Posts Tagged húsvét

Húsvéti áldás

Ezzel a húsvéti áldással kívánunk áldott ünnepet! A szerző Dan Sheffield.

kereszt

Úr Jézus Krisztus – aki ezen a napon legyőzted a halált és feltámadtál a halottak közül, aki örökkön örökké élsz – segíts nekünk, hogy soha ne felejtsük el azt, hogy a te feltámadt jelenléted örökre velünk van. Segíts emlékeznünk arra,
– hogy te velünk vagy minden zűrös időszakban, és vezetsz, irányítasz minket;
– hogy te velünk vagy minden szomorúságban, és vigasztalsz, gyámolítasz minket;
– hogy te velünk vagy minden kísértésben, és erősítesz, biztatást nyújtasz;
– hogy te velünk vagy minden magányunkban, és felvidítasz, barátságodat kínálod;
– hogy te velünk vagy még halálunkban is, hogy átvigyél bennünket dicsőséges
jelenlétedbe.

Biztosak vagyunk abban, hogy sem időben sem pedig az örökkévalóságban nincs semmi, ami tőled elválasztana; a te jelenlétedben bátran találkozunk az élettel és a halálra nem tekintünk félelemmel. Számunkra te változtatod a sötétséget világossággá. Biztosak vagyunk abban, hogy velünk vagy akkor is, amikor elhagyjuk ezt a helyet és visszatérünk az otthonainkba, családunkhoz és munkánkhoz. Szeretnénk ebben az új életben járni a házastársunkkal, gyermekeinkkel, szomszédainkkal, felebarátainkkal és munkatársainkkal.
Uram, a te kegyelmedért halld az imánkat.

Krisztus Urunk feltámadt és ma is él!

, ,

Hozzászólás

Frissen, tavasziasan

Egy ideje hamisítatlanul tavasz van, kezdjük magunkat frissen, vidáman érezni a bőrünkben. Csodálatos dolog feltöltődni, megújulni. Ehhez igyekeztünk hozzájárulni április 1-jén, amikor is hölgyek számára kreatív délutánt szerveztünk. A dekoráció, a menü, a kreatív tevékenység és a téma is a tavaszt, a megújulást idézte. A számtalan színes mini szendvics a tavasz zöldségeivel (piros retek, paprika, uborka, zöldhagyma, snidling, medvehagyma) mind a frissességet mutatták. A gyönyörű és finom sütemények nagyon jó társaságban elfogyasztva igazán kellemessé tették az amúgy is csodálatos tavaszi délutánt. A téma a húsvét kapcsán az a fontos felismerés volt, mely szerint egyedi teremtmények vagyunk.

dekor

A szombati kreatív tevékenység húsvéti sütidekorálás és dobozkészítés volt. Az egyénileg elkészített dekorációk is egymástól eltérőek és egyediek lettek, mert más-más ötletünk van. Isten is kreatív és ötletgazdag Isten, aki mindannyiunkban művészit és egyedit teremt.

A női kreatív délutánon készült képek itt megtekinthetők.

,

Hozzászólás

Mindaz, amire képes vagyok…

Húsvét második vasárnapján Larry felelevenítette, hogyan jelent meg Jézus a feltámadása után két tanítványának, akik éppen egy Jeruzsálem melletti faluba tartottak.
“És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” (Lukács 24,27)
Először nem is értették mi történt, hanem amikor megnyílt a szemük és felismerték, azonnal visszafordultak, hogy elmondják saját bizonyságtételüket, hogyan találkoztak Krisztussal.
Nekünk is el kell mondanunk a Krisztussal való személyes találkozásunk történetét!
Krisztus legyőzte a bűnt. Ő él, és az Ő Szent Lelke bennünk él!

mindaz3_04

Jelmondatunk harmadik fele: Mindaz, amire képes vagyok…. Isten ajándéka.
De mire vagyok képes?

Ez a kérdés kapcsolatban van az első két kérdéssel: Ki vagyok? Mim van? Mert aki vagyok, és amim van, az meghatározza, hogy mire vagyok képes.

Vannak képességeink, időnk, pénzünk, áldásaink, van személyes holmink, de vannak kegyelmi ajándékaink is. (apostol, próféta, evangelista, pásztor, tanító, hit, bölcsesség stb.)
Megkapjuk a Lélek Gyümölcseit is (szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás), azokat a jellemvonásokat, amelyek kifejlődnek bennünk, mialatt az Urat szolgáljuk, teret adva magunkban a Szent Léleknek. Ezek segítenek, hogy tegyünk másokért és Isten Országáért.

Feladatunk:
– Istent szeretni és szolgálni
– Másokat szeretni és szolgálni
– A sérült világ és a menny közé állni
A Szent Szellemmel együttműködve segítünk másoknak, hogy megtalálják Isten Országát. Ez egy szolgálat, amelyre odaadjuk magunkat.

De nem elég, ha tudjuk, kik vagyunk, és mink van. A kérdés az, tesszük-e, amit kell?
Ha nem tesszük meg, nem tudjuk megvalósítani Isten szándékait a világban magunkon keresztül.
De mit vagyunk hajlandók megtenni?
És mit fogunk megtenni?

A Bibliában több olyan történetet olvashatunk, amikor valaki nem volt hajlandó megcselekedni Isten akaratát. Mózes ellenállt, Jónás elfutott, és saját életünkben is számtalan példát találunk arra, amikor szembeszálltunk az Úr akaratával.
Figyeljünk azokra, akik félelmeik ellenére is engedelmeskedtek Istennek!
Legjobb példa erre maga Jézus.

mindaz3_03

Jézus nemcsak képes volt vállalni a kereszthalált, hanem hajlandó is volt, sőt meg is tette!

A másik jó példa Ézaiás.

mindaz3_02

Az izzó parázs, amellyel a szeráf megérintette Ézaiás ajkát, Isten tisztító erejét jelképezi, amellyel szentté teszi szolgáját. Ézaiás Isten elhívására hajlandó volt engedelmeskedni, és végig engedelmes próféta maradt.

De hogyan tudunk válaszolni Isten hívására, ha nem halljuk?
Hiszen Isten manapság már nem jelenik meg égő csipkebokor formájában, és nem szól hozzánk mennydörgő szavakkal sem. De ha elég csendesek vagyunk, meghallhatjuk azt a csendes hangot, amellyel szívünkben szól.
“Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?” (1 Királyok 19, 11-13)
Isten Illéshez csendes suttogással szólt. Illés mégis meghallotta, és válaszolt.

Isten ma is sokféle módon szól hozzánk: Igéjében, lelkiismeretünkben, inspirációban, mások tanácsaiban stb.
Fontos azonban, hogy amikor szól, akkor figyeljünk!

Isten mindannyiunkhoz egyenként szól, de van egy általános akarata is a tanítványaihoz:
“Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,18-20)
Ennek a missziós parancsnak az az általános célja, hogy minden ember mindig megkapja az Istenről szóló tanítást.
“Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2 Péter 3,9)
Jézus követőiként engedelmeskednünk kell Isten parancsolatainak! Az az Ő akarata, hogy senki ne vesszen el!

Hogyan veszünk részt a missziós küldetésben?
1.) Elmondjuk saját történetünket (lásd: Mindaz, aki vagyok… című rész)
2.) Elmondjuk Isten történetét (lásd: Mindaz, amim van….című rész)
3.) Befolyásoljuk a világot

Hogyan tudjuk befolyásolni a világot?
Mindannyian hatunk egymásra pozitívan vagy negatívan. Pozitív befolyásolás például a biztatás.
De hogyan tudjuk befolyásolni a világot?
Ez lehetetlen feladatnak tűnhet számunkra.
Talán közelebb kellene kezdeni: Hogyan tudjuk befolyásolni Magyarországot?
Még ez is túl nagy feladatnak látszik.
Hogyan tudunk hatást gyakorolni Budapestre? Kerületünkre?
Itt már látható a befolyásunk, ha például a Családsegítő Központ munkájára gondolunk.
De ha még közelebb megyünk, még közvetlenebb a hatás. A szomszédainkra már közvetlenül tudunk hatni.
Nem úgy befolyásoljuk a világot, hogy ott hatunk, hanem a világnak azon kicsi részével kezdjük, ahol élünk.

Kik laknak a világban?
– Én (Először magunkra kell odafigyelnünk, beépítenünk az életünkbe a szellemi önfegyelmet. Törődnünk kell a testünkkel, hiszen ez az egyetlen hely, ahol élhetünk.)
– Család
– Gyülekezet
– Barátok
– Szomszédaink
Velük kell először foglalkoznunk, a saját környezetünkkel!

De mire vagyok képes?
– zene
– dicsőítés
– tanítás
– prédikáció
– Biblia tanulmányozás
– tanítványság
– lelki gondozás
– imádság
– vezetőség
– barátság
– közös érdekek
– segítség
– tanácsadás
– evangelizálás
Ezek közül mire vagy képes? Mit vállalsz? Mi az, amit meg tudsz tenni erről a listáról már most? Mit tudsz megtanulni?
Sokszor akkor látjuk a lehetőségeket, amikor a legnagyobb a szükség. Isten hívása akkor ér el, amikor látjuk a szükséget.

Közösségünkben hamarosan nagy szükséggel fogunk szembenézni. A 17 éve Magyarországon tevékenykedő Coleman házaspár szeptemberben visszatér az USÁ-ba, Jerry a Francis Asbury Society-nél fog dolgozni.
Az élet azonban nem áll meg, nem hull darabokra. Nyugodtan tovább kell folytatni a munkát.
De hiányukat ki fogja betölteni? Ki lesz hajlandó segíteni? Ki lesz hajlandó szolgálni?
Bíznunk kell Istenben, hogy az űrt, ami távozásukkal keletkezik, Isten betölti.

Gondolkozz!
Képes vagy? Hajlandó vagy? Meg is teszed?
Kérd az Urat, adja áldását szolgálatodra, hogy megvalósuljanak szándékai a világban magadon keresztül!

mindaz3_01

, , , , , , , , ,

Hozzászólás

Mindaz, amim van…

Katie vezette be az istentiszteletet, bizonyságot téve a feltámadásról.

Katie vezette be az istentiszteletet, bizonyságot téve a feltámadásról.



Jézus feltámadt! Valóban feltámadt! A húsvét mindent megváltoztatott!
Jézus halála megbékéltetett minket Istennel, aki megbocsátott nekünk.
Jézus feltámadásával pedig új életet kaptunk, a Szent Lélek erejével megszentelt életet.
“Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” (Róma 5,8-10)

Mindaz, amim van... Larry tanított a jelmondatunkról, Norbi volt a tolmács

Mindaz, amim van… Larry tanított a jelmondatunkról, Norbi volt a tolmács


Ezen a vasárnapon a feltámadt Krisztust ünnepeljük, aki legyőzte a halált. A feltámadása utáni 50 nap alatt a sötétség világossággá alakult, a reménytelenségből remény született. Jézuson keresztül megkaptuk az üdvösség ígéretét. A Jézusba vetett reménységünk miatt tudjuk minden vasárnap elmondani a jelmondatunkat:

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.

Mindaz, amim van…. De mim van?
Ennél a kérdésnél először mindig az anyagiak jutnak az eszünkbe. Akármennyi pénzünk is van, az soha nem elég. De nem a tulajdonunk tesz azzá, amik vagyunk! Sokszor túlzottan ragaszkodunk a tulajdonunkhoz. Sőt, sokszor sokkal jobban ragaszkodunk a teremtett dolgokhoz, mint a Teremtőhöz. Pedig azért kaptunk áldást, hogy áldások legyünk másoknak.

Mi van a kezedben?- kérdi Isten.
Megkérdezte Mózestől is az égő csipkebokornál. Neki épp egy bot volt a kezében. Isten ezt a botot használta jelképként (és eszközként), hogy az emberek elhiggyék, valóban megjelent Mózesnek. (2Mózes 4.) Mózes előtt ott volt az égő bokor, de még mindig kételkedett, hogy valóban használni akarja-e őt Isten. Aztán megbizonyosodott, ennek ellenére újabb és újabb kérdései voltak:
“Mózes ekkor azt mondta az Örökkévalónak: „Uram, én soha nem voltam a szavak embere, sem azelőtt, hogy szolgádat megszólítottad, sem azóta. Dadogós vagyok, és nem tudok jól érthetően beszélni.” Az Örökkévaló így válaszolt: „Ki teremtette az embert úgy, hogy beszélni tudjon? Ki teheti némává vagy süketté? Ki teheti meg, hogy az ember lásson — vagy éppen, hogy ne lásson? Vajon nem én, az Örökkévaló?” (2Mózes 4, 10-11)

Talán mi is kicsit olyanok vagyunk, mint Mózes. Kételkedünk, vajon megvannak-e azok az eszközök a kezünkben, amiket Isten szeretné, hogy használjuk? Megvan-e bennünk a bizonyosság, hogy van olyan feladatunk, amit Isten szeretne elvégeztetni velünk? Vagy kifogásokat keresünk: nincs megfelelő képzettségünk, nincs elég tapasztalatunk, nincs végzettségünk, alkalmatlanok vagyunk. Isten azonban megígéri, hogy soha nem hagy el.
Bízunk-e Istenben?
A Bibliában vannak olyan részek, amikor az emberek használják az eszközeiket: Dávid öt lapos követ használ, hogy legyőzze Góliátot. Egy kisfiú felajánlott egy kosár kenyeret és halat, amivel aztán Jézus vendégül látott több mint négyezer embert.

De vannak olyan példák is, amikor emberek rosszul használták eszközeiket: Dávidnak túl sok szabadideje volt, amikor a második hadjárat alkalmával nem vonult hadba az ammoniták ellen. Jeruzsálemben maradt, nem megfelelő módon használta idejét, és elszerette egy katonája (Urija) feleségét. (2 Sámuel 11)
Fontos elgondolkodni: Mim van? Hogyan használom, amim van?
Ne elsősorban az anyagiakra gondoljunk a kérdés megválaszolásakor!

Három fontos kapcsolatnak kell kialakulni Isten testében. Ezek által lehet kialakítani azokat a vágyakat, amik ott élnek bennünk. “Ha nincs békénk, azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.”(Teréz anya)
Mit jelent az egymáshoz tartozás? Egy közösség tagjaiként át kell élnünk, hogy egymáshoz tartozunk és Krisztushoz is tartozunk. Ebbe a kapcsolatba persze beletartozik a pénz is.
Isten megparancsolta, hogy építsék az egyházat az emberek:
“Hozzátok be a tizedet minden jövedelmetekből a Templom raktárába, hogy házamban legyen elég élelem! Ezzel tegyetek próbára — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Azután figyeljétek meg, hogyan nyitom meg nektek a mennyei zsilipeket, és hogyan árasztalak el benneteket áldásaimmal!” (Malakiás 3,10)
Ahhoz, hogy összejöjjünk, pénzre van szükségünk: fizetni kell a bérleti díjat, a rezsit, egyéb költségeket. Tevékenységünk anyagi támogatásától is függ.


A pénz mellett az idő is fontos tényező.
“Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk.” (Efezus 5, 15-16) Mi döntjük el, hogyan használjuk fel az időnket.

Ezenkívül mindenkinek van valamilyen készsége, ügyessége, amit felajánlhat az Úrnak. “Urunk, Istenünk, légy jóindulattal irántunk, s kezünk munkáját tedd állandóvá! Kezünk munkáját tedd állandóvá, Istenünk!” (Zsoltárok 90,17)
Ráadásul Krisztus Testében sokféle képességünk is van. “Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább.” (Lukács 10,33-34)
A samaritánus például az irgalmasság képességét mutatta, amikor az úton talált összevert, kifosztott embert megsegítette.


Áldásaink is vannak.
“Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki Krisztusban megáldott bennünket minden szellemi áldással a Mennyben.” (Efezus 1,3) Ha továbbadjuk az áldásokat, olyan, mintha Krisztussal tennénk ezt, Isten ennek nagyon örül.
“Ekkor így felelnek majd az igazságosak: »Uram, nem láttuk, hogy te éhes lettél volna. Mikor adtunk neked enni? Nem láttuk, hogy szomjas lettél volna. Mikor adtunk neked inni? Mikor történt az, hogy idegen voltál a városunkban, és mi szállást adtunk neked? Nem láttuk, hogy ruhára lett volna szükséged. Mikor adtunk neked ruhát? Nem láttunk téged a betegek között, sem a börtönben. Mikor látogattunk meg?« Akkor a király így válaszol majd: »Igazán mondom nektek: amikor segítettetek a testvéreimnek — akár a legkisebbnek is —, akkor nekem segítettetek.«(Máté25,37-40)
Amikor másokkal jót cselekszünk,olyan, mintha Krisztussal tennénk.

Sőt, üdvösségünk is van. Ez nem olyan, amit megtartunk magunknak, mint a zsugori ember.
“Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”(Máté 28,19-20)
Az üdvösségünket is meg kell osztani másokkal!
Az üdvösség nem olyan, amit elvesztünk, megszerzünk. Amikor Jézus Krisztushoz megtérünk hit által, Ő üdvösségben részesít. De az is egy folyamat, ahogy üdvözülünk. Isten Országa már itt van (bennünk, közöttünk), de még sincs itt (uralom formájában, fizikailag).
Üdvözültünk is, de rajtunk múlik, megmaradunk-e benne.

“Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak.”(Máté7,13)
A keskeny út az üdvösség útja. A széles úton járók számára ez bolondságnak tűnik.
“Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Korintus 1,18)

Meg kell osztanunk másokkal az üdvösségünket! El kell mondanunk saját történetünket, de Istenét is!

Hogyan lehet ezt bármikor, bárhol elmondani?

Szalvétás teológia

Ebben az egyszerű ábrában benne van az egész történet.
Isten elküldte Egyszülött Fiát a bűnért való áldozatul, így Jézus által helyreállhat kapcsolatunk Istennel.
De ez egy hosszan tartó folyamat, amelynek egyszerűsített ábrája az úgynevezett “római út”.

A római út

A szalvétás teológia és a római út jogi nyelven fejti ki az üdvözülés lényegét. A Bibliában sok párhuzamos bemutatási módja van az üdvözülésnek.
“Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.” (Ézsaiás 61,1-2)
“Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”(Lukács 4,18-19)


Ha szomjas vagy, víz kell! Jézus az Élő Víz.
Ha éhes vagy, kenyér kell! Jézus az Élet Kenyere.
Ha beteg vagy, orvos kell! Jézus a Gyógyító.
Ha elveszett vagy, megtalálás kell! Jézus a Pásztor.
Ha magányos vagy, barát kell! Jézus a Barát.
Ha rabszolga vagy, szabadító kell! Jézus a Szabadító.
Ha káosz van, béke kell! Jézus a mi Békességünk.
Ha bűnös vagy, megváltó kell! Jézus a Megváltónk!


Jézus, aki helyreállítja a kapcsolatot Isten és Ember között. Ez Isten kívánsága.
“Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14,6)


Húsvét vasárnapján arról a helyreállításról emlékezünk meg, amit Jézus elvégzett a kereszten. Nemcsak Ő feszíttetett meg, hanem mi is.
“Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2,20)

A sír üres.Krisztus él. Bennünk és minden hívőben.
Szent Lelke segít, hogy ellenálljunk a kísértésnek, nemet mondjunk a bűnnek.
Ahogy az első ember is Isten képére alkottatott, mi is újra alkottattunk az Ő képére.

Kispróféták füzet - a Közhely első kiadványa

Kispróféták füzet – a Közhely első kiadványa


Húsvéti ebéd, vendégekkel

Húsvéti ebéd, vendégekkel


husvet003

, , , , ,

Hozzászólás

Mindaz, aki vagyok….

Áldott, aki az Úr nevében jön!

Áldott, aki az Úr nevében jön!


Az időjárás ugyan nem vesz tudomást róla, de hamarosan itt a húsvét. Ezzel a vasárnappal, a virágvasárnappal kezdődik a szent hét, más néven nagyhét. Ezen a vasárnapon a világ számos gyülekezetében megemlékeznek erről az eseményről. Mindenhol másképp ünnepelnek: valahol virágokkal, valahol barkákkal, valahol pálmalevelekkel.
Larry tanítását Norbi tolmácsolta

Larry tanítását Norbi tolmácsolta


Mindenhol másképp, de ugyanazt ünneplik: Jézus dicsőséges, egyetlen királyi bevonulását Jeruzsálembe. Amikor az emberek ujjongva fogadták, felsőruháikat az útra terítették, gallyakat vágtak a fákról (János pálmaágakról ír), ezt szórták az útra Jézus szamarának lábai elé. Mindenfelől a “Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön!”– kiáltás hallatszott.
Nagybojt
A virágvasárnap egyben a 40 napos nagyböjt utolsó vasárnapja. Érdekes azonban, ha hamvazószerdától nagyszombatig összeadjuk a napokat, nem 40, hanem 46 napot számlálhatunk. Miért? A böjti időszak vasárnapjai ugyanis nem számítanak bele a nagyböjtbe!
Egy hét múlva, húsvét vasárnapjával kezdődik a pünkösd előtti 50 napos időszak, amely a húsvét utáni 7. vasárnappal végződik. Ezen a napon a kereszténység a Szentlélek kiáradását, az egyház születését ünnepli meg. Ennek az 50 napos időszaknak a vasárnapjai beleszámítanak a pünkösd idejébe, így tehát a nagyhét 40 napja (ami tulajdonképpen 46 nap) időben majdnem megegyezik a pünkösd 50 napjával.

Ezen a vasárnapon új sorozat indult gyülekezetünkben.
Három egymást követő vasárnap a jelmondatunk, mottónk elemzésével foglalkozunk majd.

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.


“Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.”
Minden alkalommal meg fogjuk nézni, hogy a mottónk második feléhez hogyan viszonyul az első felének aznapi része.

Mindaz, aki vagyok….. Isten ajándéka.
De ki vagyok tulajdonképpen? Lehetek férfi, nő, magyar, amerikai, szőke, barna, kék vagy zöld szemű, de ezek csak külsőségek. A kérdés az, ki vagyok Jézus Krisztusban? A kérdés a keresztény identitásunkra vonatkozik.

Ki vagyok?

1.) Kegyelemből van üdvösségem a hit által
“Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen.” (Efezus 2,8-9)
2.) Örök életem van
“Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon.” (János3,16)
3.) Új teremtés vagyok
“Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett!” (2 Korintus 5,17)
4.) Isten szeret engem
“Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.” (Galaták 2,20)
5.) Isten gyermeke vagyok
“Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1,12)
6.) Kész vagyok elmondani, hogy reményem van
“Szívetekben Krisztust tiszteljétek, mint Uratokat! Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek!” (1 Péter 3,15)

Ezek Isten valós ígéretei a számunkra, de gyakran nem hisszük el ezeket teljesen, nem ezek alapján élünk.
“Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (János 5,39-40)

Nem elég a Biblia olvasása! Az Írások Jézusról tesznek bizonyságot, az életünk pedig arról, hogy hiszünk-e igazán Jézusban, követjük-e Őt, engedelmeskedünk-e Neki?
Ám gondolatainkat sokszor még a régi sémák határozzák meg. Olyasmit beszélünk be magunknak, ami nem igaz, és elmerülünk az önsajnálatban. Ezeket a hazugságokat aztán megtanuljuk élvezni is, sőt kimondottan szeretjük, ha ezeket mások is megerősítik bennünk.

Nagyon fontos, hogy egészséges legyen a tudatunk, ami azt jelenti, hogy szilárd meggyőződések szerint éljük az életünket. Ezek a meggyőződések pedig a Bibliára alapozódjanak, ne az érzéseinkre! Azt kell igaznak tartanunk, amit a Biblia mond rólunk. A “Ki vagyok?”- kérdésre a Krisztusban kapott identitásunk alapján kell válaszolnunk.

De nem elég az egészséges tudat! Úgy is kell cselekednünk!
“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)
Engedelmeskednünk is kell Isten Igéjének, bármilyen nehéznek is tűnik. Ezt a saját erőnkből nem tudjuk megtenni, csak ha a Szent Szellem működik bennünk, általunk.

Isten iránti engedelmességünk akkor lesz teljessé, ha úgy élünk, ahogy Jézus is élt. Azaz engedelmeskedünk az Atya akaratának, és elmondjuk másoknak is, mennyire szeret minket az Úr.
“…aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1 János 2,5-6)

Tehát három fontos képességgel kell rendelkeznünk
a.) elmondani a saját történetünket
b.) elmondani Isten történetét
c.) ezáltal befolyásolni a világot

Elmondani saját történetünket azt jelenti, hogy elmeséljük, bizonyságot teszünk, hogy mit jelent az új identitásunk. Hogyan változott meg az életünk? Mi történt? Ez nagyon fontos része a tevékeny keresztény életnek.

Milyen egy bizonyságtétel?
– Milyen volt az életem, mielőtt megismertem Jézust?
– Hogyan hallottam Jézusról?
– Hogyan változott az életem, miután úgy döntöttem, követem Jézust?

A Bibliában is sok bizonyságtétel van. Van, amelyik mindössze egy mondat:
“Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”(János 9,25)
Pál apostolnak pedig sok részletes bizonyságtétele van. (Pl. Apcsel 22,1-21)

Van másfajta bizonyságtétel is: elmondani Isten történetét az életünkben.
– Hogyan működik ma Isten az életünkben?
– Mit tanulhatunk a Szentlélektől?
– Mit tanulhatunk a Bibliából?
A lényeg annak a bemutatása, hogy Isten élő, tevékeny módon vesz részt az életünkben.

De nemcsak meghatározott alkalmakkor kell bizonyságot tenni. El kell mondani a világban, sőt meg is kell élni, és ezáltal befolyásolni, jobbá tenni a világot.
“Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2,17)
Fontos, hogy életünk, szavaink mindig tükrözzék, hogy Jézussal élünk. Ez azért kell, hogy megvalósuljanak szándékai a világban rajtunk keresztül. Az Ő szándéka pedig az, hogy helyreállítsa a tökéletes békét, a shalom-ot.

Isten Orszaga

Egy megsérült világban élünk, de reménységünk van, hogy a mennybe jutunk. A jelenlegi és a jövőbeli életünket egy szellemi híd köti össze, amelyen keresztül bejuthatunk Isten Országába. Szellemi hidunk, hitünk alapja a Biblia. Ezekre az alapokra épülnek az oszlopok, a doktrinák: Mit hiszünk Jézusról? Hogyan élünk? Hogyan működik a gyülekezet?
A tartóoszlopokra épül a teljes Egyház, aminek megjelenési formája a helyi gyülekezet.
Az Egyház a hídnak az a része, ami összeköti a sérült világot a menny reményével.

Az Egyház funkciója, hogy választ találjon az emberiség három legnagyobb vágyára:
– transzcendentális vágy Isten után
– vágy a közösségre
– vágy az élet céljának megtalálására

Hogyan segít az Egyház ebben?
– Segít kapcsolatba kerülni Istennel (istentiszteletek, bibliaolvasó körök stb.)
– A gyülekezeti közösség kielégíti a közösség utáni vágyat
– Ahogyan kapcsolatba kerülünk Istennel és a gyülekezettel, megtaláljuk életünk értelmét.

Az emberek be tudnak lépni Isten Országába, ha megtalálják a kapcsolatokat. Hiszen Isten Országa már itt van, de még sincs itt teljes valóságában.

Mi a mi részünk ebben? Hogyan kapcsolódik Isten univerzális tervéhez a mi életünk?
Életünket úgy kell élni, hogy segítsünk másoknak helyreállítani a kapcsolatot Istennel.
Ehhez magunkban kell növeszteni a
– hit
– szeretet
– áhitat
– bizonyságtétel
– tanítványság
– megszentelődés
– sáfárság
képességét.
Ennek eszköze lehet egy 30 napos kihívás, amit ha sikerrel teljesítünk, egész életre kiterjedő kihívássá fejlődhet. A kihívások teljesítése közben pedig folyamatosan fejlődik az állandó, élő kapcsolatunk Jézus Krisztussal.

Növekednünk kell a közösségi életünkben, szokásainkban is:
– istentisztelet
– szentségek
– tagság
– szeretet
– szolgálat
– kötelezettség
– sáfárság
Ne csak menjünk a gyülekezetbe! Legyünk mi a gyülekezet!

Mindaz, aki vagyok….Isten ajándéka.
Ki vagyok?!
Ha szeretem Jézust, követem parancsolatait.
“Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14,15)
Ha szeretem Istent, átadom magam neki, hogy megvalósulhassanak szándékai a világban magamon keresztül.

Vendégeink (Peter és Marvin) sokat filmeztek

Vendégeink (Peter és Marvin) sokat filmeztek


Mindig van mit énekelni

Mindig van mit énekelni

, , , , , , , , , , ,

Hozzászólás

KÖZHELY-programok február-március-április

ISTENTISZTELET – Minden vasárnap délelőtt 10:30-tól délig http://www.közhely.hu

Újdonság: Kártyanaptár vihető!
Fennállásunk óta most készítettünk először kártyanaptárat a KÖZHELY-nek. Remek szolgálatot tesz, mert információt ad, névjegykártyaként is szolgál, és persze naptár. Kérhettek belőle, osszátok barátaitoknak.

Ízeltlábú barátaink - Tóth Sándor Péter fotókiállítása

Ízeltlábú barátaink – Tóth Sándor Péter fotókiállítása

Új programot ajánlunk 2013-tól: Gyönygyfűző Műhely hölgyeknek. A meghirdetett szombati napokon 3-tól 5-ig a KÖZHELY-ben. A többi információ a honlapon található. Kedvcsináló: http://homoperla.wordpress.com/

Állandó programjaink a KÖZHELY-ben (XI. ker. Villányi út 44/Ábel J.u.sarok):
HELYREÁLLÓ CSOPORT – 12 lépéses életvezetési program minden kedden és csütörtökön 18 órától: helyreállás.hu

Helyreálló csoport

Helyreálló csoport

BIBLIATANULMÁNYOZÁS – egy órás tanulmányozás a Lukács evangéliumából minden kedden 17:00-tól.

DIRIDONGÓ ZENEOVI – péntekenként 9-től, 9:40-től és 10:15-től
A foglalkozások szeptember 7-én kezdődtek.

TESTMOZGÁS HÖLGYEKNEK – hétfőnként 16:30-tól

ANGOL TANFOLYAM 2012-2013 tanév II.félév
2013. január 31-től minden csütörtökön 3-kor

Cím: Újbuda Humánszolgáltató földszinti nagyterme XI.kerület, Bogdánfy u.7/D

FILM MATINÉ 2013. február 23-án, szombaton délután 3-tól felnőtteknek és gyermekeknek a KÖZHELY-ben. A filmet a Házasság Hete témájához választottuk: címe: Babák. Gyermekek és felnőttek együtt nézhetik meg. http://www.hazassaghete.hu

Gyöngyöző Műhely 2012. március 2-án, szombaton délután 3-tól a KÖZHELY-ben. Előzetes jelentkezés szükséges a lenti telefonszámon. Anyagköltség: 1.500,- Ft.

KREATÍV NŐI TEADÉLUTÁN 2013. március 9-én, szombaton délután 3-tól 5-ig. Alkotás, teázás, süti készítés, táplálék a léleknek és beszélgetések.

FÉRFIREGGELI 2013. április 27-én, szombaton délelőtt 9:00 órától a KÖZHELYBEN.
Előzetes jelentkezés szükséges a lenti telefonszámon. Február 2-án 20 fő volt jelen.

Férfireggeli_kis

ÜNNEPNAPOK A KÖZHELYBEN:
Nagypénteki megemlékezés: 2013. március 29-én délután 5-től 6-ig.
Húsvét 2013. március 31-én
10:30-tól a KÖZHELY-ben. Utána közös, kötetlen ünneplés.

Zenés irodalmi est 2013. április12-én, pénteken este 6-tól a KÖZHELY-ben.
Jelentkezéseket várunk próza-dal-zenemű előadására. A témát hamarosan meghirdetjük..

Telefon: 787-274 e-mail:jtoth1@hotmail.com
http://www.eletkenyere.org http://www.közhely.hu http://www.helyreallas.hu

A KÖZHELY mindenki előtt nyitva áll!

, , , , , , ,

Hozzászólás

Valóban feltámadt!

Larry az ünnepeink fontosságáról és jelentőségéről beszélt. Első pillantásra a húsvét is egy olyan ünnepnek tűnhet, ahol nagy múltbeli eseményekre emlékezünk, mint nemzeti ünnepeinken. Azonban a húsvét nem csak egy magyar ünnep és nem csak a tojásokról, nyulakról és locsolkodásról szól. Különböző országok húsvétjaiban Krisztus feltámadása a legfőbb üzenet. Érdemes húsvétkor megemlékezésünket azzal elmélyíteni, hogy végigolvassuk a nagyhét eseményeit, a jeruzsálemi bevonulást, a keresztre feszítés állomásait és a feltámadás történéseit. A feltámadás a keresztyének reménységének az alapja. Garancia arra, hogy Jézus Krisztus ma is él, mert Ő legyőzte a halált, többé nem fog meghalni. Amikor az Olajfák hegyéről felemelkedett az égbe, megígérte visszajövetelét is. Élő reménységünk a feltámadás és a visszajövetel, ezért legfontosabb ünnepünk a húsvét.

Istentisztelet után közös ünnepi ebéd várt ránk

Öröm volt együtt maradni, igazi nagy családként!

Okostelefonos ifjúság

Jeff Wilson egy amerikai népdalt adott elő, Poor wayfaring stranger címmel:

, , , , ,

Hozzászólás