Archive for category Irodalmi est

Közhelybarátok zenés irodalmi estje

2014. március 28-án kerek évfordulóhoz érkezett az irodalmi estünk: 10. alkalommal gyűltünk össze, hogy közösen örülhessünk a verseknek, prózáknak és a zenének. Évente két irodalmi estet hirdetünk – egyet tavasszal, egyet ősszel -, s minden alkalommal valamilyen téma köré építjük fel az estet. A 10. irodalmi est témája a természet szépsége volt.

Az est házigazdája Tóth Júlia volt

Az est házigazdája Tóth Júlia volt

Jin Kim zongoradarabot adott elő:

Vendégünk volt két költő: Faragó Eszter és Sárhelyi Erika.

A Winckles házaspártól kánont tanulhattunk:

Az elhangzott versek és próza a természet szépségeit mutatták be.



Az estet a SzeRBuSz Zenekar minikoncertje zárta:

zenés irodalmi est a Közhelyben

Reklámok

, , , , ,

Hozzászólás

Év eleji programok a Közhelyben

A Közhely 2014-ben is mindenki előtt nyitva áll!

Az első negyedév programjai

Az első negyedév programjai

Február 15-én, szombaton 15 órától a Házasság hete programsorozat részeként filmet vetítünk a Közhelyben, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Eszter könyve, Közhely matiné

házasság hete logo

A Family magazin idei, a Házasság hetére összeállított különszámát is elvihetik, akik párkapcsolatról, házasságról, családról olvasnának, s mások tapasztalataiból szeretnének erőt meríteni.

A Harmat Kiadó ingyenes Family különszámmal készült

A Harmat Kiadó ingyenes Family különszámmal készült

Házastársak imája

A Közhely állandó programjai továbbra is megtalálhatók:

diridongó zeneovi

Baba-mama torna a Közhelyben, Temesvári Tünde

http://www.helyreallas.hu/

Istentisztelet a Közhelyben

Bibliakör a Közhelyben

, , , ,

1 hozzászólás

Tavaszi, zenés irodalmi est

A téma a barátság volt

A téma a barátság volt



Irodalmi est

Ildikó a barátság erejéről olvasott fel egy megható történetet

Ildikó a barátság erejéről olvasott fel egy megható történetet

SzeRBuSz03

Az est házigazdája Olga volt

Az est házigazdája Olga volt

A Közhelyben minikoncertet adott a Szerbusz Zenekar

A Közhelyben minikoncertet adott a Szerbusz Zenekar

A SzeRBuSz dalai meghallagathatók honlapjukon.

SzeRBuSz08

Zenés tavaszköszöntés a Közhelyben a SzeRBuSz Zenekarral

Zenés tavaszköszöntés a Közhelyben a SzeRBuSz Zenekarral

Sok zene- és verskedvelő érkezett

Sok zene- és verskedvelő érkezett

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. János 15,12-14

, ,

Hozzászólás

KÖZHELY-programok február-március-április

ISTENTISZTELET – Minden vasárnap délelőtt 10:30-tól délig http://www.közhely.hu

Újdonság: Kártyanaptár vihető!
Fennállásunk óta most készítettünk először kártyanaptárat a KÖZHELY-nek. Remek szolgálatot tesz, mert információt ad, névjegykártyaként is szolgál, és persze naptár. Kérhettek belőle, osszátok barátaitoknak.

Ízeltlábú barátaink - Tóth Sándor Péter fotókiállítása

Ízeltlábú barátaink – Tóth Sándor Péter fotókiállítása

Új programot ajánlunk 2013-tól: Gyönygyfűző Műhely hölgyeknek. A meghirdetett szombati napokon 3-tól 5-ig a KÖZHELY-ben. A többi információ a honlapon található. Kedvcsináló: http://homoperla.wordpress.com/

Állandó programjaink a KÖZHELY-ben (XI. ker. Villányi út 44/Ábel J.u.sarok):
HELYREÁLLÓ CSOPORT – 12 lépéses életvezetési program minden kedden és csütörtökön 18 órától: helyreállás.hu

Helyreálló csoport

Helyreálló csoport

BIBLIATANULMÁNYOZÁS – egy órás tanulmányozás a Lukács evangéliumából minden kedden 17:00-tól.

DIRIDONGÓ ZENEOVI – péntekenként 9-től, 9:40-től és 10:15-től
A foglalkozások szeptember 7-én kezdődtek.

TESTMOZGÁS HÖLGYEKNEK – hétfőnként 16:30-tól

ANGOL TANFOLYAM 2012-2013 tanév II.félév
2013. január 31-től minden csütörtökön 3-kor

Cím: Újbuda Humánszolgáltató földszinti nagyterme XI.kerület, Bogdánfy u.7/D

FILM MATINÉ 2013. február 23-án, szombaton délután 3-tól felnőtteknek és gyermekeknek a KÖZHELY-ben. A filmet a Házasság Hete témájához választottuk: címe: Babák. Gyermekek és felnőttek együtt nézhetik meg. http://www.hazassaghete.hu

Gyöngyöző Műhely 2012. március 2-án, szombaton délután 3-tól a KÖZHELY-ben. Előzetes jelentkezés szükséges a lenti telefonszámon. Anyagköltség: 1.500,- Ft.

KREATÍV NŐI TEADÉLUTÁN 2013. március 9-én, szombaton délután 3-tól 5-ig. Alkotás, teázás, süti készítés, táplálék a léleknek és beszélgetések.

FÉRFIREGGELI 2013. április 27-én, szombaton délelőtt 9:00 órától a KÖZHELYBEN.
Előzetes jelentkezés szükséges a lenti telefonszámon. Február 2-án 20 fő volt jelen.

Férfireggeli_kis

ÜNNEPNAPOK A KÖZHELYBEN:
Nagypénteki megemlékezés: 2013. március 29-én délután 5-től 6-ig.
Húsvét 2013. március 31-én
10:30-tól a KÖZHELY-ben. Utána közös, kötetlen ünneplés.

Zenés irodalmi est 2013. április12-én, pénteken este 6-tól a KÖZHELY-ben.
Jelentkezéseket várunk próza-dal-zenemű előadására. A témát hamarosan meghirdetjük..

Telefon: 787-274 e-mail:jtoth1@hotmail.com
http://www.eletkenyere.org http://www.közhely.hu http://www.helyreallas.hu

A KÖZHELY mindenki előtt nyitva áll!

, , , , , , ,

Hozzászólás

Ez történt a Közhelyen 2012-ben

Zita összegyűjtötte nekünk a 2012-es év legkedvesebb pillanatait. Ezzel kívánunk reményteljes, boldog új évet mindenkinek!

, , , , , , , ,

1 hozzászólás

Humoros tavaszi irodalmi est

Március 30-án jókedvvel köszöntöttük a tavaszt az Irodalmi estünkön. A téma ugyanis a humor volt és a fellépők vidám dalokkal, történetekkel, versekkel búcsúztak a téltől. Van okunk vidámságra, hiszen ne feledjük bölcs Salamon szavait: “A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” Példabeszédek 15,15

Az est házigazdája Ildikó volt, aki gondosan adagolta a közönség számára a mosolypirulákat

Zita Gárdonyi Géza A Pesti Úr c. könyvéből olvasott fel egy levélrészletet.

Jan Colman és az USA-ból érekezett vendégünk Jeff Wilson, a zenetudományok professzora négykezes darabbal készült: Brahms Magyar táncok című művét adták elő

"Akinek humora van,mindent tud, akinek nincs az mindenre képes." - osztotta meg a jelenlévőkkel Katie mosolypiruláját, ezt a Karinthy által írott, jól ismert gondolatot.

Péter a lelki táplálék átadása után Karinthy Frigyes: A mi falunkból című megzenésített versét játszotta el oktávmandolinon

, ,

Hozzászólás

Újra tavasz, újra irodalmi est…


Öt percnél nem hosszabb humoros irodalmi művekkel lehet készülni, de nézőként is szívesen látunk mindenkit. Aki kedvet kapott a jelentkezésre, március 23-ig megteheti akár itt is, hozzászólás formájában.

,

Hozzászólás