A mautumai iskolaavatás

Március 31. – április 4.
Öt napos vidéki látogatásra indulunk Shiru-Mautuma-Busia helységekbe, Kenya nyugati részén, így ha csak rövid ideig is, de ismét a Föld északi féltekéjén lehetek. Reggel tízkor indulunk a templomtól, Vickie vezet, mellette Daniel az ICCM kordinátora, mögöttük Jill és én, majd következik Cynthia és Bernard. Első megállónk Kijabe, ahol látogatást teszünk egy amerikai misszionáriusnál, én eközben autót szerelek mert a fekvőrendőrök megadásra késztették a pótkeréktartót, így kénytelen vagyok eltávolítani. Következő pit stop Nakuru, ahol elfogyasztjuk ebédünket és már suhanunk is tovább Shiru felé. Az Egyenlítőnél megállunk egy fénykép erejéig, de mintha csak ott se lettünk volna. Este hat felé érkezünk Shiruba, ahol pásztor Martin és családja lát vendégül minket éjszakára. Csak jelzem, a család nem kicsi: tizenegy gyermekük van, szóval nem tétlenkednek. A fogadtatás nagyon kedves, a vacsora több mint kitűnő, az estet ismekedéssel és egy rögtönzött istentisztelettel zárjuk.

Másnap reggeli után pásztor Martinnal felszerelkezve indulunk is tovább Mautumába, ahol egy kis kerítés felállításban és az iskolaavatóban lesz részünk. A mautumai szállásunk tulajdonképpen egy vendégház, teljesen elzárva a külvilágtól, a műúttól kb. fél óra kocsival, nincs áram, víz csak a forrástól, a WC guggolós-pottyantós, fürdés lavorból. De a vendégszeretet kárpótol minden hiányosságot, mindenki végtelenül kedves es figyelmes. Kis pihenés után átsétálunk az iskolához és megkezdjük a kerítés felállítását, ami nem igazán megterhelő, mivel az oszlopok a helyükön vannak, nekünk csak a szögesdrót kifeszítésénél kell segédkeznünk. Mire ránk esteledik, a birtok két oldala be is van fejezve, kellemesen elfáradva érkezünk meg szállásunkra, ahol megvacsorázunk, megteázunk és nyugovóra térünk.

Mautuma - Károly részt vesz az avatáson


Másnap reggeli után ismét átsétálunk az iskolához, de ezúttal az ünnepségre. Az iskola ugyan még nincs kész, ami azt illeti a mi viszonylatunkban talán szerkezetkésznek mondanám, ugyanis nincs még aljzatbeton, hiányoznak az ajtók, ablakok, hátra van még a vakolás, szóval volna még éppen mit csinálni, de a pénz elfogyott. Mindenesetre mindenki nagyon boldog és természetesen már folyik a tanítás az új épületben.

Saját fa ültetése és munkák a kerítés körül


Az ünnepség faültetéssel kezdődik, és nagy meglepetésemre engem is megajándékoznak egy csemetével, amitől egészen meghatódok, szinte a lélegzetem is eláll, de azért sikeresen elplántáltam a nekem dedikált csemetét. Az iskolaavatás és egyben harmadévzáró eléggé elhúzódott, de mindenki nagyon élvezte, engem felkértek, hogy adjam át a harmadik osztályosok legaktívabb tanulóinak az ajándékait, aminek természetesen örömmel tettem eleget. Az ünnepség végeztével megebédeltünk, majd pihenés, ismerkedés, játék a gyerekekkel, este ismét csak nem kellett bárányokat számlálnom, hogy elaludjak.

Egy megjutalmazottal


Vasárnap istentisztelet után úgy döntöttem, mielőtt elmegyek, jól megöntözöm a facsemetémet, szóval magamhoz vettem két tíz literes gallont és három kislánnyal, akiket az igazgató adott mellém kísérőnek, elindultunk a forráshoz vízért. Mit mondjak, szépen elfáradtam, a távolság ugyan nem vészes, na de a fél Gellért-hegyet megmászni két gallonnal a kezemben, az elég kimerítő. Több, mint elgondolkodtató, hogy ők mindennap innen hordják a vizet az iskolába, szombaton láttam is a gyerekeket, amint libasorban, mindenki a kezében egy két literes gallonnal a kezében ment lefelé a forráshoz. Nagyon nagy a szegénység, és kis pénzzel is nagyon sokat lehetne segíteni nekik, példának okáért egy osztály lebetonozása húszezer jó magyar forint, az áram bevezetése százötvenezer forint, kútfúrás szintén, ami számunkra megfizethető, de számukra szinte beláthatatlan. Nagyon megindított ez a pár nap és mindenképpen szeretnék utat találni a megsegítésükre.

Barátokra is szert tettem...


Vasárnap délután elindultunk Busia felé, ahol Daniel anyukája vár minket éjszakára, úgy este kilenc felé meg is érkezünk, pont mielőtt az eső rákezdett. A vacsora sült csirke, ami annyira finom volt, hogy egyszerűen leírhatatlan. Amióta itt vagyok, nem ettem ilyen jót, ez a vacsora viszi a pálmát toronymagasan.
Másnap reggeli után átsétálunk a helyi látványossághoz, amiről Daniel nem árult el semmit, csak amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy egy sziklacsoport. Ha ezt tudom, biztos nem papucsban jövök, de így sem tudtam ellenállni, szóval mezítláb vágtam neki a mászásnak. Kicsit megszenvedtem, mire felértem, de a kilátás és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt.

Sziklamászás papucsban


Hazaúton végig azon gondolkoztam, miképpen tudnék segíteni a mautumai iskola gyerekeinek, remélem Isten nyit nekem ajtót és sikerül pénzt, felajánlást gyűjtenem a számukra. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és Isten akaratában járhatok, dicsérem az Urat, mert hűsége nemzedékről-nemzedékre tart és soha nem hagy magamra. Ámen.

Advertisements

, , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: