Komesz Mátyás: És szólt Isten: „Legyen világosság!”

Ez a 2014. nyarán, a PTF gondozásában megjelent 324 oldalas tudományos munka Komesz Mátyás teremtés elbeszélésekkel kapcsolatos több, mint húsz éves kutatási eredményeinek első részét tárja az olvasó elé. Ez a kötet az első a négy kötetre tervezett sorozatban, és az első teremtés-elbeszélés üzeneteire összepontosít. A könyvbe online bele lehet olvasni.

Komesz Mátyás könyvét a PTF adta ki

Komesz Mátyás könyvét a PTF adta ki

„Már régen, 1956 óta foglalkoztatnak a bibliai teremtés-elbeszélések. Túlságosan sok vitát gerjesztettek, méghozzá olyanokat, amelyek elterelték a figyelmet a bibliai szöveg üzeneteiről. Több, mint húsz éves kutatás és tanítás során sikerült sok műfaji kérdésnek a végére járni, és előttem is megnyílt sok olyan isteni üzenet, amelyről korábban sejtelmem sem volt. Ezeket szeretném mindenkivel megosztani, akit érdekel. A jelen kötet az első a négy kötetre tervezett sorozatban, és az első teremtés-elbeszélés üzeneteire összepontosít. Igyekeztem érthetően, színesen fogalmazni, de mindig tudományos igényességgel. Igazában beszélgetés a kedves Olvasóval, határozottan igényelve az interaktív részvételt, ami netes világunkban már nem elérhetetlen álom.” – vallja a szerző. Bővebben itt olvashat a könyvről.

„Komesz Mátyás És szólt Isten: »Legyen világosság!« című könyve egy alapos, minden fontos kérdésre kiterjedő bibliatanulmány a Szentírás első fejezetéről. Megválaszolja a »kezdet« tárgyalásakor megszokott, ám közel sem egyszerű kérdéseket, kitér az ide vonatkozó nagy teológiai témákra, és ezeken túl megfogalmazza a bibliai teremtés-elbeszélések üzeneteit is, amiről a kötet alcíme is árulkodik. Sokat tanultam és épültem ebből a munkából, ezért jó szívvel ajánlom minden Szentírást forgató embernek és azoknak is, akik hívő elkötelezettség nélkül érdeklődnek a Biblia világa iránt. A könyv olvasása arra inspirált, hogy a magam számára is összegezzem Mózes első könyvének első fejezetét. Ezzel gazdagodva kérem a Szerzőre és az Olvasóra a mindenség Urának mindenre elégséges áldását.” – írja ajánlójában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke

Komesz Mátyás 1938-ban született Budapesten. Kántori oklevelet szerezett, majd a
Budapesti Piarista gimnáziumban érettségizett. Villamosmérnökként diplomázott, később – Isten hívásának engedve – az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet Hittudományi Főiskoláján teológiai tanulmányokba kezdett. 1973-ban az Esztergomi Főszékesegyház igazgatója volt. 15 évet töltött római katolikus lelkipásztori szolgálatban. 1979-ben megházasodott, és visszatért a műszaki pályára. 22 évet dolgozott a villamosmérnöki szakterületen. 1995 óta a Pünkösdi Teológiai Főiskola munkatársa, 2013 őszén a PTF professor emeritus-szá nevezték ki. Fő kutatási területe a Példabeszédek könyve, a Genezis teremtés-elbeszélései, Jóel könyve, valamint a Károli-fordítás felújítása és a bibliai héber nyelv specialitásai.

Dr. Komesz Mátyás És szólt Isten: „Legyen világosság!” című könyve bemutatójának egyik helyszínéül mi, a Budapesti Szabad Metodista Gyülekezet szolgáltunk. Erről látható egy rövid videóanyag:

Dr. Komesz Mátyásnak a második teremtéstörténet üzenetéről szóló tanítása – a megjelent kötet tervezett folytatása – három részben itt hallgatható meg:

Reklámok
  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s