Posts Tagged Isten nevei

Isten nevei – Jahve, Elohim, Adonai, El Olam

Elkezdtük Isten neveinek tanulmányozását

Elkezdtük Isten neveinek tanulmányozását


Az Isten nevei sorozatban először Larry tanított a három leggyakoribb névről: Jahve, Elohim, Adonai. A JHVH tetragramm (négy betű) a héber lenni igéből származik, ez Isten személyes neve, azt jelenti: vagyok. Több mint 6500-szor említi a ószövetségi Szentírás ezen a néven, a Kivonulás könyvében is így mutatkozik be Isten a kiváncsi Mózesnek.
Péter először volt tolmács Larry mellett.

Péter először volt tolmács Larry mellett.


Az Elohim szó héberül Istent jelent, már a Biblia első versében is szerepel többes számú alakban. Sokak szerint ez az isteni háromságra utal, ahol az Írás pár sorral később megemlíti Isten szellemét is, aki jelen volt a teremtésnél. Ezzel állítják szinkronba János evangéliumának első verseit is, ahol a teremtés előtti állapotot írja le az apostol, megemlítve Isten Igéjét, akit Krisztussal, mint isteni személlyel azonosít. Az Elohim szó kb. kétezerszer szerepel az Ószövetségben.
Jahve, Adonai, Elohim, El Olam – mindegyik Isten elnevezése a sok közül, melyekkel foglalkozni fogunk.

Jahve, Adonai, Elohim, El Olam – mindegyik Isten elnevezése a sok közül, melyekkel foglalkozni fogunk.


Az Adonai szó héberül urat jelent, szintén többes számú alak, a Biblia legtöbbször Istenre használja, 423 alkalommal fordul elő az Írásban. Mindegyik ilyen név rámutat Isten személyiségére, tulajdonságaira jellemére. Azért indítottuk ezt a sorozatot, hogy Urunkat nevei által is jobban megismerjük. Az első tanítás videója sajnos elveszett, de a fentiekben megpróbáltam összefoglalni. A második tanítást viszont itt és most meghallgathatjátok.

Itt olvashatjátok Larry beszámolóját a férfireggeliről.

, , , , , , ,

4 hozzászólás