2013 májusában megadatott, hogy eljussak Észak-Spanyolországba és barátaimmal végigbiciklizzem Jakab apostol zarándokútját, a Caminót. Van sok út és van “az Út”: a Santiagóba vezető zarándoklat, amit általában magányosan tesznek meg a zarándokok gyalog, egy hónap alatt. Mire megérkeznek céljukhoz, lélekben is bejárnak egy utat, legalábbis sokan ezt szeretnék. Mi biciklivel tettük meg, társaságban. Közben folyamatosan elolvastuk és feldolgoztuk Jakab levelét.
A Camino jelképe a fésűkagyló, amit a zarándokok magukkal hordoznak. Ahogy a kagyló a héjba került homokszemekből és más idegen anyagokból gyöngyöt formál, úgy a zarándok személyisége is fejlődik a hosszú út viszontagságainak közepette. Sokszor fáztam a hegyekben, el is áztam néhányszor és estem is egy nagyot. Mégis, ezek a szenvedések a legnagyobb élményeim között vannak! Jó volt kiszakadni a zsúfolt otthoni életből és sok mindent nyugodtan átgondolni tekerés közben. Sokat tanultam a világ minden részéről érkezett bringás zarándoktársaimtól és – remélem – ők is tanultak valamit tőlem. Tudom, hogy Istenhez Magyarországon is bármikor közeledhetünk, nem kell hozzá Camino. Azt is tudom, hogy senki nem lesz jobb ember attól, ha Santiagóban eljut Jakab sírjához (ha egyáltalán tényleg ő fekszik ott), bár én nagy rajongója vagyok munkásságának. Mégis ajánlom mindenkinek, hogy egyszer életében, ha teheti, tegye meg ezt az Utat. Ehhez kedvcsinálónak tekintsétek meg ezt a képriportot, és ha van türelmetek, hallgassátok meg hevenyészett beszámolómat.