Eredeti cím: All Saints
feliratos, amerikai dráma, 108 perc, 2017
Rendező: Steve Gomer
Forgatókönyv: Steve Armour
Főbb szereplők:
Michael Spurlock – John Corbett
Aimee Spurlock – Cara Buono
Ye Win – Nelson Lee
Forrest – Barry Corbin
A Mindszentek című mozi igaz történet alapján készült, amely egy jól kidolgozott hitalapú film. Ez a történet a reményről, az önfeláldozásról, közösségépítésről és a felebarátaink szeretetéről szól. A Mindszentek egy szórakoztató, inspiráló és gondolatébresztő sztori, amely erős, hitet építő üzeneteket tartalmaz, emellett nagyon időszerű, hiszen a menekült-kérdéssel foglalkozik. Összességében ez egy lenyűgöző történet arról, hogy a mianmari menekültek hogyan visznek új életet egy haldokló amerikai gyülekezetbe. A forgatókönyv Michael Spurlock frissen felszentelt anglikán lelkipásztor megpróbáltatásain alapul, akit az első gyülekezetéhez rendeltek. Azonban ahelyett, hogy felkérnék a gyülekezet építésére, arra szólítják fel, hogy oszlassa fel a hívők kis csoportját, akik még hűségesek a közösségükhöz Smyrnában, az amerikai Tennessee-ben.
A püspök azt mondja Michaelnek, hogy ha a rá bízott kellemetlen feladattal, a templom bezárásával foglalkozik, akkor ő és családja – felesége, Aimee és fia, Atticus – néhány hónapon belül továbbhaladhatnak a következő megbízatásukra. A gyülekezet csak tizenkét emberből áll és a plébánia jelentős adóssággal rendelkezik. Nem mondható el, hogy Spurlock lelkészt tárt karokkal várta a kis, küszködő gyülekezet, különösen Forrest, a háborús veterán morog sokat, de mindenki jól tudja, hogy a lelkész a templom elkerülhetetlen bezárása és eladása miatt van ott. Csodára van szükségük a gyülekezet megmentéséhez.
Egy héttel a bontás előtt a délkelet-ázsiai Mianmarból (korábban Burma), Karen államból származó menekültek érkeznek lelki és pénzügyi támogatást remélve, Ye Win vezetésével, aki elmondja, hogy ő és társai anglikán hívők és gazdálkodók. Spurlock lelkész szeretne nekik segíteni. Egy éjszaka úgy gondolja, hogy Isten beszél hozzá. Isten azt kéri, hogy a menekültek használják fel a földet a templom körül. A növények egy részével táplálnák a családokat, a többivel kereskednének. Az eladott növények pedig bevételt hoznának, így kifizethetnék a templom jelzálogát. Spurlock küzd: meg kell győznie Thompson püspököt és az egyházi tanácsot. De vajon ez Isten akarata? Michael veszélyezteti családja jövőjét, figyelmen kívül hagyva felettesei utasításait. Döntéshelyzetbe kerül: befejezi a templom bezárását, amit rá bíztak, vagy mindent kockáztat, hogy kövesse Isten akaratát…
Bizalmat kap feletteseitől, így belevágnak a munkába. A kareinek szorgalmas emberek, ügyes gazdálkodók, és az egyház 16 hektárnyi kihasználatlan földjén létrehozzák a gazdaságot, ám megfelelő eszközök híján minden napjuk küzdelem. A lelkész minden alkalommal, amikor úgy gondolja, hogy megoldott egy problémát, egy másik üti fel a fejét. A film bemutatja, hogy mennyire fontos a hit, különösen akkor, amikor nincs ésszerű megoldás.
A film számos jó példát mutat, pl. a közösség és a család megőrzése vagy az egymás iránti bizalom, ami a mai társadalomban nem könnyű. Szemlélteti, hogy az emberek közössége összefogással mi mindent képes elérni. Az egyik legmélyebb kérdése a filmnek, hogy merjük-e, akarjuk-e követni Isten akaratát? Meg kell vizsgálni hitünket – különösen akkor, amikor a szolgálatra való felszólítás túlságosan kellemetlennek vagy kényelmetlennek tűnik.
Michael Spurlock tiszteletes három évig dolgozott a kisváros templomában. Jelenleg New York-ban él a feleségével, Aimée-vel és két gyermekével: fiával, Atticus-szal és lányával Hadley-vel.
Steve Gomer, az “All Saints” rendzője először egy újságcikkben olvasta a gyülekezet történetét. Televíziós drámák rendezőjeként dolgozott, és játékfilmeket szeretett volna készíteni. Gomer végül megismerkedett Spurlockkal és a gyülekezeti tagokkal, önkéntes tevékenységet vállalt a templomban, végül Nashville-be költözött. Gomer több, mint kilenc évet dolgozott a film projektjén, számára ez a film szerelem volt.
A templomok bezárása, a gyülekezetek megszűnése sajnos nem csak az USA-ban észlelhető jelenség, hanem Európában is. Az anglikán, katolikus, református és más felekezetek egészen döbbenetes nagyságrendben és ütemben kényszerülnek templomaikra lakatot tenni. Mivel egy ilyen építmény rendszerint a település központi részén található, a bezárás mindenkire hatással van. Európa nyugatabbra fekvő országaiban egyre gyorsuló ez a jelenség. A témával foglalkozó The Wall Street Journal amerikai lap cikke szerint az anglikán egyház évente mintegy 20, a német katolikusok 50 templomot zárnak be. Az ingatlanhirdetési honlapok véget nem érő kínálata mellett az interneten ugyanúgy nagy irodalmuk van az elhagyott templomokkal foglalkozó tanulmányoknak. (Forrás: Magyar Nemzet)
A film angol nyelven már kapható DVD-n, magyar felirattal online megtekinthető a nicelife.hu oldalon.
Hivatkozás:
– a film hivatalos oldala
– a film az IMDB adatbázisában
#1 by Marci on 2018. április 25. szerda - 15:02
Hát ezek a templomeladások nagyon durvák.
http://hvg.hu/gazdasag/201751__templomok_uj_szerepben__szektak_kizarva__drakula_sorozo__utolso_vacsorak