Kibera – Hanging on the train

Április 18-24.
Már három hete, hogy Kiberában dolgozunk, a munka jól halad és a körülményekbe is beleszoktam. A vonatozást kimondottan kedvelem. Reggel fél ötkor kelek és imádkozással kezdem a napot, azután vizet forralok a kávéhoz és elolvasom a napi áhítat útmutatóját, majd hivatkozott a bibliai fejezeteket. Elmélkedek egy keveset a kávé mellett és végül elolvasok egy zsoltárt. Ezek után megreggelizem, felöltözöm és hat előtt tíz perccel elindulok Dagorettibe, ahol Antony-val találkozom és együtt sétálunk az állomásra.

A vonaton reggel mindig a harmadik kocsiban utazom, mióta egy hölgy megszólított és invitált a hármas kocsihoz, mondván ott minden reggel istentisztelet van. És tényleg, dicsőítéssel kezdünk, majd imádkozunk, ismét énekelünk és végül valaki mindig prédikál. Jó így kezdeni a napot, nagyon kedvelem.

Falazás Kiberában


Kiberába érve lejutni a vonatról komoly küzdelem, és ha nem vagy elég szemfüles és erőszakos, akkor nem jutsz le, mint a minap, amikor kénytelenek voltunk visszasétálni a következő állomásról. Szóval miután leküzdjük magunkat a vonatról, megreggelizünk és irány a munka, egy órakor ebédidő, majd kettőtől ismét munka fél hatig. A vonat hatkor az állomáson van, szóval néha nagyon kell szedni a lábunkat, és akkor jön a hazaút, ami ma már az egyik kedvencem.

Az iskola első szintje


Itt nincsenek szabályok, nincs “Kihajolni veszélyes” tábla, nincs “A vonat csak zárt ajtókkal közlekedik” felirat, itt mindenki úgy utazik, ahogy jólesik. Mit mondjak, elsőre elég félelmetes volt utolsó emberként lógni az utolsó lépcsőn harmadmagammal, de a vonatozás kemény világ, így vagy megszokod a rendszert, vagy séta… Itt a le- és felszállás egy időben zajlik, mivel a masiniszták igen akkurátus emberek és nem akarnak eltérni a menetrendtől, szóval az indulás ideje független attól, hogy az emberek befejezték-e a vonat elhagyását, vagy éppen a vonatra feljutással kapcsolatos tevékenységüket: ha üt az óra, akkor bizony indulni kell, így nem árt “tolakodni”.

Készül az iskola tetője


Ma már nem aggódom, tudom, hogy utolsóként mindig fel tudok-e kapaszkodni, mert az emberek azért figyelnek, hogy lehetőleg minden utazni vágyó pajtás feljusson, szóval mindig van egy kis hely. Mit mondjak, gyerekkorom óta szerettem volna a lépcsőn kapaszkodva utazni, kihajolni az ablakon vagy éppen az ajtóban ülve nézni az elsuhanó tájat, és ez most megadatott anélkül, hogy bármi szabályt áthágtam volna. Dicsőség az Úrnak!

Hazafelé Kibera sikátorain át


Leveskortyolás a kiberai állomáson


A vonat háromnegyed hétre érkezik meg Dagorettibe, ahonnan egy húszperces tempós séta után ismét otthon vagyok, gyorsan lezuhanyozom, megkávézok, majd megvacsorázom és ejtőzöm egy kicsit, tanulom az angolt, olvasom Isten igéjét, vagy meghallgatok egy Derek Prince tanítást, hála a Zúgó Szél Alapítványnak.
Majd lefekvés előtt imádkozok és hálát adok az Úrnak, hogy az Ő útjain járhatok és Ő az, aki megóv engem, Ő az, aki velem van mindenkor. “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened.” Ámen.

Advertisements

, , , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: