Küldetés Madagaszkáron

Ildikó szombaton tartott előadást madagaszkári missziós útjáról, mely itt újra megtekinthető:

Ildikó előadásában az alábbi kérdésekre is kereste a választ: Van-e kiút a mélyszegénységből? Hogyan látja Istent a dzsungellakó és az egyetemi ifjúság? Visszatérhet-e egy nemzet Istenhez?

Az ariary Madagaszkár hivatalos pénzneme.

Türelemre van szükségünk

Várakozás, lassúság, módszeresség - Péter a türelemről tanított

Tanítás a hosszútűrésről

Türelem, hosszútűrés, béketűrés, állhatatosság, kitartás – ezeket a kifejezéseket mindig a hit kísérőjeként találjuk meg a Szentírásban. Az, hogy olyan sokszor említi, már önmagában egy fontos üzenet: türelem nélkül nem jutsz előbbre, akkor sem, ha sietsz! Pál Apostol első helyen említi a türelmet a szeretet tulajdonságai között (1Kor 13,4) és negyedikként a Szent Szellem gyümölcsei között (Gal 5,22). Ehhez képest azonban a fogyasztói társadalom korszakának üzenete homlokegyenest ellene mond ennek: a gyorsaság, az azonnaliság mindenek fölött! Azokat a szavakat, mint a “várni”, “várakozni”, “tűrni” negatív színezettel használják a médiák. Gondoljunk csak a reklámokra: gyors hitel, gyors megtérülés, gyors meggazdagodás, gyors ügyfélszolgálatok, gyors szervizelés, gyors számítógépek, gyors online vásárlás, gyors futárszolgálat, gyors mosás, gyors társkeresés, gyors karrier, gyorsételek, intenzív tanfolyamok, pörgős filmek. Mi is felpörgünk. Úgy sietünk, ahogy a patakok rohannak a meredek hegyoldalról.

A gyorsaság ugyanolyan bálvány lett, mint a pénz. A következő képekkel és a Mézga Aladár epizóddal próbálom érzékeltetni fejreállt viágunkat, ahol, bár egyre jobban sietünk, mégis – ahogy Ady Endre mondta – “Mi mindig mindenről elkésünk, késő az álmunk, a sikerünk, révünk, nyugalmunk, ölelésünk. Mi mindig mindenről elkésünk.”




A fenti kép egy olyan háborús helyzet, ami a hívőkben mégis békességes tűrést nemz (Róma 5,3). A hosszútűrés (makrothymia) egy igazi erény, az egyetlen helyes válasz a beteg világ rohanására. A hosszútűrés legnagyobb példája maga Isten: Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson (2Péter 3,9). Ő maga a “békességes tűrés Istene” (Róma 15,5), aki tud várni, amennyit csak kell, és mégsem késik el. Mindezt értünk teszi és mi is Őérte tűrünk és persze saját magunkért, mert csak béketűréssel tudunk jó gyümölcsöt teremni (Lukács 8,5), és még a saját lelkünket is csak béketűrés által tudjuk megnyerni (Lukács 21,19).


Jó várni Istenre!

Mózes eleinte egy heves vérmérsékletű fiatalember volt, megölt egy egyiptomi embert, amiért el kellett menekülnie az országból. Ekkor kezdődött el hosszú, negyven éves várakozása a juhok mellett. Volt ideje mindent átgondolni, volt ideje az elképzeléseiről lemondani, háborgó lelkét lecsendesíteni, élete folyását Isten kezébe tenni. Minél lassabban fejlődik ki egy jellem, annál gazdagabb lesz, írja Thomas Hardy. Isten olyan alaposan megtanította a tűrésre Mózest, hogy végül a földkerekség legszelídebb embere lett! (4Mózes 12,3). Erre a szelíd lelkületre volt szüksége a legtöbb türelmet igénylő szolgálathoz: Izrael népének vezetéséhez. Ábrahámnak is minden nap meg kellett vívnia a türelem harcát, hogy olyan öregen is lehet fia, csak ki kell várnia az Istentől rendelt időpontot. József is kijárta a türelem iskoláját rabszolgaként és elítéltként, amíg végre felemelte az Úr, és egy egész országot bízott rá. Pál (Róma 5,3) és Péter (2Péter 1,6) is leírják saját szavaikkal a hit útját, fejlődését, egészen a célig. Egyikük felsorolásából sem marad ki a hosszútűrés. A türelmetlenség azonban egymás után idézi elő a hibákat. Nélkülözi a meggondoltságot és a módszerességet: olyan, mint amikor ész nélkül futunk, amíg el nem esünk, vagy amikor ismeretlen mélységű vízbe ugrunk fejest. Franz Kafka szerint “Minden emberi hiba türelmetlenség, a módszeresség idő előtti megszakítása.”A hit, a türelemhez kapcsolódó legfontosabb kulcsszó. További kulcsszavak: várakozás, lassúság, és az előbb említett módszeresség. Néhány író figyelemre méltó bölcsességgel írt a türelemről:
“Türelem az, amikor megengedjük valakinek, hogy ne legyen tökéletes.” (Gary Chapman)
“Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.” (Antoine de Saint-Exupéry)



Van pozitív lassúság, például, amikor késedelmesek vagyunk beszédre és a haragra (Jakab 1,19). Ezt a Biblia meggondolásnak, megfontoltságnak nevezi. Az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istenteleneknek pedig szája ontja a gonoszt (Példabeszédek 15,28). A meggondolás olyan, mint egy személyi testőr, aki nem engedi, hogy hirtelen beszéddel, vagy indulatból fakadó cselekedetekkel kárt tegyünk magunkban és másokban: Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged. (Példabeszédek 2,11). Ebben a “szent és áldásos késésben” is Isten a példánk, nem véletlenül hangsúlyozza az Ószövetség annyiszor, hogy Isten késedelmes a haragra.



Néhányan, akik most olvassák ezt az elmélkedést, arra gondolnak, hogy mindez nagyon szép, de “én képtelen vagyok a türelemre, mivel elkoptak az idegeim”. A türelem azonban, nem csak egy nehéz munkával elsajátított tulajdonság. Gyümölcs is, a Szent Szellem gyümölcse. Ha Krisztussal járunk, megterem bennünk magától, mert a reménység maga után vonzza a türelmet. Persze nekünk is kell tennünk valamit érte, hiszen pusztán a hit nem sokat ér cselekedetek nélkül. Mi legyen ez a cselekedet? Jakab azt írja, hogy ha valakinek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül megadja. És ha a türelem az, ami nincs? Akkor imádkozzunk érte, ahogy Pál Apostol imádkozott a Kolossei gyülekezet tagjaiért, hogy legyenek erősek a hosszútűrésben és a kitartásban (Kolosse 1,11). Imádkozzunk mi is: Atyám, kérlek adj bölcsességet és erőt, hogy józanul reagáljak minden helyzetre, hogy soha ne haragos indulatból beszéljek és cselekedjek. Őrizd jól a számat, hogy ne mondjak olyat, amit később megbánok. Kérlek, erősíts meg engem a kitartásban és a hosszútűrésben. Jézus nevében: Ámen.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! (Antoine de Saint-Exupéry)

Károly beszámolt afrikai misszójáról

Búcsú Károlytól, aki visszament Kenyába megházasodni!

Afrikai képeslap

Afrikai képeslap

Gyűjtés az iskola betonozására

Károly egy fontos kéréssel fordult a gyülekezet tagjaihoz, és Istennek hála időközben már összegyűlt egy osztályterem lebetonozásának ára. A másik kettőre még gyűjteni kell. Aki szeretne erre a célra adakozni, a Közhely istentiszteletein megteheti.

Előre is köszönjük mindenkinek, akit az Úr adakozásra indít.
Lent olvasható Károly levele.

Kegyelem és békesség Istentől!

Levelem tárgya felajánlások gyűjtése a mautumai iskola betonozásához. Ha olvastátok a blogot, akkor tudjátok, hogy pár hete volt az új épület átadása, de közel sincs még befejezve, hiányoznak az ablakok, ajtók, aljzatbeton és egyebek. Az iskola épülete négy tanteremből áll, tantermenként mindent egybevetve 100 USD kell a betonozáshoz, ami azt jelenti, hogy a helyi szakember és jómagam végeznénk a munkát. Jelenleg egy tanteremre van meg a pénz, szóval a másik háromért kilincselek. Tudom, hogy ez otthon sem kevés pénz, de itteni viszonylatban, főleg a vidéki településeken ez óriási összeg. Szóval szeretném, ha a mi kis gyülekezetünk egy kis segítséget nyújtana a helyi testvéreknek és magára vállalná egy-két osztály lebetonozásának költségeit. Kérlek, gondolkodjatok rajta. Igen nagy örömet szereznétek az itteni gyerekeknek, és Isten előtt is kedves illat lenne. Ha nagyon megindultatok, egyéni felajánlásokat is szívesen fogadunk a további tantermekhez. Köszönöm, hogy időt szántatok rám, nagyon reménykedem a segítségetekben.

Az Úr áldjon meg benneteket békességgel és bőséggel!

Károly

Kibera – Hanging on the train

Április 18-24.
Már három hete, hogy Kiberában dolgozunk, a munka jól halad és a körülményekbe is beleszoktam. A vonatozást kimondottan kedvelem. Reggel fél ötkor kelek és imádkozással kezdem a napot, azután vizet forralok a kávéhoz és elolvasom a napi áhítat útmutatóját, majd hivatkozott a bibliai fejezeteket. Elmélkedek egy keveset a kávé mellett és végül elolvasok egy zsoltárt. Ezek után megreggelizem, felöltözöm és hat előtt tíz perccel elindulok Dagorettibe, ahol Antony-val találkozom és együtt sétálunk az állomásra.

A vonaton reggel mindig a harmadik kocsiban utazom, mióta egy hölgy megszólított és invitált a hármas kocsihoz, mondván ott minden reggel istentisztelet van. És tényleg, dicsőítéssel kezdünk, majd imádkozunk, ismét énekelünk és végül valaki mindig prédikál. Jó így kezdeni a napot, nagyon kedvelem.

Falazás Kiberában

Kiberába érve lejutni a vonatról komoly küzdelem, és ha nem vagy elég szemfüles és erőszakos, akkor nem jutsz le, mint a minap, amikor kénytelenek voltunk visszasétálni a következő állomásról. Szóval miután leküzdjük magunkat a vonatról, megreggelizünk és irány a munka, egy órakor ebédidő, majd kettőtől ismét munka fél hatig. A vonat hatkor az állomáson van, szóval néha nagyon kell szedni a lábunkat, és akkor jön a hazaút, ami ma már az egyik kedvencem.

Az iskola első szintje

Itt nincsenek szabályok, nincs “Kihajolni veszélyes” tábla, nincs “A vonat csak zárt ajtókkal közlekedik” felirat, itt mindenki úgy utazik, ahogy jólesik. Mit mondjak, elsőre elég félelmetes volt utolsó emberként lógni az utolsó lépcsőn harmadmagammal, de a vonatozás kemény világ, így vagy megszokod a rendszert, vagy séta… Itt a le- és felszállás egy időben zajlik, mivel a masiniszták igen akkurátus emberek és nem akarnak eltérni a menetrendtől, szóval az indulás ideje független attól, hogy az emberek befejezték-e a vonat elhagyását, vagy éppen a vonatra feljutással kapcsolatos tevékenységüket: ha üt az óra, akkor bizony indulni kell, így nem árt “tolakodni”.

Készül az iskola tetője

Ma már nem aggódom, tudom, hogy utolsóként mindig fel tudok-e kapaszkodni, mert az emberek azért figyelnek, hogy lehetőleg minden utazni vágyó pajtás feljusson, szóval mindig van egy kis hely. Mit mondjak, gyerekkorom óta szerettem volna a lépcsőn kapaszkodva utazni, kihajolni az ablakon vagy éppen az ajtóban ülve nézni az elsuhanó tájat, és ez most megadatott anélkül, hogy bármi szabályt áthágtam volna. Dicsőség az Úrnak!

Hazafelé Kibera sikátorain át

Leveskortyolás a kiberai állomáson

A vonat háromnegyed hétre érkezik meg Dagorettibe, ahonnan egy húszperces tempós séta után ismét otthon vagyok, gyorsan lezuhanyozom, megkávézok, majd megvacsorázom és ejtőzöm egy kicsit, tanulom az angolt, olvasom Isten igéjét, vagy meghallgatok egy Derek Prince tanítást, hála a Zúgó Szél Alapítványnak.
Majd lefekvés előtt imádkozok és hálát adok az Úrnak, hogy az Ő útjain járhatok és Ő az, aki megóv engem, Ő az, aki velem van mindenkor. “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened.” Ámen.

Első munkanap a slumban

Március 29.
4:40 – a telefonom borzasztó hangja szakítja meg az álmomat, csak nagy nehezen sikerül magamhoz térnem. Még minden teljes sötétségbe burkolózik, a hajnali levegő igen csipős. Lassan összeszedem magam, imádkozom, igét olvasok, megreggelizem, majd nekilátok felöltözni és összepakolni a cuccomat. Fél hat felé sikerül elindulnom Dagorettibe. Még mindig tökéletes sötétég, közvilagitas ohne, szóval baktatok az úton az afrikaiakkal a talalkozónk felé. A benzinkútnál Antony vár rám és együtt folytatjuk utunkat Baba Kevin házához, ahol Francis vár minket a “samuval”. Berakjuk a samut a hátizsákomba és indulunk is az állomásra, mert késésben vagyunk. A vonat elvileg 6:30-kor érkezik , de itt sosem lehet tudni…

Pirkadat a vasútnál Dagorettiben

Világosodik, a vágányok mellett sétalunk, amikor meghalljuk a vonat hangját, elkezdünk szaladni. Mit mondjak, reggel fel hétkor, két asóval és egy nyolckilós samuval a hátizsákomban, 1888 méterre a tengerszinttől, csodálkozó afrikaiaktól hemzsegő vonat mellett szaladni nem valami felemelő-, ellenben igen fárasztó mutatvány.

Várakozók a sínek mellett - már világosodik

Mindenesetre elértük a vonatot és még helyünk is akadt. Negyven percnyi vonatozás után megérkezünk Kiberába, a világ masodik legnagyobb nyomornegyedébe (slum). Az allomástól az iskola kb. tizenöt perc gyalog (hogy máshogy?), de közben megállunk reggelizni egy közeli hotelben.

Kibera tetőrengetege

A hotel errefelé nem szállodát jelent, hanem meleg ételt forgalmazó helyiséget. Mondjuk étteremnek, bár ez erős túlzás, mert a mi vasúti restink Michelin-csillagos (Jól irtam, Norbi?) étterem ehhez viszonyítva. Elfogyasztjuk reggelinket, ami teából és két mandaziból (fánkféleség) áll, majd kényelmesen átballagunk az iskolába, átvedlünk és nekilátunk a munkának.

Kibera - A felejthetetlen Katulani Campus Hotel

A munka kicsit megterhelő, az új épulet alapját tötljük fel kővel, majd mikor ezzel végeztünk, a samuval szépen egyenletesre zúzzuk a köveket, és így nagyjából – hangsúlyozom: nagyjából – sík felületet kapunk. Ilyen fajta munkával a múlt század elején játszódó amerikai filmeken lehet találkozni, csak ott éppen rabok végzik büntiből. A tűző napon elég kimerítő foglalatosság, nem beszáéve a szerszámok álapotáról, ami katasztrofális. De azért szépen tesszük, amit tennünk kell, mígnem egyszer csak a samu feje önálló életre kelve elzúg a fülem mellett, miközben én a nyelet markolom. Hümm, nem jó jel, de semmi gond, megúsztuk. Tovább! A samu fejét visszahelyezzük a nyélre, ami természetesen tovább rontja az addig sem éppen első osztályú nyél minőségét, hogy a hosszúságáról ne is szóljak. Sebaj, dolgozunk tovább, mi bajunk lehet… Nem sokkal később a samu nyele megcsúszik a kezemben, aminek következtében a sajat fejemet találom el. Remek! A fejbőröm elpattan, és jelentős mennyiségű vér kezd folydogálni a fejemből.

Jaj a köveknek!

Francis hívja Andrew-t, az igazgatót , aki sietve érkezik az elsősegély dobozzal. A sebet és környékét megtisztítjuk a portól, a vértől és a kórokozóktol kólával, majd a jól ismert betadinnal teljes mértékű fertőtlenítést végzünk és só alkalmazásával csillapítjuk a vérzést , segítve a későbbi esztétikus gyógyulást. Mindezek után felhelyezünk egy kis gézt a sebre, majd rá a sapka és kész is vagyunk. A lényeg, hogy jól érzem magam, semmi szédülés, minden remek.

Fejbe kólint a felismerés - Károly a samuval

Egy óra felé átsétálunk a hotelbe és megebédelünk a helyi specialitásból, ami ohne hús, viszont bőséges köret a körethez. Mindezt lekisérjük egy banánnal és némi kólával, majd visszatérünk a támaszpontra, egy kis pihenésre. Aztán ismét munkához látunk, majd úgy fél négy felé végzünk is. Mivel további utasítással nem láttak el, ezért várakozó álláspontra helyezkedünk, ugyanis Baba Kevin telefonon jelezte: hamarosan érkezik. Természetesen nem jött, szóval öt után atöltöztünk és elindultunk a vonathoz.

Kibera vasútállomása

A síneknél várakozás: a vonat késik egy keveset, ezért nem is igen vár a felszállókra, hanem elrajtol. Mindenki próbál felpattanni minél előbb, nehogy lemaradjon. Nekünk is sikerül felkapaszkodni és lassan zötykölődünk hazafelé. Hét előtt nem sokkal megérkezünk Dagorettibe, leszállunk, elbúcsúzunk: holnap hatkor a főúton talákozunk. Lassan és igen fáradtan hazasétálok és veszek egy jó hideg zuhanyt, nem azért, mert kedvem lelem benne, egyszerűen ezen a tájékon nincs melegvíz. Megkávézok, harapok valamit, majd beesek az ágyba, imádkozom, és mára ennyi. Ha belegondolok, hogy az egész április erről fog szólni… Ohhh Uram segits meg. Mind emellett szeretek itt lenni és nagyon kedvelem az ittenieket, jó az Úrnak útjan járni.

Károly és a zöld Kenya

A mautumai iskolaavatás

Március 31. – április 4.
Öt napos vidéki látogatásra indulunk Shiru-Mautuma-Busia helységekbe, Kenya nyugati részén, így ha csak rövid ideig is, de ismét a Föld északi féltekéjén lehetek. Reggel tízkor indulunk a templomtól, Vickie vezet, mellette Daniel az ICCM kordinátora, mögöttük Jill és én, majd következik Cynthia és Bernard. Első megállónk Kijabe, ahol látogatást teszünk egy amerikai misszionáriusnál, én eközben autót szerelek mert a fekvőrendőrök megadásra késztették a pótkeréktartót, így kénytelen vagyok eltávolítani. Következő pit stop Nakuru, ahol elfogyasztjuk ebédünket és már suhanunk is tovább Shiru felé. Az Egyenlítőnél megállunk egy fénykép erejéig, de mintha csak ott se lettünk volna. Este hat felé érkezünk Shiruba, ahol pásztor Martin és családja lát vendégül minket éjszakára. Csak jelzem, a család nem kicsi: tizenegy gyermekük van, szóval nem tétlenkednek. A fogadtatás nagyon kedves, a vacsora több mint kitűnő, az estet ismekedéssel és egy rögtönzött istentisztelettel zárjuk.

Másnap reggeli után pásztor Martinnal felszerelkezve indulunk is tovább Mautumába, ahol egy kis kerítés felállításban és az iskolaavatóban lesz részünk. A mautumai szállásunk tulajdonképpen egy vendégház, teljesen elzárva a külvilágtól, a műúttól kb. fél óra kocsival, nincs áram, víz csak a forrástól, a WC guggolós-pottyantós, fürdés lavorból. De a vendégszeretet kárpótol minden hiányosságot, mindenki végtelenül kedves es figyelmes. Kis pihenés után átsétálunk az iskolához és megkezdjük a kerítés felállítását, ami nem igazán megterhelő, mivel az oszlopok a helyükön vannak, nekünk csak a szögesdrót kifeszítésénél kell segédkeznünk. Mire ránk esteledik, a birtok két oldala be is van fejezve, kellemesen elfáradva érkezünk meg szállásunkra, ahol megvacsorázunk, megteázunk és nyugovóra térünk.

Mautuma - Károly részt vesz az avatáson

Másnap reggeli után ismét átsétálunk az iskolához, de ezúttal az ünnepségre. Az iskola ugyan még nincs kész, ami azt illeti a mi viszonylatunkban talán szerkezetkésznek mondanám, ugyanis nincs még aljzatbeton, hiányoznak az ajtók, ablakok, hátra van még a vakolás, szóval volna még éppen mit csinálni, de a pénz elfogyott. Mindenesetre mindenki nagyon boldog és természetesen már folyik a tanítás az új épületben.

Saját fa ültetése és munkák a kerítés körül

Az ünnepség faültetéssel kezdődik, és nagy meglepetésemre engem is megajándékoznak egy csemetével, amitől egészen meghatódok, szinte a lélegzetem is eláll, de azért sikeresen elplántáltam a nekem dedikált csemetét. Az iskolaavatás és egyben harmadévzáró eléggé elhúzódott, de mindenki nagyon élvezte, engem felkértek, hogy adjam át a harmadik osztályosok legaktívabb tanulóinak az ajándékait, aminek természetesen örömmel tettem eleget. Az ünnepség végeztével megebédeltünk, majd pihenés, ismerkedés, játék a gyerekekkel, este ismét csak nem kellett bárányokat számlálnom, hogy elaludjak.

Egy megjutalmazottal

Vasárnap istentisztelet után úgy döntöttem, mielőtt elmegyek, jól megöntözöm a facsemetémet, szóval magamhoz vettem két tíz literes gallont és három kislánnyal, akiket az igazgató adott mellém kísérőnek, elindultunk a forráshoz vízért. Mit mondjak, szépen elfáradtam, a távolság ugyan nem vészes, na de a fél Gellért-hegyet megmászni két gallonnal a kezemben, az elég kimerítő. Több, mint elgondolkodtató, hogy ők mindennap innen hordják a vizet az iskolába, szombaton láttam is a gyerekeket, amint libasorban, mindenki a kezében egy két literes gallonnal a kezében ment lefelé a forráshoz. Nagyon nagy a szegénység, és kis pénzzel is nagyon sokat lehetne segíteni nekik, példának okáért egy osztály lebetonozása húszezer jó magyar forint, az áram bevezetése százötvenezer forint, kútfúrás szintén, ami számunkra megfizethető, de számukra szinte beláthatatlan. Nagyon megindított ez a pár nap és mindenképpen szeretnék utat találni a megsegítésükre.

Barátokra is szert tettem...

Vasárnap délután elindultunk Busia felé, ahol Daniel anyukája vár minket éjszakára, úgy este kilenc felé meg is érkezünk, pont mielőtt az eső rákezdett. A vacsora sült csirke, ami annyira finom volt, hogy egyszerűen leírhatatlan. Amióta itt vagyok, nem ettem ilyen jót, ez a vacsora viszi a pálmát toronymagasan.
Másnap reggeli után átsétálunk a helyi látványossághoz, amiről Daniel nem árult el semmit, csak amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy egy sziklacsoport. Ha ezt tudom, biztos nem papucsban jövök, de így sem tudtam ellenállni, szóval mezítláb vágtam neki a mászásnak. Kicsit megszenvedtem, mire felértem, de a kilátás és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt.

Sziklamászás papucsban

Hazaúton végig azon gondolkoztam, miképpen tudnék segíteni a mautumai iskola gyerekeinek, remélem Isten nyit nekem ajtót és sikerül pénzt, felajánlást gyűjtenem a számukra. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és Isten akaratában járhatok, dicsérem az Urat, mert hűsége nemzedékről-nemzedékre tart és soha nem hagy magamra. Ámen.

Kecskevágás után kirándulás

Március 27-28.
Vasárnap reggel: egy újabb hét telt el és jól esett a reggelt ágyban tölteni. A vasárnapi iskola épitése egy időre leállt pénzügyi okok miatt, ennek köszönhetően a jövő héttől Kiberában (a világ második legnagyobb nyomornrgyede) fogunk dolgozni az FMC of Kenya kiberai iskolájának új épületén.

Oh igen, pénteken megelégelve az itteni internetes viszonyokat, miután sokadszorra veszett oda levelem az igen csak rabszódikus kapcsolat miatt, rászántam magam és megvettem álmaim telefonját, egy Motorola Milestone-t. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, 34 ezer kenya shillinget kellett kipengetnem. Hát, mit ne mondjak, tényleg bekönnyeztem, de ugyanakkor dicsértem az Urat, hogy meg tudtam venni és végre nincs több korlát az internetes kommunikációban. Számomra elég félelmetes, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technikának.

A vasárnapi istentisztelet után meghívást kaptam baba Kevinékhez kecskevágásra, az itteni kecskevágás kicsit sem hasonlít az otthoni disznóvágásra, és a különbség nem csak az állatok mivoltában rejlik. A kecskevágás itt olyan, mint nálunk egy grillezés a kertben: összegyűlnek a barátok, megsütik a kecskét és ott helyben be is pusztítják az egészet, még hírmondó sem marad másnapra.

Kecskevágás Baba Kevinéknél

Fél kettő felé érkeztem, a kecske már szépen feldarabolva és átsütve hevert a fazékban, és már mindenki javában falatozott. A köret természetesen egy nagy vájling kukoricakása volt. Én is nekiláttam, mert éreztem, itt nemsokára kő-kövön nem marad, és valóban: bő egy óra múlva már csak a belsőségek és az african sausage rotyogott a tűzön. Jó hangulat volt, mindenki vidáman beszélgetett és közben megetkintettük baba Kevin Boney M dvd-jét, amiről egyből gyermekkorom ugrott be, mivel a szüleim szintén kedvelték, így én is betéve tudom a számaikat.

Ngong hills - egyik kúp az ötből

Megbeszéltük, hogy másnap szünnap, és végre elmegyünk együtt a Ngong hills-re, meg is ígértettem velük, miután már kétszer felültettek. Antony es Francis elkísértek egy darabon hazafelé, és én teli hassal és a holnapi kirandulás reményével a szívemben tértem nyugovóra a templom épületében lévő kisszobácskámban. A megbeszélt reggeli kilenc órából termeszetesen tizenegy lett, de ez mit sem rontott a kedvemen. A lényeg, hogy mindenki eljött és indulunk a Ngongra. Bematatuztunk Karenbe, majd buszra szálltunk és egy félórányi zögykölődés után megérkeztünk Ngong központjába, majd a busz végállomásától lassú sétával elindultunk fel a Ngong hills-re.

Károly, Antony és egy kondo

Úgy egy óra séta utan elértük a Ngong Nemzeti Park bejáratát, amit egy kis őrbódé jelzett, oldalán a belépőjegyek áraival. Mivel az őrbódé zárva volt, sehol senki, így ingyen léphettük át a nemzet park kapuját. A kaputól a Ngong hills első csúcsa bő két óra séta volt, a táj és a látvány elkápesztő, a fényképek önmagukért beszélnek. Nekem régi vágyam teljesült ezzel, mióta csak olvastam Karen Blixen könyvét, azóta vágytam ide eljutni, és hálát adok Istennek, hogy ezt is megadta nekem.

Csoportkép

Miután egy fél órát pihentünk a “dombtetőn” elindultunk hazafelé kellemesen elfáradva, immár a holnapi Kiberai munkáról beszélgetve: kelés fél ötkor, vonat indul fél hétkor Dagorettiből, hmm, jó móka lesz. Isten áldjon titeket, kérlek imádkozzatok értem, hogy az Úr könnyítsen a helyzetemen, mert egy kicsit megfáradtam lelkileg. Majd írok még.

Nairobi látképe Ngong dombjairól

Kilátás nyugatra

Pihenés

A technika is betette a lábát

Hazafelé

Képek Kenyából

Károlyról már régen adtunk hírt. Ennek oka, hogy erősen korlátozott az internet hozzáférése, ezért mindig másnak ír levelet, hogy senkit se hanyagoljon el. Tegnap átköltözött a kollégiumból a gyülekezet kevésbé komfortos épületébe, de új helyén mégis jobban érzi magát. A múlt héten öntötték ki a vasárnapi iskola födémét. Három hétig kell pihentetni, hogy jól megszilárduljon, így most Károly is pihenhet egy kicsit. Lassan csordogálnak a napok – írja, és néha honvágya is van. Az idő tikkasztó, de a reggelek egyre hűvösebbek. Májusra beköszön az esős évszak. Szombaton vásárolt pár keresztény könyvet a nyelvgyakorlás végett és volt a Karen Blixen múzeumban, de a fényképezőgépét otthon felejtette. Küldött azonban korábbi képeket, ezeket most megnézhetitek. Károly nagyon köszöni az imáinkat. Folyamatosan imádkozzunk érte, hiszen minket képvisel Kenyában!

A kareni gyülekezet

Valahol a kollégium és a gyülekezet között...

Matatu - ez jár be a városba

Vörös föld

Kilátás a kollégiumból

Változó útviszonyok

Károlyunk

Új barátok

Megérkeztünk valahova...

A második nap

Károly ma felhívott, meg is lepődtem! Szert tett egy mobiltelefonra, megfelelő kártyával. Huszonöt percet beszélgettünk. Van egy kis honvágya, de ez érthető, hiszen nincs, akivel ott magyarul beszélhetne. Elmesélte, hogy már járt hentesnél, és volt Karen városrész központjában, ahol vett párnát (mivel a szobában nem volt), és szúnyogriasztót, amivel végre távol tudja tartani a moszkítókat. Mindenki megnyugtatására leírom, ezek a szúnyogok nem terjesztik a maláriát. Nairobi több mint ezerhatszáz méterrel a tengerszint fölött van (túl magas ez a maláriaszúnyognak), és jelentős vízfelület sincs a közelben. Károly nemsokára képeket is küld, tegnapi levelét lent olvashatjátok.

Az éjszaka rettenetes volt, mivel nyitva hagytam az ablakom és hajnalban szúnyoginvázióra ébredtem, nem is az invázióra hanem a csipésekre. Ezek nem olyanok mint az otthoni szúnyogok, élesebb a zümmögésük, ami egy pillanatra sem szűnik meg. Tele vagyok csípésekkel… Praise the Lord! Uram, biztos, hogy meg kellett ezeket alkotnod???

Reggeli után kimentünk a Karenban levő FMC templomhoz. Karen közigazgatásilag Nairobihoz tartozik, de számomra inkább agglomeráció. A nevet Karen Blixenről kapta, aki a méltán híres Volt egy farmom Afrikában című könyv szerzője (film is készült belőle Távol Afrikától címmel, Meryl Streep és Robert Redford szereplésével, mind a kettőt csak ajánlani tudom), és nagy tisztelet övezi. A templom gondnoka Elia (nem tudom jól írtam-e, majd kesőbb utánajárok) aki ott is lakik a feleségével és két gyerekükkel. Nagyon kedvesek voltak, meghívtak magukhoz teára. Itt mindenki tejjel küldi a teát, nem tudom mit mondjak… Ők elborzadva hallgatták, hogy nekem a TEA = forró víz + teafű + cukor + citromlé. Nagyon szerény körülmények között laknak, de nagyon jól éreztem magam. Ha minden jól megy, ma költözöm egy university cam-be Karenben, ami az elkövetkezendő hónapokban az otthonom kitüntető címét fogja viselni. Az otthon egy kétszintes épület tetőtéri szobája, ami elég puritánul van bebútorozva. Közvetlen a szobám mellett van a fürdő, az ajtómmal szemben pedig a konyha. Ezeket persze használják mindazok, akik ezen a szinten laknak.

Azok az elgondolások, amikkel érkeztem, mára már semmivé foszlottak (pedig ez még csak a második nap!), mint például: aránylag közel lakni a centrumhoz, internet kávézó, Burger King…. A valóság ellenben ez: a kampusztól kb. két kilométerre van a Nairobi tömegközlekedés végállomása. Ez Karen központja, amit vagy gyalog teszek meg, vagy a matatunak nevezett kisbusszal, de erről majd később írok részletesen. A templom elég közel van, mindössze tizenöt perc gyalog, ez persze majd kiderül, amikor először lesétálom, az első munka mindenestere ott lesz, szóval ez jó…

Az első levél Nairobiból

Károly épségben földet ért Nairobiban és alig három órára rá már írt is nekünk! Mike Reynen várta a repülőtéren. Mike a Szabad Metodista Egyház afrikai missziójának vezetője. Károly pár napot Reynenéknél tölt, mielőtt elfoglalja szállását és elkezdi a munkát.

Károly sorai: “Szerencsésen megérkeztem a szerecsenek földjére, a repülés gyorsan elment, a csatlakozás is nagyon jó volt. A kenyai vizumra kellett a legtöbbet várni, de legalább csak huszonöt dollár volt az előzetes ötven dollár helyett. Érzem, hogy Isten velem van! Michaeléknél lepakoltam az ideiglenes szobámba, tényleg nagyon kedvesek es vendégszeretőek. Most megyünk, mert megmutatnak egy-két dolgot a városban. Úgy érzem istenfélelmet kell tanulnom… na, erre itt minden esélyem meglesz! Ez egy kicsit más mint USAnka vagy éppen Portugália, de majd többet a városnézés után.
Isten áldjon benneteket!”
BK

Karcsi menni Kenya

Kedden délután Károly elutazott, Jerry-vel kikísértük a repülőtérre. Fél hatkor szállt fel a gép. Először Amszterdamba megy, majd egy másik járattal utazik Nairobiba, ahova magyar idő szerint hajnali ötkor fog megérkezni. Decemberben még kérdéses volt, hogy hol fog lakni és lesz-e elég pénz. A nehézségek megpróbálták Károly hitét, de kitartott elhatározása mellett, Istenre bízva a válaszokat. Az indulás előtti napokban mindkét probléma megoldódott, sőt saját szobája lesz! Isten gondot visel az övéire, csak ragaszkodnunk kell az elhívásunkhoz.

Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz! (Zsoltárok 55,23)

Vegyünk egy nagy levegőt...

Amint látjátok, nem öltözött túl, hiszen télből-nyárba érkezik. Kenyában a január jó meleg, ellentétben a június-júliusra eső “téllel”, amikor nappal húsz-huszonnyolc fok van, de éjjel nulla fokra is eshet a hőmérséklet. Ez nehezebb időszak lesz, mert a házakat nem nagyon szigetelik. Ha minden a terv szerint halad, Károly augusztus 16-án jön haza először. Amikor csak lehetősége lesz rá, hírt fog adni magáról és remélhetőleg fotókat is küld majd.

Visszatérek!