Jézus példázatai

Tavasszal Péter tanított a könyörtelen szolga példázatáról (Máté 18,23-35). Ezzel elkezdtünk egy új sorozatot, amelyben Jézus példázatait mutattuk be hétről hétre.

Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen. (Jakab 2,12-13)

 

A második tanítás az elrejtett kincs példázatáról (Máté 13,44-46) szólt.

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt. (Máté 13,44-46.)

 

Larry a tanítás kapcsán felidézte Wesley János: A pénz hasznai című prédikációját, melyből egy részlet itt olvasható:

De vajon nem csupán üres fecsegés mindez? Van-e alapja egyáltalán? Az égvilágon semmi. Mert legyen bár a világ olyan romlott, amilyen csak akar lenni, vajon az aranyat vagy ezüstöt kell azért hibáztatni? „Mert minden rossznak gyökere”, tudjuk, „a pénz szerelme”, de nem maga a pénz. A hiba nem a pénzben van, hanem azokban, akik használják. Lehet helytelenül használni, de vajon mi az, amit nem lehet? Ellenben lehet vele helyesen élni; ugyanolyan alkalmas a legjobb, mint a legrosszabb célokra. Kimondhatatlan haszna van minden civilizált nemzet számára az élet valamennyi hétköznapi dolgában. A különféle üzleti ügyletek lebonyolításához igen alkalmas eszköz, és (amennyiben a keresztyén bölcsességnek megfelelően használjuk) mindenféle jó cselekvéséhez is. Való igaz, ha az ember az ártatlanság állapotában élne, vagy ha mindenki „megtelnék Szentlélekkel”, és miként az első jeruzsálemi gyülekezetben, ahol „senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak”, hanem „szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá”, a pénz használata felesleges volna, amiként elképzelni sem tudunk ilyesmit a menny lakóinál. Az emberiség jelenlegi állapotában azonban a pénz nem más, mint Isten nagyszerű ajándéka, alkalmas a legnemesebb célokra. Gyermekeinek kezében ételt ad ez az éhezőnek, italt a szomjazónak, ruhát a mezítelennek. Hajlékot a vándornak és jövevénynek, hogy legyen hol fejét lehajtania. Általa láthatjuk el az özvegyet férje helyett, és az árvát apja helyett; nyújthatunk oltalmat az elnyomottaknak, egészséget a betegeknek, megkönnyebbülést a szenvedőknek. Bizony a pénz szeme lehet a vaknak, lába a sántának, a halál kapujából is felemelhet. (John Wesley: Prédikációk III., Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2007).

John Wesley L. számú prédikációjában a tékozló fiú példázatán keresztül beszél a pénz hasznairól.

A keresztyén bölcsesség egyik nagyszerű tételét vési be Urunk minden követője elméjébe, éspedig a pénz helyes használatáról szólót, amely kérdésről sokat beszélnek a világi emberek, ellenben nem taglalják azt kellőképpen azok, akiket Isten kiválasztott a világból.

Akik félik Istent, tudják, hogyan aknázzák ki az értékes tálentumot; hogy eligazítást kapjanak arról, hogy mi módon állíthatják azt a leginkább a dicsőséges célok szolgálatába. Az ehhez szükséges eligazításokat összesűríthetjük három egyszerű szabályba:

wesley idezet2

Ha hű és bölcs sáfár kívánsz lenni, az Úr javainak abból a részéből, amelyet jelenleg rád bízott, amelyet ugyanakkor joga van tetszése szerint bármikor visszavenni, először gondoskodj szükségleteidről: élelmedről, ruházatról és mindarról, amire csak a természetnek mértékkel szüksége van tested egészségben és erőben tartásához. Másodszor gondoskodj mindezek tekintetében feleségedről, gyermekeidről, szolgáidról vagy bárki másról, aki házad népéhez tartozik. Ha ezek után még marad felesleg, akkor „tégy jót… azokkal, akik testvéreink a hitben”. Ha még mindig marad felesleg, „míg időd van, tegyél jót mindenkivel”. Így cselekedve eladományoztál mindent, amit csak tudtál, amid csak van. Hiszen amit így költesz el, azt valójában Istennek adod. Nemcsak azzal adod meg „Istennek, ami az Istené”, amit a szegényeknek adsz, hanem azzal is, amit azért költesz, hogy gondoskodj magad és házad népe szükségleteiről.

Az Úr Jézus nevében kérlek téged, testvérem, cselekedj elhívásod méltóságához illőn! Ne légy rest! Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van! Ne tékozolj el semmit többé! Vonj meg minden kiadást, amit a divat, szeszély vagy test és vér követel. Ne irigykedj többé! Hanem használj mindent, amit Isten rád bízott, úgy, hogy jót teszel, mindenféle jót, mindenféle módon és mértékben, azokkal, akik testvéreid a hitben, és mindenki mással. Ez nem csekély része „az igazak bölcsességének”. Adományozd el, amid van, és azt is, ami te magad vagy, lelki áldozatul annak, aki nem kímélte Fiát, egyetlen Fiát; így „gyűjts magadnak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerd az igazi életet.” (John Wesley: Prédikációk III., Názáreti Egyház Alapítvány, Budapest, 2007., 215-226. oldal)

 

Egy későbbi tanításban a tékozló fiú (Lukács 15:11-32) történetét vizsgálatuk, egy héttel később a szőlőmunkások (Máté 20,1-15), aztán az elveszett juh, öt talentum, majd a szamaritánus példázatáról (Máté 18,1-13 és Lukács 15,1-7) beszéltünk.

És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülé. Hasonlóképpen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett? Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél. (Lukács 10,30-37.)

 

Korábbi években is beszéltünk már Jézus példázatairól, Izsák Norbert ebben a videóban a magvető példázatáról beszél (Máté 13):

Reklámok

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: