2013. június havi archívum

Ragaszkodás Istenhez

Nem választhatjuk le testrészeinket, mert azok ragaszkodnak egymáshoz

Nem választhatjuk le testrészeinket, mert azok ragaszkodnak egymáshoz


Ahol a Biblia ragaszkodásról beszél, általában azt a szót használja, amellyel a testrészek összetartozását fejezik ki. Nem tudjuk csak úgy leválasztani egy végtagunkat, mert a kezünk ragaszkodik hozzánk, ahogy mi is a kezünkhöz. A Bibliában a ragaszkodás szót először az 1Mózes 2,24-ben fordul elő:
Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.

Ádám azonnal felismerte, hogy Éva része az ő testének. Így ragaszkodnak egymáshoz a házastársak, így ragaszkodik az egyház (Krisztus teste) a fejhez, aki maga a Megváltó. Gondozom és kímélem azt, amihez ragaszkodom. Az Isten által egybeszerkesztett házasság csak nagy sérülések árán válaszható szét. Ezért is olyan romboló erejű a válás. Ezért buzdít minket Isten válás helyett még erősebb ragaszkodásra:
Az Urat a ti Isteneteket kövessétek és Őt féljétek és az Ő parancsolatait tartsátok meg és az Ő szavára hallgassatok, Őt tiszteljétek és Őhozzá ragaszkodjatok! 5Mózes 13,4

A ragaszkodás egy nagyon szép példáját olvashatjuk Ruth könyvében (Ruth 15,19). Naomi elvesztette férjét és fiait idegen földön, ez a szegénységet is jelentette. Bár semmije nem maradt, de Ruth (fiának özvegye) mégis ragaszkodott hozzá. Ruth ragaszkodása tehát nem anyagi megfontolásból származott, de Ruth vallomásából ítélve Naomi hite ragadhatta meg őt: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahová te mégy, oda megyek és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.

Ha Naomi hite mögött nem lett volna igazi remény, akkor a veszteségek után Isten ellen fordult volna. Naomi azonban a keserűségek ellenére sem vesztette el a hitét. Ruth ebből megérthette, hogy Naominak nem csak felszínes vallása van. Ragaszkodása elvezette őt az igaz Istenhez és egy csodálatos férjhez. Leszármazottjai között ott van Jézus Krisztus.

Hasonló kitartással ragaszkodott Jákob is Istenhez. Küzdött az angyallal és nem engedte el őt, míg az meg nem áldja. Még Ézsau becsapása is ragaszkodását mutatja. Ha csalva is, de ragaszkodott Isten áldásához (az elsőszülöttséghez). A babiloni fogság idején a három zsidó férfiú – Sidrák, Misák és Abednego – az akkori világ uralkodója előtt is bizonyították Istenhez való ragaszkodásukat. Nem voltak hajlandók imádni a bálványt, hanem életüket is készek voltak feláldozni az egy, igaz Istenért. Kinyilvánították, hogy akkor sem imádnának más istent, ha az ő Istenük nem szabadítaná ki őket a tüzes kemencéből. Ragaszkodásukat nem kötötték feltételekhez. Isten azokat szabadítja meg, akik ragaszkodnak hozzá.
Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! (91. Zsoltár)

Mindig verbuválódik egy dicsőítő csapat :-)

Mindig verbuválódik egy dicsőítő csapat 🙂

Reklámok

, , , , ,

Hozzászólás

Istenhez fordulás

Gerry

Gerry McNamara az ember Istenhez fordulásáról tanított. Azon a napon, amikor Mózes találkozott Istennel, a megszokott munkáját végezte: legeltette a juhokat. Meglátta azonban az égő csipkebokort és odament, hogy megnézze. Ekkor Mózes letért a megszokott útjáról. Onnantól fogva megváltozott az élete. A rabszolga zsidó nép megszabadulása annak köszönhető, hogy egy ember vette a fáradtságot és odafigyelt Istenre. Ehhez ki kellett lépnie a megszokottból. Letérünk megszokott utunkról, hogy megtaláljuk Istent vagy mindig a kényelmes életet követjük, kerülve a változást? Hajlandók vagyunk megfordulni, szembemenni a tömeggel? Ahogy Mózest és Sámuelt is hívta az Úr, minket is hív, hogy kövessük Őt. Ha mi is otthagyjuk megszokott utunkat Istenért, igazi változások, igazi csodák fognak történni.

A teljes tanítás itt meghallgatható:

egy_szazalek

Megünnepeltük a júniusi születésnaposokat

Megünnepeltük a júniusi születésnaposokat

, , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 21-28 (Pál kihallgatásai)

Ildiko6

Ezen a vasárnapon befejeződött az a sorozat, amely a Bibliának az Apostolok cselekedetei című könyvét mutatta be. Ildikó tanítása Pál kihallgatásait helyezte a középpontjába.
Ebben a részben Pál négy alkalommal áll különböző bíróságok, hatóságok előtt. Elmondott beszédeiben ugyanazokat a gondolatokat találjuk: mindig bizonyságot tesz a Lélek által vezettetve.

A 23. fejezetben Jeruzsálemben áll a Nagytanács előtt. A római hatóság állíttatta ide, miután az ázsiai zsidók által felbőszített tömeg majdnem meglincselte. A helyőrség ezredese letartóztatta, és mivel látta, hogy nem politikai, hanem vallási ügyről van szó, a Nagytanács elé vitette.

A főpap ekkor Anániás volt, előbb Klaudiusz, majd később Néró császár kegyeltje. Flavius azt írja róla: dölyfös, hirtelen haragú, kapzsi és közönséges.
Általában hatalmi úton intézkedett. Pál alig kezdte el beszédét, „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istent mind e mai napig”(23,1), és megparancsolta, hogy üssék szájon. A főpap nem a jogrend, hanem az önkényeskedés jegyében járt el.
Ez botrány. Bár Pálnak már a letartóztatása is botrányos volt, hiszen nem is lehetett volna letartóztatni, ha csődületet nem támasztottak volna. Itt meg maga a főpap az, aki a botrányt tovább gerjeszti.
Pál néven nevezte az eljárás jogtalanságát, „Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” (23,3) Akkor meg rátámadtak, hogy a főpapot szidalmazza. A zsidó törvények szerint ugyanis a fönnálló főpap ellen semmit sem lehetett szólni. Pál itt nehéz helyzetben volt: érzékelte a botrányt, a zavarodottságot, látta, hogy gyilkos indulattal támadnak ellene, így egy nagyon is emberi megoldást választott: összeugrasztotta a nagytanács farizeus és szadduceus csoportját egymással. A farizeusok ugyanis hittek a feltámadásban, a szadduceusok meg nem. Ők pedig megfeledkeztek Pálról, és egymásnak estek. A tárgyalás újból botrányba fulladt. Pál el sem tudta mondani, mit akart, a két csoport meg azon vitázott: van feltámadás vagy nincs, van örök élet vagy nincs.

A következő éjszaka pedig odaállt Pál elé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!” (23,11)
Az Úr jelét adta annak, hogy Pál mellett van, és célja van vele még itt e földi életben. Megerősítette a kilátástalannak látszó helyzetben, a nehéz körülmények között. Az Úr szava nemcsak arról nyugtatta meg, hogy helyes az az út, amelyre lépett, hanem arról is, hogy biztos kezekben van az élete akkor is, ha ez most a börtönt jelenti. Pál távlatot kapott a bátorító szó mellé. Neki Rómában is bizonyságot kell tennie. Izrael vallási centruma után az akkor ismert világ politikai centrumában is bizonyságot kell tennie. Isten tervét senki sem akadályozhatja meg.
De hogy kerül Pál Rómába? Addig még hosszú az út. Először Cezáreába viteti az ezredes, Félix helytartó elé.

Félix rabszolgából lett helytartó, és ez valami egészen különleges dolognak számított a római birodalom történetében. Félix testvére, Pallusz, Néró egyik bizalmasa volt, és sikerült elintéznie, hogy Néró nem csupán felszabadította Félixet, hanem helytartóvá is tette. De ez a kettősség benne maradt a jellemében. A római történetíró, Tacitus ezt írja Félixről: „Mindennemű erkölcstelenséget, kegyetlenkedést a király hatalmával, de a rabszolga lelkületével hajtott végre.”
Félix megvárja, amíg ideérnek vádlói is, és akkor kezdi a kihallgatást.
Anániás főpap néhény vénnel és egy Tertullusz nevű hivatásos ügyvéddel érkezik.
Tertullus azzal kezdi, hogy talpnyaló módon dicséri Félixet.
Aztán rátér Pál ügyére. Tertullusz nagyon komoly vádakkal illeti Pált: „Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de mi elfogtuk.”(24,5-6)
A rómaiak egy dologra nagyon érzékenyek voltak, mégpedig arra, ha valaki valamelyik tartományukban lázadást szított. A zsidó történelemben volt már ilyen lázadásra példa, amelyet a rómaiaknak kellett leverniük, és ők tudták, hogy mindig fel-felbukkannak a zsidók között olyanok, akik Róma-ellenes lázadást szítanak a nép között. Ezért, amikor Tertullusz ezt mondja Pálról, ezzel szinte az ítéletet is kimondta. Ráadásul azt állítja róla, hogy ő is egy fanatikus vallási vezető, a názáreti irányzat feje, aki fanatizmusával felkelésre vezeti az embereket.
Hatni akar Félixre, így nem az eset tárgyilagos ismertetésével kezdi, hanem azonnal a saját véleményükkel befolyásolja Félixet.
Minden mondata az érzelmekre hat, nem az értelemre. Az ő dolga az eset tárgyilagos ismertetése lett volna. Az értékelés, az ítélet Félix feladata. De Tertullus megfordítja a menetet: ő azonnal rányomja a bélyeget Pálra. Ezek után már biztos, hogy nem fog elfogulatlan ítéletet kapni.
Most már Pál is látja, hogy itt már nem boldogul ravaszsággal. Innen már csak Isten segítségével kerülhet ki. És mit kér tőlünk Isten mindig az életben? Legyünk egyszerűek, őszinték, alázatosak, csak a lényeget, csak az igazságot mondjuk.
Pál teljesen egyszerűen elkezdi sorolni a konkrétumokat, a cáfolhatatlan igazságokat. Nem akar semmilyen nyomást gyakorolni Félixre.
“Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Istentől, hogy – amit ők maguk is várnak – lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. (24,11-16)
Tertullus nem tudta Félixet levenni a lábáról. Félix látta, mi az igazság. Ki is mondhatta volna, mert napnál világosabb volt, felesége zsidó volt, Félix pontosan tudta, hogy a zsidók mit hisznek. Ő pontosan tudott mindent, mégis azt mondta: majd dönteni fogok ügyetekben. El akarta odázni döntését. Mint Pilátus. Pontosan látta, hogy koholtak a vádak, hogy a főpapok acsarkodnak, el akarják tenni Pált az útból. Ki kellett volna mondania:
Mi a vád? Ha pedig nem áll meg a vád, elengedni a vádlottat. De ő nem engedte el, csak álságos módon enyhébb fogságot rendelt. Sőt, még feleségével, Druzillával is meghallgatta. Pál tehát elkezdett bizonyságot tenni Félixnek, és beszélt neki az igazságról, az önmegtartóztatásról, ami nagyon távolt állt Félixtől, és a jövendő ítéletről. Amikor Félix mindezt meghallotta, megrémült, hiszen volt mitől félnie. Tudta, hogy nem Istennek tetsző életet élt. Félix megrémült, hiszem, hogy a Szentlélek munkálkodott a szívében. De rá jellemzően most is elhatározta, hogy elnapolja a döntést. Ezért így szólt:
„Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” (24,25)

Félix addig halasztgatta a dolgot, amíg 2 év múlva a császár leváltotta, többé nem lehetett helytartó. Félix túl sokáig halogatta a döntést. És az az alkalmasabb pillanat, amelyre várt, hogy majd akkor hitét Jézus Krisztusba vesse, nem érkezett el.
Félix megrémült, amint megérezte, milyen hatást váltott ki a Szentlélek munkálkodása a szívében, felismerte saját bűnösségét, de halogatta a döntést. „Menj el!” Ő is vágyakozott volna az igazságra, de nem tett érte semmit. Inkább elodázta a döntést.
Mi is hajlamosak vagyunk erre, igyekszünk elnapolni, elhalasztani a dolgokat.
Halogatjuk a döntést, pedig holnap sem lesz könnyebb meghozni azt a döntést, mint ma.

Ne tedd azt, amit Félix tett! Ne halogasd a döntést, hanem dönts ma Jézus Krisztus mellett! Nehogy azután késő legyen, ugyanis egy napon mindannyiunknak meg kell állnunk Isten előtt. Ez biztos. És ha hallottunk Istenről itt a földi életünkben, de elutasítottuk, ez már a mi felelősségünk…

Félix is elnapolta a döntést, és még pénzt is várt volna. A következő 2 évben pedig bármikor szabadon bocsáthatta volna Pált. De nem tette.
Az igazságszolgáltatás mindig az emberektől függ. Jött az új helytartó, Porciusz Fesztusz, és a főpapok új támadásba mentek át. Újra indult minden.

Porciusz Fesztusról, Júda római helytartójáról nem sokat tudunk, de ami ismeretes róla, az jó színben tünteti fel őt. Kr.u.58-62-ig töltötte be ezt a tisztséget. Jól akart kormányozni, ez látszik abból, hogy amint megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Jeruzsálembe. Minden bizonnyal hallott a város forrongásairól. A főpapok vele is Cezáreából Jeruzsálembe akarták vitetni Pált, mert tudták, olyan gyengék az ellene felhozott vádjaik, hogy csak úgy szabadulhatnak meg tőle, ha útközben megölik.
Fesztusz azonban nem engedett a vallási nyomásnak, nem vitette Pált Jeruzsálembe. Következett a perújrafelvétel.
A díszlet ugyanaz volt, mint a korábbi tárgyalásoké. Pál röviden és kategorikusan elutasította az ellene felhozott vádakat: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.” (25,8)
Fesztusz is tudta, hogy itt nincs megalapozott vád. Mit kellett volna tehát csinálnia? Mit csinál ilyen esetben a bíróság? Ejti a vádat, vagy kiegészítést kér. Bár Fesztusz ugyanúgy tudta az igazágot, mint Félix, de hatalmi székben ült, nem akart a másik hatalommal újat húzni. Igyekezett jó viszonyt ápolni a nagytanáccsal. Nem kockáztatta kinevezése utáni karrierjét, hogy Pál ügyében összeütközzön a nagytanáccsal.
„Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?” (25,9)
Mit feleltünk volna Pál helyében?
Ő inkább akar egy világi bíróság elé kerülni, mint vallásos emberek kezébe, tehát a császárhoz fellebbez. Fesztusz örül, hogy lezárta a kínos ügyet, bár Pál elég nehéz helyzetbe hozta. Mivel a császárhoz fellebbezett, Fesztusz kénytelen elküldeni őt a császár elé. Hiszen Pált római polgárként megillette ez a jog. A baj csak ott kezdődik, hogy semmi bizonyítható vád nem volt Pál ellen, és ha Fesztusz így küldi őt a császár elé, akkor Fesztusz kerül bajba. Ez ugyanis arra utalna, hogy Fesztusz nem jó bíró, nem ítélkezett igazságosan, pedig ez egy alapvető követelmény volt a római jogrendszerben. Persze csak akkor, ha római polgár állt a bíróság előtt. Fesztusz tehát nagy bajban volt Pál fellebbezése miatt, mert nem tudott mit írni Pálról. Így viszont nem küldhette el. Ezért Fesztusz nagyon örült annak a lehetőségnek, hogy Agrippa is meg akarta hallgatni Pált, mert abban reménykedett, hogy sikerül együtt valamilyen elfogadható és bizonyítható vádat emelniük Pál ellen, amellyel majd elküldheti Rómába, anélkül, hogy ez rá, vagyis Fesztuszra nézve negatív következményekkel járna. Hiszen nem küldheti Pált Rómába úgy, hogy nem emel ellene semmiféle vádat. Azonban Fesztusz álma nem vált valóra, még Agrippa király sem tudott segíteni ebben.

Agrippáról tudni kell, ő II. Agrippa, a Nagy Heródes dédunokája. Nagy Heródes Jézus születésekor ült a trónon. Ő volt az, aki Betlehemben és egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb zsidó fiúgyermeket megöletett.
Agrippa ebben az időben kb 30 éves fiatalember lehetett, Palesztina ÉK-i területeinek uralkodója, aki királyi címet viselt, jól ismerte a zsidók vallását. Jóindulatú, de gyengekezű ember. Felesége, Bereniké, aki egyébként Agrippa lánytestvére, de vérfertőző kapcsolatban él bátyjával, maga is zsidó.
Fesztusz épp most lépett hivatalba. Agrippa király feleségével, és egyben testvérével, Berenikével Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.
Meglepő, hogy a király keresi fel testvérével a helytartót, és ez nem fordítva történik. Ez a királyság Róma kegyeinek függvénye, így érthető, hogy a helytartó jóindulatát igyekszik biztosítani.
Most teljesedett be a Pál megtérésekor, Jézus által adott egyik ígéret: „Választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elé”(ApCsel 9,15). Pál itt Istennek olyan eszköze, aki tele van a szabadulás örömhírével és bilincseket hordozva is azt hirdeti. Nem magát védi. Nem a saját élete fontos neki, hanem a másoké, nem a földi élet, hanem az örök élet. Elsősorban itt nem ő akar szabadulni bilincseitől, hanem hallgatóit akarja kiszabadítani a bűn és a hitetlenség rabságából. Nekik pedig most legalább egyszer az életük során hallaniuk kell a feltámadott Krisztusról. A kérdés az, hogy mit tesznek ezt a hírt meghallva?
És ez a kérdés a mi számunkra is: mit teszünk, ha halljuk az Igét, a Jézusról szóló bizonyságétel örömhírét?

Pál röviden és őszintén dicsérte a királyt, mert tudta, hogy Agrippa tényleg kiváló ismerője a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Tertulussal ellentétben, aki megígérte Félix előtt, hogy rövid beszédet fog mondani, Pál jelezte, hogy beszéde hosszabb lesz. Ez a legkiemelkedőbb Pál Apcselben szereplő beszédei közül.
Számára ez a kihallgatás a bizonyságtétel páratlan alkalma volt. Ő pedig kész volt, és tudott élni ezzel az alkalommal.
Általános megdöbbenést keltett már az első mondata: „Boldog vagyok…” (26,2). Ott áll egy megbilincselt fogoly, akit mindenféle hamis váddal illettek, két éve már fogságba van, de ügyét még mindig nem tisztázták, és boldognak mondja magát és szabadabbnak, mint bárki a jelenlévők közül. A hitetlen ember számára ez furcsa és érthetetlen, hogy valaki a nehézségei és sok problémája ellenére boldog.
Pál bizonyságtételében elmondja megtérésének történetét, majd rátér arra, hogy mit jelent számára a Jézus Krisztusban való hit.
Megfogalmazza küldetését: Jézus Krisztus képviselőjeként sokakat kivezetett a bűn sötétségéből a Krisztusban lévő világosságra.
Beszéde itt egyszerű és egyértelmű, pedig van néhány bonyolult levele. Ez itt világos: tisztán látja magát: mit tett a múltban, hogyan élt, és most hová tartozik. Tiszta sor. Ez volt, lezárta, nem rágódik rajta, mint mi sokszor kis apró cseprő, vagy akár nagyobb dolgokon. Elismerte, megbánta és lezárta a múltat. A bűnbocsánat tudatával kezdett új életet. Jó lenne ezt a mi életünkben is így véghezvinni.
Finoman, tapintatosan beszélt, de minden szónak súlya volt, és hallgatósága egyre jobban érezte, hogy nekik szól az Isten prófétai üzenete. Érezték azt, hogy itt választás elé vannak állítva, és dönteniük kell, Jézus mellett vagy ellene.

Fesztus ingerülten leállította Pált beszéde közben. Agrippa király azonban a hatása alá került ennek az őszinte, egyszerű, erővel teli bizonyságtételnek.
Végül Pál nekiszegezte a kérdést: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
Agrippa pedig sarokba szorult. Ha elfogadja a prófétákat, akkor arra fog kényszerülni, hogy elismerje Jézus Krisztust is. Elutasítani sem lehetett, mert nem volt hozzá érve, Pál pedig logikusan végigvezette a gondolatmenetet. Egyetlen kiút volt, amivel elüthette a kérdést, egy másik kérdés feltevésével. Ami a magyar fordításokból nem látszik.
„Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyén legyek”(26,28) – mondta, és sietve véget vetett a kihallgatásnak.
“In such a short time are you persuading me to become a Christian?” (New English Translation)
“In this short time, you’re trying to convince me to become Messianic?” (Complete Jewish Bible)
“Do you think you can persuade me to become a ‘Christ-follower’ so easily?”(Easy To Read Version)
Az eredeti görög szöveg nem kérdő, hanem kijelentő mondatot használ.
Agrippa király zsidóként ismerte a próféták írásait, értette, hogy miről beszél Pál. De megriadt attól, hogy mindezt komolyan is kellene vennie.
Pál azonban kész volt rászánni az időt, hogy imádkozzon Agrippáért, és mindazokért, akik őt hallgatják, hogy megnyerje őket Krisztusnak.
“Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”(26,29)
Sokszor érezzük azt, amikor Istenről beszélünk másoknak, és látjuk, hogy hiábavaló, hogy talán a jövőre nézve mégsem az, mert ki tudja, hátha valamikor még emlékezni fog rá a hallgató egy bizonyos élethelyzetben.

Agrippa azonban itt és most sajnos csak eddig jutott el: „majdnem”. Aki csak majdnem érte el a vonatot, az valójában lekéste. Aki majdnem átment a vizsgán, az megbukott. Aki majdnem életben maradt, az meghalt.
Agrippa elismerte, hogy igaz mindaz, amit Pál hirdetett, s még azt is megvallotta őszintén, hogy szíve szerint hajlana rá, hogy ő is keresztyénné legyen, de az utolsó pillanatban mégis visszalépett.

Vajon miért, mi lehetett ennek az oka? Miért van ma is annyi sok majdnem keresztyén?
a.) Az egyik ok, ami visszatartja Agrippát, hogy mit szóltak volna hozzá a többiek? Agrippa királynak le kellene szállnia a magasból, elismernie, hogy a fogoly Pálnak igaza van. Ő, aki ezen a kihallgatáson a „vallási szakértő” tisztében tetszelgett, beismerje, hogy tévedett. Mit szólna ehhez Fesztus, meg a felesége Bereniké meg a többi előkelők? Valóban nem könnyű feladat. Ez mindig nehezére esik az embernek, megváltozni és a változást vállalni mások előtt, azok előtt is, akik már régről ismernek. Gondoljuk végig, vajon nem ez tart vissza sokszor minket is Krisztus követésében, a megtérésben, a szentebb és tisztább, megváltozott élet elkezdésében, hogy mit szólnak hozzá a többiek, mit fognak mondani az emberek.

b.) Nem lett keresztyénné Agrippa király azért sem, mert mindvégig megmaradt az elvi síkon. Elvileg igazat adott Pálnak, de a gyakorlatban ezt nem merte felvállalni. Amikor befejezve a kihallgatást kivonultak a teremből, akkor tárgyilagos megállapítást tett: „Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.” (27,32) Amire felkérték, azt megtette, véleményt mondott Fesztusnak a fogoly Pál kérdését illetően, de nem engedte magát személyesen is belevonni az ügybe.
Hányan vannak, akik egyet értenek egy-egy igehirdetéssel, de úgy mennek haza, hogy minden marad a régiben.
Aki csak majdnem tért meg, az biztosan elkárhozik.

c.) Visszatartó erőt jelenthet néha a vallásos hagyomány, a tradíció. Agrippának azért is nehéz volt befogadnia az Igét, mert nagyon erősen állt Izrael vallásos hagyományain, s így nem tudott rálépni a hit útjára. Boldog az, aki értékes hagyományokat hoz otthonról vagy múltjából, de ezekre nem lehet hitéletét alapozni. A megszokott vallásos formák, tradíciók kötöttségéből nem tudott szabadulni Agrippa király. Választania kellett a régi és az új, törvény és az evangélium között, és ő a régit, a törvényt választotta.
Az üdvösség készen van minden ember számára. Vannak, akik ezért még az életüket is kockára teszik. Vannak, akik elutasítják, mert ragaszkodnak a megszokott életstílusukhoz. Vannak, akik vallási fanatizmusból még az evangélium hirdetőjét is meg akarják ölni. A világ egy része közönyös Krisztussal szemben, mert Isten tetteit bolondságnak tartja, másik része elutasítja, mert számára megbotránkoztató az emberben és emberek által munkálkodó Krisztus, a harmadik rész viszont hisz benne és boldogan él általa, örömmel, olykor láncok között is szabadon.

Segítsen minket az Isten abban, hogy ne csak a „majdnem” -ig jussunk el, hanem legyünk egészen Krisztus tanítványaivá.

Az istentisztelet után a gyülekezet közösen imádkozott Ildikóért, aki a következő 4,5 hónapban Erdélyben és Moldovában lesz misszióban. A gyülekezet kiküldte őt áldással és szeretettel elbocsátva, a közösség erejével, imájával támogatva küldetését.

Ildiko3

, , , , , , ,

Hozzászólás

Dicsérjétek az Urat! (“Ez az a nap” beszámoló)

Gyülekezetünk tagjai időről-időre ellátogatnak az Ez az a nap rendezvényeire. A legutóbbi alkalommal is jelen voltunk. Hálásak vagyunk, hogy Kriszta és Ildikó megosztotta velünk azokat a kedves emlékeket, amelyek segítségével újraélhetjük a rendezvény hangulatát.

Dicsérjétek Őt kürt-zengéssel; dicsérjétek Őt hárfán és citerán;
Dicsérjétek Őt dobbal és tánccal; dicsérjétek Őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek Őt hangos cimbalommal; dicsérjétek Őt harsogó cimbalommal;
Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!
(149. Zsoltár, 3-6)

Dicsőítő Konferencia a Gateway Worship-pel

Dicsőítő Konferencia a Gateway Worship-pel

Nagy kihívás szavakba önteni, mi minden történt 2013. május 31-én, amikor is lehetőségünk volt részt venni egy dicsőítő konferencián, amit a Gateway Worship tartott. Mindenkinek, akit a dicsőítés szolgálatával ajándékozott meg az Úr fontos tudnia, mit is jelent maga a dicsőítés.
Ahogy Josh Alltop, a Gateway Worship dobosa mondta: „A dicsőítés nem műfaj, hanem életmód: Isten keresése. Ahogy élsz, amit teszel, az maga a dicsőítés.” (Róma 12.)
A napot természetesen dicsőítéssel kezdtük, amiből máris nagyon sokat lehetett tanulni! Majd Thomas Miller a Gateway egyik dicsőítő pásztora Istennel való kommunikációnkról beszélt. Arról, hogy sokszor kérdőre vonjuk az Úr tetteit, miközben, nem biztos, hogy tényleg figyeljük az Ő szavát. Tanításában Péter cselekedeteit hozta fel, amikor nem teljesen figyelte, mit is mond vagy tesz Jézus (pl. amikor Jézus az utolsó vacsoránál elkezdi mosni a tanítványok lábait – és ezt a tevékenységet abban az időben a legutolsó rabszolga tette -, akkor ezt Péter furcsállotta és nem engedte. Mire Jézus azt felelte „Ha meg nem moslak Téged, semmi közöd sincs én hozzám” Erre Péter „Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!” – János evangéliuma 13:4-10) Legyünk tehát figyelemmel és így mondjuk: „Szólj, Uram! Mert hallja a Te szolgád!” (Sámuel I. 3.)
A szemináriumokon különböző témakörökben szerezhettünk további ismereteket. Többek között megtanultuk, hogyan mozogjunk dicsőítés közben (bátran nyújtsuk fel kezünket, tapsoljunk, kiáltsunk), hogyan készítsük fel a gyülekezetet a dicsőítésre, hogyan énekeljünk, hogyan állítsuk össze a dicsőítő csapatot, hogyan használjuk a hangszereket. A dicsőítés lányege, hogy megmutassuk, átadjuk, hogy van Isten, aki él, Őt szolgáljuk, az Ő igéjét, igazságát, szeretetét.
Tim Sheppard pásztor egy lehetséges jövőképet vázolt fel, amire egy borotválkozás alkalmával kapott iránymutatást, Ezékiel 37:15-22 alapján, Júda és Izrael egyesítésével. Júdea dicsőítést, dicséretet jelent, Izrael pedig annyit tesz harcolni, küzdeni Istennel és nyerni, vagyis maga az imádság. A dicsőítés és az imádkozás egyesítését tartja fő célnak. Ennek rövid története, hogy Amerikában külön vannak a dicsőítők és külön csoportot alkotnak az imádkozók. A kettő egyesítésével nemcsak dicsőítéssel, de imával is stadionokat lehet megtölteni. Még egy érdekesség ezzel kapcsolatban: a Gateway egyik pásztora kapott egy igazi „pásztor botot”, ami úgy néz ki, mintha kétféle fából faragták volna, egyik oldalára héberül rá van írva Júda, másik oldalára pedig Izrael, a botra keresztbe rávésve Ezékiel 37.
Összefoglalva óriási élmény volt megismerni és belelátni a Gatewy Worship tevékenységébe. Rengeteget tanultunk, amivel még jobban tudjuk teljesíteni szolgálatunkat. Arra buzdítok Mindenkit, hogy bátran dicsőítsen mozgással, tapssal, kézfelnyújtással, hogy felemeljük Jézus szent nevét.

Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt,
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt!
Örvendjünk, vigadjunk e napon!
Mert ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt!

ezazanap2

Ez az a nap, amit együtt átéltünk 2013. június 1-jén ismét a Papp László Sportarénában, felejthetetlen volt! Ez a több, mint 10 éves rendezvény, amely a legnagyobb keresztény rendezvény az országban, évről évre nagyobb tömegeket mozgat meg azzal a céllal, hogy felekezettől függetlenül közösen dicsérjük Istent, együtt imádkozzunk nemzetünkért, hallgassuk az evangéliumot, és mindemellett nagyszerű zenei élményben legyen részünk. A szervezők világszínvonalú nemzetközi és ismert hazai gospel zenekarokat állítanak színpadra.
Az eseményt mindig nagy várakozás előzi meg, hiszen ismerjük a színvonalat, már tudjuk, mire számíthatunk, és soha nem kell csalódnunk!A műsort az újra összeállt 1000 fős kórus kezdte, melyet a Joy Gospel Music zenekara kísért és Almási Kornél vezetett. Ezután az est magyar részében hallhattuk Pintér Bélát, Lakatos Pétert, Prazsák Lászlót, Csiszér Lászlót, Dobner Illést, Gável Andrást és Gellértet, továbbá a The Voice tehetségkutatóban feltűnt fiatal énekest, Henderson Dávidot, és Johnny K. Palmert is, valamint a Bolyki Brotherst. Megható pillanata volt a műsornak, amikor mindannyian felállva, a mellettünk álló kezét megfogva, közösen elmondtuk a Miatyánkot, majd elénekeltük a Himnuszt. Ezután a hazánkban működő különböző felekezetek lelkipásztorai felmentek a színpadra, és egymás után, egyenként imádkoztak a keresztények egységéért, valamint a magyarországi ébredésért.
A külföldi előadók közül hallhattuk a 10 éve alapított texasi Gateway Worship csapatát. Ők a 24 ezer tagú Gateway Gyülekezet dicsőítő csoportja, és a világ élvonalbeli dicsőítő zenekarai közé tartoznak. A hangulat emelkedését pedig lehetelen szavakba önteni. Egy sportcsarnoknyi hasonlóan gondolkodó ember énekelt, dicsérte az Urat, táncolt, tombolt. A villódzó fények, a hangos zene bulihangulatot teremtett. Aztán ismét lecsendesedtünk, és meghallgattuk Ulrich Parzany német református lelkész igehirdetését. Ő a Pro Christ műholdas evangélizációsorozat elindítója, és előadója. Ma már nyugdíjas, de életét az evangélizáció szolgálata határozza meg még mindig. Szívügyének tekinti a politikusok, vállalkozók és közéleti szereplők evangélizálását is. Arra biztatott mindenkit, hogy fogadjuk el Isten szeretetét. Jézus itt van, felkínálja szeretetét nekünk, éljünk vele! Aztán színpadra lépett az egykori Jugoszlávia hét utódállamának hét lelkipásztora. Mindenki a saját nyelvén imádkozott a keresztény egységért, a nemzetek közti békéért, az ébredésért. Bár nem értettük a szavakat, de az üzenet eljutott hozzánk. Tomboló taps kísérte imájukat.
A szervezők az est végére tartogatták az igazi meglepetést, az ötszörös Grammy-díjas Israel Houghtont és a New Breedet. Zenéjük egyedülálló módon ötvözi a soul, gospel, RnB, funky stílusjegyeket, és magával ragadó dinamizmus, zenei professzionalizmus jellemzi őket. Először bulihangulatot teremtettek több közismert dal előadásával, melyeket a közönség egy emberként énekelt velük. Aztán kihunytak a csarnok fényei, csak mi világítottunk mobiltelefonjainkkal, foszforeszkáló karkötőinkkel, még inkább megérezve a Szentlélek átható jelenlétét, és csak énekeltünk, énekeltünk…
Hiszem, hogy minden jelenlévő érezte az isteni szeretet, kegyelem kiáradó erejét, és ezt vitte magával az est végén. Hálás vagyok, hogy újra részese lehettem, ennek az eseménynek!

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 16 -20 (Pál 2. és 3. missziós útja)

A Spring Arbor Egyetemről érkezett vendégeinkkel töltöttük a vasárnap délelőttöt is

A Spring Arbor Egyetemről érkezett vendégeinkkel töltöttük a vasárnap délelőttöt is

Ezen a vasárnapon az amerikai Spring Arbour Egyetem diákjai és kísérőtanárai is részt vettek az istentiszteletünkön. Gerry Pál 2. és 3. missziós útjából Pál és Szilász börtönből való csodás szabadulását helyezte tanításának középpontjába.

“Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: “Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: “Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle. Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: “Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok.
Pál azonban hangosan rákiáltott: “Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”
Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: “Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak:
“Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Apcsel 16,16-31)

Hogyan viselkedett Pál és Szilász a börtönben?
Éjféltájban, amikor senki sem hallotta őket, dicsérni kezdték az Urat. Ez a hálaének olyan erőt képviselt, hogy földrengés támadt, és a foglyok láncai lehulltak. De nem szöktek el, ott maradt mindenki a börtönben. Lett volna lehetősége minden fogolynak, hogy elmeneküljön. Mégsem tették. Miért? Senki sem akar bezárva lenni, ha nem muszáj. De a foglyok látták Pál és Szilász reakcióját a bilincsek lehullásakor. Tudták, milyen halál vár rájuk, ha bűnösnek találják őket. Mégsem mozdultak, így a többiek is maradtak.
Az emberek látják, hogyan reagálunk mi, keresztények a világ történéseire, és ebből ítélnek meg minket. De leginkább abból, hogy krízishelyzetben hogyan viselkedünk. Vasárnaponként felvehetjük a szép ruhánkat, ünneplőbe öltöztethetjük szívünket az istentiszteletre, a kérdés azonban az, hogy a mindennapok küzdelmeiben hogyan éljük meg hitünket.

Pál és Szilász Istent magasztalta egy világtól elzárt helyen, a börtönben. A foglyok pedig látták, hogy ők mit tesznek. Hallották Istent dicsérő éneküket, és látták, hogy bilincseik lehullásakor nem rohannak el, hogy mentsék életüket. Nagyon fontosak a szavaink, de cselekedeteink talán még fontosabbak.
„Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.”
(Jakab 2,17)

Neked milyen hitedről beszélő cselekedeteid voltak a héten?
Mit tettél a héten Jézusért?
Csak a saját életedről szólt az elmúlt hét? Vagy mentél az Isten által számodra kijelölt úton?

Tudatában kell lennünk annak, hogy szavainknak mekkora súlya van. Szavainkkal tönkretehetünk vagy épp bátoríthatunk másokat.
Egy lelkipásztor egyszer azt adta feladatul az egyik hívőnek, hogy minden egyes általa megbántott ember háza elé tegyen le egy libatollat. Amikor a megsértettek megbocsátását kereső hívő ennek a feladatnak a végére ért, azt hitte, ezzel megbocsátást nyert minden egyes bántást okozó szóért. A lelkipásztor ekkor azt kérte tőle, hogy szedje össze ezeket a tollakat. De ahogy a szellő által elfújt madártollakat sem lehet újra összegyűjteni, a bántó szavakat sem lehet visszaszívni, az okozott fájdalmat sem lehet meg nem történtté tenni.
Vigyázzunk, milyen szavak hagyják el ajkunkat! Ha pedig keresztényi szeretettel beszélünk, azt is meghallják az emberek, és annak megfelelően fognak reagálni.

A te szavaid Krisztus szavai?
Cselekedeteid Krisztusnak is tetszenének?
Úgy élsz, mint aki Krisztust követi?
Krízishelyzeteben is úgy reagálsz, ahogy Tőle tanultad?
Magasztalod Istent a nehéz időkben is?
Nem könnyű. De arra vagyunk elhívva, hogy világítsunk a sötétben és Krisztus örömhírét vigyük a nehéz időkben is!
Tudjuk elfogadni a nehézségeket is! Tiszteljük meg Krisztust azzal, hogy minden helyzetben Hozzá méltó módon reagálunk. Változtassuk meg mások életét is ezzel!
Legyünk aktívak, éljük meg úgy keresztény hitünket, hogy ezzel példát mutatunk másoknak!

Vendégeink a Spring Arbor Egyetemről

Vendégeink a Spring Arbor Egyetemről

Az amerikai fiataloknak Júlia bemutatta a Közhelyben folyó munkát, Norbert pedig rendhagyó történelemórát tartott

Az amerikai fiataloknak Júlia bemutatta a Közhelyben folyó munkát, Norbert pedig rendhagyó történelemórát tartott

A Citedellára felsétálva megcsodálhatták vendégeink, hogy Budapest milyen csodaszép

A Citedellára felsétálva megcsodálhatták vendégeink, hogy Budapest milyen csodaszép

, , , , , ,

Hozzászólás