Valaki mondja meg, milyen az élet

Épp most, február elején egy éve, hogy elkezdődött Mihályi Zsuzsa vezetésével egy beszélgetős női alkalom. Először egy kávéházban jöttek össze azzal a céllal, hogy az élet “nagy kérdéseiről” beszélgessenek. A bevezető kis előadást pedig irányított beszélgetés követte. A kávéházi kezdetek után kéthetente a Közhelyben találkoznak a hölgyek.

mzsuzsa

A beszélgetések vezetője, Zsuzsa így emlékszik a kezdetekre és beszél a folytatásról:

„Szeretnénk nyitottak maradni, érettebb asszonyokká válni, árnyaltabb gondolkodásúak lenni, sokszínű gondolkodást elfogadni, a “mást”, a “másként” megérteni, ezért együtt gondolkodni, beszélgetni. Növekedni, tanulni egymástól, fejlődni.

Az első témakörünkben Presser Gábor – Adamis Anna: Valaki mondja meg, milyen az élet? című dala alapján világképünkről, választásainkról, látásmódunkról, a jóról és a rosszról, a „van-e TUTI tipp”-ről, az életünk céljáról, értelméről beszélgettünk. Közben megismertük egymást, jöttek látogatóink is, barátságok is szövődtek, azóta is figyelünk egymásra a találkozásokon kívül is.

A nyári szünet után újra találkoztunk  kéthetente kedd délelőtt, de most már a Közhelyben. Bővült a csoport. Az őszi témánk a szeretnyelvek voltak. Mi is az az “érzelmi tank”?, mennyire fontosak az elismerő szavak, a minőségi idő odaajándékozása, a szívességek tevése, a szolgálatkészség fejlesztése, az ajándékozás nyelve, és nem utolsósorban az érintés szeretetnyelve.

A mostani témánk: hogyan győzzünk a stressz fölött? Mi is az a stressz, hogyan mondjunk nemet, mennyire fontosak a pozitív gondolatok, milyen a hatékony kommunikáció, ezen belül a hallgatás szerepe; az életfelfogások- a választás, a kiégés ellenszere. Két alkalmat szánunk a lelki egészségünknek, itt a boldogságról fogunk beszélgetni. A következő alkalmat február 14-re tervezzük, 10:30-kor kezdünk a Közhelyben.

Az őszi alkalmakon pedig a megelégedettség útján való járásról fogunk beszélgetni, Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül című könyve alapján. A fontossági sorrend, a körülményeink elfogadása, az önismeret fontossága, a szerepeinkkel való azonosságunk, a kapcsolataink elfogadása, s mi is az a megelégedettség.”

A program vezetőjét, Mihályi Zsuzsát a mihalyizsuzsa@gmail.com e-mail címen lehet elérni. A program nyitott, minden érdeklődő hölgyet, lányt, asszonyt, felekezettől függetlenül szeretettel várunk! A Közhely mindenki előtt nyitva áll!

Advertisements
  1. Programajánló | Közhely krónikák

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: