Legyetek az igének cselekvői! (napi áhítatok)

Íme a gyülekezetbe tartozásról szóló sorozat kilencedik része.

“Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszökbe jutott volna az, amelyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.” Zsidók 11,8-16

“Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.” Apostolok Cselekedetei 2,1-13

Legutóbb megtudtuk, hogy Wesley János erőteljes prédikációja nem volt üdvözlendő a legtöbb anglikán gyülekezetben. Mit kellett Jánosnak tennie? Biztos volt abban, hogy az ország egész területén széles körben meg kell hallgatni a Krisztusba vetett hit üzenetét és a megváltás biztosítását a Szentlélek tanúsága által.

Mi a mai lecke? Nem elég csak tudni valamit a fejedben. Például, tudhatjuk, hogy a napi testmozgás jó az egészségünknek, de ez nem jelenti azt, hogy valójában ezt csináljuk. Meg kell cselekednünk! Meg kell cselekednünk. Wesley ezt értette végül, nem csak a fejével, hanem a szívével is. És ez mindig ott volt a Szentírásban. Például, Jakab 1, 22-25-ben van írva, hogy „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.”

Pál nemcsak épületnek és szántóföldnek nevez minket, hanem Isten munkatársainak. Nem csupán elhívott népe vagyunk, hanem az Ő munkatársai. A munkatárs kifejezés az apostoli levelekben a tisztelet megnyilvánulásaként jelenik meg, amikor név szerint említik a munkatársaikat, mert kipróbált munkatársnak lenni nagy megtiszteltetés, (Róm 16,3; 16,9; 16;21; 1Kor 3,9; 2Kor 1,24; Fil 2,25; 4;3; Kol 4,11; 1Th 3,2; Fil 1,1; 1;24; 3Jn 1,8). Én nagyon hálás vagyok a mostani munkatársaimért és jó szívvel gondolok korábbi munkahelyeim kollégáira is. Az Úr áldja meg őket, hogy átéljék a megváltás örömét! Óriási élmény, amikor egy munkacsoportban megvalósul az egység és számíthatunk egymásra, amikor mindenki beleadja az elvégzendő feladatba a maga részét. Jó megélni a hatékonyságot, jó látni a munka eredményét!

“Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstoszlopot. A nap elsötétül, és a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a bűnösök keze által keresztre szögeztétek és megöltétek. De őt Isten feltámasztotta, feloldva a halál fájdalmait, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Mert ezt mondja róla Dávid: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” Testvéreim, férfiak! Hadd szóljak nektek nyíltan ősatyánkról, Dávidról: meghalt, eltemették, és sírja is nálunk van mind a mai napig. De próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára, ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.” Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Apostolok cselekedetei 2,14-36

Legutóbb megtudtuk, hogy Wesley János szabadtéren prédikált, kezdetben vonakodva, miután a legtöbb anglikán gyülekezet nem engedte, hogy náluk prédikáljon. János meg akarta osztani Jézust azokkal az emberekkel, akik nem ismerték vagy nem jártak gyülekezetbe. Sokan úgy érezték, hogy Isten nem törődik velük. Tehát János prédikált a szabadban és a bányászvárosokban, amelyeket mások veszélyesnek tartottak, valamint a börtönökben. Arra sürgette az embereket, hogy segítsenek szomszédaiknak és a szegényeknek. Ő is egyszerűen élt, hogy adni tudjon mindent, amivel másokon segíthet. Bárhol prédikált, az emberek szíve megváltozott, amikor hittek Jézusban, mint Megváltójukban.

Az a gondolat, hogy a hívők kis csoportokban találkozzanak, nem új, hanem inkább valami olyasmi, amelyet addig nem gyakoroltak, különösen az alsóbb osztályok körében, amelyeket a felső osztályok általában „a vulgároknak” hívtak. De az ilyen típusú találkozók a Szentírásban is léteznek. A Zsidók 10, 24-25 -ben ez van írva, „Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

Isten és egymás szolgái vagyunk. Ez a szolgaság önkéntes. Isten házában azonban többek is vagyunk mint szolgák, Jézus barátainak is nevezi a tanítványokat (János 15,15), és beavatja őket mindabba, amit az Atyától hallott, Tovább is megyünk, hiszen a házban mi Isten gyermekei is vagyunk (Gal 4,7; róma 8,15) és örökösei. Mégis, akkor tudjuk a fiúságot és a barátságot igazán megélni, ha szolgáljuk egymást. Amikor a tékozló fiú történetében az otthonából kiszakadt kisebbik fiú végre megérti azt, hogy mit jelent a fiúság, azzal megy vissza atyjához, hogy ő szolga akar lenni. Az apa viszont teljes mértékben úgy fogadja, mint szeretett fiát (Lukács 15).

“Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Apostolok cselekedetei 2,37-47

Sokaknak nem tetszett, amit Wesley és csoportjai csináltak. Talán fenyegetésnek vélték Wesley hatékonyságát, vagy megvetették azért, hogy ő olyan mélyre süllyedt, hogy a “vulgároknak” szolgáljon. A szegények között is voltak, akik fenyegetve érezték magukat a viselkedés pozitív változásai miatt, amiket láttak. Talán úgy érezték, hogy ez a magatartásuk megítélése volt. Nevettek a kis csoportok szervezeti felépítésén, a szabályokon, és a rendre és az önfegyelemre való figyelem láttán. Páran dühösek is voltak. Elkezdték Wesley-éket gúnyosan “metodistáknak” nevezni. A név megmaradt. 1739-től kezdve több üldöztetésindult Wesley és a metodisták ellen, például nyomtatványokkal támadták a prominens lelkészek és a csőcselék megtámadta őket az összejöveteleiken. Egy példa Wesley naplójából: Márc. 10., péntek. „Komoly emberek őszinte kérésére ismét Pensfordba utaztam. Az a hely, ahol azt akarták, hogy prédikáljam, egy kis zöld folt volt a város közelében. Még alig kezdem el, amikor egy nagy csőcselék, akiket felbéreltek erre a célra (ahogy utána az kiderült), dühösen jött ránk, hozva egy bikát, amelyet odacsalogattak, és próbálták beghajtani őt az emberek közé. De a fenevad bölcsebb volt, mint a vezetője, és folyamatosan futott egyik vagy a másik oldalunkon, miközben csendesen dicséretet énekeltünk Istennek és imádkoztuk körülbelül egy órán át.” Jánosnak nehéz volt elfogadni az elutasítást és a támadásokat az anglikán hierarchiától. Nagyon szerette az anglikán egyházat. Nem akart újat létrehozni, inkább megújulást inspirálni a meglévő egyházban. Valaki megkérdezte tőle: “Mi az Isten célja a metodistákkal?” Azt válaszolta: “A nemzet, különösen az egyház megreformálása; a bibliai szentség terjesztése a földön.” Amikor a meglévő egyház nem fogadja el őt, az üzenetét és módszereit, nem volt más választása, mint önállóan dolgozni. Kiértékelte az embereket és jóváhagyta nekik, hogy prédikáljanak és lelkészi munkát végezzenek laikusként. Kommentárokat írt a Bibliához. Angolra fordított könyveket görög, latin, héber nyelvekből. Kiadott egy himnuszgyűjteményt, amelyben sok dalt testvére, Károly írt. Összeállított egy angol szótárt, sőt tankönyveket is írt! Mindig olvasott. Gyaloglás közben is. Egy alkalommal egy lyukba esett, mert nem figyelte az utat. Lóháton olvasott. Erre a célra készült is egy különleges olvasóasztal. Soha nem hagyta el az anglikánokat. A metodisták mozgalom voltak az anglikán egyházon belül. Később, amikor mozgalma megérkezett Amerikába, akkor alakult meg a „Metodista Püspöki Egyház.”

A sáfár szó gondnokot vagy intézőt jelent. Olyan szolga, aki urát képviseli a rá bízott feladatok elvégzésében. Rendelkezik megbízója hatalmával és anyagi javaival, de ha hibázik, felelnie kell a kárért. A sáfártól ura hűséget, lojalitást vár el. “Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” Írja Pál az 1Korintus 4,1-ben.   A jó sáfár példája József. Nemcsak szolga (diakonosz), de rabszolga (doulosz) is volt Potifár házában és a Fáraónál. Rabszolgaként is hűséges volt urához, a rá bízott javakkal pontosan elszámolt, feladatait lelkiismeretesen teljesítette. Akkor sem felejtette el, hogy hol a helye, amikor Potifár felesége el akarta csábítani. 1Mózes 39,7-9 “És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, mindenét az én kezemre bízá. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?”