Meghívás a Wesley Teológiai Napra

A korábbi teológiai napok hagyományát követve idén is találkoznak a metodista testvérek. Helyszínül ez évben a Názáreti Egyház székhelye szolgál, a kiemelt téma pedig a reformáció 500. évfordulója lesz. Az egyházban lezajlott reformátori törekvésekről; a reformáció “az egyháznak folyamatosan megújulásra van szüksége” alaptételéről; valamint a mai egyházban a reformáció kihívásairól beszélnek az előadók.

Mit is jelent a reformáció hazánkban és a mai kor embere számára? Hogyan juthattunk el eddig? Milyen szerepe volt a metodista ébredésnek a reformáció folyamatában? – ezekre és még számos más, érdekes kérdésre kaphatnak választ az érdeklődők. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Teológiai nap és imanap

2015. november 14-én “Radikális szeretetszolgálat” címmel teológiai napot tartott a magyarországi wesleyánus egyházakat és szervezeteket tömörítő Wesley Szövetség. Ezúttal az Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete szolgált a helyszínnel. Referátumok hangzottak el menekült-kérdésben, a cigánymisszióról, valamint az Új Reménység Háza Férfi Otthonában zajló munkáról.

Az idei téma a radikális szeretetszolgálat volt.

Alapítványunk képviseletében a Helyreálló csoport munkáját ismertette Júlia. Beszámolója itt olvasható:

Helyreállás – egyszerű program bonyolult embereknek.

2015. november 14-én, szombaton tartotta a Wesley Teológiai Szövetség rendszeres, éves teológiai napját. Témája a „Radikális Szeretetszolgálat”, helye az Üdvhadsereg Dobozi utcai gyülekezeti terme volt.  Több mint 70 fő vett rajta részt.

Négy szolgálat mutatkozott be, ezek egyike a 12 lépéses  Helyreálló Csoport volt, melyet Margaret, Júlia és Anita képviselt. A Helyreálló Csoport 2006-ban kezdte munkáját , melyet befogadott és azóta is támogat a Szabad Metodista Misszió és az Élet Kenyere Alapítvány Budapesten.

Magyarországon a 12 lépéses Névtelen Alkoholisták programja nem annyira közismert, mint az Egyesült Államokban. A 12 lépéses Helyreálló Csoport programja keresztyének számára alkalmazott program ugyanazokon az elveken állva. Sokan nem tudják, hogy a 12 lépést keresztyének alkották meg bibliai alapokra helyezve azt a bennük égő radikális szeretetet, mellyel szerették volna, ha alkohol problémával  küzdő szeretteik megszabaduljanak. A program több mint 80 éve sikeresen működik azok számára, akik komolyan követik.

Aki elkezdte a programot, szinte mindenki érzi a szükségességét annak, hogy foglalkozzon élete elakadásaival, fájdalmaival, terheivel, megrögzött szokásaival. Néhány hívő ember azonban tiltakozik ellene mondván, hogy nem kell annyit foglalkozni a lelkünkkel, hisz Jézus megváltott, akkor nincs semmi másra szükségünk.  Olvasni kell a Bibliát, imádkozni és rendben lesz minden. Ezt vallva járnak-kelnek nem látva saját problémájukat. Nem ismerik be, hogy mennyi szívfájdalmat hordoznak, mennyi sebet kaptak, mennyire szeretetlenek, tapintatlanok, követelőzők, leuralók, mennyire szerencsétlenül alakulnak az emberi kapcsolataik és mennyi neheztelést, megbántást hordoznak. Mosolymaszkjukkal próbálják bizonygatni maguknak és a külvilágnak is, hogy mennyire „rendben van az életük”.  Otthon azonban rájuk tör a magány érzése vagy egy-egy konfliktus után nem tudnak túljutni önmaguk vádlásán vagy mások hibáztatásán. A küzdelmek felsorolását hosszan lehetne folytatni.

Sajnos nagyon igaz az, hogy fájó szívű emberek okoznak fájdalmat másoknak. Többé-kevésbé egészséges érzelemvilág nélkül nem tudunk békességben élni másokkal sem és természetesen önmagunkkal, Istennel és a világgal sem.

Margaret, Júlia és Anita saját élettapasztalatukat mondták el a hallgatóknak. Bátran és őszintén beszéltek  néhány múltbeli fájdalmukról, elmondták a programmal kapcsolatos tapasztalataikat és a lelki gyógyulás örömeiről is tanúskodtak. Jézus tényleg a Szabadító.

A 12 lépésen és Jézus Hegyi Beszédén alapuló 8 alapelven áll a program, mely biztonságos csoportkeretet ad a résztvevőknek, hogy szembesüljenek saját fájdalmaikkal, jellemhibáikkal, azzal, hogy torz a szerető Istenről alkotott véleményük, szembesülhetnek saját megrögzött, józanságot nélkülöző gondolkodásmódjukkal, szembesülhetnek elakadásaikkal és fájdalmaikkal. Felelősséget vállalhatnak saját tetteikért, döntéseikért, érzéseikért . Javulhat az életük. Helyreállhat ami kificamodott.  A gyógyulás örömeit is átélhetik. Új barátokra teshetnek szert és egyre közelebb kerülhet a szívük a kívánt belső békességhez.

Ugyanezen a napon délután az Egyedülálló Lehetőségek Napján Tolner Péter rendező felkérésére 22 fő számára tartott ismét egy másfél órás szemináriumot ugyanez a kis csapat (Margaret, Anita és Júlia). Egyedülálló személyek hallgatták a program nyújtotta lehetőségeket. Azt, hogy van kiút a magányból, a párkapcsolati csalódásokból, a személyes tragédiákból, a kesergő gondolkodásból, a szégyenből, önsorsrontásból vagy épp az alkalmatlanság érzéséből, mely bénítólag hat.

Egyik résztvevő találóan fogalmazott:” Örülök, hogy hallhattam a keresztyén 12 lépéses programról. Remény támadt bennem, hogy nem kell az előttem álló éveket szenvedésben és kilátástalanságban élnem”. Pontosan ehhez ad eszközöket a program.

“Szeresd az Urat… és felebarátodat mint önmagadat”- kéri tőlünk Jézus Krisztus.

Ezt mindaddig nem tudjuk megvalósítani, míg fordítva élünk. Legtöbben azt hozzuk gyermekkori neveltetésünkből, hogy ítéljünk el másokat botlásaik miatt és szégyelljük magunkat saját hibáink és esetlenségeink miatt. Belénk rögzült, hogy utáljuk saját magunkat azért, mert esendő emberi lények vagyunk bár keservesen törekszünk a tökéletességre. Ezzel a belső kényszerrel nem tudjuk szeretni sem önmagunkat sem pedig felebarátainkat. Elég radikális Jézus szeretete, ha megváltozunk megrögzött gondolkodásmódunkból és ehhez a változáshoz minden eszközt megkapunk.

A Helyreálló Csoport munkája folyamatos, mindenki számára nyitott, minden érdeklődőt vár keddi és csütörtöki napokon este 6-tól a Villányi út 44-ben. Csatlakozni bármikor lehet!

Szilvia kezdeményezésére és a tavalyi imanap áldásain felbuzdulva újabb imanapot szerveztünk. Őszi imanapunk témája identitásunk csiszolása volt. Az alkalomról itt olvasható Ildikó beszámolója:

A bevezető ima és dicséret után azonnal lelki nagytakarításba kezdtünk, hogy megkeressük, lehet-e bennünk valami, ami megakadályozza, hogy tiszta szívvel Jézushoz menjünk. Önvizsgálatot tartottunk, mélyen a szívünkbe néztünk, kérve Istent, vegye el a felgyülemlett keserűséget, a neheztelést, meg nem bocsátást, mások hibáztatásának gyakorlatát, illetve mindazt, ami napról napra terhel bennünket. A terheinket, bűneinket jelképező követ pedig letettük a kereszt alá.

Ezután már könnyedebb szívvel, felszabadultabban folytattuk a dicséretet.

“Jézus Te vagy minden álmom:
Éjszakám és nappalom.
Te vagy igaz szó a számban,
Az én Hajnal-csillagom.
Jézus Te vagy minden kincsem,
Sokat jelentesz nekem.
Köszönöm, hogy minden nap
Megtart a kegyelem.”

Jézus békéjének megtapasztalása után kitekintettünk a világba, mi történik körülöttünk: tragédiák, gyűlöletkampány, menekültek, terrorizmus. Háború folyik: a pokol erői, sátán és a serege folyamatosan arra törekszik, hogy Isten munkáját lerontsa.

De ott áll Jézus, az egyetlen, aki már legyőzte a sátánt. Aki elvégezte a kereszten, aki lerontotta az ördög munkáit. Aki által szabadok lettünk, amikor helyet cserélt velük a kereszten. Aki kihozott minket a szellemi halálból, és átvitt az örök életbe. És aki elküldött minket, hogy hirdessük a jó hírt, vigyük el a szeretet erejét mindenhová a világon.

Győztes seregben vagyunk. Az ellenség fegyvertelen és ítélet alatt van. Egykor a mi bűneink adták a kezébe a fegyvert, amivel uralkodhatott rajtunk, de most Isten előtt bűntelenek vagyunk Kegyelemből és szeretetből van közösségünk a Szent Szellem által Istennel. Majd újabb dallal hívtuk a Szent Szellemet, hogy jöjjön, áradjon, töltsön be minket. Ezután igehelyek felolvasásával, magyarázatával kerestük a választ arra, hogy kik vagyunk, és mit vár tőlünk Isten.

Róma 15,8-9, Gal 3,26-29: áldott és szeretett gyermekek, örökösök vagyunk
Ef 5,1; 1Ján3,1: Isten követői, mint szeretett gyermekei…
Kol 3,12: Szentek vagyunk és szeretettek egyszer s mindenkorra
Ef2,8-10: az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.
Mt12,49-50: Isten azt akarja, hogy a családja legyünk.

Közösségben vagyunk Jézussal.

1Kor 12,27: Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
1Kor 3,9a: Mert mi Isten munkatársai vagyunk,
Fil 3,20a: Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk
Ef 2,19-22: a háza népe Istennek.

Ezután hangosan megvallottuk:
Isten áldott és szeretett gyermeke, örököse vagyok
Isten munkatársa vagyok, mennyei polgár
Krisztus teste és a Szent Szellem temploma vagyok
Hatalmat kaptam arra, hogy az ellenségen tapossak
Örök életem van és világítok a sötétségben

Ezek után már hatalmi pozícióból tudtunk imádkozni kis csoportokban egymásért, egymás családjáért, megtiltva az ellenségnek, hogy az életünkbe beavatkozzon, uralkodni próbáljon, megtagadva az átkokat és a láncokat, minden köteléket, minden bezárt ajtót, behíva Istent az életünkbe a problémás területekre, hogy Ő uralkodjon, szeretettel, békességgel, áldásokkal, szabadsággal, nyitott ajtókkal.

Majd nagyobb csoportban imádkoztunk a gyülekezetért, végül az országért, Európáért, a világ minden tájáért, ahol az emberek szükséget szenvednek, terror alatt vannak, gyűlölet uralkodik rajtuk. Imádkoztunk megtérésért, evangelizációért, hogy tudjuk vinni az evangéliumot, az emberek nyitottan fogadják, és egyre többen átéljék a szabadulást.

Felszabadultan, megtisztulva, megkönnyebbülve indultunk haza. Mindannyian éreztük a közös imádság jótékony hatását. Mindent letettünk Isten kezébe. Ő pedig munkálkodik.

Hálásak vagyunk Szilviának, hogy előkészítette és levezette ezt a közös imádságot.

A reformáció napjának üzenete

Mit jelent a reformáció számunkra? Miért fontos erről beszélni napjainkban? Miben tudunk azonosulni a reformátorokkal? Szükségünk van-e arra, hogy megreformáljanak minket? Ha igen, akkor ki reformáljon meg engem? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat a reformációról szóló tanításában Péter.

November elején a “Nők szabad délutánja” elnevezési kreatív női alkalmon 30 hölgy vett részt A programról az Élet Kenyere Alapítvány oldalon olvasható beszámoló.

Őszi áldásokban részesülhettünk a kreatív női délután programon

Novemberben a Wesley Szövetség teológiai napján jártunk.

Izsák Norbert a pasztorálpszichológiai XXI. századi kihívásairól beszélt

Péter legújabb megzenésített versét adta elő a teológiai napon

A Wesley Oktatási Központ friss diplomásai (lent)

Egységben egymással – Efézusi levél 4-5-6.

A 24 napos Sarolta először volt istentiszteleten, imáinkban Isten kegyelmébe ajánlottuk…

Október 13-án befejeztük az Efézusi levél feldolgozását. Larry illusztrált tanítását itt újra meghallgathatjátok és megnézhetitek!

Larry tanított, Norbi fordított

Együtt olvastuk az Efézusi levél hatodik fejezetét

Péter tanított a negyedik-ötödik fejezetekről, a diákon keresztül nyomon követhetitek a lényeget. A kulcsszó az egység volt.

Pál Apostol levele az efézusiakhoz. Az Efézusi levél nem csak az efézusiaknak szólt.

Itt kezdődik a levél házirendje, az erkölcsi tanítás

Minden az egységre mutat

Így épül szeretetben…

Óember és újember

Magunkra öltjük az új természetünket

Jézus Krisztus menyasszonya, az egyház

A Lélektől nem leszünk másnaposak!

Az Ő részei vagyunk

Így tekintsünk magunkra!

Jön a Filippi levél tanítása!

Október 11-én, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartottuk a teológiai napot az Evangélikusokkal. A téma Wesley és Luther tanításainak összehasonlítása volt.

A teológiai napról itt olvashatjátok Larry beszámolóját: Wesley / Luther Theology Day
Az előadások pedig újra megnézhetők itt: Luther és Wesley

Egyéni és közösségi versenyfutás

“Tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat. Úgy fussatok hát, hogy győzzetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad. Ezért hát, ami engem illet, úgy futok, hogy a biztos célt mindig a szemem előtt tartom. Úgy küzdök, mint az ökölvívó, aki pontosan eltalálja ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod. Keményen megfegyelmezem és szolgámmá teszem hát a testemet, mint egy sportoló, mert nem akarom, hogy miközben az örömüzenetet hirdetem, engem kizárjanak a versenyből.” (1Kor 9,24-27)

Norbi mai tanítása a hit és a sport párhuzamára épült. Nem is hinnénk, mennyi kapcsolódási pont van e két – látszólag egymástól távol eső – terület között.
A fő kérdése az volt, mit kell és mit nem szabad megtennünk azért, hogy elérjük a célt, sőt jó helyezést érjünk el.

Amikor egy sportoló, mondjuk egy futó csak a céljára összpontosít, akkor nem vesz tudomást az útjába kerülő akadályokról. Nem figyel rájuk, legyőz minden nehézséget, mert csak a célt látja. Természetesen eközben lemond sok- mások által jónak tartott – élvezetről. De ezt szívesen megteszi, mert neki a cél lebeg a szeme előtt.
És nem fog eltévedni sem, mert világosan látja a célt.

Így vagyunk mi is hitbéli futásunkkal.
Célunk Jézus Krisztus – ezt soha nem téveszthetjük szem elől! Lemondunk a bűnös élvezetekről, és nem bizonytalanodunk el, hiszen közösséghez tartozunk. A szellemi életünkben ezért jó egy gyülekezethez tartozni, mert akkor nem tévedünk el.
Bár néha szeretnénk megkönnyíteni a dolgokat. Néha azt gondolhatjuk, Isten kivételt tesz velünk, most egy kicsit kiélem magam, aztán majd megbánom. Most egy kicsit megátkozom a főnökömet, majd holnap megáldom…
Nem, a szellemi életben is kell, hogy a pályán tartsuk magunkat, és ne a saját önzésünk, a könnyű kibúvó (a Biblia azt mondja, a széles út) felé menjünk. A keskeny úton, a versenypályán kell maradnunk, különben eltévedhetünk.

A 30 napos kihívás, amelynek során kipróbáljuk, tudunk-e egy hónapon keresztül minden nap időt szakítani az Istennel való személyes, csendes együttlétre, tulajdonképen olyan, mint egy edzőtábor: a Szentlélek segítségével gyakorló köröket futunk, tornázunk, megmozgatjuk az ízületeinket, felpezsdítjük a vérkeringést, trenírozzuk az izmainkat. Ez mind-mind hozzásegít minket ahhoz, jó eredménnyel fussunk.
Ha mindig a legjobb formánkban akarunk lenni, személyes edzésterv szerint kell dolgoznunk. Mindenki felelős azért, hogy a saját edzéstervét – az Egyetlen Edző, Jézus segítségével – kialakítsa. Enélkül nehéz jó eredményt elérni. Nem lehetetlen, de nehéz.

A tanítás következő részében Norbi a vadvízi evezés, a rafting példáján mutatta be a hithű keresztény élet jellemzőit.
Ha Pál apostol raftingozott volna, egészen bizonyos, hogy nem a futásról ír, mert ez a sport még a futásnál is szemléletesebben mutatja be az Istennel való járást.
Íme, mit írt volna Pál apostol, ha történetesen a vadvízi evezést űzte volna sportként. Az idézett rész az 1Kor 9:24-27-ből így szólt volna:

„Nem tudjátok-é, hogy akik műanyag hajóval ereszkednek le vad folyókon, mindnyájan beszállnak ugyan, de nem mindnyájan érik el a kijelölt kikötőt? Úgy evezzetek, hogy ne boruljatok be a vízbe, se meg ne fulladjatok, se fel ne adjátok. Úgy evezzetek, hogy biztonsággal kiköthessetek. Mindenki, aki raftingozni indul, minden tekintetben fegyelmezett: nem borogatja fel a csónakot, nem vezeti neki a sziklának, nem ülteti fel a kavicspadra – a raftingosok azért, hogy csonttörés nélkül megússzák a kalandot, mi pedig azért, hogy épséggel beérjünk Mennyei Atyánk kikötőjébe. Én azért okosan evezek: nem a levegőbe lapátolok és nem össze-vissza, hanem megsanyargatom az izmaimat, ellazítom a derekamat, és minden csapást a fő célnak rendelek alá; hogy amíg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”

A vadvízi evezés, a rafting összpontosítást és rugalmasságot igényel. A futó érezheti néha azt, hogy övé a világ, meghódíthatja a távolságokat, evezés közben ez fel sem merül az emberben. A vadvízi evezéskor mindig tudnunk kell, hogy az elemek az erősebbek. Aki a sebesen rohanó hegyi folyón, sziklás, zuhatagos vadvízen evez lefelé, tökéletesen tisztában van vele, hogy a víz az úr. A billegő csónakban ülve nincs hatalmunk fölötte. Csak az ókori perzsa hadvezér, Xerxész gondolta úgy (Hérodotosz szerint), hogy büntetésből megkorbácsoltatja a tengert, amiért egy vihar szétverte Hellészpontosznál (Dardanellák) a hajóhidat, amin a görögök ellen felvonuló seregeivel akart átkelni Európába. Ma már mosolygunk ezen, hiszen tudjuk, hogy ha túl akarjuk élni a vízi túrát, nekünk kell alkalmazkodnunk a vízhez. Tudjuk, hogy nem lehet legyőzni, akaratunk alá kényszeríteni a vizet. A legtöbb, amit megtehetünk, hogy együttműködünk vele. És akkor talán túléljük…

Ha eldöntöttük, hogy beszállunk a csónakba, hogy végigmegyünk az úton, együtt kell működnünk az árral! Nem sodródva, hanem az evezőt soha el nem engedve irányítani a csónakot!
Mert különbség van a sodródás és az életünk irányítása között: ha csak sodródunk, a víz úgy a sziklának vág, hogy beborulunk. Ha viszont az életünkben csak annyira engedjük, hogy hasson ránk a külvilág, hogy közben megmaradunk önmagunknak, sőt, még a veszélyes ringásokat is rugalmasan tudjuk fogadni, akkor fennmaradunk. Nem könnyű, de elég rugalmassággal megcselekedhető.

Szükség van instrukciókra, mielőtt beszállnánk a hajóba. Sokan nem is merik megkockáztatni, hogy beüljenek a csónakba, már a parton inukba száll a bátorságuk, ezért soha nem fogják megtapasztalni a vad vizek szerelmeseinek élményeit.
Vannak olyan emberek, akik szeretnének mindent tudni, mielőtt beszállnak a csónakba. Van, aki szeretne mindent pontosan tudni Istenről, mielőtt elkezdi Vele a kalandot. Ez lehetetlen, egy egész élet kevés arra, hogy minden kérdésünkre választ kapjunk, mindent biztosan tudhassunk.

De ha eldöntöttük, hogy Jézussal járunk, kapcsolatban kell maradnunk vele! Nem jó, ha ez a kötelék elszakad.
Időnként azt érezzük, hogy a gyors áramlatok ide-oda sodornak, de ha belekapaszkodunk az evezőbe, és rendületlenül húzunk vele, hamarosan szelídebb vizekre érkezünk. Életünk problémái megoldódnak. De ehhez eveznünk kell, sőt helyesen kell eveznünk!
Az egyetlen dolog, amivel hatásosan irányítani tudjuk az életünket, ha kapcsolatban vagyunk Istennel Az evezők használata az imaéletünk, az Ige tanulmányozása. Ha ezeket jól forgatjuk, esélyünk van arra, hogy ne össze-vissza sodródjunk az életben. Néha a rafting során kikötünk, megpihenünk, ilyenkor fontos, hogy átnézzük, honnan jövünk, és merre tartunk, jó mellékágon csordogálunk-e lefele.

Hitéletünk “evezőlapátja” a Biblia, az ima. Lehet helytelenül használni? Lehet rosszul imádkozni? Ne a saját akaratunk teljesüléséért, hanem Istenre, a hullámokra hangolódva legyünk kapcsolatban az Úrral. Ha önző céljainkért imádkozunk, ha az imát arra használjuk, hogy Istennek előírjuk, mit tegyen meg az életünkben, akkor imánk nem talál meghallgatásra

És a hajót, életünk hajóját is kormányozni, irányítani kell! De csak akkor tudjuk irányítani, ha a hajó sebessége nagyobb, mint a vízé. Ha csak kapaszkodunk, nincs a vízhez képest mozgási energiánk, akkor csak sodródunk, nem irányítunk.

Sokszor olyan megpróbáltatások érnek minket, olyan sziklák között kell hajóznunk, hogy már evezni sincs erőnk. De ilyenkor kell a leginkább szorítani a lapátot, és erőt kérni. Amikor a leggyorsabb a folyó, éppen akkor kell a legkeményebben evezni, mert csak úgy lehet irányítani a csónakot, hogy ne oldalról, hanem egyenesen, szemből tudjunk átmenni a veszélyesebb zúgón. Életünk nehéz periódusaiban, a próbatételek során felértékelődik az ima szerepe. Mindig a legnagyobb nehézségeink között kell a legtöbbet imádkozni.

A vadvízi evezés előtt be kell öltözni speciális neoprén ruhába, amely megtartja a test melegét. Ha valaki a világ sodrásában van, könnyen kihűlhet a szíve, meghidegülhet benne a szeretet, amire János apostol is figyelmeztet a Jelenések Könyvében. Ezért az út előtt muszáj beöltözni. Be kell öltözni Isten szeretetébe, elfogadásába, kegyelmébe. Ha egy-egy sziklán megsérül a ruhánk, álljunk meg, foltozzuk be, varrjuk be, mert bemegy a hideg, és kritikusan lehűlhet a szívünk.

Raftingolás közben figyelnünk kell a túravezető utasításaira. Tökéletesen meg kell bíznunk benne, fenntartás nélkül követnünk kell. A túravezető sokkal jobban ismeri a folyót, mint mi. Ha azt mondja: ki kell nézni a legveszélyesebb zúgó előtti sziklát, és neki kell vezetni a csónakot, azt azért mondja, mert tudja, hogy közvetlenül a szikla előtt van egy víz alatti áramlat, ami ütközés nélkül elvezeti a csónakot békésebb vizekre.
Nagyon sokszor van az életünkben, hogy látszólag szikla felé hajózunk.
Érezzük, át kell mennünk a próbán, de úgy tűnik, nekimegyünk, és összezúzzuk magunkat. Isten nem várja el tőlünk, hogy mi zúzzuk szét a sziklát, csak azt várja el, hogy hallgassunk rá, és bízzunk benne. És nem könnyű megbízni a túravezetőben, mert a saját tapasztalataink azt sugallják, hogy meg fogunk halni. De Jézus ismeri a vízjárást, és nem kell izgulnunk: ha elfogy a saját erőnk, megtart a kegyelem. Rá kell hagyatkoznunk, tudomásul kell vennünk, hogy mi nem tudjuk megoldani a problémákat.
Ez egy attitűd Isten iránt. Hogy nem mi akarjuk feltétlenül megoldani a világ bajait. Nem arról van szó, hogy eldobjuk az evezőt, soha többé nem csinálunk semmit, hanem inkább arról, hogy jobban figyelünk a szavára. Ráhangolódunk, nem én akarjuk kézben tartani a dolgokat. Ráhagyatkozunk a kegyelemre – ha így teszünk, néha még élvezni is tudjuk az életet, Isten kegyelmének a sodrását.

“Tehát Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ!” (Róm 9,16)

A hajóban azonban legtöbbször többen vagyunk. És ha egy hajóban evezünk, fontos az összehangoltság. Kell egy jó vezető, egy jó kormányos, és az, hogy a saját helyén mindenki a legjobb teljesítményt nyújtsa. A gyülekezeti élet ugyanis nem versenyfutás, nem egyénileg küzdünk, hanem raftingolunk, szokták is mondani, egy csónakban evezünk. Itt fontos az összhang, fontos, hogy egy irányban üljünk, egy irányba evezzünk. Látnunk kell a sodrási irányokat, a sziklákat.

De az is fontos, hogy ne munkának, hanem közös kalandnak fogjuk fel. Ha fejbe vertük egymást az evezővel, bocsássunk meg, és ne mi akarjuk egyedül levinni a hajót. Motiválni, szeretni, biztatni kell egymást. Akkor talán még élvezni is fogjuk az utat…

Október 13-án a Kiscelli úti metodista központban teológiai napot tartottunk. Walter Klaiber teológus az örömhír átadásáról tanított.

Wesley teológiai nap október 13-án

Miénk a jó hír! Remek alkalom kínálkozik hitünk építésére a Wesley teológiai napon. Az örömhír átadása lesz a téma, a neves teológus, Dr. Walter Klaiber előadásában. Helyszín: Óbudai Metodista Központ. A program 13-án (szombaton), délelőtt fél tízkor kezdődik. A belépés ingyenes. Köszönjük, ha ti is népszerűsítitek a rendezvényt! 🙂

Lesz még: zene, játék, áhítat, fórum, ebéd. Nagyon várunk mindenkit!