2011. április havi archívum

Első munkanap a slumban


Március 29.
4:40 – a telefonom borzasztó hangja szakítja meg az álmomat, csak nagy nehezen sikerül magamhoz térnem. Még minden teljes sötétségbe burkolózik, a hajnali levegő igen csipős. Lassan összeszedem magam, imádkozom, igét olvasok, megreggelizem, majd nekilátok felöltözni és összepakolni a cuccomat. Fél hat felé sikerül elindulnom Dagorettibe. Még mindig tökéletes sötétég, közvilagitas ohne, szóval baktatok az úton az afrikaiakkal a talalkozónk felé. A benzinkútnál Antony vár rám és együtt folytatjuk utunkat Baba Kevin házához, ahol Francis vár minket a “samuval”. Berakjuk a samut a hátizsákomba és indulunk is az állomásra, mert késésben vagyunk. A vonat elvileg 6:30-kor érkezik , de itt sosem lehet tudni…

Pirkadat a vasútnál Dagorettiben

Világosodik, a vágányok mellett sétalunk, amikor meghalljuk a vonat hangját, elkezdünk szaladni. Mit mondjak, reggel fel hétkor, két asóval és egy nyolckilós samuval a hátizsákomban, 1888 méterre a tengerszinttől, csodálkozó afrikaiaktól hemzsegő vonat mellett szaladni nem valami felemelő-, ellenben igen fárasztó mutatvány.

Várakozók a sínek mellett - már világosodik


Mindenesetre elértük a vonatot és még helyünk is akadt. Negyven percnyi vonatozás után megérkezünk Kiberába, a világ masodik legnagyobb nyomornegyedébe (slum). Az allomástól az iskola kb. tizenöt perc gyalog (hogy máshogy?), de közben megállunk reggelizni egy közeli hotelben.

Kibera tetőrengetege


A hotel errefelé nem szállodát jelent, hanem meleg ételt forgalmazó helyiséget. Mondjuk étteremnek, bár ez erős túlzás, mert a mi vasúti restink Michelin-csillagos (Jól irtam, Norbi?) étterem ehhez viszonyítva. Elfogyasztjuk reggelinket, ami teából és két mandaziból (fánkféleség) áll, majd kényelmesen átballagunk az iskolába, átvedlünk és nekilátunk a munkának.

Kibera - A felejthetetlen Katulani Campus Hotel


A munka kicsit megterhelő, az új épulet alapját tötljük fel kővel, majd mikor ezzel végeztünk, a samuval szépen egyenletesre zúzzuk a köveket, és így nagyjából – hangsúlyozom: nagyjából – sík felületet kapunk. Ilyen fajta munkával a múlt század elején játszódó amerikai filmeken lehet találkozni, csak ott éppen rabok végzik büntiből. A tűző napon elég kimerítő foglalatosság, nem beszáéve a szerszámok álapotáról, ami katasztrofális. De azért szépen tesszük, amit tennünk kell, mígnem egyszer csak a samu feje önálló életre kelve elzúg a fülem mellett, miközben én a nyelet markolom. Hümm, nem jó jel, de semmi gond, megúsztuk. Tovább! A samu fejét visszahelyezzük a nyélre, ami természetesen tovább rontja az addig sem éppen első osztályú nyél minőségét, hogy a hosszúságáról ne is szóljak. Sebaj, dolgozunk tovább, mi bajunk lehet… Nem sokkal később a samu nyele megcsúszik a kezemben, aminek következtében a sajat fejemet találom el. Remek! A fejbőröm elpattan, és jelentős mennyiségű vér kezd folydogálni a fejemből.

Jaj a köveknek!


Francis hívja Andrew-t, az igazgatót , aki sietve érkezik az elsősegély dobozzal. A sebet és környékét megtisztítjuk a portól, a vértől és a kórokozóktol kólával, majd a jól ismert betadinnal teljes mértékű fertőtlenítést végzünk és só alkalmazásával csillapítjuk a vérzést , segítve a későbbi esztétikus gyógyulást. Mindezek után felhelyezünk egy kis gézt a sebre, majd rá a sapka és kész is vagyunk. A lényeg, hogy jól érzem magam, semmi szédülés, minden remek.

Fejbe kólint a felismerés - Károly a samuval


Egy óra felé átsétálunk a hotelbe és megebédelünk a helyi specialitásból, ami ohne hús, viszont bőséges köret a körethez. Mindezt lekisérjük egy banánnal és némi kólával, majd visszatérünk a támaszpontra, egy kis pihenésre. Aztán ismét munkához látunk, majd úgy fél négy felé végzünk is. Mivel további utasítással nem láttak el, ezért várakozó álláspontra helyezkedünk, ugyanis Baba Kevin telefonon jelezte: hamarosan érkezik. Természetesen nem jött, szóval öt után atöltöztünk és elindultunk a vonathoz.

Kibera vasútállomása


A síneknél várakozás: a vonat késik egy keveset, ezért nem is igen vár a felszállókra, hanem elrajtol. Mindenki próbál felpattanni minél előbb, nehogy lemaradjon. Nekünk is sikerül felkapaszkodni és lassan zötykölődünk hazafelé. Hét előtt nem sokkal megérkezünk Dagorettibe, leszállunk, elbúcsúzunk: holnap hatkor a főúton talákozunk. Lassan és igen fáradtan hazasétálok és veszek egy jó hideg zuhanyt, nem azért, mert kedvem lelem benne, egyszerűen ezen a tájékon nincs melegvíz. Megkávézok, harapok valamit, majd beesek az ágyba, imádkozom, és mára ennyi. Ha belegondolok, hogy az egész április erről fog szólni… Ohhh Uram segits meg. Mind emellett szeretek itt lenni és nagyon kedvelem az ittenieket, jó az Úrnak útjan járni.

Károly és a zöld Kenya

Reklámok

, , , , ,

Hozzászólás

A mautumai iskolaavatás

Március 31. – április 4.
Öt napos vidéki látogatásra indulunk Shiru-Mautuma-Busia helységekbe, Kenya nyugati részén, így ha csak rövid ideig is, de ismét a Föld északi féltekéjén lehetek. Reggel tízkor indulunk a templomtól, Vickie vezet, mellette Daniel az ICCM kordinátora, mögöttük Jill és én, majd következik Cynthia és Bernard. Első megállónk Kijabe, ahol látogatást teszünk egy amerikai misszionáriusnál, én eközben autót szerelek mert a fekvőrendőrök megadásra késztették a pótkeréktartót, így kénytelen vagyok eltávolítani. Következő pit stop Nakuru, ahol elfogyasztjuk ebédünket és már suhanunk is tovább Shiru felé. Az Egyenlítőnél megállunk egy fénykép erejéig, de mintha csak ott se lettünk volna. Este hat felé érkezünk Shiruba, ahol pásztor Martin és családja lát vendégül minket éjszakára. Csak jelzem, a család nem kicsi: tizenegy gyermekük van, szóval nem tétlenkednek. A fogadtatás nagyon kedves, a vacsora több mint kitűnő, az estet ismekedéssel és egy rögtönzött istentisztelettel zárjuk.

Másnap reggeli után pásztor Martinnal felszerelkezve indulunk is tovább Mautumába, ahol egy kis kerítés felállításban és az iskolaavatóban lesz részünk. A mautumai szállásunk tulajdonképpen egy vendégház, teljesen elzárva a külvilágtól, a műúttól kb. fél óra kocsival, nincs áram, víz csak a forrástól, a WC guggolós-pottyantós, fürdés lavorból. De a vendégszeretet kárpótol minden hiányosságot, mindenki végtelenül kedves es figyelmes. Kis pihenés után átsétálunk az iskolához és megkezdjük a kerítés felállítását, ami nem igazán megterhelő, mivel az oszlopok a helyükön vannak, nekünk csak a szögesdrót kifeszítésénél kell segédkeznünk. Mire ránk esteledik, a birtok két oldala be is van fejezve, kellemesen elfáradva érkezünk meg szállásunkra, ahol megvacsorázunk, megteázunk és nyugovóra térünk.

Mautuma - Károly részt vesz az avatáson


Másnap reggeli után ismét átsétálunk az iskolához, de ezúttal az ünnepségre. Az iskola ugyan még nincs kész, ami azt illeti a mi viszonylatunkban talán szerkezetkésznek mondanám, ugyanis nincs még aljzatbeton, hiányoznak az ajtók, ablakok, hátra van még a vakolás, szóval volna még éppen mit csinálni, de a pénz elfogyott. Mindenesetre mindenki nagyon boldog és természetesen már folyik a tanítás az új épületben.

Saját fa ültetése és munkák a kerítés körül


Az ünnepség faültetéssel kezdődik, és nagy meglepetésemre engem is megajándékoznak egy csemetével, amitől egészen meghatódok, szinte a lélegzetem is eláll, de azért sikeresen elplántáltam a nekem dedikált csemetét. Az iskolaavatás és egyben harmadévzáró eléggé elhúzódott, de mindenki nagyon élvezte, engem felkértek, hogy adjam át a harmadik osztályosok legaktívabb tanulóinak az ajándékait, aminek természetesen örömmel tettem eleget. Az ünnepség végeztével megebédeltünk, majd pihenés, ismerkedés, játék a gyerekekkel, este ismét csak nem kellett bárányokat számlálnom, hogy elaludjak.

Egy megjutalmazottal


Vasárnap istentisztelet után úgy döntöttem, mielőtt elmegyek, jól megöntözöm a facsemetémet, szóval magamhoz vettem két tíz literes gallont és három kislánnyal, akiket az igazgató adott mellém kísérőnek, elindultunk a forráshoz vízért. Mit mondjak, szépen elfáradtam, a távolság ugyan nem vészes, na de a fél Gellért-hegyet megmászni két gallonnal a kezemben, az elég kimerítő. Több, mint elgondolkodtató, hogy ők mindennap innen hordják a vizet az iskolába, szombaton láttam is a gyerekeket, amint libasorban, mindenki a kezében egy két literes gallonnal a kezében ment lefelé a forráshoz. Nagyon nagy a szegénység, és kis pénzzel is nagyon sokat lehetne segíteni nekik, példának okáért egy osztály lebetonozása húszezer jó magyar forint, az áram bevezetése százötvenezer forint, kútfúrás szintén, ami számunkra megfizethető, de számukra szinte beláthatatlan. Nagyon megindított ez a pár nap és mindenképpen szeretnék utat találni a megsegítésükre.

Barátokra is szert tettem...


Vasárnap délután elindultunk Busia felé, ahol Daniel anyukája vár minket éjszakára, úgy este kilenc felé meg is érkezünk, pont mielőtt az eső rákezdett. A vacsora sült csirke, ami annyira finom volt, hogy egyszerűen leírhatatlan. Amióta itt vagyok, nem ettem ilyen jót, ez a vacsora viszi a pálmát toronymagasan.
Másnap reggeli után átsétálunk a helyi látványossághoz, amiről Daniel nem árult el semmit, csak amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy egy sziklacsoport. Ha ezt tudom, biztos nem papucsban jövök, de így sem tudtam ellenállni, szóval mezítláb vágtam neki a mászásnak. Kicsit megszenvedtem, mire felértem, de a kilátás és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt.

Sziklamászás papucsban


Hazaúton végig azon gondolkoztam, miképpen tudnék segíteni a mautumai iskola gyerekeinek, remélem Isten nyit nekem ajtót és sikerül pénzt, felajánlást gyűjtenem a számukra. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és Isten akaratában járhatok, dicsérem az Urat, mert hűsége nemzedékről-nemzedékre tart és soha nem hagy magamra. Ámen.

, , ,

Hozzászólás

Kecskevágás után kirándulás

Március 27-28.
Vasárnap reggel: egy újabb hét telt el és jól esett a reggelt ágyban tölteni. A vasárnapi iskola épitése egy időre leállt pénzügyi okok miatt, ennek köszönhetően a jövő héttől Kiberában (a világ második legnagyobb nyomornrgyede) fogunk dolgozni az FMC of Kenya kiberai iskolájának új épületén.

Oh igen, pénteken megelégelve az itteni internetes viszonyokat, miután sokadszorra veszett oda levelem az igen csak rabszódikus kapcsolat miatt, rászántam magam és megvettem álmaim telefonját, egy Motorola Milestone-t. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, 34 ezer kenya shillinget kellett kipengetnem. Hát, mit ne mondjak, tényleg bekönnyeztem, de ugyanakkor dicsértem az Urat, hogy meg tudtam venni és végre nincs több korlát az internetes kommunikációban. Számomra elég félelmetes, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technikának.

A vasárnapi istentisztelet után meghívást kaptam baba Kevinékhez kecskevágásra, az itteni kecskevágás kicsit sem hasonlít az otthoni disznóvágásra, és a különbség nem csak az állatok mivoltában rejlik. A kecskevágás itt olyan, mint nálunk egy grillezés a kertben: összegyűlnek a barátok, megsütik a kecskét és ott helyben be is pusztítják az egészet, még hírmondó sem marad másnapra.

Kecskevágás Baba Kevinéknél


Fél kettő felé érkeztem, a kecske már szépen feldarabolva és átsütve hevert a fazékban, és már mindenki javában falatozott. A köret természetesen egy nagy vájling kukoricakása volt. Én is nekiláttam, mert éreztem, itt nemsokára kő-kövön nem marad, és valóban: bő egy óra múlva már csak a belsőségek és az african sausage rotyogott a tűzön. Jó hangulat volt, mindenki vidáman beszélgetett és közben megetkintettük baba Kevin Boney M dvd-jét, amiről egyből gyermekkorom ugrott be, mivel a szüleim szintén kedvelték, így én is betéve tudom a számaikat.

Ngong hills - egyik kúp az ötből


Megbeszéltük, hogy másnap szünnap, és végre elmegyünk együtt a Ngong hills-re, meg is ígértettem velük, miután már kétszer felültettek. Antony es Francis elkísértek egy darabon hazafelé, és én teli hassal és a holnapi kirandulás reményével a szívemben tértem nyugovóra a templom épületében lévő kisszobácskámban. A megbeszélt reggeli kilenc órából termeszetesen tizenegy lett, de ez mit sem rontott a kedvemen. A lényeg, hogy mindenki eljött és indulunk a Ngongra. Bematatuztunk Karenbe, majd buszra szálltunk és egy félórányi zögykölődés után megérkeztünk Ngong központjába, majd a busz végállomásától lassú sétával elindultunk fel a Ngong hills-re.

Károly, Antony és egy kondo


Úgy egy óra séta utan elértük a Ngong Nemzeti Park bejáratát, amit egy kis őrbódé jelzett, oldalán a belépőjegyek áraival. Mivel az őrbódé zárva volt, sehol senki, így ingyen léphettük át a nemzet park kapuját. A kaputól a Ngong hills első csúcsa bő két óra séta volt, a táj és a látvány elkápesztő, a fényképek önmagukért beszélnek. Nekem régi vágyam teljesült ezzel, mióta csak olvastam Karen Blixen könyvét, azóta vágytam ide eljutni, és hálát adok Istennek, hogy ezt is megadta nekem.

Csoportkép


Miután egy fél órát pihentünk a “dombtetőn” elindultunk hazafelé kellemesen elfáradva, immár a holnapi Kiberai munkáról beszélgetve: kelés fél ötkor, vonat indul fél hétkor Dagorettiből, hmm, jó móka lesz. Isten áldjon titeket, kérlek imádkozzatok értem, hogy az Úr könnyítsen a helyzetemen, mert egy kicsit megfáradtam lelkileg. Majd írok még.

Nairobi látképe Ngong dombjairól


Kilátás nyugatra


Pihenés


A technika is betette a lábát


Hazafelé

, , , , ,

Hozzászólás

Virágvasárnap – Palm Sunday

A virágvasárnap a nagyhét első, húsvét (páska) előtti vasárnapja. Eseményeit mind a négy evangélium megörökítette: ekkor vonult be Jézus szamárháton Jeuzsálembe. Előtte Betániában, feltámasztott barátjának házában szállt meg és onnan indult a béke városába a páskaünnepre, tudva, hogy ki fogják végezni. Vettem a bátorságot, és összeszerkesztettem a négy leírást úgy, hogy egy részlet se maradjon ki, de az események sorrendje is megmaradjon. Következzen Jézus jeruzsálemi bevonulásának története a Máté 21,1-11, a Márk 11,1-11, a Lukács 19, 28-44 és a János 12, 12-19, valamint a Zakariás 9,9 alapján!

Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez értek, amelyet az Olajfák-hegyének hívnak. Jézus ott előreküldte két tanítványát ezzel a megbízatással: “Menjetek a szemközti faluba! Mindjárt amikor beértek, találtok ott egy megkötött szamarat a csikójával, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? -, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak (urának). Akkor rögtön elengedi. A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik: megtalálták a szamárcsikót, kint az úton egy kapuhoz kötve. Eloldották. Az ott ácsorogók között volt a szamarak gazdája is, aki megkérdezte: “Miért oldjátok el a szamarat?” Úgy válaszoltak, ahogy Jézus meghagyta nekik: “Szüksége van rá az Úrnak.” Erre elengedték őket. Jézushoz vezették a szamarat és csikóját, ráterítették köntösüket, majd felültették rá Jézust. Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Ne félj! Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a nőstény teherhordó állat csikóján. Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla:

Ujjongj nagyon, Sion leánya! Zengj öröméneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és szabadító ő, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, nőstényszamárnak csikóján. (Zakariás 9,9)


Áldott, aki az Úr nevében jön!

Az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Amikor elvonult, a nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások pálmaágakat és más lombos ágakat tördeltek a fákról, és eléje szórták. Már közel jártak az Olajfák-hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt. Az eléje kivonuló és az utána tóduló tömeg így kiáltozott: “Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: “Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” “Mondom nektek – felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”

S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: “Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi.”

Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. “Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. “Ki ez?” – kérdezgették. “Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből” – felelte a nép.

Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. (Zsoltárok 24, 7-10)

Jézus jeruzsálemi bevonulásának prófétikus jelentősége van

Két dolog miatt különleges a Virágvasárnap. Az evagéliumokban ez az egyetlen eset, ahol Jézus tényleg királyi tiszteletben részesül, és valóban úgy fogadja őt a nép, mint messiás királyt, mint felszabadító győztes hadvezért. A pompát a szamár szerepe ellensúlyozza. Így mutatja meg Jézus, hogy ő nem olyan, mint a népek uralkodói. A másik különlegesség, hogy ez az egyetlen esemény, amit a bibliai próféciák alapján pontosan ki lehetett számítani előre! Hosszú lenne erről írni, aki szeretne részletesebben utánajárni, annak ajánlom ezt a linket, vagy Bill Randolph, Útmutató a bibliai próféciák megértéséhez (Evangéliumi Kiadó, 1984.) című könyvecskéjét. (Pár ábrát azért közlök belőle, remélem nem orrolnak meg érte.)

Larry tanított arról, hogy az ünneplő tömeg éljenzése mögött téves, Jézussal szemben támasztott várakozások is voltak. Arra számítottak, hogy felkent uralkodó azonnal véget vet a római megszállásnak és Izrael politikailag független királyság lesz, mint hajdan, Salamon idejében.

James Ensor: Jézus bevonulása Brüsszelbe. Jézus alakja alig kivehető, a festmény főszereplői az ünneplők: politikusok, művészek, közszereplők. Lényeg a show.


Jézus azonban a nép szívét akarta felszabadítani. A politikai értelemben vett királyság még nem volt napirenden. Ő először az egyének hitét állítja helyre, majd miután visszavezette a szíveket Istenhez, elkezdi földi uralkodását is. A türelmetlen tömeg ezt nem értette meg, sőt még a tanítványok sem. Nem is akarták megérteni, saját elképzeléseik voltak. Csalódottá is váltak, amikor látták, hogy Jézust elitélték, Pilátus pedig továbbra is uralmon maradt.

Hiába várták, a mesterlövész nem szedte le Pilátust...


Jézus bevonulásával és áldozatával prófétikus víziót adott a mennyek királyságáról: a helyreállítás elkezdődött! Mindenki örökkévaló páskabáránya megérkezett és kész arra, hogy ártatlan életét mindenkiért odaadja! Ő a tökéletes áldozat: Isten báránya! így menti meg a népet, nem hadsereggel.

Virágvasárnapon megemlékezünk arról is, hogy nem a saját elképzeléseink szerinti messiásokat kell éltetnünk, hanem a valódi Jézust, aki életünket belülről tudja megváltoztatni. Engedjük be őt szívünkbe, had vonuljon be a király! Ünnepeljük őt, ahogy a tanítványok és az ünnepi zarándokok tették!

Éva és Ákos születésnapját is ünnepeltük vasárnap

,

Hozzászólás

Egyén vagy közösség?

Larry és én Belgiumban, Oostendében voltunk az ottani istentiszteleten. Budapesten, a Közhelyen Norbi tanított. Ő elég alapos, mindig előre leírja a prédikációit. Ha nem voltál ott, vagy ott voltál, de szeretnéd újra áttanulmányozni, itt elolvashatod a kivonatot!

Egyén vagy közösség?

Nemsokára itt van Húsvét. Nem szoktunk gyertyát gyújtani, úgy, mint Karácsony előtt, holott a Húsvétot legalább olyan fontos ünnepnek tartom a kereszténységben, mint Karácsonyt. Karácsonykor Isten kifejezi a szeretetét azzal, hogy megüresíti önmagát, emberi formát vesz fel, és azonosul gondjainkkal, korlátainkkal, emberségünkkel. Húsvétkor ugyanez az Isten újabb fontos dolgot árul el magáról: arról, hogy milyen Isten Ő. Megmutatja, hogy szeretete arra is képes, hogy a Karácsonykor megmutatkozó kiszolgáltatottságot végigvigye, és meghaljon azért, hogy bebizonyítsa: Ő a szeretet. De nemcsak Isten emberségével találkozunk Húsvétkor. Az evangélium, Isten örömhíre nem volna teljes, ha nem találkoznánk az istenségével is. Ez pedig a feltámadás csodájában válik kézzelfoghatóvá. Jézus feltámad. Ő több, mint ember: Isten. És annyival több minden más vallás istenénél, hogy Ő nemcsak Isten, ember is. Ezt senki más nem tudja a vallástörténetben. A mi Istenünk szeretete azért korlátlan, mert a létezés minden formájában szeret: emberként, istenként egyaránt. Ezért szeretem és csodálom a mi Istenünket. Ezért szeretnék minden erőmmel Jézushoz ragaszkodni.

Vajon egyénként vagy közösségként tudjuk-e jobban megtapasztalni a Húsvétban rejlő erőt? Melyik a fontosabb? Hogy én otthon, egyedül higgyem a feltámadást, vagy az, hogy eljárjak egy olyan közösségbe, ahol mindenki hiszi, aztán majd csak ragad rám valami… Mind a két álláspontra találunk bibliai utalásokat. Jézus személyesen szólít meg mindenkit (Te kinek mondasz engem?), máskor viszont a Biblia azt mondja, amikor egy személy hitre jut, hogy „egész háznépe megmenekül”. Holott csak az illető férfiú mondta ki a boldogító igent. Hol van tehát az igazság? Nos, az igazság odaát van. Bármilyen fájdalmas is kimondani, emberi értelemmel nem teljesen megfogalmazható, emberi kategóriákba nem illeszthető a válasz.

Ha valaki hisz Őbenne – mondja a János 3:16… Nem ússzuk meg azt, hogy személyesen szembesüljünk saját életünk kudarcaival, bűneivel, szégyenével és esendőségével. Nem ússzuk meg, hogy belenézzünk személyesen Jézus szemébe, és azt mondjuk Neki: szeretlek, vezess engem.

Ugyanakkor valami misztikus módon szükségünk van a közösségre is. Valahogy nem teljes e nélkül az életünk. Sokan akartak remeték lenni, de a többségük végül szerzetes lett, akik szerzetesi közösségben élnek. A Biblia szerint nem jó az embernek egyedül lenni. Néha kell. Jézus is elment a pusztába negyven napra, és szükséges, hogy mi is töltsünk időt Istennel és önmagunkkal. De nem jó ezt hosszan folytatni. Vannak ismerőseim, akik már évek óta egyedül vannak. Sokan közülük családban élnek, vannak, akik gyülekezetbe is járnak, mégis, egyedül vannak. Magányosak. Emlékszem, 14 éves koromban voltam néhány Bródy János esten, és sokszor mondta azt, hogy sokan vagyunk, szünet, egyedül. Tetszett, de akkor még nem értettem, mit is jelent pontosan.

A szomszédunkban élő néni egész életét szinte abban a lakásban töltötte. Mégis, nemrégiben beköltözött egy idősek otthonába. Ott éltünk mellette mi is, jó barátságban volt a szemben élő nénivel, gyermekei is látogatták, de mióta megözvegyült, egyedül volt. Ezért inkább beköltözött egy otthonba. Vannak, élnek körülöttünk emberek, de ez nem biztos, hogy oldja a magányunkat.

Emlékszem, amikor megtértem, talán azért is haladtam nagyon gyorsan előre a bibliaismeretben, lelki, szellemi dolgokban, mert iszonyú magányosnak éreztem magam. Nem volt túl jó a kapcsolatom a szüleimmel, és minden közösségigényemet Istenre borítottam, Tőle vártam minden ilyen szükségem kielégítését. És Ő ezt meg is tette. Mégis, volt a hozzáállásomban valami patologikus, kicsit beteges. Nem igazán volt senkim, akivel teljesen őszinte tudtam volna lenni. Ma is élnek közöttünk ilyen emberek. És ez nem jó. Nem jó egyedül lenni. ÉS ahhoz, hogy az életünk teljes legyen, kell, hogy legyenek barátaink, kapcsolataink, közösségünk.

Nincs is talán annál szomorúbb, amikor közösségben vagyunk egyedül. Persze, van ilyenkor vigasz, és erőt meríthetünk Jézus példájából, aki sokszor volt emberek között egyedül. Akik élvezték, hogy valaki meggyógyítja, meghallgatja őket. De ők, még ha nem is ez volt a szándékuk, kihasználták Jézust. Ahogyan a tanítványok is. A nagy apostolok közül kevesen törődtek azzal, mi van Jézussal. Nem mennék olyan messzire, hogy azt állítsam, karriervágyból voltak mellette, de tény, az utolsó vacsorán sokan, sokfélét ígértek neki, de pár órával később kiderült, még virrasztani sem tudnak vele egy órát. Ti is el akartok hagyni engem? – kérdezte egyszer Jézus, miután sokan elpártoltak tőle néhány súlyos igazság hallatán. Hova mehetnénk? – kérdeztek vissza a tanítványok? Életnek beszéde van Nálad – mondták. Maradtak, de azért, mert hallották az Élet Igéit. Nem azt mondták, hogy azért maradunk, mert szeretünk Téged, vagy mert törődünk Veled, hanem azért, mert életet kaptunk Tőled.

Amikor szerdán először átgondoltam, miről és mit szeretnék mondani, azt írtam fel, hogy régen azért más volt ez a közösség. Régen, ha egy családfő megtért, a családban lévő szoros kapcsolatok miatt egyértelmű volt, hogy a család is követi őt a döntésben, mindenki megkeresztelkedik. Nem zsarnokságból, hanem mert ez volt a természetes. Természetes volt, hogy annyira ismerték egymást az emberek, hogy feltűnt az egyén életében a változás, hogy könnyű volt a bizonyságtétel. Volt ideje az embereknek egymásra.

Nem tartom magam kommunistának, de néha bizony nosztalgiával gondolok vissza a Kádár-rendszerre. Amikor számtalan ismerősöm és én is, nem éreztük cikinek, hogy egy üveg kólával, minden különösebb értesítés nélkül bekopogjunk este a barátunkhoz. Ahol aztán éjfélig beszélgettünk. Ma már hónapokkal előre kell egyeztetni. Velem is, én sem vagyok kivétel, sőt. Így viszont alig jut idő kapcsolatépítésre. Közösségre. Márpedig, ha az evangéliumnak van közösségi vetülete, akkor éppen ez az: időt fordítunk egymásra. Időt pocsékolunk egymásra.

Ez persze csak az első lépés. A második lépés az, hogy megtanuljunk közösségben élni. Ezt is tanulni kell. Egy dolog, hogy klasszul szeretem Istent egyedül, de vajon hogyan járja ez át a közösségünket? Persze, közös játékkal, olyan tevékenységekkel, amelyek során demonstrálhatjuk, hogy senki nem különb a másiknál. Ahol az utolsókból lesznek az elsők. Ahol a szegény és tanulatlan hajléktalan munkanélküli is ugyanolyan fontos, mint a képzett milliomos. Meg úgy, hogy teljesen irracionálisan mindenki figyelmet kap. Hogy meghallgatom. Vannak ennek nagyon egyszerű trükkjei, módszerei. Például megkérdezem, hogy van, és hagyom válaszolni. Hogy belenézek a másik szemébe. Hogy nemcsak mímelem, hogy figyelek, hanem tényleg figyelek. Hogy nem eljátszom a törődést, nem kötelességnek tekintem a közösség gyakorlását, hanem lehetőségnek. Nem tukmálom rá magam a másikra, hanem engedem őt is, félbeszakítás nélkül megnyilvánulni.

Az ilyen viselkedéshez intelligencia kell. Nem értelmi, érzelmi. Empátia, egymásra hangoltság. És ezt nehezen lehet tanítani. Mindannyian látunk magunk körül rossz példákat. Önzést, kihasználást, kizsákmányolást és rengeteg versengést. Én jobban tudom, majd én megmondom a tutit. Ez bizony a keresztyén hitünkbe is belopózik. Én soha nem hagylak el – mondja például Péter Jézusnak. Én akarok nagyobb lenni! Én akarok vasárnaponként tanítani! Én, én, én… Van egy rossz hírem. Sokszor a rossz teológiánk miatt vagyunk rossz keresztények. (Nem mintha tudnám, mit jelent jó kereszténynek lenni, ilyennel kevéssel találkozom. A tükör előtt például soha.) A rossz teológiánk abból alakul ki, hogy nem Istenből vezetjük le, hanem a saját, rossz, személyes tapasztalatainkból. Sajnos. Abból, ahogy velünk bántak a szüleink. A barátaink. A rokonaink. A testvéreink.

Azért vagyok itt ma délelőtt, hogy elmondjam Nektek, Isten nem ilyen. Milyen? – kérdezitek. Tökmindegy, nem ilyen. Nem olyan, amilyennek gondolod. Nem önző. Nem zsarnok. Nem kegyetlen. Nem számító. Nem kevély. Nem büszke. Nem olyan, amilyennek a tanítványok gondolták. És milyen furcsa, hogy ezt ők is csak azután veszik észre, hogy elvétetik tőlük. Néha csak a hiányban ismerjük fel, milyen jó dolgunk is volt. Amíg ott van velük, érzik, élet van Nála, úgy tanít, mint akinek hatalma van. De hogy mindez mit jelent, csak azután esik le nekik, hogy meghal. Hogy nincs többé a közelükben.
És ekkor kezd átalakulni valami a tanítványokban is. Kezdenek rájönni arra, hogy a Jézustól kapott hatalom nem minden. És, úgy vélem, Péterhez hasonlóan magukba néznek. És talán rájönnek, hogy nagyon csökevényes a hitük addig, amíg azért vannak csak Jézussal, mert életet kapnak Tőle. Mert gondoskodik róluk. Ez is valami, de még nem az igazi. Az az igazi, amikor már azért akarnak Vele lenni, mert szeretik. Mert összefonódott a sorsuk az Övével. Mert tudják, nem Nála van az élet, hanem Ő Maga az Élet. Hogy az élet, amit Rajta kívül élnek, nem emberhez méltó. Nem igazi élet, csak árnyéka az életnek. Paródiája annak.

Mi a fontosabb tehát? Az egyéni hit vagy a közösség? Amit az imént elmondtam az egyéni ragaszkodásról és hitről, igaz a közösségre is. Az igazi közösséget sem értékeljük mindig, csak akkor, ha már nincs. Akkor jövünk rá, mennyi mindent kihozhattunk volna belőle, mennyi vigaszt, szeretetet kaphattunk, sőt, adhattunk volna. Ha már nincs, akkor hiányzik.

Néha terhesnek tűnik. Uram, miért mindig én vigasztaljak, miért mindig én hallgassak meg másokat? Engem ki hallgat meg? Nehéz kérdések ezek, és nem is mindig kapunk ezekre választ. Mégis, valahogy szükségünk van a közösségre. Szükségünk van arra, hogy egymás hite által épüljünk. Hogy felbuzduljunk. Hogy vigasztaljunk. S ha nem érzed a közösség gyógyító erejét, ess térdre, és kérdd Istent. Hiszem, ad Neked gyógyító kapcsolatokat, amelyekben fontosnak érezheted magad. Olyan kapcsolatokat, amelyekben meglátod Őt. És könnyebb lesz egyedül is Hozzá fordulnod. Hogy Vele megerősödve lehess Jézus kinyújtott karja ebben a világban. Közösséget hozva létre ember és Isten, ember és ember között.

, , ,

1 hozzászólás

Meghívás a pihentető iga alá

Szombaton férfireggeli volt, a vasárnapi istentiszteleten pedig Jan tanított. A jézusi meghívásról volt szó és az ő igájáról, amely “gyönyörűséges és könnyű”.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű. (Máté 11,28-30)

Férfireggeli


Mi pihentet az iga hordozásában? Az, hogy jó segíteni másokon, jó a bajba jutottak terhét hordozni (Gal 6,2). Amikor mások életét könnyebbé tesszük, bármilyen nehéz munkával járjon is: megpihen a lelkünk. A másik meghívással kapcsolatos ige a következő volt:

Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: “Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! (Jn 7,37-38)

Ilyen víztisztítókat szoktunk küldeni a katasztrófa sújtotta országokba


A harmadikban pedig pedig mi hívjuk meg Jézust a házunkba enni. (Bár ezt a Szentírás olyan hívőkről mondja, akik meglangyosodtak hitükben, de néha mi is ilyenek voltunk és még lehetünk.)

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. (János 3,20)

További igék a meghívásról: Máté 22,3-14; Lukács 14,7-24; Jel 19,7-9

Larry utánanéz...


Ilyen szép volt az idő!

, , , ,

Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: