2018. június havi archívum
Közösségben a legjobb feltöltődni!
Posted by kozhely in Hírek, Konferencia on 2018. június 27. szerda
Jól fog esni kicsit kiszakadni a városi környezetből és a hívők közösségében tölteni pár napot, erőt gyűjtve az őszre. Jó előre szólunk, már most bátran lehet jelentkezni.
Munkálatok a Köz-Helyben
Június 13-ra, a Köz-Hely munkálatok napjára hívogattuk a közhelybarátokat, hiszen számos tennivaló akadt a kertben és az épület körül. Elkelt a segítség a Köz-Helyen belül is. Hiszünk a közösségi munka erejében, ezért hirdettük meg a Köz-Hely munkálatok napját, melyre nagyon sokan jelentkezte(te)k. Délelőtt tíztől délután háromig sok munka akadt: volt, aki a pakolásban, volt, aki a takarításban, festésben, kertészkedésben segített.
Köszönjük szorgalmas kezeitek munkáját, a lelkesedéseteket, a közösséget! A Köz-Hely kívül-belül megszépült, ami közös érdem! Hálásak vagyunk értetek! Öröm volt veletek dolgozni!
“Vízzel keresztellek titeket megtérésre”
“Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.”(Máté 3,11)
Pünkösd vasárnapját – rendhagyó módon – nem a Köz-Helyben töltöttük, hanem ünnepi istentiszteletet tartottunk a Práter utcai Adventista gyülekezet termében. Hálásak vagyunk az adventista testvérek segítségéért, mellyel hozzájárultak a jeles alkalomhoz.
Egyik gyülekezeti tagunk, Éva bemeritkezésének lehettünk részesei, s vele és családtagjaival örülhettünk Éva döntésének, hogy Krisztust szeretné követni. Péter és Larry, gyülekezetünk lelkészei keresztelték meg Évát.
Egy héttel később megyünk Martonvásárra
Kedves Barátaim!
A mostani nagyon esős napok miatt egy héttel elcsúsztatjuk a martonvásári kirándulást, azaz a 23-án szombaton megyünk. Találkozó a Kelenföldi Pályaudvar kapujánál nyolc és fél kilenc között, úgy hogy fél kilencig már meg tudd venni a jegyedet is, ami 560 forint egy útra és ugyanennyi vissza. A vonatjegy, a belépőjegy és az ebéd önköltséges. Ha jönnni szeretnél, jelentkezz itt: eletkenyere@gmail.com, +36-20-562-5802
Programok és segítség nyár elejére
Posted by kozhely in Filmklub, Hírek, Irodalmi est, Istentisztelet on 2018. június 4. hétfő
Nyáron sem hagyjuk cserben a Köz-Hely barátait, közösségépítő programokkal és tanácsadó alkalmakkal várjuk az érdeklődőket. Állandó programjainkon (Istentisztelet, Helyreálló csoport) kívül öt különleges programot ajánlunk júniusra és júliusra:
-
Társasjáték délután június 10-én, vasárnap 13 órától. Hozd az ebédedet és ismerkedj meg a legjobbak közé választott társasjátékokkal!
-
Köz-Hely munkálatok napja június 13-án, szerdán 10 és 14 óra között.
Ha segíteni szeretnél, jelentkezz itt: eletkenyere@gmail.com
-
Kirándulás Martonvásárra vonattal június 23-án, szombaton. Találkozó a Kelenföldi Pályaudvar kapujánál nyolc és fél kilenc között. A vonatjegy, a belépőjegy és az ebéd önköltséges. Ha jönnni szeretnél, jelentkezz itt: eletkenyere@gmail.com
-
Kerti koncert a SzeRBusz Zenekarral június 30-án, szombaton 17 órakor.
-
Köz-Hely Matiné július 8-án, vasárnap 14 órától: A viskó