A Tízparancsolat – 4. rész

Izsák Norbert a hetedik parancsolatról tanított.

Ne paráználkodj! (2Mózes 20,14)

Tudjuk, hogy a Tízparancsolat nem egy javaslatgyűjtemény. Ha valaki azt mondja, ne csináld ezt vagy azt, akkor nem a hála ébred fel benned. Bizonyos dolgoknak ellen tud állni az ember, de bizonyosaknak nem tud. Hogy van ez? Ha azt mondják, hogy “Ne gondolj a rózsaszín elefántra!”, akkor biztos, hogy arra gondolsz. Az ember lázad minden szabály ellen. A természetünkben van, hogy ami tilos, azt kívánjuk. Ferenc pápa szerint a szexualitást a legsötétebb bűnként írjuk le, ezért bátran, szabadon pletykálkodunk, irigykedünk, mintha ezek súlytalan bűnök lennének. A kedvenc bűneinkre nem teszünk hangsúlyt, a tőlünk távol lévőket annál jobban hangsúlyozzuk (ld. képmutatás).

A hetedik parancsolat így hangzik: ”Ne paráználkodj!”, melynek eredeti jelentése: ”Ne légy házasságtörő!”

Dr. Joó Sándor 1964-ben elhangzott prédikációjában erről a parancsolatról tanít, mely itt meghallgatható: https://joosandor.hu/predikacio/1964-08/ne-paraznalkodj-7-parancsolat-1-resz

Kérdés: “Mire tanít a hetedik parancsolat?”

Felelet: “Arra, hogy Isten megátkozott minden szemérmetlenséget. És mert mi is szívbéli őszinteséggel megvetjük azt, így szemérmetes és mértékletes életet éljünk úgy a szent házaséletben, mint azon kívül.” (Heidelbergi Káté 108. kérdés – felelet)

A párkapcsolatok és a kiégés összefüggéséről Pál Feri atya tanítása olvasható-hallgatható meg itt: https://www.palferi.hu/hanganyagok/2015-2016/2016-02-02/

Gyökössy Endre Akarsz-e meggyógyulni? című, 1959-ben íródott könyvében teszi fel ezt a kérdést és válaszokat is keres:

“Micsoda kérdés! Hát van beteg a világon, aki nem akar meggyógyulni? Van! Nem is kevés! Sok jel arra mutat, hogy az a beteg is többé-kevésbé ezek közé tartozott, akiről János evangélista ír evangéliumában: Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett.) Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: “Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg így válaszolt neki: “Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” Jézus azt mondta neki: “Kelj fel, vedd az ágyadat és jár.” És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: “Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.” Ő így válaszolt nekik: “Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: “Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?” De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: “Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. Ez a férfi már harmincnyolc éve beteg, s ebből jó néhány évet a jeruzsálemi “Dagály-fürdő” oszlopos csarnokában töltött, a Bethesda tavánál, valami hordágy-félén heverve. Lehet, hogy eleinte várta a “vizek mozdulását”: gyógyulását, de évek múltán már ő is olyan megszokott reménytelenséggel heverhetett ott, mint hever ma is szerte a világon számtalan beteg az elfekvő kórházak sűrű levegőjű és sűrű ágyas termeiben. Ekkor megáll valaki mellette. Nem valamely betegtársa, hogy siránkozva magáról beszéljen, hanem egy ismeretlen valaki. Ez az ismeretlen ránéz, majd megszólítja: – Akarsz-e meggyógyulni? Jézus Krisztus szólítja meg ezzel a kérdéssel! Szónoki kérdés ez? Ismételten fel kell vetnünk: el lehet azt képzelni, hogy valaki harmincnyolc éve beteg, és már nem is akarna meggyógyulni? Igen, nagyon is el lehet képzelni. Éppen azért, mert már harmincnyolc éve beteg. És betegségét úgy megszokta, mint púpos ember a púpját, kopasz ember a kopaszságát. A betegséget is meg lehet szokni. Mindent meg lehet szokni. Valaki két évtizedet töltött börtönben. Amikor kiengedték, azt kérte: engedjék vissza, már nem tud kint élni. Kinevették. Ő pedig betört egy üzletbe, csak azért, hogy újra megszokott helyére, társaságába kerülhessen. Szenvedélyek, bűnök rabságát is meg lehet szokni. Lehet velük “békésen együtt élni”. – Van egy madárfajta, ameIyik a krokodilus hátán él, teljes szimbiózisban azaz, együttélésben a krokodilussal. Egy különös halfajta pedig a cápára tapad rá, és azzal él együtt. Már nem is tudna nélküle élni. Be sokan élünk a magunk krokodilusával és cápájával békés együttélésben! Évek, évtizedek óta együtt egy titkos szenvedéllyel, rejtett bűnnel, és eszünkbe sem jut, hogy meggyógyuljunk, hogy ki is gyógyulhatunk belőle. Már teljes és komfortos ez az együttélés, testileg-lelkileg. Egy vezetőállású embert gyakorta zaklatott hivatalában egy lerongyolódott értelmiségi. Minden héten megpumpolta, mondván: – Nincs munkám! Vagy ezzel: – Éhen halok! A főtisztviselőnek megesett a szíve rajta, és munkát, mégpedig irodai munkát kerített neki. De miután felajánlotta, hol és mikor foglalhatja el állását – az ott sem jelentkezett és ő se látta soha többé. Az az ember már teljes és békés szimbiózisban élt lustaságával, munkátlanságával. Tibolddarócon valamikor, nem is olyan nagyon régen még barlangokban is laktak emberek. Végül is a kormány intézkedett és egy ház-sort épített a barlanglakóknak. Nagy ünnepély keretében költöztették át őket. Rövid idő leforgása alatt igen sokan visszaköltöztek régi barlanglakásukba, az új házakat meg kiadták bérbe, mert szimbiózisban éltek már a barlanggal: a nyirkossággal, penésszel, sötétséggel. De gondolhatunk a gazdag ifjúra is, aki úgy hozzánőtt a vagyonához, hogy nem akart meggyógyulni – mert a pénzzel is lehet szimbiózisban élni. Tehát egyáltalában nem olyan felesleges kérdése ez Jézusnak: – Akarsz-e meggyógyulní? Akarsz-e valóban kigyógyulni abból, amivel vagy akivel szimbiózisban élsz? (Mint például a gadarénus a maga kétezer disznóra való démonával.) Akarsz-e valóban meggyógyulni beteges vagy túltengő képzeletvilágodból? Félelmeidből, szorongásaidból, aggodalmaskodásodból? Elfojtott indulataidból? Agyonlapító magányodból? Belső ürességedből, a halál félelméből? Te tudod: mivel, kivel élsz békés – talán nem is olyan békés! – együttélésben. Rettenetes “édes-kettesben”, úgy, hogy közben egyre fogy életerőd, morzsolódik idegrendszered. De akarsz-e meggyógyulni? Nem szónoki kérdés ez. Gondolj csak arra, amire nem szívesen gondolsz, de mégis minden gondolatod odamutat. Amire nem gondolnod – most szinte lehetetlen… Akarsz-e meggyógyulni belőle? Valóban meggyógyulni! – Nos: AKARSz-E? “Az a baj, hogy szeretnék, de nem tudok. Én már nem tudok akarni. Nem is tudom, mit és hogyan kellene akarnom…” Egyszóval: az akarattal van baj. Lehet, hogy eleve azzal volt bajod, és akarathiányodból származott eddig is minden egyéb nyomorúságod. Gondolj csak a bethesdai betegre! Három okunk is van feltételeznünk róla: minden bajának alap-oka az ő akarathiánya volt. Először is gondoljunk a történet végére, ahol Jézus figyelmezteti: “Többé ne vétkezzél! ” Arra lehet következtetnünk, hogy vétke és akaratgyengesége között kapcsolat állott fenn. Másodszor: akarathiányára következtethetünk abból is, hogy tehetetlenül, szinte lelkileg is bénán fekszik ott, talán hosszú évek óta. Egyszerűen csak ott van. Nem tud dönteni, még szóval sem, hiszen Jézus kérdésére: “Akarsz-e meggyógyulni?” – tulajdonképpen nem is válaszol. Amit mond, az mai szóval: mellébeszélés, siránkozás. Harmadszor: a bethesdai beteg akarathiányára mutat az az egyszerű tény is, hogy önmaga sorsáért mást okol. Jellemző ez a mondata: Más lép be előttem. Az elnyomott, a kisebbrendűségbe, a magányba csúszott ember védekezése ez. Íme, milyen következményekkel jár az akarat hiánya: Lelkileg bénult lesz. Mindezért – mást okol A történettel, de a magunk életével kapcsolatban is két kérdés vetődik fel:

1. Szüksége van-e az Úrnak akaratunkra?

2. Nem arra tanít-e más helyen az Ige, hogy mondjunk le saját akaratunkról? (Legyen meg a Te akaratod…) Az első kérdésre egy NEMmel és egy IGENnel kell válaszolnunk: – NEM, nincs szüksége az Úrnak akaratunkra, anélkül is meg tud gyógyítani! IGEN, “szüksége van” rá mégis, mert az embernek van szüksége arra, hogy ne legyen akaratnélküli báb! És Jézus szereti az embert. Emlékezzünk csak a kananeus asszony történetére, miként becsüli meg ott is Jézus az asszony kitartó akaratát: “Asszony, legyen a te akaratod szerint!” (Mt 15,28) Szükségünk van egészséges akaratra, hogy egybe tudjuk azt hangolni Isten akaratával. Csak az tudja az alaphangra hangolni hangszerét, akinek van hangszere! Akinek nincs, vagy beteg az akarata, az nem tudja Isten akaratára hangolni azt. Milyen szépségesen szépen kiderül ez a Jézus-i szavakból: “Én nem a magam akaratát keresem, hanem Annak akaratát, Aki elküldött engem – az Atyáét.” (Jn 5,30) Ez nem azt jelenti, hogy Jézusnak nincs akarata, vagy beteg az akarata, hanem azt, hogy teljesen ráhangolódik az Atyára, akaratával Isten akaratát keresi.” (Gyökössy Endre – Akarsz-e meggyógyulni, Szent Gellért Kiadó, Budapest, 2000)