Találkozzunk a Közhelyben 2017-ben is!

Boldog, áldásokban gazdag új évet kívánunk!

Nem csak új esztendő kezdődött, de a blog életében is új év indult, immáron a hetedik. Ez alatt a hat év alatt sokféle tartalommal bővültünk: nem csak a Közhely életének eseményeiről, a gyülekezetben elhangzó tanításokról, a vendégek érkezéséről olvashattatok mintegy 300 bejegyzést, hanem 30 filmajánló és 30-nál több könyvajánló segít a keresztyén könyv- és filmválasztásban. 2016-ban a legnépszerűbb bejegyzés a Rólunk szóló bemutatkozás volt, a második legolvasottabb egy filmajánló, a Vándorút, a harmadik pedig egy korábbi tanítás két kisprófétáról: Aggeusról és Zakariásról.

A korábbi években megszokott évi ötvennél is több blogbejegyzés helyett a 2016-os évben 36 bejegyzés íródott, ám 10%-kal növekedett a látogatóink (blogolvasók) száma. Köszönjük! Kívánjuk, hogy 2017-ben is – az eddig megszokott lelkesedéssel és érdeklődéssel – olvassátok a Közhely krónikákat és kövessetek minket a Facebookon, a Közhelybarátok csoportban.

2016-ban is számos érdekes tartalommal bővültünk. Három tanítássorozatra emlékezhetünk vissza jó szívvel, melyek közül a leghosszabb, a 13 hétig tartó Bibliai hithősök sorozat volt. A Szentírás Szövetség által kiadott Bibliatanulmányozó füzetek segítségével a Kereszt-kérdésekkel 10, A tanítványság kérdéseivel 8 héten át foglalkoztunk. Februárban ismét csatlakoztunk a Házasság hete rendezvénysorozathoz, tavasszal három zenekar koncertezett a kertünkben. Nyáron vendégeink érkeztek az USA-ból.  Kari és Eric Perry pedig ősszel azért jött el Amerikából, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy van kiút a nehézségekből. A tanításokról, programokról 20 videó és számtalan fotó készült, melyek újra és újra megtekinthetők a honlapon.

Köszönet a tanításokért, fotókért, videókért, beszámolókért, a közös percekért! Keressetek minket a Facebookon, gyertek a programjainkra, kölcsönözzétek a könyveinket és magazinjainkat. Találkozzunk 2017-ben is!

  1. Hozzászólás

Hozzászólás