2020. június havi archívum

Intsétek egymást minden napon! (napi áhítatok)

“Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.” Apostolok cselekedetei 3,1-10

Legutóbb megtudtuk, hogy a metodista mozgalom mély hatással volt az angol kultúrára, amely később elterjedt az egész világon. De miért? Mi volt annyira eltérő az üzenetükben és módszereikben? Talán négy alapelv miatt. Először, a Szentíráson alapult. A hangsúly azon volt, hogy az üdvösség csak hit által, Krisztuson keresztül van. És erről a Szentlélek tanúságán keresztül bizonyosodhatunk meg. Efézus 2,8-9 „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Másodszor, az üdvösség mindenki számára elérhető volt, nem csak néhánynak közülük. Ez azt jelentette, hogy a betegek, a szegények, a munkások, a bányászok, az özvegyek, az árvák, sőt a rabok is, hitben jöhetnek Krisztushoz, nemcsak a gazdagok vagy a befolyásosak. 2Péter 3,9 „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” Harmadszor, nemcsak az üdvösség volt szabadon elérhető mindenki számára, hanem a Szentlélek hatalma is megváltoztathatja mindenki életét. Ez az átalakulás a szív és az élet szentségéhez vezet. És az emberek láthatták, hogy ez valóban meg is történt. 2Korinthus 7,1 „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.” Negyedszer, azoknak, akik Krisztusban hittek, nem kellett maguknak kitalálniuk, hogyan növekedjenek a hitben és a szentségben. A felállított kis csoportok segítették ösztönözni és támogatni az emberek életét a hit és a szentség útján. Zsidók 10,25 „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

“Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.” – írja Pál a 2Kor 6,16-ban Mózestől idézve Isten igéretét (3M 26,12). Mózes óta Izrael volt az ősgyülekezet. De Istennek kezdetektől fogva az volt a terve, hogy minden nemzetből csatlakozzanak az ő népéhez, hit alapján (Zak 2,11-15; Ésa 11,10; Joel 2,28-30). És amikor Joel és Jézus igérete (Luk 24,49; Jn 14,15-26; 15,26; 16,7-11; Csel 1,4-5) szerint a Szentlélek leszált a tanítványokra Jeruzsálemben, ők lettek az újszövetségi gyülekezet magja. Az aznap bemerítkező 3000 emberrel kiegészülve összeált gyülekezet leírása: Csel 2,42 “És foglalatosok voltak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz volt; És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt. És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek eledelben örömmel és tiszta szívvel. Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporította gyülekezetet az idvezülőkkel.”

“Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. Most már tudom, testvéreim, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által. Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból.” Apostolok cselekedetei 3,11-26

Ha ezt a sorozatot már egy ideje követed, akkor tudod, hogy sokat beszéltünk Wesley Jánosról. Wesley csak egy ember volt, aki látomást kapott Istentől arról, hogy a Szentlélek hatalma megváltoztathatja az emberek életét. De ő pusztán együttműködött a Szentlélekkel, és katalizátoraként szolgált az első nagy ébredéshez. Wesley csak engedelmes ember volt. És nem egyedül dolgozott. Szolgálatának kezdetétől mellette volt testvére, Károly. A Wesley testvérek egyaránt lelkészek voltak, ám Istentől különböző ajándékokat kaptak. János szervező volt, elszámoltathatósági rendszereket hozott létre, amelyek elősegítették az emberek hitben és szentségben való növekedését. Károly költő volt, életében sok ezer verset és himnuszt írt, amelyek segítettek az embereknek megérteni a keresztény alapelveket és megerősíteni Istenbe vetett hitüket. Talán Károly leghíresebb himnuszát magyarul „Ó, mily csodás nagy áldozat” -nak hívják. Ez a himnusz a saját megtérési tapasztalatáról és Isten iránta való irgalmáért érzett hálájáról szól. Már hallottunk George Whitefieldről, aki a “Szent klub” tagja volt, amikor a Wesleyék Oxfordban voltak, és aki később misszionáriusként is szolgált Grúziában. Whitefield volt az, aki meggyőzte Jánost, hogy szabadtéren prédikáljon. Miközben voltak nagy nézeteltéréseik, mégis egész életükben barátok és kollégák maradtak. A leveleikből vált ismertté az „egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet” kifejezés. A két férfi felismerte, hogy különféle ajándékokat kaptak: Whitefield az emberek megtérésig való elvezetésében (ez az evangelizálás), míg Wesley az új hívők gondozásában (ez az tanítványozás) volt eredményes. Whitefield egyszer ezt írta Wesley-nek: „Úgy tűnik, hogy az én vállalkozásom elsősorban az ültetés; Ha Isten öntözni küld téged, dicsérem az ő nevét.”

Manapság keveset beszélnek az intés és az inthetőség fontosságáról és keveset gyakorolják. Sokan sértésnek veszik, ha valaki rájuk szól és szembesíti őket saját engedetlenségükkel. Előbb akarják elhagyni a gyülekezetet, mint a bűnt és olyan közösséget keresnek, ahol még nem ismerik őket eléggé, így folytathatják ott, ahol abbahagyták. A nagyobb gyülekezetekben jobban el lehet vegyülni, ha nem keresünk magunkak házicsoportot, különben nincs ellenőrzés, nincs számonkérhetőség, nincs tanácsadó. Így közösség sincs igazán. Az intés segít, hogy a keskeny úton maradjunk, ha azt közösségben, bizalomban és szeretetben használjuk. Zsid3,12-13 „Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által.” A Szentírás azt mondja, hogy a megtartatás a tanácsosok sokasága által van, és aki gyűlöli az intést, az bolond (Péld 10,12; 27,26). Ha intenek minket, akkor törődnek velünk. A hit hősei mindig örömmel fogadták az intést. Isten azokat inti, feddi, dorgálja, akiket szeret.

“Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok; bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból. Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre nőtt. Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kajafás, Jóannész, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ti ezt? Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma azért vallattok, mert egy beteg emberrel jót tettünk, és azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll előttetek ez az ember egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” Apostolok cselekedetei 4,1-12

Wesley egész Angliában, Írországban, Skóciában és Walesben az evangéliumot hirdette és kis csoportokat alapított. Ezekből új lelkészek emelkedtek ki. Később néhány kivándorolt Amerikába. Az anglikán egyház ott nem létezett. Néhány bevándorló lelkész önálló szolgálatot kezdett, mások beleolvadtak a társadalomba. Amerika első metodista gyülekezetét ír bevándorlók hozták létre. A német Barbara Heck Limerickben, Írországban született. A család Wesley prédikálásának hatására csatlakozott a metodista mozgalomhoz. Felnőttként New York államba ment, ahol rájött, hogy más metodista bevándorlók elveszítették lelkiségüket. Barbara arra buzdította őket, hogy térjenek vissza az „első szeretehez.” Barbara az unokatestvéréhez, Philip Embury metodista lelkészhez fordult, aki szintén Írországból jött, de elhagyta a szolgálatot. Rávette, hogy kezdjen újra prédikálni, még akkor is, ha ezt a saját otthonában kellet tennie és csak néhány ember számára. Philip engedett, és a hívők csoportja fokozatosan növekedett. így jött létret a “John Street” gyülekezet, az első metodista gyülekezet Amerikában. Ezért Barbara Heck-et néha “az amerikai metodista egyház anyjának” hívják. Barbara gyakorolta azt, amit a Zsidók 10, 24-25 ben van írva. „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

Jézus beszél a termés hiánya miatt lemetszett majd elégetett, és a termés reményében megóvott, de megtisztított vesszőkről, és arra buzdítja a szőlővesszőkhöz hasonlított tanítványait, hogy maradjanak meg Őbenne, azaz a szőlőtőkén. Olvassuk el János evangéliumának 15. fejezetéből az első tíz verset: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek. Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim. Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.”

, , , , , , ,

Hozzászólás

Legyetek az igének cselekvői! (napi áhítatok)

Íme a gyülekezetbe tartozásról szóló sorozat kilencedik része.

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszökbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.” Zsidók 11,8-16

“Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.” Apostolok Cselekedetei 2,1-13

Legutóbb megtudtuk, hogy Wesley János erőteljes prédikációja nem volt üdvözlendő a legtöbb anglikán gyülekezetben. Mit kellett Jánosnak tennie? Biztos volt abban, hogy az ország egész területén széles körben meg kell hallgatni a Krisztusba vetett hit üzenetét és a megváltás biztosítását a Szentlélek tanúsága által.

Mi a mai lecke? Nem elég csak tudni valamit a fejedben. Például, tudhatjuk, hogy a napi testmozgás jó az egészségünknek, de ez nem jelenti azt, hogy valójában ezt csináljuk. Meg kell cselekednünk! Meg kell cselekednünk. Wesley ezt értette végül, nem csak a fejével, hanem a szívével is. És ez mindig ott volt a Szentírásban. Például, Jakab 1, 22-25-ben van írva, hogy „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.”

Pál nemcsak épületnek és szántóföldnek nevez minket, hanem Isten munkatársainak. Nem csupán elhívott népe vagyunk, hanem az Ő munkatársai. A munkatárs kifejezés az apostoli levelekben a tisztelet megnyilvánulásaként jelenik meg, amikor név szerint említik a munkatársaikat, mert kipróbált munkatársnak lenni nagy megtiszteltetés, (Róm 16,3; 16,9; 16;21; 1Kor 3,9; 2Kor 1,24; Fil 2,25; 4;3; Kol 4,11; 1Th 3,2; Fil 1,1; 1;24; 3Jn 1,8). Én nagyon hálás vagyok a mostani munkatársaimért és jó szívvel gondolok korábbi munkahelyeim kollégáira is. Az Úr áldja meg őket, hogy átéljék a megváltás örömét! Óriási élmény, amikor egy munkacsoportban megvalósul az egység és számíthatunk egymásra, amikor mindenki beleadja az elvégzendő feladatba a maga részét. Jó megélni a hatékonyságot, jó látni a munka eredményét!

“Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstoszlopot. A nap elsötétül, és a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” Testvéreim, férfiak! Hadd szóljak nektek nyíltan ősatyánkról, Dávidról: meghalt, eltemették, és sírja is nálunk van mind a mai napig. De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára, ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Apostolok cselekedetei 2,14-36

Legutóbb megtudtuk, hogy Wesley János szabadtéren prédikált, kezdetben vonakodva, miután a legtöbb anglikán gyülekezet nem engedte, hogy náluk prédikáljon. János meg akarta osztani Jézust azokkal az emberekkel, akik nem ismerték vagy nem jártak gyülekezetbe. Sokan úgy érezték, hogy Isten nem törődik velük. Tehát János prédikált a szabadban és a bányászvárosokban, amelyeket mások veszélyesnek tartottak, valamint a börtönökben. Arra sürgette az embereket, hogy segítsenek szomszédaiknak és a szegényeknek. Ő is egyszerűen élt, hogy adni tudjon mindent, amivel másokon segíthet. Bárhol prédikált, az emberek szíve megváltozott, amikor hittek Jézusban, mint Megváltójukban.

Az a gondolat, hogy a hívők kis csoportokban találkozzanak, nem új, hanem inkább valami olyasmi, amelyet addig nem gyakoroltak, különösen az alsóbb osztályok körében, amelyeket a felső osztályok általában „a vulgároknak” hívtak. De az ilyen típusú találkozók a Szentírásban is léteznek. A Zsidók 10, 24-25 -ben ez van írva, „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

Isten és egymás szolgái vagyunk. Ez a szolgaság önkéntes. Isten házában azonban többek is vagyunk mint szolgák, Jézus barátainak is nevezi a tanítványokat (János 15,15), és beavatja őket mindabba, amit az Atyától hallott, Tovább is megyünk, hiszen a házban mi Isten gyermekei is vagyunk (Gal 4,7; róma 8,15) és örökösei. Mégis, akkor tudjuk a fiúságot és a barátságot igazán megélni, ha szolgáljuk egymást. Amikor a tékozló fiú történetében az otthonából kiszakadt kisebbik fiú végre megérti azt, hogy mit jelent a fiúság, azzal megy vissza atyjához, hogy ő szolga akar lenni. Az apa viszont teljes mértékben úgy fogadja, mint szeretett fiát (Lukács 15).

“Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Apostolok cselekedetei 2,37-47

Sokaknak nem tetszett, amit Wesley és csoportjai csináltak. Talán fenyegetésnek vélték Wesley hatékonyságát, vagy megvetették azért, hogy ő olyan mélyre süllyedt, hogy a “vulgároknak” szolgáljon. A szegények között is voltak, akik fenyegetve érezték magukat a viselkedés pozitív változásai miatt, amiket láttak. Talán úgy érezték, hogy ez a magatartásuk megítélése volt. Nevettek a kis csoportok szervezeti felépítésén, a szabályokon, és a rendre és az önfegyelemre való figyelem láttán. Páran dühösek is voltak. Elkezdték Wesley-éket gúnyosan “metodistáknak” nevezni. A név megmaradt. 1739-től kezdve több üldöztetésindult Wesley és a metodisták ellen, például nyomtatványokkal támadták a prominens lelkészek és a csőcselék megtámadta őket az összejöveteleiken. Egy példa Wesley naplójából: Márc. 10., péntek. „Komoly emberek őszinte kérésére ismét Pensfordba utaztam. Az a hely, ahol azt akarták, hogy prédikáljam, egy kis zöld folt volt a város közelében. Még alig kezdem el, amikor egy nagy csőcselék, akiket felbéreltek erre a célra (ahogy utána az kiderült), dühösen jött ránk, hozva egy bikát, amelyet odacsalogattak, és próbálták beghajtani őt az emberek közé. De a fenevad bölcsebb volt, mint a vezetője, és folyamatosan futott egyik vagy a másik oldalunkon, miközben csendesen dicséretet énekeltünk Istennek és imádkoztuk körülbelül egy órán át.” Jánosnak nehéz volt elfogadni az elutasítást és a támadásokat az anglikán hierarchiától. Nagyon szerette az anglikán egyházat. Nem akart újat létrehozni, inkább megújulást inspirálni a meglévő egyházban. Valaki megkérdezte tőle: “Mi az Isten célja a metodistákkal?” Azt válaszolta: “A nemzet, különösen az egyház megreformálása; a bibliai szentség terjesztése a földön.” Amikor a meglévő egyház nem fogadja el őt, az üzenetét és módszereit, nem volt más választása, mint önállóan dolgozni. Kiértékelte az embereket és jóváhagyta nekik, hogy prédikáljanak és lelkészi munkát végezzenek laikusként. Kommentárokat írt a Bibliához. Angolra fordított könyveket görög, latin, héber nyelvekből. Kiadott egy himnuszgyűjteményt, amelyben sok dalt testvére, Károly írt. Összeállított egy angol szótárt, sőt tankönyveket is írt! Mindig olvasott. Gyaloglás közben is. Egy alkalommal egy lyukba esett, mert nem figyelte az utat. Lóháton olvasott. Erre a célra készült is egy különleges olvasóasztal. Soha nem hagyta el az anglikánokat. A metodisták mozgalom voltak az anglikán egyházon belül. Később, amikor mozgalma megérkezett Amerikába, akkor alakult meg a „Metodista Püspöki Egyház.”

A sáfár szó gondnokot vagy intézőt jelent. Olyan szolga, aki urát képviseli a rá bízott feladatok elvégzésében. Rendelkezik megbízója hatalmával és anyagi javaival, de ha hibázik, felelnie kell a kárért. A sáfártól ura hűséget, lojalitást vár el. “Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” Írja Pál az 1Korintus 4,1-ben.   A jó sáfár példája József. Nemcsak szolga (diakonosz), de rabszolga (doulosz) is volt Potifár házában és a Fáraónál. Rabszolgaként is hűséges volt urához, a rá bízott javakkal pontosan elszámolt, feladatait lelkiismeretesen teljesítette. Akkor sem felejtette el, hogy hol a helye, amikor Potifár felesége el akarta csábítani. 1Mózes 39,7-9 “És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, mindenét az én kezemre bízá. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?”

, , , ,

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: