Meghívó tízóraizásra!

Kedves Közhelybarátok! Meghívjuk programjaink minden látogatóját egy vasárnap délelőtti tízóraizásra április 21-én, 10:30-tól 🙂

10:30-ra várunk titeket, asztalokhoz ülünk, szendvicsezünk, beszélgetünk. Péter eljátszik egy dalt, és elmond egy rövid üzenetet. Mindez asztalközösségben történik majd, ahogy Jézus is tette sokszor. Ha a program alatt van imakérésetek is, bátran osszátok meg velünk, szívesen imádkozunk veletek a szükségekért! Izgatottan készülünk 🙂. Töltsük együtt a vasárnap délelőttöt, legyen velünk a békesség légköre, töltődjünk fel reménnyel.

Kérlek jelezd, ha jössz, hogy úgy tudjunk készülni a vendéglátással! Reméljük, sokan eljöttök, hogy igazi közösségi élmény legyen.

“Jézus pedig ezt mondta: Én vagyok az élet kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjazik soha.” János 6,3

Változás az időpontokban: 10:30-kor lesznek a vasárnapi istentiszteletek

Kedves Közhelybarátok! 2023. novemberétől újra délelőtt 10:30-kor kezdődnek a vasárnapi istentiszteletek. 

​Tehát várunk titeket minden vasárnap, 10:30-kor a Köz-Helybe együtt imádkozni, énekelni és Istenről beszélgetni. Szeretettel, a Köz-Hely szolgálattevői

Változás az időpontokban: 15:30-kor lesznek a vasárnapi istentiszteletek

Kedves Közhelybarátok! Felméréseink és a visszajelzések alapján megváltoztattuk az istentiszteletek időpontját. Már nem délelőtt lesznek a vasárnapi alkalmak, hanem délután 15:30-kor. Minden vasárnap szeretettel várjuk mindenkit, különösen azokat, akik megkapják ezt a meghívót is, tehát: különösen téged. 

Ezekből a vasárnapi összejövetelekből havonta egy szendvicses uzsonnázás is egyben, de ezekről mindig külön is fogunk meghívókat küldeni.

Izgalommal várjunk titeket minden vasárnap délután, remélve, hogy az új időpont mindenkinek kedvező lesz és megszeretitek. Néhány hónap múlva így el is tudjuk dönteni, hogy maradjon-e ez az új “rendszer” a távolabbi jövőre nézve is.

Szeretettel,

A Köz-Hely szolgálattevői

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Lukács 19,10

Evangélizáció és tanítványság

Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize. Zsoltárok 63,2

Az igazi szomjúság az Isten iránt való szomjúság, még a nyári hőhullámok idején is: ezt igyekszünk mindenek előtt csillapítani. A járványügyi korlátozásokat mi is feloldottuk, vasárnaponként 10:30-kor a kertben várunk mindenkit istentiszteletünkre. Lassan a végére érünk az Evangélizáció és tanítványság című sorozatunknak, amelynek minden része elérhető videó formájában is.

Reméljük, hogy szeptemberben az összes eddigi programunk elindulhat, újakkal kiegészítve. Imádkozzatok velünk, hogy ne gördüljön újabb akadály a közösségi események útjába és minél előbb megszabadulhassunk a járványtól.

...örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. Lukács 15,10

Kereszt-kérdések

Nyár elején új sorozatba kezdtünk. Az elmúlt tíz hét során a Szentírás Szövetség által kiadott Kereszt-kérdések (Christianity Explored Study Guide) munkafüzet alapján három olyan kérdést vizsgáltunk meg, ami a kereszténység lényegét jelenti.

Ki volt Jézus? Miért jött? Mit jelent követni őt? Mindezt a Biblia egyik könyvének, Márk evangéliumának tükrében tettük. Miért éppen Márk evangéliumát vizsgáltuk?

Márk közeli munkatársa, tolmácsa volt annak a Péternek, aki Jézus egyik tanítványa volt, tehát mint szemtanú, teljes hitelességgel mesélt a történtekről. Pétert Kr.u. a hatvanas évek közepén kivégezték, Márk éppen Péter halála előtt, vagy röviddel halála után írta evangéliumát. Írásának konkrét célja volt. Azért írt, hogy pontosan megőrizze Péternek mint szemtanúnak a bizonyságtételét, azért, hogy elmondja az embereknek az örömhírt Jézusról. Márk evangéliuma nem pusztán egy véletlenszerű gyűjtemény Jézus életének eseményeiből és tanításaiból. Ellenkezőleg, gondosan válogatott történéseket ír le Jézus életéből, és tudatosan teszi ezeket meghatározott sorrendbe. Azt szeretné, hogy olvasói pontosan megértsék, kicsoda Jézus.

Márk azzal a döbbenetes állítással kezdi könyvét, hogy Jézus Krisztus „az Isten Fia”(Márk 1,1), azaz Jézus Isten, emberi formában.

Tíz héten át tanulmányoztuk Márk evangéliumát. Rengeteg kérdést tettünk fel, rengeteg választ kaptunk. Hétről hétre egyre jobban láthatóvá vált előttünk Jézus isteni ereje és hatalma. Abban, ahogyan tanított (Mk 1,21:22), ahogyan uralkodott a betegség felett (Mk 1,29-31), a természet erői felett (Mk 4,35-41), a halál felett (Mk 5,35-42), ahogyan megbocsátotta a bűnöket (Mk 2,1-12).

Megértettük, hogy a világ azért nem olyan, mint amilyennek lennie kellene, mert mi nem vagyunk olyanok, amilyennek lennünk kellene. Mindannyian fellázadtunk Isten ellen, a Biblia ezt nevezi „bűn”-nek. Jézus pedig azért jött, hogy megmentsen bennünket bűnünkből. Jézus készséggel és tudatosan vállalta a kereszthalált. Tudta, hogy ez az, amire szükség van. Ő vette magára Isten haragját és ítéletét, ami a mi bűnünkért járna. Amikor Jézus meghalt, a templom függönye a tetejétől az aljáig kettéhasadt. Ez azt jelképezi, hogy Jézus halála utat nyitott a bűnös ember számára Isten színe elé.

Megértettük, hogy jócselekedeteink nem tesznek minket elfogadhatóvá Isten számára. Ezek önmagukban nem oldják meg bűnünk problémáját. Isten egyedül Jézus halála következtében fogad el bennünket. Amikor arra nézünk, ami a kereszten történt, Istent látjuk, amint ingyen ajánlja nekünk a bocsánatát. Ezt soha nem tudjuk kiérdemelni vagy megszolgálni. Ez Isten kegyelme: úgy bánik velünk, ahogyan egyszerűen nem érdemeljük meg.

Megértettük a feltámadás csodáját és reménységét. Reményt ad, mert azt bizonyítja, hogy örök élet vár azokra, akik bizalommal elfogadják, amit Jézus értük tett a kereszten. Minden, amit Jézus ígért, be fog teljesedni…”, ahogyan megmondta nektek”.

Beszélgettünk arról is, mit jelent a keresztény élet a gyakorlatban, mit jelent Krisztus útján járni. Hiszen a keresztény élet olykor egyáltalán nem könnyű, de fontos tudni, hogy Isten választott ki minket (1 Péter 1,1-2), és hogy „élő reménységünk” van: a Menny biztos ígérete (1 Péter 1,3).

Fontos tudni, hogy bölcs emberekkel vegyük körül magunkat, akik segíteni tudnak nekünk Krisztus követésében a Menny felé vezető úton (Példabeszédek 13,20).

Péter azt mondja a keresztényeknek, hogy „egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek” (1 Péter 1,22). Anélkül a kölcsönös támogatás nélkül, amit a gyülekezetben, a közösségben adunk és kapunk, nehéz lenne kitartanunk a hit útján. Közösen imádkozva, közösen olvasva és értelmezve Isten Igéjét könnyebb felvenni a keresztünket, és követni Jézust.

A Szentlélek jelenléte pedig – akit Jézus önmaga helyett küldött nekünk, hogy mindig velünk legyen – vágyat és erőt ad, megmutatja nekünk, hogy miért érdemes így élnünk.

A sorozat végére megértettük: kereszténynek (Krisztus követőnek) lenni azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk Istennel. Ezért örömhír „Jézus Krisztus evangéliuma”.

Szükségünk van egymásra!

A vasárnap délelőtti istentiszteleteinken Isten Igéjét hirdetjük, mindenkit segítve a hitbéli növekedésben. Mindenkit bátorítunk, hogy töltsön minél több időt az Úrral minden nap imában, Bibliaolvasásban, az Úr Igéjén való elmélkedésben vagy más lelki – és engedelmességi gyakorlatban. Arról beszélünk, hogy ismerjük Istent (a fejünkben lévő tudással), megtapasztaljuk Istent (a szívünkben), engedelmeskedünk Istennek (a cselekedeteinkben). Ez a három dolog – a tudás, a tapasztalás, a cselekedet – nem választható el egymástól. Ezeknek együtt kell élniük, működniük az életünkben. Ha csak az egyik rész hiányzik, máris nem teljes és nem hatékony az életünk, nem vagyunk egyensúlyban, egészségben.

Sok embernek nagyon nehéz ezeket összhangba hozni, főleg ha magukra hagyatottak ebben a kérdésben. De szerencsére nem vagyunk egyedül! És támaszkodhatunk a Szent Szellem segítségére és vezetésére is! Életünket nemcsak az határozza meg, hogyan éljük személyes életünket mint individuumok, hanem az is, hogyan élünk mint Krisztus Testének tagjai, egymással közösségben, egységben. Nemcsak arra van tehát szükségünk, hogy halljuk Isten Szavát vasárnap délelőttönként, hanem arra is, hogy együttműködjünk Isten Szavával és egymással.

Szükségünk van egymásra!

„A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Rómaiakhoz 12:3-5)

Együtt alkotjuk Krisztus Testét, egymás tagjai vagyunk. Ezt a szót a görög allélón szóból fordították, amely 100 alkalommal, 94 versben szerepel az Újszövetségben. 47 alkalommal kimondott parancsként Jézus követői számára. Ennek 60 %-át Pál apostol írta leveleiben.

Ha megvizsgáljuk az „egymás”-verseket, három fő témát fedezhetünk fel. Egyharmad beszél a szeretetről, egyharmad az egységről, közösségről, 15% az alázatról. Három egymást követő héten beszélgettünk arról, mit jelent konkrétan az életünkben, hogy „Szeressétek egymást” (János 13:34), „Szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Galatákhoz 5:13), „Viseljétek el egymást szeretettel” (Efezusiakhoz 4:2), „Éljetek békességben egymással” (Márk 9:50), „Ne zúgolódjatok egymás között” (János 6:43), „Éljetek egyetértésben egymással” (Rómaiakhoz 12:16), „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Jézus Krisztusban” (Efezusiakhoz 4:32), „Törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1 Thesszaloniakhoz 5:15), „Ne panaszkodjatok egymásra” (Jakab 5:9), „Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért”(Jakab 5:16), „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek”(Rómaiakhoz 12:10), „Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál”(Filippiekhez 2:3), „Szeretetben szolgáljatok egymásnak” (Galatákhoz5:13), „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében”(Efezusiakhoz 5:21), „Egymás iránt valamennyien legyetek alázatosak”(1 Péter 5:5), „Egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk”(Zsidókhoz 10:24), „Ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, hogy egymást is tudjátok tanítani.”(Rómaiakhoz 15:14)

Szükségünk van egymásra!

Bibliai jellemek a fazekas kezeiben – 3. rész

Ha azt halljuk, hogy hithős, akkor talán egy szuperhősre gondolunk, aki tökéletes és mindent meg tud tenni, nincs számára lehetetlen. Azonban a Biblia arra tanít minket, hogy azok az emberek, akik hithősökké váltak, ugyanolyan egyszerű emberek voltak, mint mi. Ők is tele voltak félelemmel, bizonytalansággal, nem volt elég önbecsülésük, de a kezdeti félelmeket le tudták vetkőzni és bizalmukat az Úrba tudták vetni és átadni neki életüket, s hagyták, hogy az Úr, mint egy fazekas, formálja őket.

Józsuéról Ildikó tanított. Józsué Mózes halála után lett a népe vezetője, neki megadatott, hogy belépjen az Ígéret földjére Ő volt annak a tizenkét kémnek az egyike, akit Mózes előre küldött, hogy kikémlelje a kánaánitákat.

Gerry McNamara Dávid jelleméről beszélt. Dávid az Ószövetség meghatározó személyiségei közé tartozik. Betlehemben született, Sámuel próféta már gyermekkorában kijelölte, hogy ő legyen Izrael eljövendő királya.

És mikor őt (Sault) elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi. Apcsel 13,22

Péter Nehémiásról tanított, hogy hogyan formálódott Isten keze alatt. Nehémiás Isten küldetésének látja Jeruzsálem újjáépítését, számot ad a könyvben a külső és belső ellenségeskedésekről. A várost mégis sikerül felépíteni romjaiból. Nehémiás könyve megmutatja, hogy Isten az alázatos szívűeket felmagasztalja.

…és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek. Nehémiás 8,10

Bibliai jellemek a fazekas kezeiben – 2. rész

Januárban elkezdett tanítássorozatunkban néhány bibliai szereplőt életét, karakterét vizsgáljuk meg, mielőtt a hit hőseivé váltak volna. A sorozat első részében Jób és Mózes életéről beszélgettük, ezek a tanítások visszanézhetők.

Az elmúlt három vasárnapon Sámson, Noé és Gedeon jellemét vizsgáltuk.

Sámsonról Norbi tanítását olvashatjátok a szövegdobozban:

Tudjátok a keresztény életben, és most általánosítok, két nagy kihívás, véglet van.

Az egyik, hogy vallássá lesz a hitünk: ugyanolyan lesz, mint az iszlám, a farizeusi mozgalom vagy a republikánus párt, esetleg fidesz, kommunista párt: megvannak a hitelveink, tudjuk a tényeket, és jólfésült, vasárnap gyülibe járó emberek leszünk. Tudjuk, mit illik, mit nem illik, de a szívünk meghidegül. Eljárunk a hívős rendezvényekre, hívős zenéket hallgatunk, hívős filmeket nézünk, és hívős nyelven beszélünk egymással.

És közben elmegyünk a koldus mellett az utcán, visszakézből lenézünk embereket, nem bocsátunk meg még a barátainknak sem, nem hogy az ellenségeinknek! A szívünk érintetlen marad. Ez azért van, mert a kereszténységre úgy gondolunk, mint egyszeri, sorsfordító eseményre, nem pedig egy utazásra. Mert nem olvassuk az evangéliumokat, ahol Jézus arról beszél, hogy aki keres, az talál, a zörgetőnek ajtót nyitnak, aki kér, az kap.

A kereszténység folyamat: boldogok, akik éhezik és szomjazzák az Isten Országát. Ha már nem vagy éhes, ha már nem keresel, ha nem zörgetsz, ha nem kérsz – vége a hitnek. Jézus azt mondja, keressétek az Isten Országát! Odamegyünk a forráshoz, iszunk, és megnyílik a lehetősége, hogy újra és újra igyunk, a bennünk élő Szentlélek által, aki folyamatosan a határainkat feszegeti – Jézus nem a kényelembe, hanem a folyamatos kényelmetlenségbe, önmegtagadásba, önmagunk meghaladásába hív.

Erről nagyon szívesen prédikálok, szinte minden prédikációm erről szól. A másik végletről nem szívesen beszélek, mert az engem jobban fenyeget. Amiről beszéltem, az is, de van bennem valami, ami lázad a konformizmus ellen, ennek – úgy érzem – könnyebben ellen tudok állni. A másik véglet ellen jobban kell védekeznem, tudatosabban.

Ez a véglet azt mondja, hogy bármit megtehetsz, csak engedd, hogy Isten használjon Téged. Több évet töltöttem egy nagyon karizmatikus gyülekezetben, sok ilyenbe látogattam is el, és habár nem mondják ki, de ott van a levegőben, hogy amíg nagy dolgokat teszel Istenért, minden rendben van. Vannak a nagy sztár karizmatikus gyógyítók, evangélisták, akiket valamiféle kultusz vesz körül, és az ilyen nagyon magas piedesztálról nagyon könnyű leesni.

De nemcsak nagy „sztárok” eshetnek ebbe a csapdába, hibába. Mindnyájan gondolhatjuk azt, hogy „hú, olyan erősen éreztem Isten jelenlétét a gyüliben, vagy két hete imádkozás közben, vagy amikor bizonyságot tettem a buszon valakinek, tehát minden rendben van velem, most egy kicsit lazíthatok, úgysem lehet mindig szentfazéknak lenni, most akkor kicsit kirúgunk a hámból…” Ami engem illet, én hajlamos vagyok erre.

„Olyan nehéz volt ez a hét, annyit dolgoztam, vasárnap még prédikáltam is, most mindenki hagyjon békén, kinyitok egy üveg alkoholmentes sört, és megnézem Született feleségek 3 évadját egymás után…” Na, jó, nem pont ezt a sorozatot. Szóval, úgy érezhetjük, hogy akár azért mert megérdemeljük, akár azért, mert nem számít, hiszen Istenért annyi fantasztikus dolgot teszünk, a személyes életünkben már eljutottunk Jézus legközelebbi közelségébe, ezért nem számít, mit teszünk.

Arra szeretnék rámutatni, hogy mind a két gondolkodásmód mély büszkeségből és felfuvalkodottságból fakad. Az elsőben átéltünk valamit, tudjuk, mi a minta, nekünk ne mondja meg senki, mi a kereszténység, mi betartjuk a normát, eljárunk gyülibe, mi jó emberek vagyunk, bezzeg a többiek. Visszafojtjuk az érzelmeinket, az életünket, így próbáljuk saját erőből elnyerni Isten tetszését – Isten nélkül.

A másik esetben is azt gondoljuk, nekünk ne mondja meg senki, mi a kereszténység (meg sem merik mondani), hiszen az Úr használ minket, olyan átéléseink vannak, hogy belepirulna a pápa is, ez a kisebb-nagyobb kilengés belefér, elvégre az Úr a szívet nézi, nem a tetteinket, nehogy már olyan vallásos meszelt sírok legyünk, mint a sok képmutató a templomban.

És ezzel időnként még a természetes erkölcsi normákat is átlépjük, belegázolunk az emberekbe, egy barátom szavajárása szerint „gőgösködni” fogunk. Isten erejével, ajándékaival nagy dolgokat teszünk Istenért – de az életünket szinte nélküle éljük, a normális életünket nem járja át az az erő, amit egyébként felhasználunk… Mind a két esetben mi leszünk a norma, nem pedig Isten és az Ő Igéje. Mivel az elsőről szeretek prédikálni, most a másodikról fogok. Nagyon jó lenne felolvasni a Bírák könyvéből a 13. 14. 15. 16. fejezetet. Nem fogjuk, helyette én elmesélem a történetet, remélem, elég pontosan.

Sámsonról lesz szó, aki négy fejezetet kapott a Bibliából. Ez keveseknek adatik meg. Jó, Mózesnek volt öt könyve, Jóbnak is teljes saját könyve sok-sok fejezettel, mégis… A mostani sorozatunk hithősökről szól. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete sok-sok hithőst sorol fel, és egy szóban megemlíti Sámsont is, ezért valóban azt kell gondolnunk, hogy hithős volt. Sokaknak talán a szamárállkapocs jut az eszébe róla, az, ahogyan azzal hadonászik. Pedig nem így kezdődött az élete. A Biblia egyik legígéretesebb szereplőjeként indul, alig vannak olyan ószövetségi figurák, akiknek ilyen biztatók lennének a születési körülményeik.

Abban az időben járunk, amikor bírák vezették a zsidó népet, már Kánaán földjén. Állandó problémák voltak a környező népekkel, elsősorban a filiszteusokkal, akik sokat szorongatták Izrael fiait. Akkoriban úgy értelmezték a világot, hogy ha rosszat tesznek, Isten rögtön megbünteti őket a filiszteusokkal, ha jól cselekednek, akkor meg békén lesznek hagyva, sőt, Isten megáldja őket. Ma is szoktuk mondani, hogy Isten nem ver bottal, de a politikában az Istenre való hivatkozás nem biztos, hogy ugyanazt jelenti, mint akkoriban.

De inkább ne beszéljünk erről. Szóval, volt egy Manoá nevű ember, akinek a felesége meddő volt. Egy nap megjelenik Isten angyala, és azt mondja neki, hogy szülni fog. Ezt mondja, szó szerint az angyal: Most megójjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant. Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből.” Istennek szentelt lesz már a fogantatásától fogva… Nem hétköznapi ígéret. A férj kicsit meglepődik, a helyében én is ezt tenném, és ő is találkozni akar az angyallal. És Isten megadja! Újra eljön az angyal, beszélgetnek, és Manoá olyan, mint a legtöbb apa: „Jó, de most mit csináljunk, hogy kellene nevelni azt a gyereket?!” Az angyal elmondja türelmesen még egyszer, sőt, kiegészíti: a gyerek se egyen-igyon semmit, ami bortermő szőlőből származik, ez talán Larrynek kemény beszéd, mert nagyon szereti a mustot, és semmi tisztátalant ne egyen, ne vágják a haját. Eddig csodálatos a történet. Sőt, megszületik a kis Sámson, mert róla van szó, és folytatódik a csodás történet. Azt olvassuk, hogy „felnevekedék a gyermek, és megáldá őt az Úr.” Sőt, „és kezdé az Úrnak lelke őt indítani a Dán táborában, Córa és Estháol között.” A következőkben arról olvashatunk, hogy Sámson elvesz egy filiszteus lányt feleségül, ami nem tetszik a szüleinek, de a szerző szerint ez az Úrtól volt, mert Sámson ürügyet keres a filiszteusok ellen. Ezt nekem nehéz megértenem, mert az én életemben nem így működik az Úr, nem biztat arra, hogy ürügyet keressek mások ellen, erre magamtól is képes vagyok, engem inkább le szokott beszélni, ha hagyom.

Ami biztos, hogy Sámsonnak mindig is gondjai voltak a nőkkel. Beleszeret ebbe-abba, összefekszik ezzel-azzal. Itt az ürügy az lesz, hogy széttép egy oroszlánt, abba belefészkelnek a vadméhek, és amikor újra arra jár, mézet vesz ki belőle. Ezt a találós kérdést felteszi a lagziján 30 fickónak, akik megfenyegetik a mátkáját, hogy ha nem kapnak választ, megölik őt és a családját. Az asszony a hétnapos lagzi idején végig sír Sámsonnak, hogy ha szeretné, megmondaná a találós kérdés megfejtését. Nem akarom elpszichologizálni a dolgot, de Sámson nem bírja a hisztit. Sok férfi van ezzel így. Különösen a látszólag erős, stabil férfiak. Volt egy ilyen kollégám, birkózott, lovagolt, káromkodott, mint a kocsis, aztán egyszer hallottam beszélni a kutyájával: üntyüke-püntyüke… Mondom, mi van?! Azt mondja, hát ez nőstény, vele így kell beszélni!!! Ja, értem! A Biblia úgy állítja be ezt a történést és a későbbieket is, mintha az emberi érzelmek gyengesége miatt Sámson az Úr helyett a nőt választotta volna. Azt hiszem, van ebben igazság. Sőt. De ebből nem az a tanulság, hogy a nők boszorkányok, akik el akarnak téríteni az Úr útjáról (a középkorban sokan ezt a tanulságot vonták le), hanem inkább azt, hogy férfiak vagy nők, sőt, férfiak és nők ki vagyunk téve a saját gyengeségeinknek, amik akadályozhatnak Isten munkájában.

Ez nem azt jelenti, hogy a párunk taszít minket a pokolba, hanem azt, hogy ha nincs rendben a szívünk, a lelkünk, meg fogunk törni. Mindnyájunknak meg vannak ugyanis a gyenge pontjaink. Ha bizonyos gombokat kezdenek el nyomogatni rajtunk, akkor filmszakadás. Ha rosszkor mondanak nekünk rosszat, robbanunk, összetörünk. Bocsánat, hogy ezt mondom, de ez még a hitünktől is független sokszor. Ha nekem megkérdőjelezik a jó szándékomat, robbanok. Mindenkinek a múltja, neveltetése, személyisége miatt megvannak ezek a pontjai. Bertáért is tanuljuk…

Sámsonnak a szép nők és „nem szeretsz, ha nem mondod el” érzelmi zsarolása volt a gyenge pontja. Mondhatta volna azt is, hogy „ez a te bajod, hogy ebből ítéled meg a szeretetemet, a kettőnek nincs köze egymáshoz.” De nem ezt mondta, mert ott volt a gyenge pontja. Neked mi a gyenge pontod? Azért kérdezem, mert ennek a tudatában kell lennünk. Ha ugyanis nem tudjuk ezt, akkor esélyünk sincs változtatni rajta. Csak, amire rálátunk, abból tudunk változni, ha vakok vagyunk, és nem tudjuk, hogy vakok vagyunk, Isten sem tud segíteni rajtunk! Tudnunk kell azt mondani, „azt akarom Uram, hogy lássak!”.

Az elmúlt néhány hónapban Isten nekem azt mutatta meg, hogy irreálisan érzékeny vagyok néhány hasonló dologra. Van bennem valami, ami irreálisan képes kiborulni akkor, amikor azt gondolom, jogtalanság, igazságtalanság ér. Vagy teljesen szeretek mindenkit, vagy megutálom. A szeretetem vagy 100 százalékon van, vagy nullán. Legalábbis így ÉRZEM. Ami még ennél is rosszabb, ezt normálisnak gondolom. Magamban úgy okoskodom, hogy ha ilyen gonosz volt a másik, megérdemli, hogy ne szeressem. Átveszem a bírói szerepet Istentől… Erre csak most láttam rá, és nagyon szégyellem magam azért, hogy 42 éven át ennek nem voltam a tudatában. És nem vigasztal, hogy valószínűleg Sámson sem. Te vajon minek nem vagy a tudatában? És ha a tudatában lennél, mit csinálnál másképp? Sámson agresszióval vezeti le a feszültséget, otthagyja a nejét, megöl 30 filiszteust, és szevasz. Bele sem merek gondolni, én vajon hogyan vezettem le a feszkót…

Tudjátok, amikor Isten elhívása van rajtunk, hajlamosak vagyunk mindent ezzel indokolni. Persze, az Úrtól volt, hogy dühös lettem, megöltem 30 embert… Persze, az Úrtól volt, hogy dühös lettem, és kiosztottam a gyerekemet, feleségemet, stb. Elvégre, én Isten embere vagyok! Magamtól nem nyúlnék a pohár után, de miattad ezt kell tennem…! Miattad, a Te haragod miatt csináltam ezt vagy azt! Ismerős? Ez hazugság. Csak magad miatt – nem hibáztathatsz senki mást. Sem a szüleidet, sem a környezetedet, sem Istent. Te cselekedtél úgy, mert úgy akartál cselekedni. Van felelősségünk, és ezt nem kerülhetjük meg. Az igazán ijesztő, hogy ez még bele is illeszkedhet az Istenképünkbe. A filiszteus feleség árulása miatt Sámson nagy dolgot visz véghez. Látszólag minden rendben van. Mégsincs, mert a szíve nincs rendben. Ürügyet, okokat keres.

Amikor ürügyeket, okokat keresünk arra, hogy másoknak fájdalmat, szenvedést okozzunk, bosszút álljunk, lassan, de biztosan letérünk Isten útjáról. Az elején még lehet, hogy meg is dicsérnek, talán még plecsnit, kitüntetést is kapunk, talán még a lelkész is megdicsér, hogy a helyes dolgot cselekedtük, de ez nem igaz: letértünk Isten útjáról. Istennek nincs szüksége a mi kicsinyes bosszúvágyunkra, betartásunkra – Ő nem így dolgozik. Ha ezeket a belső motivációkat nem rakjuk helyre, nagy bajba kerülhetünk. Ahogyan Sámson is.

Miután megölt 30 filiszteust, a felesége elhagyta, máshoz adták. Erről nem szóltak neki, így megint oka lett felindulni. Felgyújtotta a filiszteusok búzamezőjét, szőlőt, olajfaerdőt. Óriási pusztítást okozott. Ennek az lett az eredménye, hogy a filiszteusok maguk gyilkolták meg a feleségét és annak családját. Aztán egész Izraelt kezdték nyomorgatni Sámson miatt, mire Sámsont saját népe kötözte meg, és adta át a filiszteusoknak. Sámson kiszabadította magát, leverte vagy ezer filiszteust egy szamárállkapoccsal.

Mit értékel a nép? A nyers erőt. Meg is választották Sámsont Izrael vezetőjének, bírónak, és 20 évig volt bíró. Nem tudjuk, milyen döntéseket hozott, a temperamentuma alapján talán kétséges, hogy mindig jól ítélt, de erről hallgat a Biblia. Arról viszont nem hallgat, hogy Sámson nem tanult a korábbi hibáiból, a viselkedésében nem lett változás. Arról ír a Bírák 16, hogy elment Gázába, tehát filiszteus területre, és ott meglátott egy parázna nőt, és bement hozzá. Sámson kontrollálhatatlan: amit meglát, úgy cselekszik, amint kedve tartja. Ha jó kedve, jó bíró, az Úr felkentje, ha úgy érzi, akkor nem, akkor mint egy lázadó gyerek, megy a saját feje után. Amikor el akarják kapni, segítségül hívja az Urat, kiszaggatja a város kapuit, senki és semmi nem állhat neki ellen. Aztán megint jön egy nő, ezúttal a Sórek völgyében, ő lesz a jól ismert Delila. Delilát lefizetik a filiszteusok, hogy tudja meg a titkát, és ugyanaz megtörténik, mint 20 évvel korábban: nyaggatni kezdi az asszony. Sámson mindennek ellen tud állni, kivéve a kísértést, s habár látja, hogy a nő elárulja többször is, csak beadja a derekát.

Isten elhívásának a kulcsát, a legféltettebb titkát szolgáltatja ki olyannak, aki nem méltó rá. A legeslegdrágábbat, identitásának a kulcsát, az, aki mélyen ő maga odadobja az ellenségének. Mert nem tud az ösztöneinek parancsolni, mert a saját érzelmeinek kiszolgáltatott módon él. Megmondja, hogy az ereje a hajában van. Így szól a történet: Delila nyüstöli: „Miképpen mondhatod: Szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd? Mikor aztán őt minden nap zaklatta szavaival, és gyötörte őt: halálosan belefáradt a lelke, És kitárta előtte egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtlenedem, és olyan leszek, mint akármely ember.” Minden embernek szüksége van intimitásra, mély érzésekre. Csakhogy türelmetlenek vagyunk. Lehet, arra méltatlan előtt nyitjuk meg magunkat. Hiszen Sámsonnak, a legnagyobbaknak is szükségük van megértésre, gyengédségre. Csak hogy nem szórhatjuk a kincseinket a disznók elé. Ha érzelmileg gyengék, labilisak vagyunk, beérjük az igazi dolgok árnyékával, nem várunk a megbízható barátokra, társra, aki tényleg elfogad minket, amilyenek vagyunk. A bizalom kiépüléséhez idő, szeretet, odaszánás, elkötelezettség kell. Ha Sámson lettem volna, mindent elmondtam volna Hajnalkának, mert tudom, nem él vissza vele.

De Sámson prostikkal, idegen asszonyokkal barátkozott, akik „megtetszettek neki”. Nem érdekelték a szív dolgai, a szeme után ment. Mivel azonban mindenkiben ott van a vágy, hogy megnyíljon, a rossz emberek előtt nyílt meg, akik tönkre tették. Ott volt benne Isten ereje, de a szíve, lelke nem tudta megfelelően hordozni az elhívást. Mert az elhívás, Isten ajándékai ingyen jönnek, nem kell azokért megdolgozni. Nekünk az edényen, magunkon kell dolgozni azért, hogy jól tudjuk kezelni az ajándékot. A csodálatos zenei, irodalmi tehetség, a jó gének bennünk lehetnek, de gyakorolni kell. Kell szorgalom, önmegtagadás, áldozathozatal. Az ajándék képes tönkretenni, ha nem jól kezeljük. A hippi korszak legnagyobb tehetségei, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Brian Jones mind 30 éves koruk előtt meghaltak, mert az óriási tehetséget nem tudták kezelni. Sámson tovább húzta, de nem volt diadalmenet az élete. Előbb vagy utóbb utolérhet minket a saját megépületlenségünk, a saját sebeink, korlátlan természetünk. Isten elhívása, ajándékai kevesek: mi is kellünk ahhoz, hogy azok úgy fejlődjenek, hogy Isten ereje ne pusztulást, hanem életet és szeretetet teremtsenek a környezetünkben.

Ismerjük a történetet: Sámson, miután levágták a haját, azt gondolta, most is legyőzi a filiszteusokat. Legnagyobb meglepetésére nem így történt: elfogták, megkínozták, megvakították, és szolgamunkára kényszerítették. A sztorinak nem itt van vége, mert Sámson a szolgaságban megtanult néhány fontos dolgot, és még egyszer, utoljára harcolt magáért és a népéért, de nem hagy nyugodni a kérdés: hogyan alakult volna az élete, ha már fiatalkorában odafigyel arra, hogy Isten ajándékaival méltó módon bánjon, és az Urat ne csak a szolgálatába, hanem a saját életébe is beengedje.

Neked az életedben hova kellene többet beengedned Istenből? És ha megtennéd, annak milyen hatása lenne az életedre?

Noéról is Norbi tanított:

Péter Gedeon életét, jellemét mutatta be:

Programok a Közhelyben

A Közhely 2016-ban is nyitva áll mindenki előtt! Itt olvashatók január-februári programjaink:

Ingyenesen elvihető Bibliaolvasó kalauzaink segítséget nyújtanak a napi elmélkedésben. Ha neked még nincs belőle, még vihetsz a rendelkezésre álló példányokból:

Kik a szabad metodisták?

Gyülekezetünkben minden év első istentisztelete szövetségmegújító alkalom. Mit jelent ez? Számot vetünk az elmúlt évünkkel, megvalljuk bűneinket és kinyilvánítjuk, hogy Istennel karöltve vágunk neki az új évnek. Ennek érdekében szövetségünket megújítjuk Istennel.

1747. december 25-én Wesley János határozottan felszólította a metodistákat, hogy újítsák meg szövetségüket Istennel. Az első szövetségmegújítási alkalmat 1755. augusztus 11-én tartották Spitalfield-ben a Francia Gyülekezetben. „Annak az áldott embernek, Richard Alleine-nek” a szavait alkalmazta, melyet brossúra formájában meg is jelentetett még abban az évben a Keresztyén Könyvtárban. Wesley 1780-ban a brossúrát kiadta. Közel egy évszázadon át változtatások nélkül használták. Utána többször módosították mindaddig, míg az emberek egyre inkább be tudták építeni az áhítatokba. Azóta többször is átdolgozták azért, hogy nyelvezete közérthetőbb legyen.

A Szabad Metodista Egyház kialakulásának történetét Larry közelmúltbeli tanításán keresztül itt ismerhetjük meg:

Advent gyertyái

Minden adventi vasárnap meggyújtottunk egy újabb gyertyát

Advent első vasárnapján bizonyságtételek hangzottak el és szebbnél-szebb dalokkal dicsértük Istent. A második adventi vasárnapon Ildikó tanított a békességről:

Péter a harmadik vasárnapon a szabadulás öröméről beszélt.

Az Advent harmadik gyertyáját az öröm jegyében gyújtjuk meg. A megváltó érkezése az a nagy öröm, melyet az angyalok hirdetnek a pásztoroknak az első karácsonyon Betlehemben. (Lukács 2,8-14). Amikor pedig Jézus, már felnőtt férfiként a názáreti zsinagógában felolvassa Ézsaiás próféciáját, örömhírt mond a szegényeknek. (Lukács 4,18-21) Az igazi öröm mindig a megmenekülés öröme, a szabadulásé. Amikor Izrael népe Mózes vezetésével átkel száraz lábbal a tengeren, elmúlik a halálos veszély. A szabadulás öröme spontán éneklésbe csak át. (2Mózes 15,1-22) Erről az örömről szól a 126. zsoltár is. “Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve.” A legnagyobb szabadulás a bűnből és a halálból való megmenekülés. Ez váltja ki minden öröm közül a legnagyobbat. Ezt hozta el számunkra a megváltó. Ezért Jézus a mi kiapadhatatlan örömünk minden nap. Mi vagyunk az ő megmentettjei, örömének részesei. Isten országa öröm, bármikor megélheted, előhívhatod, ha Jézust követed. “Mindenkor örüljetek.” 1Thesszalonika 5,16

Az alábbi gospel igazi, kitörő öröme könnyen átragad az emberre:

A negyedik vasárnapon Larry a szeretetről tanított:

Advent kezdete hálaadással

Vasárnap megemlékeztünk az amerikai hálaadás ünnepéről, amelyet az USA-ban november hónap negyedik csütörtökjén ünnepelnek. Az ünnephez kapcsolódó istentisztelet rendhagyó volt, ezúttal nem tanítás hangzott el, hanem a dicsőítésen, a bizonyságtételen, a hálaadáson volt a hangsúly.

Igazán nagy kihívást jelentett a panaszböjt

A hálaadás kapcsán szeretnénk beszámolni a nyáron elkezdett panaszböjt eredményéről. Az ötlet gyülekezetünkben történő megvalósítása Ildikótól származik, aki megírta tapasztalatait a kihívásról. A keretben elolvashatjátok a beszámolóját.

Több mint 15 hete, július 19-én indítottuk útjára a 21 napos panaszböjtünket. Mivel én javasoltam, hogy kezdjünk bele, most szükségét érzem, hogy beszámoljak, hogyan sikerült megbirkóznom ezzel az újabb kihívással az életemben.

Be kell vallanom: kudarcot vallottam. Mentségül felhozhatnám, hogy életem egyik legnagyobb, legnehezebb feladatát oldottam meg az elmúlt 4 hónapban: 81 éves édesanyámnak teremtettem egy teljesen új életet, miközben a napi megélhetési problémáimmal küzdöttem és igyekeztem helyt állni több különböző helyen is a szolgálatban. Ez persze nem ment fel a kudarc alól, hiszen mindannyiunk élete tele van különböző szintű nehézségekkel.

Az állandó lakhatási-, egzisztenciális-, és anyagi bizonytalanság, ami már nyolcadik éve kíséri életemet, mára már hozzátartozik mindennapjaimhoz, sőt segít, hogy bizalmamat teljes mértékben az Úrba helyezzem. Elengedtem azt a görcsös akarást, amivel én akartam mindig megoldani életemet. Megteszek továbbra is mindent, amit emberként megtehetek, nem várom ölbe tett kézzel a sült galambot, de már nem aggódom, nem problémázom. Az Úr sokszorosan bizonyította az elmúlt hét évben, hogy hűségesen gondoskodik, és betölti minden szükségemet. Jobban és bőségesebben, mint ahogy én valaha is kértem vagy elképzeltem volna.

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok panaszkodó fajta, nem terhelem bajaimmal a környezetemet, így lógok ki az átlag magyarok sorából. Megtanultam, hogy minden gondomat a Teremtőmmel beszéljem meg, neki szoktam panaszkodni, Ő a tanúja az önsajnálatomnak is. Ő úgyis ismer kívül, belül, hát tőle próbálok egy kis megértést, sajnálatot kapni. Persze tudom, hogy ez nem helyes, azért is vágtam bele a panaszböjtbe, hogy még gondolati szinten se panaszkodjak. Szüntelenül szemem előtt lebeg Pál figyelmeztetése a 2 Korinthusiakhoz 10:5-ből: „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”.

A gondolataimat, a negatív, önsajnáló gondolataimat akartam Jézus segítségével legyőzni. Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. „Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk.” (2 Kor.10:4). A csatatér az elménkben van, a harc a két fülünk között folyik. Minden alkalommal, amikor rajta kaptam magam, hogy önsajnáló gondolataim támadnak, azonnal segítségül hívtam Krisztust, az Ő erejét, emlékeztettem magam az Ő győzelmére, és arra, hogy én is győztes vagyok Őbenne. Akkor meg miért panaszkodom?? Nagyobb az, aki bennem él, mint az összes problémám, gondom, fizikai és lelki fájdalmam, nehézségem, megnemértettségem, bizonytalan helyzetem összességében. Mégis, száz nap alatt egyszer sem sikerült 21 napot végigcsinálnom úgy, hogy az Úrnak ne panaszkodtam volna valami miatt. De Ő nem vádol ezért, és már én sem vádolom magam. Sokat tanultam ez alatt az idő alatt önmagamról, Istenhez való viszonyomról. Nem volt hiábavaló, és nem volt teljes kudarc ez a 15 hét.

Megtanulni panaszkodás nélkül élni, élethosszig tartó folyamat. Mindannyian úton vagyunk, mindannyian máshol tartunk ebben a folyamatban. A lényeg, hogy ne adjuk fel! Kerüljünk egyre közelebb az áhított célhoz:: az elégedett, Krisztusban teljesen megbízó, hozzá egyre inkább hasonlító énünkhöz, aki szeretet és fényt sugároz a körülötte élőknek.

Ne adjuk fel! Vagy legalább vágjunk bele!

Bizony nem volt könnyű ez a kihívás. Azt hiszem, akik belevágtunk, mindnyájan elmondhatjuk, hogy beletört a bicskánk. Péternek annyiszor kellett újra és újrakezdeni a kihívást, hogy elrongyolódott a karkötője. Judit annyiszor keseredett neki a sikertelenségnek, hogy felfüggesztette a nekirugaszkodást. Pedig milyen könnyen teljesíthetőnek hangzik ez a kihívás! Nem adjuk fel, újra (és újra)kezdjük.

Hagyd, hogy a panaszokat háttérbe szorítsák a hálák!

A hála ellentéte a panasz, amivel olyan gyakran találkozunk. Az angol nyelvterületen a How are you? kérdésre illik pozitív választ adni, meglepő és udvariatlan lenne egy panaszos válasz. Azonban ha hazánkban tesszük fel a kérdést, akár egy barátnak, akár egy új ismerősnek, sátrat kell vernünk, hogy megvárjuk a válasz befejezését, ami a legtöbb esetben panaszcunami formájában tör elő a megkérdezettből. Mintha az ártatlan “hogy vagy?” kérdés egy vörös posztó lenne, provokáció, melyre csak a panasz lehetne a válasz. Miért vagy hálás? Van okod panaszra? Tedd mérlegre!

Idegeskedsz, panaszkodsz, egy helyben állsz vagy bizalommal és hálával tovább lépsz? Teljesen természetes számodra, hogy van fedél a fejed felett, van tiszta ivóvized, válogathatsz az ételek között, van munkád, dúskálhatsz a ruhákban, van két erős kezed és lábad… Ezek bizony nem természetes dolgok, ezekért bizony adj hálát, mert sokaknak nem adatik meg a munkahely, lakás, a mindennapi étel, a tiszta ivóvíz, az egészség és nem kell a szegény országokig elmenni, elég csak a szűkebb hazánkban körültekinteni. Nehéz mindig elégedettnek lenni. Olyannyira, hogy oly sokszor elégedetlenek vagyunk mindenért. Csak a legjobbal érjük be, mert az jár nekünk, de kellően hálásak vagyunk-e, ha mindent megkapunk, ha mindenünk megvan? Beérjük-e a tökéletessel vagy még annál is többre vágyunk? Meg tudjuk-e élni a tökéletesség örömét, boldogságát? Lehet, hogy most is csak panaszkodsz és nem vagy képes észrevenni a jó dolgokat? Lehet, hogy csak a hibát keresed mindenben és mindenkiben? Ha így van, akkor itt az idő: tanulj meg örülni annak, amid van! Annyi mindenért lehetünk hálásak! Adj hálát az életedért, az egészségedért, a családodért, a munkádért… mindenért! Gondold végig naponta: miért lehetek hálás ma? Hogy a hála váljon szokásoddá a panasz helyett, vezess hálanaplót. Írj bele minden nap 3 dolgot, amiért hálás vagy. Hidd el, hamarosan már nem kell figyelmeztetned magad arra, hogy hálát adj és előbb-utóbb a panaszokat háttérbe szorítják a hálák.

Kutatások szerint minél erősebben érzi bárki is az emberi kötődést, a hálát, a kíváncsiságot, a barátságot és a lelkesedést, annál inkább elégedett az élettel. A pszichológusok szerint a boldogság egyik legfőbb eszköze a humor. Ráadásul az ugyanúgy fejleszthető, mint például az izom. (Forrás: webbeteg)