Dr. Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság

Számtalan könyvet találhatunk a keresztyén könyvek között, amelyek a szerelem, párkapcsolat, házasság, család témakörével foglalkoznak. Az egyik legismertebb és legnépszerűbb kiadvány a témában a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Keresztyén házasság című könyv, melynek szerzője a pszichológus és családgondozó Dr. Pálhegyi Ferenc.

A Keresztyén házasság című könyv 1992-ben jelent meg először, ami azóta 11 kiadást ért meg, összesen 45 000 példányban. A hazai szerzőket számba véve Pálhegyi az egyik legnépszerűbb a házassággondozással kapcsolatban a rendszerváltás után publikáló keresztyén írók között.

Dr. Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság

Hívő emberek házasságában az a nagyszerű, hogy együtt gyalogolhatunk az Ígéret Földje felé. A házasság hasonlít a cipzárhoz: az egyik félnek csak a másikkal együtt van értelme. Ez a cipzár időközben könnyen szétnyílik. Ha szeretnénk tartós, mindig jól záró kapcsolatot, azért folyamatosan dolgozni, imádkozni kell, egységben kell lenni. Nem a házasság tesz boldoggá, hanem Isten közelsége. A jó keresztyén házasság Isten dicsőségét szolgálja, hiszen a cél Istent tükrözni. Az Isten terve szerint épülő házassággal Isten országát építjük, élő bizonyságtétel.

A szerző szerint fontos Isten vezetését keresni a szerelem-házasság kérdésében is, hiszen fontos döntés, ki legyen a párom, de azt ne feledjük el, hogy ennél is fontosabb Jézus. Keresztyén embernek keresztyén legyen a párja és az egész folyamatot kísérje végig imádság. A párom Isten ajándéka. De hogyan tudhatom meg, hogy ki legyen a párom? Milyen feladatok várnak a házasulandókra házasságkötés előtt? Hogyan győzhetjük le a házastársi egység akadályait? Mi lehet jó alap a házassághoz? Mit mond a Biblia a szexről? Mit jelent szülőnek lenni? Kinek a feladata a gyerekek nevelése? Hogyan fegyelmezzünk? Milyen családmodellek vannak? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ és ad igei alapú tanácsot a szerző.

A családi háborúnak csak vesztesei vannak. Mind a ketten kapnak sebet, mélyet, nehezen gyógyulót, néha halálosat. Szenvednek a gyerekek is, még akkor is, ha a szülők (külön-külön) mindketten szeretik őket. Nem csoda, ha félnek, hiszen azok pusztítják egymást, akiktől az életük függ.
Családmodellek, A veszekedők 126.old.

Kövessük Isten szeretet-mintáját: Ő a bűneimet utálja, de engem a bűneim ellenére szeret. Olvashatunk a kommunikáció hasznáról. Tanuljunk meg beszélgetni Istennel és ő megtanít beszélgetni a párunkkal. A házassági konfliktusok megoldásának titka, hogy legyünk elkötelezettek a megbocsátásra.

Úgy vélem, ez a könyv a többször elolvasandó munkák közé tartozik, hiszen sok párkapcsolati helyzetre ad praktikus és biblikus tanácsot. Felekezettől függetlenül ajánlom minden keresztény házasulónak vagy akár házasnak is!

  1. Házasság hete 2016-ban is | Közhely krónikák

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: