobb áldás. Az ima a törődés jele.

Annának még a tapintatlan Éli főpap bántó szavait is el kellett szenvednie, amikor az istentisztelet akkori központjában, Silóban elmondta ezt az imát. Éli főpap Anna alázatos válaszára korrigálta viselkedését és a vádlást áldássá fordította:

Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle. 1Sámuel 1,17

Anna erős hitére utal az erre adott válasz és az azt követő leírás.

Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az ő útjára és evék, és arca nem vala többé szomorú. 1Sámuel 1,18

Az elszánt ima és a főpapi áldás hatása nem maradt el, Anna végre megszülhette gyermekét, Sámuelt. Az újabb próbatétel az anya számára fogadalmának betartása volt. Az anyatejes időszak után Sámuelt teljes életére Éli gondjaira bízta. Anna ekkor egy Isten szelleme által ihletett, prófétikus zsoltáréneket rögtönzött, akárcsak később a várandós Mária, amikor testvérével, a szintén várandós Erzsébettel találkozott (Lukács 1,46-55). A hálás Anna kitartó engedelmessége és szavatartása meghozta gyümölcsét. Éli újra megáldotta az asszonyt, aki még négy gyermeknek adott életet. Ezek a gyermekek már vele maradhattak.

Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve. És anyja kicsiny felső ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására. És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól ahelyett, akiért könyörgött, és akit az Úrnak kért. És haza menének. És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál. 1Sámuel 2,18-21

Anna hite is a mélypontban lobbant fel, akárcsak a nemrég tárgyalt Jónás prófétáé. Mindkettejüket Isten vitte le a mélyre, céllal, hogy megáldhassa őket és megmenthesse a népet. Ha nem teszi, Anna hite nem tudott volna kiteljesedni. Ez egy próbatétel volt, egy kemence a szív megedzésére, felkészítés valami sokkal jobbra. Nem mindenki vállalja ezt a küzdelmet, de olyan jutalommal jár, amit el sem tudunk képzelni.

Különböző okai is lehetnek életünk mélypontjainak: talán a saját hibáink, talán más emberek hibái, talán Isten tervez valamit nekünk. Bármelyik is legyen, minden mélypont egy remek lehetőség a kiteljesedésre, valami nagyszerű dolog megszületésére! Minden mélypont alap lehet egy későbbi nagyszerű bizonyságtételhez Isten mellett. Ha a mélyben találjuk magunkat, a legokosabb és legcélravezetőbb amit tehetünk, hogy hálás szívvel Istenhez fordulunk és elszántan kérjük tőle a segítséget, hiszen Jézus a szabadító! Igazi vigasztalást és reményt csak Ő adhat.

, , ,

1 hozzászólás

Megtérések az Újszövetségben

2018 februárjában és márciusában újszövetségi szereplők megtéréseinek történeteit beszéltük át.

Február 11-én Larry összehasonlította a két adószedő (Máté és Zákeus) Jézussal való találkozását. Mindketten a köznép által megvetett emberek voltak. Vádolták is Jézust a kor farizeusai, hogy szóba áll velük. Mindkettőjük életén azonnal meglátszott a drasztikus változás: Máté azonnal otthagyta korábbi foglalkozását, hogy Jézust követhesse, Zákeus pedig azonnal visszajuttatta károsuljainak a jogtalanul szerzett pénz többszörösét, sőt, vagyonának felét a szegényeknek adta. Mindketten vendégül látták Jézust saját házukban. Ettől fogva senki nem mondhatta rájuk, hogy felszínes a hitük, hiszen életük minden területére látványosan kihatott. Lehet, hogy kevesebb pénzük volt ezután, de birtokolhatták az igazi, mennyben elrejtett kincset, nem beszélve az élő reményről és az Istennel való békességről.

Február 18-án Gerry McNamara tanított Saul megtéréséről, azaz Pál Apostol útjáról. Talán az ő múltja a legsúlyosab valamennyi közül, hiszen nevéhez fűződik az első mártírhalál és az első keresztényüldözés, az újszülött egyház szenvedése. Éppen ezért a változás is a legnagyobb, Pál vezető képviselője lett annak, amit egykor nagy erővel üldözött. Megtérésének történetét többször is elmondta, bizonyságtételének mindig jelentős hatása volt. Elsősorban neki köszönheti Európa a kereszténység elterjedését. Leveleiben, beszédeiben saját példáján keresztül mutatja be, hogy milyen kibeszélhetetlen kegyelemmel és irgalommal hajolt le Isten a bűnös emberhez, hogy megmentse. Ha úgy érzed, hogy mélyen vagy, gondolj Pálra!

Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.

1Kor 15,8-9

Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.

1Tim 1,15

Filippi_lev_1_21

Február 25-én, március 4-én és 11-én Péter tanított. Beszélt a samáriai asszonyról (János 4) az etióp kincstartóról (Apcsel 8) és római századosról, Kornéliuszról (Apcsel 10). Egyikük sem zsidó származású, mégis mindegyikükben ott volt az istenkeresés. Az Úrral való jól megtervezett találkozásuk egy csapásra megváltoztatta életüket. Aktív bizonyságtevőkké váltak a maguk környezetében. Példájukból gyakorlatban is megtanulta a korai gyülekezet, hogy Isten más nemzetekhez is el akarja juttatni a jó hírt, ahogy Jézus azt többször megparancsolta tanítványainak. Majd Péter beszélt a tékozló fiú történetéről is, amely talán a leghatékonyabban mutatja be, hogyan is éli át az ember a megtérést (Luk. 15).

megteresek

Március 18-án Larry tanított a filippi börtönőr (Apcsel 16) és a gadarai megszállott (Lukács 8,26-39) megtéréséről. Ők sem voltak zsidó származásúak, mindkettőjükkel csoda történt: megtapasztalták Isten szabadító erejét. Náluk is azonnal tapasztalható volt, hogy megváltozott az életük.

Március 25-én pedig tömegek megtéréséről beszélt Larry, ilyen volt a pünkösdi tömeg Jeruzsálemben (Apcsel 2), vagy a fileppel találkozó samaritánusok (Apcsel 8), de említhetnénk a Pál által meglátogatott ázsiai és európai városok csoportos megtérőit is. Jellemző volt, hogy megtérésük első bizonyítéka az azonnali bemerítkezés volt. Ezekből a csoportokból helyi gyülekezetek jöttek létre, nap mint nap demonstrálva azt, hogy az életük már valami másról, pontosabban: valaki másról szól.

A sorozat zárásaként Judit könyvbemutató formájában nyújtott át egy csokor újszövetségi bizonyságtételt a XX. századból, majd felolvasta saját megtérésének történetét is.

Április 8-án a sorozat zárásaként, Judit könyvbemutató formájában nyújtott át egy csokor újszövetségi bizonyságtételt a XX. századból.

,

Hozzászólás

A mélyponton fellobbanó hit – Jónás

Április közepén elkezdtük új sorozatunkat az ószövetségi karakterekről. Nem feltétlenül a legismertebb személyeket vizsgáltuk, hanem azokét, akiknek az életében egy nagy mélypont vagy egy törés kellett ahhoz, hogy igazán Istenhez forduljanak.

Jellemző történet Jónásé, aki mind lelkileg, mind fizikailag mélypontra került. Larry április 15-én beszélt Jónás választásairól. Kiemelte, hogy Isten rendelkezett úgy többször is, hogy Jónás mélypontra kerüljön. Ilyen volt a tengeri vihar és az odarendelt hal, aki elnyelte őt. Az engedetlen próféta már három napja ült a cethal gyomrában, amikor egy gyönyörű zsoltár formájában végre Istenhez intézte szavait: hálát adott neki és elismerte, csak Ő tudja megszabadítani. A mélypont után ez volt a fordulópont, az Úr szólt a halnak, hogy köpje ki a Jónást a szárazra.

Jónás próféta könyve

Jónás “igazolványa”

A második mélypont a “tök jelenet” volt, a Ninive pusztulását páholyból végignézni akaró próféta megleckéztetése. Mind az árnyékot nyújtó, nagy levelű tököt, mind az azt megrágó férget Isten rendelte oda. Célja a példázat általi tanítás volt, ami egy prófétától egyébként sem idegen.

Isten meg akarta menteni a nagyvárost, Ninivét. Jónás makacs szófogadatlansága veszélyeztette ezt a tervet. Előbb Jónás lelkét kellett megmenteni, ehhez volt szükség a “mélypontra”, a hal gyomrára. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy múltunkban vagy jelenünkben miért kerültünk időről-időre mélypontra és hogyan reagáltunk minderre. Akár a mi hibánkból, akár más okból történt, legtöbbször kétségbesetten Istenhez kiáltottunk, aki vigasztalásával segítségünkre sietett.

Jónás nem tudott arról, hogy halbéli kalandja maga is egy prófécia. Jézus önmagához hasonlítja őt, amikor a törvénytudók mennyei jelt kérnek tőle.

E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.
Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.

Máté 12,39-41

Jónásról már korábban is tanítottunk néhányszor, érdemes átolvasni a beszámolókat, vagy újra meghallgatni a tanításokat:
Bibliai hithősök a fazekas kezeiben – Jónás
Kispróféták – Isten küldöttei a nehéz időkben – Jónás

Larry április 15-i tanításának vázlata a keretben olvasható.


Jonah (or me?)
Larry L. Winckles
April 15, 2018
Most of us have had the experience of running away from dangerous situations. Perhaps not as dramatically as we see in the movies, where Captain Jack Sparrow runs away from the cannibals, or where Indiana Jones runs away from an African tribe, but I think we all have run away from something that we think may be dangerous. And perhaps we have also run away from God because we were afraid that what he wanted us to do was also dangerous.
Today we are starting our new series of Old Testament character studies by looking at the life of the Prophet Jonah.
Now as far as prophets go, Jonah didn’t have a very long spoken prophecy – it was only 4 words in Hebrew, which translates to 6 words in Hungarian, and 8 words in English. But today we will see that Jonah’s life served as a prophecy, not only to the people of Israel but to us today as well. The story is about Jonah, but it could just as well be about you or me, because it is at heart the Book of Jonah is a prophetic story about God and His purposes in salvation. It also provides us with a lesson in obedience and shows us that it is foolish to run away from God.
The Book of Jonah takes place during the time of King Jeroboam II, which is between 750 and 800 years before the birth of Christ, and just before Israel was conquered by the Assyrian, never to rise again until modern times. The nation had moved away from God. God had repeatedly called them to repent through the prophets Elijah and Elisha.
But it wasn’t to the nation of Israel that God wanted Jonah to deliver a message to, but rather to its hated neighbor the Assyrians in one of its most wicked cities, Nineveh.
Jonah was a prophet, a man of God, and you would think that he of all people would be obedient. But then God calls him to do something that he didn’t want to do. Jonah 1:1-2 says, “The word of the Lord came to Jonah son of Amittai:
“Go to the great city of Nineveh and preach against it, because its wickedness has come up before me.”
Now that would have been quite a journey, especially in those days. From Joppa to Nineveh is about 900 km, which is just about the distance between Budapest and Stuttgart, Germany. But did Jonah set out on this rather long journey? Not at all! Let’s read on: But Jonah ran away from the Lord and headed for Tarshish. He went down to Joppa, where he found a ship bound for that port. After paying the fare, he went aboard and sailed for Tarshish to flee from the Lord. Jonah disobeyed God and ran the other way, setting sail by boat for Tarshish, a city thought to have been somewhere in southern Spain, which would have been about 4000 km away! That’s about the same as the distance between Budapest and Tehran, Iran or between Budapest and Reykjavik, Iceland. What is Jonah’s problem? Isn’t he a man of God? Why isn’t he being obedient? Why doesn’t he want to do what God told him to do? What do you think?
Well things didn’t work out exactly as Jonah planned. The ship was caught up in a terrible storm and even the sailors feared that the ship would sink. In the middle of these terrible circumstances it is interesting to notice the contrast
between Jonah and the sailors. You can read about it in the first chapter of Jonah.
1. Jonah was running away from God
2. The captain has to tell Jonah to pray
3. When the sailors find out that Jonah is responsible, they try to save his life rather than throw him overboard
4. They themselves began to pray to the Lord
5. They better understood the consequences of Jonah’s disobedience than Jonah did
So now we must ask ourselves the question, “When do we feel tempted to run away from God?” Jonah doesn’t seem to be the right man for the job. So why did God want to send him to prophesy in a wicked, pagan city? Why did God send Jonah? Perhaps it was for Jonah’s benefit as well as for the benefit the people of Nineveh through Jonah. It seems likely that God’s plan to call the people of Nineveh to repentance had three purposes. 1) To shake the people of Israel out of their apathy and realize how hard their hearts have been towards
God, 2) To begin fulfilling His promise, made to Abraham, to bless the nations of the world, and 3) As a foreshadowing of the coming of the Messiah, who would bring salvation to the whole world. What happened to Jonah? He was eventually thrown overboard and immediately swallowed whole by some kind of great fish, perhaps a whale. That got Jonah’s attention! He immediately began to pray to God, without any prompting from someone else! He began praising God, thanking him for his rescue, and eventually realizing that indeed, salvation comes only from the Lord. He knew that already in his head, but now he believed it from his heart.
There is a big difference between knowing the truth and living the truth!
Now we must ask ourselves the next question. “In what ways does God get our attention when we try to run away from him?”
While in in the big fish, Jonah repented and promised to proclaim the salvation of the Lord. After three days the Lord caused the big fish to spit out Jonah onto dry ground. Three days. Does that number sound familiar? Jonah is the only prophet that Jesus compares himself to, in Matthew 12:40, where he compares his death and resurrection to the experience that Jonah has gone through. Jonah’s experience foreshadows the way that God would ultimately bring salvation to mankind.
For us, it seems obvious that Jonah was being disobedient. We can see what he should have done right away. But what about you and me? Most of us know the truth of what God has done for us through Jesus, but that doesn’t mean that we live it out. That doesn’t mean that our lives show it. We run away from what we know God wants us to do. What kind of circumstance or tragedy will it take in order for God to get our attention? Why is it that we often must sink to a low place before we are willing to make changes in our lives?
God is the God of second chances. God showed Jonah great mercy, and not only spared his life but gave him another opportunity to be obedient to his call to prophesy to the people of Nineveh. And this time Jonah obeyed! Jonah probably still had all of his previous fears and doubts, but he put those aside in order to follow the Lord’s command.
The message that God told Jonah to bring was very short and to the point – Forty more days and Nineveh will be overthrown! It was short, but it was the message that the people of Nineveh needed to hear. It came at the time when their hearts were ready. What was their response? They believed God. They believed in the God that Jonah was proclaiming, they acknowledged their sin, they believed that God was right in pronouncing judgment upon them, they were sorrowful, and they responded by taking action. They declared a fast. They repented of their sins!
And God forgave them and did not destroy the city as promised!
This is exactly the same as the process of becoming a follower of Jesus Christ. We must believe in Jesus, we must acknowledge our sin and be sorry for our sinfulness, we must ask for forgiveness, and we must trust Him and accept
his gift of love and mercy. God would rather show mercy than punish. We see this in his dealing with the people of Nineveh, which foreshadows the work of Jesus Christ.
So we must ask ourselves another question, “What can we learn about God in these chapters, so that we can better obey him?”
Amazing! Wonderful! Hallelujah! Amen and Amen! A perfect fairy tale happy ending! Or maybe not, because the story continues. There still is chapter four. Jonah is still Jonah, and God is still God.
In chapter four we find out the real reason that Jonah ran away the first time that God called him. He ran away because he knew that God was going to forgive those evil people. Why should God be forgiving and merciful? Jonah was angry with God!
“Isn’t this what I said, Lord, when I was still at home? That is what I tried to forestall by fleeing to Tarshish. I
knew that you are a gracious and compassionate God, slow to anger and abounding in love, a God who relents from sending calamity. Now, Lord, take away my life, for it is better for me to die than to live.” Jonah
4:2-3In fact, Jonah was holding out hope that perhaps God would change his mind and destroy the city anyway. And if he was going to do that, Jonah wanted to be sure to have a good view. He hoping for the worst to happen! So he found
a place in the shade, outside of the city, and sat down to wait and see what would happen. God chose this time to teach Jonah a further lesson, first by causing the plant to grow up and then by causing it to be
destroyed by a worm and a hot wind, leaving Jonah unprotected in the blazing hot sun. Jonah became very angry over the destruction of the plant. And then God spoke to Jonah.
But the Lord said, “You have been concerned about this plant, though you did not tend it or make it grow. It sprang up overnight and died overnight. And should I not have concern for the great city of Nineveh, in which there are more than a hundred and twenty thousand people who cannot tell their right hand from their
left—and also many animals?” Jonah 4:10-11
And here we have the contrast between God and Jonah (or perhaps we ourselves). God wants to show mercy, he is greatly concerned for the lost and would rather see them saved than be destroyed. Jonah couldn’t care less about the lost in the city of Nineveh. He didn’t want God to show mercy to them. But he was willing to receive God’s mercy when he needed it! He failed to see the parallel between his running away from God and coming to the lowest point in his life with the people of Nineveh who had also reached a low point in their own lives and culture.
Jesus came to seek and to save that which is lost, and that includes you and me! But I wonder who I am really most like in my attitude toward the lost – God or Jonah? Do I have great concern for the lost, or am I completely indifferent to them? And what about you? Where would you place yourself on a scale between God’s attitude of concern and Jonah’s attitude of indifference?
If you think that you have concern for the lost, then what are you doing about it? You may think that in your head, but perhaps in your attitudes and actions you are more like Jonah than you would like to admit.
So what can we do about it?
First, we need to be thankful for the great gift of salvation that God gives us. If you haven’t yet experienced this in your own life, then there is no better time than right now to trust in Jesus!
Second, we need to pray that God would change our hearts, helping us to show real concern for those who are lost in sin and darkness.
Third, we need to be prepared to obey the Holy Spirit’s leading in our lives and to do the things that God asks us to do. That means we need to take action! We need to tell others about how being a follower of Jesus has transformed our lives, and how they can experience new life in him. This is being obedient to God’s command to us as Jesus gave it to his disciples that we find in Matthew 28:19-20. 19  Therefore go and make disciples of all nations, baptizing them
in the name of the Father and of the Son and of the Holy Spirit,  20  and teaching them to obey everything I have commanded you.
Let’s pray.

, ,

1 hozzászólás

Bibliai jellemek a fazekas kezeiben – 3. rész

Ha azt halljuk, hogy hithős, akkor talán egy szuperhősre gondolunk, aki tökéletes és mindent meg tud tenni, nincs számára lehetetlen. Azonban a Biblia arra tanít minket, hogy azok az emberek, akik hithősökké váltak, ugyanolyan egyszerű emberek voltak, mint mi. Ők is tele voltak félelemmel, bizonytalansággal, nem volt elég önbecsülésük, de a kezdeti félelmeket le tudták vetkőzni és bizalmukat az Úrba tudták vetni és átadni neki életüket, s hagyták, hogy az Úr, mint egy fazekas, formálja őket.

Józsuéról Ildikó tanított. Józsué Mózes halála után lett a népe vezetője, neki megadatott, hogy belépjen az Ígéret földjére Ő volt annak a tizenkét kémnek az egyike, akit Mózes előre küldött, hogy kikémlelje a kánaánitákat.

Gerry McNamara Dávid jelleméről beszélt. Dávid az Ószövetség meghatározó személyiségei közé tartozik. Betlehemben született, Sámuel próféta már gyermekkorában kijelölte, hogy ő legyen Izrael eljövendő királya.

És mikor őt (Sault) elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi. Apcsel 13,22

Péter Nehémiásról tanított, hogy hogyan formálódott Isten keze alatt. Nehémiás Isten küldetésének látja Jeruzsálem újjáépítését, számot ad a könyvben a külső és belső ellenségeskedésekről. A várost mégis sikerül felépíteni romjaiból. Nehémiás könyve megmutatja, hogy Isten az alázatos szívűeket felmagasztalja.

…és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek. Nehémiás 8,10

, , , , , , ,

Hozzászólás

Bibliai jellemek a fazekas kezeiben – 2. rész

Januárban elkezdett tanítássorozatunkban néhány bibliai szereplőt életét, karakterét vizsgáljuk meg, mielőtt a hit hőseivé váltak volna. A sorozat első részében Jób és Mózes életéről beszélgettük, ezek a tanítások visszanézhetők.

Az elmúlt három vasárnapon Sámson, Noé és Gedeon jellemét vizsgáltuk.

Sámsonról Norbi tanítását olvashatjátok a szövegdobozban:

Tudjátok a keresztény életben, és most általánosítok, két nagy kihívás, véglet van.

Az egyik, hogy vallássá lesz a hitünk: ugyanolyan lesz, mint az iszlám, a farizeusi mozgalom vagy a republikánus párt, esetleg fidesz, kommunista párt: megvannak a hitelveink, tudjuk a tényeket, és jólfésült, vasárnap gyülibe járó emberek leszünk. Tudjuk, mit illik, mit nem illik, de a szívünk meghidegül. Eljárunk a hívős rendezvényekre, hívős zenéket hallgatunk, hívős filmeket nézünk, és hívős nyelven beszélünk egymással.

És közben elmegyünk a koldus mellett az utcán, visszakézből lenézünk embereket, nem bocsátunk meg még a barátainknak sem, nem hogy az ellenségeinknek! A szívünk érintetlen marad. Ez azért van, mert a kereszténységre úgy gondolunk, mint egyszeri, sorsfordító eseményre, nem pedig egy utazásra. Mert nem olvassuk az evangéliumokat, ahol Jézus arról beszél, hogy aki keres, az talál, a zörgetőnek ajtót nyitnak, aki kér, az kap.

A kereszténység folyamat: boldogok, akik éhezik és szomjazzák az Isten Országát. Ha már nem vagy éhes, ha már nem keresel, ha nem zörgetsz, ha nem kérsz – vége a hitnek. Jézus azt mondja, keressétek az Isten Országát! Odamegyünk a forráshoz, iszunk, és megnyílik a lehetősége, hogy újra és újra igyunk, a bennünk élő Szentlélek által, aki folyamatosan a határainkat feszegeti – Jézus nem a kényelembe, hanem a folyamatos kényelmetlenségbe, önmegtagadásba, önmagunk meghaladásába hív.

Erről nagyon szívesen prédikálok, szinte minden prédikációm erről szól. A másik végletről nem szívesen beszélek, mert az engem jobban fenyeget. Amiről beszéltem, az is, de van bennem valami, ami lázad a konformizmus ellen, ennek – úgy érzem – könnyebben ellen tudok állni. A másik véglet ellen jobban kell védekeznem, tudatosabban.

Ez a véglet azt mondja, hogy bármit megtehetsz, csak engedd, hogy Isten használjon Téged. Több évet töltöttem egy nagyon karizmatikus gyülekezetben, sok ilyenbe látogattam is el, és habár nem mondják ki, de ott van a levegőben, hogy amíg nagy dolgokat teszel Istenért, minden rendben van. Vannak a nagy sztár karizmatikus gyógyítók, evangélisták, akiket valamiféle kultusz vesz körül, és az ilyen nagyon magas piedesztálról nagyon könnyű leesni.

De nemcsak nagy „sztárok” eshetnek ebbe a csapdába, hibába. Mindnyájan gondolhatjuk azt, hogy „hú, olyan erősen éreztem Isten jelenlétét a gyüliben, vagy két hete imádkozás közben, vagy amikor bizonyságot tettem a buszon valakinek, tehát minden rendben van velem, most egy kicsit lazíthatok, úgysem lehet mindig szentfazéknak lenni, most akkor kicsit kirúgunk a hámból…” Ami engem illet, én hajlamos vagyok erre.

„Olyan nehéz volt ez a hét, annyit dolgoztam, vasárnap még prédikáltam is, most mindenki hagyjon békén, kinyitok egy üveg alkoholmentes sört, és megnézem Született feleségek 3 évadját egymás után…” Na, jó, nem pont ezt a sorozatot. Szóval, úgy érezhetjük, hogy akár azért mert megérdemeljük, akár azért, mert nem számít, hiszen Istenért annyi fantasztikus dolgot teszünk, a személyes életünkben már eljutottunk Jézus legközelebbi közelségébe, ezért nem számít, mit teszünk.

Arra szeretnék rámutatni, hogy mind a két gondolkodásmód mély büszkeségből és felfuvalkodottságból fakad. Az elsőben átéltünk valamit, tudjuk, mi a minta, nekünk ne mondja meg senki, mi a kereszténység, mi betartjuk a normát, eljárunk gyülibe, mi jó emberek vagyunk, bezzeg a többiek. Visszafojtjuk az érzelmeinket, az életünket, így próbáljuk saját erőből elnyerni Isten tetszését – Isten nélkül.

A másik esetben is azt gondoljuk, nekünk ne mondja meg senki, mi a kereszténység (meg sem merik mondani), hiszen az Úr használ minket, olyan átéléseink vannak, hogy belepirulna a pápa is, ez a kisebb-nagyobb kilengés belefér, elvégre az Úr a szívet nézi, nem a tetteinket, nehogy már olyan vallásos meszelt sírok legyünk, mint a sok képmutató a templomban.

És ezzel időnként még a természetes erkölcsi normákat is átlépjük, belegázolunk az emberekbe, egy barátom szavajárása szerint „gőgösködni” fogunk. Isten erejével, ajándékaival nagy dolgokat teszünk Istenért – de az életünket szinte nélküle éljük, a normális életünket nem járja át az az erő, amit egyébként felhasználunk… Mind a két esetben mi leszünk a norma, nem pedig Isten és az Ő Igéje. Mivel az elsőről szeretek prédikálni, most a másodikról fogok. Nagyon jó lenne felolvasni a Bírák könyvéből a 13. 14. 15. 16. fejezetet. Nem fogjuk, helyette én elmesélem a történetet, remélem, elég pontosan.

Sámsonról lesz szó, aki négy fejezetet kapott a Bibliából. Ez keveseknek adatik meg. Jó, Mózesnek volt öt könyve, Jóbnak is teljes saját könyve sok-sok fejezettel, mégis… A mostani sorozatunk hithősökről szól. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete sok-sok hithőst sorol fel, és egy szóban megemlíti Sámsont is, ezért valóban azt kell gondolnunk, hogy hithős volt. Sokaknak talán a szamárállkapocs jut az eszébe róla, az, ahogyan azzal hadonászik. Pedig nem így kezdődött az élete. A Biblia egyik legígéretesebb szereplőjeként indul, alig vannak olyan ószövetségi figurák, akiknek ilyen biztatók lennének a születési körülményeik.

Abban az időben járunk, amikor bírák vezették a zsidó népet, már Kánaán földjén. Állandó problémák voltak a környező népekkel, elsősorban a filiszteusokkal, akik sokat szorongatták Izrael fiait. Akkoriban úgy értelmezték a világot, hogy ha rosszat tesznek, Isten rögtön megbünteti őket a filiszteusokkal, ha jól cselekednek, akkor meg békén lesznek hagyva, sőt, Isten megáldja őket. Ma is szoktuk mondani, hogy Isten nem ver bottal, de a politikában az Istenre való hivatkozás nem biztos, hogy ugyanazt jelenti, mint akkoriban.

De inkább ne beszéljünk erről. Szóval, volt egy Manoá nevű ember, akinek a felesége meddő volt. Egy nap megjelenik Isten angyala, és azt mondja neki, hogy szülni fog. Ezt mondja, szó szerint az angyal: Most megójjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant. Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből.” Istennek szentelt lesz már a fogantatásától fogva… Nem hétköznapi ígéret. A férj kicsit meglepődik, a helyében én is ezt tenném, és ő is találkozni akar az angyallal. És Isten megadja! Újra eljön az angyal, beszélgetnek, és Manoá olyan, mint a legtöbb apa: „Jó, de most mit csináljunk, hogy kellene nevelni azt a gyereket?!” Az angyal elmondja türelmesen még egyszer, sőt, kiegészíti: a gyerek se egyen-igyon semmit, ami bortermő szőlőből származik, ez talán Larrynek kemény beszéd, mert nagyon szereti a mustot, és semmi tisztátalant ne egyen, ne vágják a haját. Eddig csodálatos a történet. Sőt, megszületik a kis Sámson, mert róla van szó, és folytatódik a csodás történet. Azt olvassuk, hogy „felnevekedék a gyermek, és megáldá őt az Úr.” Sőt, „és kezdé az Úrnak lelke őt indítani a Dán táborában, Córa és Estháol között.” A következőkben arról olvashatunk, hogy Sámson elvesz egy filiszteus lányt feleségül, ami nem tetszik a szüleinek, de a szerző szerint ez az Úrtól volt, mert Sámson ürügyet keres a filiszteusok ellen. Ezt nekem nehéz megértenem, mert az én életemben nem így működik az Úr, nem biztat arra, hogy ürügyet keressek mások ellen, erre magamtól is képes vagyok, engem inkább le szokott beszélni, ha hagyom.

Ami biztos, hogy Sámsonnak mindig is gondjai voltak a nőkkel. Beleszeret ebbe-abba, összefekszik ezzel-azzal. Itt az ürügy az lesz, hogy széttép egy oroszlánt, abba belefészkelnek a vadméhek, és amikor újra arra jár, mézet vesz ki belőle. Ezt a találós kérdést felteszi a lagziján 30 fickónak, akik megfenyegetik a mátkáját, hogy ha nem kapnak választ, megölik őt és a családját. Az asszony a hétnapos lagzi idején végig sír Sámsonnak, hogy ha szeretné, megmondaná a találós kérdés megfejtését. Nem akarom elpszichologizálni a dolgot, de Sámson nem bírja a hisztit. Sok férfi van ezzel így. Különösen a látszólag erős, stabil férfiak. Volt egy ilyen kollégám, birkózott, lovagolt, káromkodott, mint a kocsis, aztán egyszer hallottam beszélni a kutyájával: üntyüke-püntyüke… Mondom, mi van?! Azt mondja, hát ez nőstény, vele így kell beszélni!!! Ja, értem! A Biblia úgy állítja be ezt a történést és a későbbieket is, mintha az emberi érzelmek gyengesége miatt Sámson az Úr helyett a nőt választotta volna. Azt hiszem, van ebben igazság. Sőt. De ebből nem az a tanulság, hogy a nők boszorkányok, akik el akarnak téríteni az Úr útjáról (a középkorban sokan ezt a tanulságot vonták le), hanem inkább azt, hogy férfiak vagy nők, sőt, férfiak és nők ki vagyunk téve a saját gyengeségeinknek, amik akadályozhatnak Isten munkájában.

Ez nem azt jelenti, hogy a párunk taszít minket a pokolba, hanem azt, hogy ha nincs rendben a szívünk, a lelkünk, meg fogunk törni. Mindnyájunknak meg vannak ugyanis a gyenge pontjaink. Ha bizonyos gombokat kezdenek el nyomogatni rajtunk, akkor filmszakadás. Ha rosszkor mondanak nekünk rosszat, robbanunk, összetörünk. Bocsánat, hogy ezt mondom, de ez még a hitünktől is független sokszor. Ha nekem megkérdőjelezik a jó szándékomat, robbanok. Mindenkinek a múltja, neveltetése, személyisége miatt megvannak ezek a pontjai. Bertáért is tanuljuk…

Sámsonnak a szép nők és „nem szeretsz, ha nem mondod el” érzelmi zsarolása volt a gyenge pontja. Mondhatta volna azt is, hogy „ez a te bajod, hogy ebből ítéled meg a szeretetemet, a kettőnek nincs köze egymáshoz.” De nem ezt mondta, mert ott volt a gyenge pontja. Neked mi a gyenge pontod? Azért kérdezem, mert ennek a tudatában kell lennünk. Ha ugyanis nem tudjuk ezt, akkor esélyünk sincs változtatni rajta. Csak, amire rálátunk, abból tudunk változni, ha vakok vagyunk, és nem tudjuk, hogy vakok vagyunk, Isten sem tud segíteni rajtunk! Tudnunk kell azt mondani, „azt akarom Uram, hogy lássak!”.

Az elmúlt néhány hónapban Isten nekem azt mutatta meg, hogy irreálisan érzékeny vagyok néhány hasonló dologra. Van bennem valami, ami irreálisan képes kiborulni akkor, amikor azt gondolom, jogtalanság, igazságtalanság ér. Vagy teljesen szeretek mindenkit, vagy megutálom. A szeretetem vagy 100 százalékon van, vagy nullán. Legalábbis így ÉRZEM. Ami még ennél is rosszabb, ezt normálisnak gondolom. Magamban úgy okoskodom, hogy ha ilyen gonosz volt a másik, megérdemli, hogy ne szeressem. Átveszem a bírói szerepet Istentől… Erre csak most láttam rá, és nagyon szégyellem magam azért, hogy 42 éven át ennek nem voltam a tudatában. És nem vigasztal, hogy valószínűleg Sámson sem. Te vajon minek nem vagy a tudatában? És ha a tudatában lennél, mit csinálnál másképp? Sámson agresszióval vezeti le a feszültséget, otthagyja a nejét, megöl 30 filiszteust, és szevasz. Bele sem merek gondolni, én vajon hogyan vezettem le a feszkót…

Tudjátok, amikor Isten elhívása van rajtunk, hajlamosak vagyunk mindent ezzel indokolni. Persze, az Úrtól volt, hogy dühös lettem, megöltem 30 embert… Persze, az Úrtól volt, hogy dühös lettem, és kiosztottam a gyerekemet, feleségemet, stb. Elvégre, én Isten embere vagyok! Magamtól nem nyúlnék a pohár után, de miattad ezt kell tennem…! Miattad, a Te haragod miatt csináltam ezt vagy azt! Ismerős? Ez hazugság. Csak magad miatt – nem hibáztathatsz senki mást. Sem a szüleidet, sem a környezetedet, sem Istent. Te cselekedtél úgy, mert úgy akartál cselekedni. Van felelősségünk, és ezt nem kerülhetjük meg. Az igazán ijesztő, hogy ez még bele is illeszkedhet az Istenképünkbe. A filiszteus feleség árulása miatt Sámson nagy dolgot visz véghez. Látszólag minden rendben van. Mégsincs, mert a szíve nincs rendben. Ürügyet, okokat keres.

Amikor ürügyeket, okokat keresünk arra, hogy másoknak fájdalmat, szenvedést okozzunk, bosszút álljunk, lassan, de biztosan letérünk Isten útjáról. Az elején még lehet, hogy meg is dicsérnek, talán még plecsnit, kitüntetést is kapunk, talán még a lelkész is megdicsér, hogy a helyes dolgot cselekedtük, de ez nem igaz: letértünk Isten útjáról. Istennek nincs szüksége a mi kicsinyes bosszúvágyunkra, betartásunkra – Ő nem így dolgozik. Ha ezeket a belső motivációkat nem rakjuk helyre, nagy bajba kerülhetünk. Ahogyan Sámson is.

Miután megölt 30 filiszteust, a felesége elhagyta, máshoz adták. Erről nem szóltak neki, így megint oka lett felindulni. Felgyújtotta a filiszteusok búzamezőjét, szőlőt, olajfaerdőt. Óriási pusztítást okozott. Ennek az lett az eredménye, hogy a filiszteusok maguk gyilkolták meg a feleségét és annak családját. Aztán egész Izraelt kezdték nyomorgatni Sámson miatt, mire Sámsont saját népe kötözte meg, és adta át a filiszteusoknak. Sámson kiszabadította magát, leverte vagy ezer filiszteust egy szamárállkapoccsal.

Mit értékel a nép? A nyers erőt. Meg is választották Sámsont Izrael vezetőjének, bírónak, és 20 évig volt bíró. Nem tudjuk, milyen döntéseket hozott, a temperamentuma alapján talán kétséges, hogy mindig jól ítélt, de erről hallgat a Biblia. Arról viszont nem hallgat, hogy Sámson nem tanult a korábbi hibáiból, a viselkedésében nem lett változás. Arról ír a Bírák 16, hogy elment Gázába, tehát filiszteus területre, és ott meglátott egy parázna nőt, és bement hozzá. Sámson kontrollálhatatlan: amit meglát, úgy cselekszik, amint kedve tartja. Ha jó kedve, jó bíró, az Úr felkentje, ha úgy érzi, akkor nem, akkor mint egy lázadó gyerek, megy a saját feje után. Amikor el akarják kapni, segítségül hívja az Urat, kiszaggatja a város kapuit, senki és semmi nem állhat neki ellen. Aztán megint jön egy nő, ezúttal a Sórek völgyében, ő lesz a jól ismert Delila. Delilát lefizetik a filiszteusok, hogy tudja meg a titkát, és ugyanaz megtörténik, mint 20 évvel korábban: nyaggatni kezdi az asszony. Sámson mindennek ellen tud állni, kivéve a kísértést, s habár látja, hogy a nő elárulja többször is, csak beadja a derekát.

Isten elhívásának a kulcsát, a legféltettebb titkát szolgáltatja ki olyannak, aki nem méltó rá. A legeslegdrágábbat, identitásának a kulcsát, az, aki mélyen ő maga odadobja az ellenségének. Mert nem tud az ösztöneinek parancsolni, mert a saját érzelmeinek kiszolgáltatott módon él. Megmondja, hogy az ereje a hajában van. Így szól a történet: Delila nyüstöli: „Miképpen mondhatod: Szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd? Mikor aztán őt minden nap zaklatta szavaival, és gyötörte őt: halálosan belefáradt a lelke, És kitárta előtte egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtlenedem, és olyan leszek, mint akármely ember.” Minden embernek szüksége van intimitásra, mély érzésekre. Csakhogy türelmetlenek vagyunk. Lehet, arra méltatlan előtt nyitjuk meg magunkat. Hiszen Sámsonnak, a legnagyobbaknak is szükségük van megértésre, gyengédségre. Csak hogy nem szórhatjuk a kincseinket a disznók elé. Ha érzelmileg gyengék, labilisak vagyunk, beérjük az igazi dolgok árnyékával, nem várunk a megbízható barátokra, társra, aki tényleg elfogad minket, amilyenek vagyunk. A bizalom kiépüléséhez idő, szeretet, odaszánás, elkötelezettség kell. Ha Sámson lettem volna, mindent elmondtam volna Hajnalkának, mert tudom, nem él vissza vele.

De Sámson prostikkal, idegen asszonyokkal barátkozott, akik „megtetszettek neki”. Nem érdekelték a szív dolgai, a szeme után ment. Mivel azonban mindenkiben ott van a vágy, hogy megnyíljon, a rossz emberek előtt nyílt meg, akik tönkre tették. Ott volt benne Isten ereje, de a szíve, lelke nem tudta megfelelően hordozni az elhívást. Mert az elhívás, Isten ajándékai ingyen jönnek, nem kell azokért megdolgozni. Nekünk az edényen, magunkon kell dolgozni azért, hogy jól tudjuk kezelni az ajándékot. A csodálatos zenei, irodalmi tehetség, a jó gének bennünk lehetnek, de gyakorolni kell. Kell szorgalom, önmegtagadás, áldozathozatal. Az ajándék képes tönkretenni, ha nem jól kezeljük. A hippi korszak legnagyobb tehetségei, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Brian Jones mind 30 éves koruk előtt meghaltak, mert az óriási tehetséget nem tudták kezelni. Sámson tovább húzta, de nem volt diadalmenet az élete. Előbb vagy utóbb utolérhet minket a saját megépületlenségünk, a saját sebeink, korlátlan természetünk. Isten elhívása, ajándékai kevesek: mi is kellünk ahhoz, hogy azok úgy fejlődjenek, hogy Isten ereje ne pusztulást, hanem életet és szeretetet teremtsenek a környezetünkben.

Ismerjük a történetet: Sámson, miután levágták a haját, azt gondolta, most is legyőzi a filiszteusokat. Legnagyobb meglepetésére nem így történt: elfogták, megkínozták, megvakították, és szolgamunkára kényszerítették. A sztorinak nem itt van vége, mert Sámson a szolgaságban megtanult néhány fontos dolgot, és még egyszer, utoljára harcolt magáért és a népéért, de nem hagy nyugodni a kérdés: hogyan alakult volna az élete, ha már fiatalkorában odafigyel arra, hogy Isten ajándékaival méltó módon bánjon, és az Urat ne csak a szolgálatába, hanem a saját életébe is beengedje.

Neked az életedben hova kellene többet beengedned Istenből? És ha megtennéd, annak milyen hatása lenne az életedre?

Noéról is Norbi tanított:

Péter Gedeon életét, jellemét mutatta be:

, , , , , , ,

Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: