2012. október havi archívum

Dr. Pálhegyi Ferenc – Kapcsolatunk szakítópróbái

Dr. Pálhegyi Ferenc párkapcsolati kérdésekkel foglalkozó előadássorozatának nyitó előadásán jártunk a KRE-HTK épületének Dísztermében. A mai téma: Kapcsolatunk szakítópróbái.

Az előadás első felében arról volt szó, hogyan befolyásolja a gondolkodásunkat a korszellem, amikor gyakorlati materializmust, azaz fogyasztói életszemléletet “erőltet ránk”. A Sátán – mint Ady versében a disznófejű nagyúr – sok vonzó dolgot kínál, amikkel becsaphat. Isten közelségének életető közegéből a pénz, a komfort, a siker és a hatalom fullasztó mocsarába kerültünk. A pénz, a komfort, a siker és a hatalom a közgondolkodásban már nagyobb értéknek számít az emberi kapcsolatainknál. Persze jó, ha van pénzünk, de az ún. mammon-szemlélet azt sugallja, hogy az embert a pénz menti meg. Ez a gondolat egy olyan csapda, amibe sokan beleesnek. Nem csak az a kérdés, hogy mi mit teszünk a pénzzel, hanem hogy a pénz mit tesz velünk. Pál apostol azt mondta, hogy minden rossz gyökere a pénz szeretete.

A korunkban kötött házasságokra nagy teherként nehezednek a pénzről alkotott rossz szemléletek. De a házasságoknak más megpróbáltatásokat is ki kell bírniuk. Vannak, akik házasságban is a szüleiktől függenek és problémák idején szüleikhez rohangálnak, ahelyett, hogy azokat házastársukkal beszélnék meg. Sokan egyáltalán nem is beszélgetnek, a férj döntésképtelen, míg a feleség uralkodó természetű, vagy fordítva. Néha munkamániás az egyik fél vagy hűtlen, mások szidalmazzák, bántalmazzák egymást, és döntéseikben felelőtlenek, de gyakoriak a függőségek is: alkoholizmus, drogfüggőség vagy egyéb függőségek. Ez a sok, a mai világra jellemző körülmény közrejátszik abban, hogy a napjainkban kötött házasságok több, mint fele válással végződik, pedig ha Isten segítségét kérnénk, meg lehetne oldani a problémákat válás nélkül. A sok válást látva többen nem is akarnak megházasodni. Kerülve a felelősséget és előnyben részesítve a kényelmi szempontokat, többen választják a szingli életmódot, de egy ember házasságon belül is lehet szingli (a szingli nem azonos az egyedülállóval).

Ahogy egy erdei állatnak veszélyzónává válik az erdő, ha tűz üt ki, így vált számunkra veszélyzónává a Föld: nem tudunk elmenekülni. Környezetszennyezés, klímaváltozás, terrorizmus: a fizikai és a lelki szenny egyaránt ránk zúdul. Legtöbben úgy védekeznek, hogy elfojtják a veszély tudatát, illúziókba és infantilizmusba menekülnek, a felelősséget pedig elhárítják. Mit tehetünk, ha probléma van a házasságunkkal? Fogunkat összeszorítva szenvedünk? Beadjuk a válópert? Elkezdünk Istennel megoldást keresni? Bizonyos esetekben a Biblia megengedi a válást, de ez nem változtat azon, hogy a válás tragédia, megoldásnak a legrosszabb. Sokszor úgy érezzük, már nem bírjuk ki, de igazából sokkal többet bírunk annál. Ha Istenhez fordulunk, Ő megadja a kimenekülést a próbatételekből és nem enged feljebb kísérteni, mint amit kibírhatnánk. Isten nélkül azonban olyanok vagyunk, mint a vágott virág, ami csak rövid ideig szép, de gyökér nélkül hamar elhervad. Meg kell találnunk a gyökereinket, vissza kell találnunk Istenhez. Ha nélküle keressük a megoldást, akkor máris a bűn útján járunk, hisz nélküle akarjuk eldönteni, hogy mi a rossz és mi a jó. Isten akarata az, hogy helyreálljon vele a megromlott kapcsolatunk. Ez a jó kapcsolat az alapja annak, hogy az emberek közötti kapcsolatainkat is helyreállítsunk.

Reklámok

,

Hozzászólás

Írjunk imalistát!

A keresztény élet olyan, mint egy háromlábú szék. Három fontos lába van: az Ige olvasása (elmélkedés), imádkozás, testvéri közösség a gyülekezetben.
A gyülekezet tagjának lenni nagyon fontos. Minden apostoli levél a közösségekhez, a gyülekezetekhez szól. Aki nem keresi a közösséget, biztosan nem tapasztalta meg még soha ennek összetartó erejét, vagy már csalódott egy közösségben. Tudjuk, hogy egyik közösség sem tökéletes, de akkor is kell, hogy tartozzunk valahová.
A közösségben imádkozhatunk egymásért, és a közösség is imádkozhat értünk.

Isten nem olyan, mint egy hivatal, Ő bármikor, éjjel-nappal fogad és meghallgat minket!

Imádkozni bárhol, bármikor lehet. Nem szükséges megvárnunk, amíg teljesen lecsendesedünk, amíg eljutunk az imakamránkba. Istenhez mindig szólhatunk, Ő mindig meghallgat, nem kell hozzá bejelentkeznünk. Lehet, hogy csak a sokadik imánkra válaszol Isten, de már az elsőt is meghallgatta.
Mindig kell imádkoznunk, hogy Isten nyisson ajtókat.
“Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”(Jakab 5,16)

Fontos, hogy imádkozzunk egymásért! Írjunk listát azokról, akik Isten segítségre szorulnak, nehogy megfeledkezzünk valakiről is. Ha ezt a listát beletesszük a Bibliánkba, biztos, hogy nem megy feledésbe az ismerőseinkért mondandó ima. Van, amikor részletesen imádkozunk barátainkért, máskor csak egy-egy rövid imában kérjük Isten segítségét.

Kik lehetnek rajta az imalistánkon?
“Mindenekelőtt tehát arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok és könyörögjetek minden emberért, járjatok közben és adjatok hálát értük! Imádkozzatok a királyokért és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó dolog és tetszik Istennek, Üdvözítőnknek. Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jusson és megismerje az igazságot.” (1Timóteus 2,1-4)
Ma már nincs királyunk, de imádkoznunk kell vezetőinkért, országunk elöljáróiért, Európa Parlamenti képviselőinkért, hogy olyan döntéseket hozzanak, ami országunk előrehaladását szolgálja, illetve azért, hogy ismerjék meg Istent, és munkásságukat építsék Isten Igéjének alapelveire.
Imádkozzunk mindennap országunkért, az emberek megtéréséért.

“Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!” (Lukács 21,36)

“Minden helyzetben imádkozzatok és könyörögjetek a Szent Szellem által. Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, tartsatok ki az imádkozásban, és járjatok közben Isten embereiért és népéért! Állhatatosan imádkozzatok értem is, hogy mikor megszólalok, tudjam, mit kell mondanom, és bátran hirdessem mindenkinek az örömüzenet titkát.” (Efez 6,18-19)

“Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek.” (Kolossé 4,2)

Ezek felkent imák, amelyekben Pál imádkozik a gyülekezetekért. Ezekből mi is tanulhatunk imádkozni. Pál háttérbázisát a gyülekezetek ismeretlen imádkozói jelentették.
De voltak ismertté vált, híres imádkozók is: Simeon és Anna egész életét az imának szentelte, közbenjáró, imaharcos volt.
Isten legnagyobb hősei a közbenjárók, akik másokért imádkoznak.
Az ima nagyon fontos az életünkben. Nekünk, magyaroknak még a himnuszunk is egy ima, hiszen így kezdődik: “Isten, áldd meg a magyart!”

Kik szerepelhetnek az imalistánkon? Kikért, mikért imádkozhatunk?

1. A körülöttünk lévő emberekért
– család
– rokonság
– barátok
– munkatársak, akikkel éltünk különböző állomásain találkozunk, és előléphetnek barátokká
– csapattársak
– iskolatársak
– útitársak
– szomszédok
– egyéb ismerősök (postás, pénztáros a boltban, ügyintéző a hivatalban stb.)
– honfitársak

2. Eseményekért (konferenciák, rendezvények, amelyek közelebb hozzák az embereket az evangéliumhoz)
Az embereknek szükségük van Isten Igéjére. Nekünk kell Isten fényét visszatükröznünk! Világosságunk nemcsak áldás, hanem felelősség is. Ezek az emberek ránk vannak bízva. Imádkoznunk kell értük! Imádkoznunk kell azért, Isten adjon alkalmat, hogy elmondhassuk nekik az evangéliumot!
A közösségi oldalak is használhatók,hiszen rengeteg kapcsolati kötődésünk van. Ezek evangelizációs ösvények az emberek szívéhez. De óvatosan kell bánnunk velük, nehogy elriasszuk azokat, akikhez közel szeretnénk hozni Isten Igéjét.

Sosem volt még ilyen egyszerű felvenni a kapcsolatot az ismerősökkel

3. A szükségben lévőkért (vörösiszap katasztrófa áldozataiért, Oaza Gyermekotthonért, adományokért stb.)
Minden ima fontos. Isten ereje a Földön a mi imáinkban van!

4. A gyülekezetért
A gyülekezet sikere is a vezetőkért mondott imától függ.

5. A nagyobb gyülekezetért: minden szabad metodistáért, minden más metodistáért, reformátusokért, pünkösdiekért, baptistákért, katolikusokért és minden más keresztyénért a Földön.

Sokat kell imádkozni a gyülekezetért

Hogy mekkora szerepe van az imának, arra az egyik legjobb példa David (Paul) Yonggi Cho koreai buddhista története, munkássága. Halálosan megbetegedett, amikor rá kellett jönnie, hogy csak vallása van, reménysége nincs. Ekkor elolvasta a Bibliát, és hitre jutott. Megalapította a Yoido Teljes Evangéliumi Gyülekezetet Dél-Koreában, és olyan ébredési hullámot indított el, hogy havonta tízezren tértek meg buddhizmusból, ateizmusból, névleges kereszténységből. 1982-ben 110000 ezer embert vezettek Jézushoz, 1983-ban 120000-et, létszámuk 1990-re meghaladta a 700000-et. Ma már több, mint egymillióan vannak.

Miért tér meg ilyen sok ember egyetlen gyülekezetben? Azért, mert megértették az imaélet kiterjesztésének és fenntartásának fontosságát. Hiszen nincs olyan vidék, nincs olyan gyülekezet, ahol a Szent Szellem ne tudna dolgozni. A kulcs: az ima! Ez egyébként az 1984-ben írt, és 1990-ben nálunk is megjelent könyvének címe is.
Vettek egy hegyet, eredetileg gyülekezeti temető céljára, amit aztán imahegyként kezdtek használni. Az imahegy oldalában az imafülkékben az emberek folyamatosan imádkoztak. És példátlan gyülekezetnövekedés indult el.

Miért ne lehetnénk mi, akik nálunk elkezdik ezt a kitartó imádkozást?
Egyetlen ismerősünk se kerülje el “imaradarunkat”! Írjuk össze a neveket, és vigyük rendszeresen Isten elé ezeket az embereket! Isten figyelmét fel kell hívni ezekre az emberekre! És mivel Isten szeret mindenkit, mindannyiuknak segíteni fog.
De a Gonosz is dolgozik. Tehát nekünk kell gyorsabbnak lennünk, hogy megnyerjük ezeket az embereket, és a mennybe jussanak!

, , , , ,

Hozzászólás

Lelki tanítványság, viselkedéseink, döntéseink

“Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan lehet azt helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák.
Ti vagytok a világosság az egész világ számára. A hegy tetejére épített várost sem lehet elrejteni. Ugyanígy, aki olajmécsest gyújt, nem rejti edény alá, hanem a mécstartóra teszi, hogy mindenkinek világítson, aki a házban van. Így ragyogjon a világosságotok az embereknek: hadd lássák, milyen jó, amit tesztek, és dicsérjék érte Mennyei Atyátokat!” (Máté 5,13-16)

A fény azonban nem jöhet belőlünk. Jézus világosságát kell úgy visszavernünk, mint a láthatósági mellénynek.

Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely az örök élet.”
(János 8,12)

Gerrynek az előző héten történt megdöbbentő kalandja adott alkalmat arra, hogy párhuzamot vonjon a láthatósági mellény és az általunk visszatükrözött fény között.
Sötétben vezette autóját, mikor egy férfire lett figyelmes, aki az út közepén üldögélt kerékpárja mellett. Kiderült, egy ittas személyt talált, akit kisegített egy fényvisszaverő mellénnyel, hogy nagyobb biztonságban érjen haza.
Elgondolkodott, hogy tulajdonképpen mi is hasonló szerepet töltünk be, mint a sárga mellény: visszaverjük a fényt. De mi Jézus fényét tükrözzük.

Az eredeti mellény “Polgárőrség” felirata is elgondolkodtató: a szöveg elöl kicsi, hátul nagy. Mert akik utánunk jönnek, akiket vezetünk, azoknak kell látniuk a kiírást. Keresztényként vezetjük a többi embert, hiszen mi vagyunk a világosság számukra. A hátunkra van írva, hogy keresztények vagyunk. Isten fegyverzete pedig elöl véd minket. De másokat csak úgy tudunk vezetni, ha visszaverjük Isten fényét. Ennek pedig egy előre meghatározott döntésnek kell lennie az életünkben. Egy döntésnek, hogy segítünk másokon akkor is, ha esetleg az életünk veszélybe kerül ettől.
Olyan döntés kell, hogy valóban Krisztus világosságát tükrözzük vissza az embereknek.
Gerryék hetente ötször három hajléktalannak juttatnak szendvicseket. Ez is egy döntés: a hét minden munkanapján korábban kell kelni a plusz szendvicsek elkészítéséhez.
“Szeretetbutik” keretében ruha adományosztást szerveznek. A legutóbbi akciójuk alkalmával több mint 500 rászoruló kapott meleg ruhát még a tél beállta előtt. Ezt is egy döntés előzte meg, hogy segítsenek.
Mindenhol vannak rászorulók, mi is bárhol segíthetünk. Hiszen cselekedetek nélkül mit sem ér a hitünk.

“Ó, ti ostobák! Bebizonyítsam nektek, hogy az a hit, amelyből nem következnek tettek, nem jó semmire?” (Jakab 2,20)

A cselekedetek hitünk gyümölcsei.
Mindig döntenünk kell, hogy cselekszünk-e vagy sem.
Verjük vissza Jézus világosságát!
Sokan azt mondják, ha látnának csodákat, tudnának hinni. Legyünk mi a csodák! Sugározzuk vissza a Jézustól kapott fényt!
Másokért, önzetlenül cselekedjünk, akkor meglátják a csodát az emberek!
Mint ahogy Gerryék ruhaosztási akciója alkalmával, ott, akkor, valóban megtörtént a csoda: a fény világossága sugárzott a több mint 500 ember fölött.. És ilyenkor az sem számít, hogy mit ír erről az újság…

Hozzuk meg a döntést, hogy Jézus világosságát tükrözzük vissza!
Sok ember sötétségben él, nekik szükségük van rá, hogy kövessék Jézust.
Néha nem kell szólnunk semmit sem. A szívünkre van írva, hogy keresztények vagyunk.
Cselekedjünk Krisztusért ma, ezen a héten, a 30 napos kihívásunk alatt, mindennap életünkben!
Ez a döntés a miénk!

, , ,

Hozzászólás

Zenei est a Közhelyben

2012. október 19-én zenei estet rendeztünk a Közhelyben.

Ennyi zenész még nem gyűlt össze a Közhelyen!

Fellépett Donáth Zsuzsi két tanítványával:

Ó, bűnös ember, hova is futhatnál? – énekelte Larry:

Lacus saját dalát adta elő:

Kriszta a Quimby egyik slágerét énekelte:

Péter egyik dalát Kriszta adta elő:

Az est különleges vendége a péceli SzeRBuSz Zenekar volt.

,

Hozzászólás

Egyéni és közösségi versenyfutás

“Tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat. Úgy fussatok hát, hogy győzzetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad. Ezért hát, ami engem illet, úgy futok, hogy a biztos célt mindig a szemem előtt tartom. Úgy küzdök, mint az ökölvívó, aki pontosan eltalálja ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod. Keményen megfegyelmezem és szolgámmá teszem hát a testemet, mint egy sportoló, mert nem akarom, hogy miközben az örömüzenetet hirdetem, engem kizárjanak a versenyből.” (1Kor 9,24-27)

Norbi mai tanítása a hit és a sport párhuzamára épült. Nem is hinnénk, mennyi kapcsolódási pont van e két – látszólag egymástól távol eső – terület között.
A fő kérdése az volt, mit kell és mit nem szabad megtennünk azért, hogy elérjük a célt, sőt jó helyezést érjünk el.

Amikor egy sportoló, mondjuk egy futó csak a céljára összpontosít, akkor nem vesz tudomást az útjába kerülő akadályokról. Nem figyel rájuk, legyőz minden nehézséget, mert csak a célt látja. Természetesen eközben lemond sok- mások által jónak tartott – élvezetről. De ezt szívesen megteszi, mert neki a cél lebeg a szeme előtt.
És nem fog eltévedni sem, mert világosan látja a célt.

Így vagyunk mi is hitbéli futásunkkal.
Célunk Jézus Krisztus – ezt soha nem téveszthetjük szem elől! Lemondunk a bűnös élvezetekről, és nem bizonytalanodunk el, hiszen közösséghez tartozunk. A szellemi életünkben ezért jó egy gyülekezethez tartozni, mert akkor nem tévedünk el.
Bár néha szeretnénk megkönnyíteni a dolgokat. Néha azt gondolhatjuk, Isten kivételt tesz velünk, most egy kicsit kiélem magam, aztán majd megbánom. Most egy kicsit megátkozom a főnökömet, majd holnap megáldom…
Nem, a szellemi életben is kell, hogy a pályán tartsuk magunkat, és ne a saját önzésünk, a könnyű kibúvó (a Biblia azt mondja, a széles út) felé menjünk. A keskeny úton, a versenypályán kell maradnunk, különben eltévedhetünk.

A 30 napos kihívás, amelynek során kipróbáljuk, tudunk-e egy hónapon keresztül minden nap időt szakítani az Istennel való személyes, csendes együttlétre, tulajdonképen olyan, mint egy edzőtábor: a Szentlélek segítségével gyakorló köröket futunk, tornázunk, megmozgatjuk az ízületeinket, felpezsdítjük a vérkeringést, trenírozzuk az izmainkat. Ez mind-mind hozzásegít minket ahhoz, jó eredménnyel fussunk.
Ha mindig a legjobb formánkban akarunk lenni, személyes edzésterv szerint kell dolgoznunk. Mindenki felelős azért, hogy a saját edzéstervét – az Egyetlen Edző, Jézus segítségével – kialakítsa. Enélkül nehéz jó eredményt elérni. Nem lehetetlen, de nehéz.

A tanítás következő részében Norbi a vadvízi evezés, a rafting példáján mutatta be a hithű keresztény élet jellemzőit.
Ha Pál apostol raftingozott volna, egészen bizonyos, hogy nem a futásról ír, mert ez a sport még a futásnál is szemléletesebben mutatja be az Istennel való járást.
Íme, mit írt volna Pál apostol, ha történetesen a vadvízi evezést űzte volna sportként. Az idézett rész az 1Kor 9:24-27-ből így szólt volna:

„Nem tudjátok-é, hogy akik műanyag hajóval ereszkednek le vad folyókon, mindnyájan beszállnak ugyan, de nem mindnyájan érik el a kijelölt kikötőt? Úgy evezzetek, hogy ne boruljatok be a vízbe, se meg ne fulladjatok, se fel ne adjátok. Úgy evezzetek, hogy biztonsággal kiköthessetek. Mindenki, aki raftingozni indul, minden tekintetben fegyelmezett: nem borogatja fel a csónakot, nem vezeti neki a sziklának, nem ülteti fel a kavicspadra – a raftingosok azért, hogy csonttörés nélkül megússzák a kalandot, mi pedig azért, hogy épséggel beérjünk Mennyei Atyánk kikötőjébe. Én azért okosan evezek: nem a levegőbe lapátolok és nem össze-vissza, hanem megsanyargatom az izmaimat, ellazítom a derekamat, és minden csapást a fő célnak rendelek alá; hogy amíg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”

A vadvízi evezés, a rafting összpontosítást és rugalmasságot igényel. A futó érezheti néha azt, hogy övé a világ, meghódíthatja a távolságokat, evezés közben ez fel sem merül az emberben. A vadvízi evezéskor mindig tudnunk kell, hogy az elemek az erősebbek. Aki a sebesen rohanó hegyi folyón, sziklás, zuhatagos vadvízen evez lefelé, tökéletesen tisztában van vele, hogy a víz az úr. A billegő csónakban ülve nincs hatalmunk fölötte. Csak az ókori perzsa hadvezér, Xerxész gondolta úgy (Hérodotosz szerint), hogy büntetésből megkorbácsoltatja a tengert, amiért egy vihar szétverte Hellészpontosznál (Dardanellák) a hajóhidat, amin a görögök ellen felvonuló seregeivel akart átkelni Európába. Ma már mosolygunk ezen, hiszen tudjuk, hogy ha túl akarjuk élni a vízi túrát, nekünk kell alkalmazkodnunk a vízhez. Tudjuk, hogy nem lehet legyőzni, akaratunk alá kényszeríteni a vizet. A legtöbb, amit megtehetünk, hogy együttműködünk vele. És akkor talán túléljük…

Ha eldöntöttük, hogy beszállunk a csónakba, hogy végigmegyünk az úton, együtt kell működnünk az árral! Nem sodródva, hanem az evezőt soha el nem engedve irányítani a csónakot!
Mert különbség van a sodródás és az életünk irányítása között: ha csak sodródunk, a víz úgy a sziklának vág, hogy beborulunk. Ha viszont az életünkben csak annyira engedjük, hogy hasson ránk a külvilág, hogy közben megmaradunk önmagunknak, sőt, még a veszélyes ringásokat is rugalmasan tudjuk fogadni, akkor fennmaradunk. Nem könnyű, de elég rugalmassággal megcselekedhető.

Szükség van instrukciókra, mielőtt beszállnánk a hajóba. Sokan nem is merik megkockáztatni, hogy beüljenek a csónakba, már a parton inukba száll a bátorságuk, ezért soha nem fogják megtapasztalni a vad vizek szerelmeseinek élményeit.
Vannak olyan emberek, akik szeretnének mindent tudni, mielőtt beszállnak a csónakba. Van, aki szeretne mindent pontosan tudni Istenről, mielőtt elkezdi Vele a kalandot. Ez lehetetlen, egy egész élet kevés arra, hogy minden kérdésünkre választ kapjunk, mindent biztosan tudhassunk.

De ha eldöntöttük, hogy Jézussal járunk, kapcsolatban kell maradnunk vele! Nem jó, ha ez a kötelék elszakad.
Időnként azt érezzük, hogy a gyors áramlatok ide-oda sodornak, de ha belekapaszkodunk az evezőbe, és rendületlenül húzunk vele, hamarosan szelídebb vizekre érkezünk. Életünk problémái megoldódnak. De ehhez eveznünk kell, sőt helyesen kell eveznünk!
Az egyetlen dolog, amivel hatásosan irányítani tudjuk az életünket, ha kapcsolatban vagyunk Istennel Az evezők használata az imaéletünk, az Ige tanulmányozása. Ha ezeket jól forgatjuk, esélyünk van arra, hogy ne össze-vissza sodródjunk az életben. Néha a rafting során kikötünk, megpihenünk, ilyenkor fontos, hogy átnézzük, honnan jövünk, és merre tartunk, jó mellékágon csordogálunk-e lefele.

Hitéletünk “evezőlapátja” a Biblia, az ima. Lehet helytelenül használni? Lehet rosszul imádkozni? Ne a saját akaratunk teljesüléséért, hanem Istenre, a hullámokra hangolódva legyünk kapcsolatban az Úrral. Ha önző céljainkért imádkozunk, ha az imát arra használjuk, hogy Istennek előírjuk, mit tegyen meg az életünkben, akkor imánk nem talál meghallgatásra

És a hajót, életünk hajóját is kormányozni, irányítani kell! De csak akkor tudjuk irányítani, ha a hajó sebessége nagyobb, mint a vízé. Ha csak kapaszkodunk, nincs a vízhez képest mozgási energiánk, akkor csak sodródunk, nem irányítunk.

Sokszor olyan megpróbáltatások érnek minket, olyan sziklák között kell hajóznunk, hogy már evezni sincs erőnk. De ilyenkor kell a leginkább szorítani a lapátot, és erőt kérni. Amikor a leggyorsabb a folyó, éppen akkor kell a legkeményebben evezni, mert csak úgy lehet irányítani a csónakot, hogy ne oldalról, hanem egyenesen, szemből tudjunk átmenni a veszélyesebb zúgón. Életünk nehéz periódusaiban, a próbatételek során felértékelődik az ima szerepe. Mindig a legnagyobb nehézségeink között kell a legtöbbet imádkozni.

A vadvízi evezés előtt be kell öltözni speciális neoprén ruhába, amely megtartja a test melegét. Ha valaki a világ sodrásában van, könnyen kihűlhet a szíve, meghidegülhet benne a szeretet, amire János apostol is figyelmeztet a Jelenések Könyvében. Ezért az út előtt muszáj beöltözni. Be kell öltözni Isten szeretetébe, elfogadásába, kegyelmébe. Ha egy-egy sziklán megsérül a ruhánk, álljunk meg, foltozzuk be, varrjuk be, mert bemegy a hideg, és kritikusan lehűlhet a szívünk.

Raftingolás közben figyelnünk kell a túravezető utasításaira. Tökéletesen meg kell bíznunk benne, fenntartás nélkül követnünk kell. A túravezető sokkal jobban ismeri a folyót, mint mi. Ha azt mondja: ki kell nézni a legveszélyesebb zúgó előtti sziklát, és neki kell vezetni a csónakot, azt azért mondja, mert tudja, hogy közvetlenül a szikla előtt van egy víz alatti áramlat, ami ütközés nélkül elvezeti a csónakot békésebb vizekre.
Nagyon sokszor van az életünkben, hogy látszólag szikla felé hajózunk.
Érezzük, át kell mennünk a próbán, de úgy tűnik, nekimegyünk, és összezúzzuk magunkat. Isten nem várja el tőlünk, hogy mi zúzzuk szét a sziklát, csak azt várja el, hogy hallgassunk rá, és bízzunk benne. És nem könnyű megbízni a túravezetőben, mert a saját tapasztalataink azt sugallják, hogy meg fogunk halni. De Jézus ismeri a vízjárást, és nem kell izgulnunk: ha elfogy a saját erőnk, megtart a kegyelem. Rá kell hagyatkoznunk, tudomásul kell vennünk, hogy mi nem tudjuk megoldani a problémákat.
Ez egy attitűd Isten iránt. Hogy nem mi akarjuk feltétlenül megoldani a világ bajait. Nem arról van szó, hogy eldobjuk az evezőt, soha többé nem csinálunk semmit, hanem inkább arról, hogy jobban figyelünk a szavára. Ráhangolódunk, nem én akarjuk kézben tartani a dolgokat. Ráhagyatkozunk a kegyelemre – ha így teszünk, néha még élvezni is tudjuk az életet, Isten kegyelmének a sodrását.

“Tehát Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ!” (Róm 9,16)

A hajóban azonban legtöbbször többen vagyunk. És ha egy hajóban evezünk, fontos az összehangoltság. Kell egy jó vezető, egy jó kormányos, és az, hogy a saját helyén mindenki a legjobb teljesítményt nyújtsa. A gyülekezeti élet ugyanis nem versenyfutás, nem egyénileg küzdünk, hanem raftingolunk, szokták is mondani, egy csónakban evezünk. Itt fontos az összhang, fontos, hogy egy irányban üljünk, egy irányba evezzünk. Látnunk kell a sodrási irányokat, a sziklákat.

De az is fontos, hogy ne munkának, hanem közös kalandnak fogjuk fel. Ha fejbe vertük egymást az evezővel, bocsássunk meg, és ne mi akarjuk egyedül levinni a hajót. Motiválni, szeretni, biztatni kell egymást. Akkor talán még élvezni is fogjuk az utat…

Október 13-án a Kiscelli úti metodista központban teológiai napot tartottunk. Walter Klaiber teológus az örömhír átadásáról tanított.

, , , , ,

Hozzászólás

Wesley teológiai nap október 13-án

Miénk a jó hír! Remek alkalom kínálkozik hitünk építésére a Wesley teológiai napon. Az örömhír átadása lesz a téma, a neves teológus, Dr. Walter Klaiber előadásában. Helyszín: Óbudai Metodista Központ. A program 13-án (szombaton), délelőtt fél tízkor kezdődik. A belépés ingyenes. Köszönjük, ha ti is népszerűsítitek a rendezvényt! 🙂

Lesz még: zene, játék, áhítat, fórum, ebéd. Nagyon várunk mindenkit!

, , ,

Hozzászólás

Hit és kétség

Jan ezen a vasárnap délelőttön olyan kérdésekről beszélt, amelyek mindannyiunkban felmerülnek, és amelyekre nincs válaszunk. Olyan kétségekről, amelyekkel naponta küzdünk, hiszen mindannyian egy folyamatban vagyunk.
Mindannyian úton vagyunk.
Például: Ha Isten jó, miért engedi meg a tragédiákat az életünkben? Miért hagy minket szenvedni, miért hagyja, hogy korán elveszítsük szeretteinket?
Bizony, ezek a kérdések sokszor foglalkoztatják az embereket.
Bill Grahamtől kérdezték 2000-ben egy interjúban, hogy halála után vajon mit fog mondani neki az Úr? Vajon elégedett lesz-e Billnek a földi életben végzett munkájával? És ő azt válaszolta, hogy reméli, igen.
Az a Bill Graham, aki pedig valóban Isten hűséges szolgája, még ő is kétségekkel küzd, még ő sem biztos abban, hogy valóban mindent Isten tetszésére tett.
Elég erős a hitünk? Bemerítkezéskor elmondjuk az Apostoli hitvallást, válaszolunk a hitünkkel kapcsolatos kérdésekre, rendszeresen énekeljük, mennyire hiszünk Jézusban. De tényleg hiszünk?

Hitünknek három különböző megnyilvánulási fajtája van:

1.) A nyilvános hit, amikor mások számára akarjuk nyilvánvalóvá tenni, hogy miben hiszünk.
A politikusok például tökéletesen el tudják hitetni velünk, hogy mély meggyőződéssel hisznek olyan dolgokban, amelyekkel valójában nem tudnak azonosulni. A kérdés tehát az, hogy mit mondunk arról, amit hiszünk.

2.) A személyes meggyőződés, amikor bizonyos dolgokat meggyőződéssel hiszünk, aztán a körülmények változása következtében mindezeknek az ellenkezőjében hiszünk.
” Péter ezt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”
Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”
Péter azonban hevesen fogadkozott: „Ha veled együtt kell is meghalnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.”(Márk 14,29-31)
Péter a pillanat szenvedélyével hisz Jézusban, aztán változnak a körülmények, és megtagadja Jézust.

3.) A belső, mély meggyőződés, amely cselekedeteink által mutatkozik meg. A legmélyebben lévő meggyőződésünk a legigazabb. Ez vezérli gondolatainkat, cselekedeteinket.
Ha valóban hisszük, hogy Jézus mindig, mindenhol velünk van, figyel, lát, megváltozik-e a viselkedésünk?
Ha valóban hisszük, hogy Ő szeret, miért küzdünk azzal, hogy tényleg szerethetők vagyunk?
Ha valóban hiszünk az irgalomban, kegyelemben, megbocsátásban, szeretetben, mutatják-e cselekedeteink?
Teszünk-e valamit például azokért a magyar (főleg szabolcsi) lányokért, akik szex-rabszolgaként élnek Nyugat-Európában? Valamit tényleg kell tenni, de csak akkor, ha hiszünk a változásban.

De küzdünk a hitünkkel, és nem beszélünk a küzdelmeinkről. Gyenge pillanatainkban elterelődik a figyelmünk, eltévesztjük a célt, összezavarodunk. Ha jól mennek dolgaink, akkor meg túl biztosak vagyunk magunkban: csak az általunk fontosnak ítélt dolgokkal foglalkozunk, a többivel nem szívesen, kritikusak vagyunk másokkal, magunkkal sokkal elnézőbbek stb.

Jézus közvetlenül kereszthalála előtt felsóhajtott:” Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Márk 15,34)
Mit jelenthet ez a mondat? Jézus is csalódott az Atyában?

Jézus mondta egy apának, mielőtt kiűzte a gonosz lelket a fiából:”Minden lehetséges annak, aki hisz. Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”(Márk 9,23-24)
Micsoda látszólagos ellentmondás! Hogyan mondhatja, hogy hisz, ha a hitetlensége miatt kér segítséget?

Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, feltaláló, író 23 éves volt, amikor először megtért. Istenhite két évig tartott, aztán elfordult Istentől, hat éven át világias életet élt. 1664-ben egy éjszaka látomása volt, ettől teljesen megváltozott. Egyszerű életet élve, egész munkásságát szellemi síkra helyezte. Ennek az éjszakának az emlékét azonban egészen haláláig a “szívén” viselte. Halála után ugyanis megtalálták kabátja bélésébe varrva azt a papírlapot, amelyre megvilágosodását azon az éjjelen lejegyezte.
Ez a vers olvasható azon a papíron:

Tűz
Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusoké és nem a tudósoké.
Bizonyosság. Bizonyosság! Érzés. Öröm, béke.
A Jézus Krisztus Istene.
Ő az én Istenem.
Minden felejthető az egész világ is, kivéve ez az Isten.
Csak úgy ismerhetjük meg, ahogy az evangélium mutatja.
Igazságos Atya!
A világ nem tud Rólad, de én megismertelek Téged.
Öröm, öröm, öröm, örömkönnyek.
Elhagytam Őt.
Ahogy az írás mondja:“Elhagytak engem, élő víznek forrásait.”
Istenem, elhagynál Te engem?
Hadd legyek Veled mostantól örökre.
Az az örök élet, hogy ismernek Téged, az egy örök igaz Istent, és azt, kit elküldtél nekünk, Jézus Krisztust.
Elhagytam Őt, menekültem Tőle, megtagadtam, keresztre küldtem.
Hadd legyek Veled mostantól örökre.
Ő csak az evangélium tanítása által tart meg, Jézus Krisztusnak az én vezetőmnek való teljes önátadással.
Véghetetlen öröm egyetlen kínnal telt napért e földön.
Add, hogy soha ne feledjem szavad. Ámen.

Te hogyan haladsz életedben a mélységes meggyőződés felé?
A 30 napos kihívás jó próba ehhez, mert a tulajdonképpeni cél az élethosszig tartó teljes odaszánás Istennek.
Ha találkozunk egymással, bátorítsuk a másikat abban, amiben mélységesen hiszünk!
Vannak nehéz időszakaink, amikor újra ás újra elterelődik a figyelmünk, mert emberek vagyunk, hibázunk, nem tudjuk megragadni a lényeget.
De úton vagyunk.
Együtt megyünk az úton.

, , ,

Hozzászólás