Posts Tagged bizonyság

Megváltozott életek, átformált környezet

Csodálatos változások történnek Európa szerte a hívők életében, a szabad metodista gyülekezetekben: sok olyan testvér szolgál mindenfelé, akiket átformált Krisztus ereje. Sajnos azonban, keveset tudunk egymás életéről, bizonyságairól. Ezen segít a Transformed Lives, Transforming Others kampány, amely megadta a gyülekezeteknek a lehetőséget, hogy hírt adjon megváltozott életű tanúságtevői történeteiről, és lehetőséget adjon támogatásukra, akár imában, akár anyagilag. Budapesti gyülekezetünk is megragadta az alkalmat és két bizonyságtevőnkről kisfilm készült.

Transformed Lives, Transforming Others – Hungary 1 from Larry Winckles on Vimeo.

Transformed Lives, Transforming Others – Hungary 2 from Larry Winckles on Vimeo.

Köszönjük a videók készítőinek fáradtságos munkáját és a lehetőséget arra, hogy immár az egész világon hirdethetjük történeteinkkel Isten szeretetét.

Reklámok

, , , ,

Hozzászólás

Újra bizonyságtevő vasárnap!

Sundae (fagyi öntettel): csütörtökön rövid angolozás, hosszú fagyizás, sok nevetés jutott mindenkinek

Sundae (fagyi öntettel): csütörtökön rövid angolozás, hosszú fagyizás, sok nevetés jutott mindenkinek

Vasárnap a megtérés és újjászületés témáját Júlia folytatta. Az újjászületés következményeként a gondolkodásunkban és az életünkben változások történnek. A változások izgalmasak is, de félelmet is kiválthatnak, mivel ismeretlen az út, ami ránk vár. A jó dolgok is válthatnak ki félelmet, mivel ismeretlen útra lépünk. A félelem egyik ellenszere nem feltétlen a bátorság, hanem a bizalom a minket szerető Istenben. Az életben a párkapcsolatok és a házasság kialakításában is “azzal kezdünk el járni, akiben megbízunk”. Amikor megtérünk, akkor megbízhatónak kezdjük látni Jézust és a minket szerető Istent. A megtéréskor vele kezdünk el járni és élni.

Példabeszédek 3-ból néztük meg, mennyire megbízható:
– Egyengeti életünk ösvényét (utat készít, amire csak rá kell lépnünk)
– Bölcsességet ad,
– Bőséget ad,
– Gyógyulást és felüdülést kapunk tőle
– Int, dorgál és ezzel védelmet biztosít nekünk. Helyreigazít, ha letérünk a helyes útról.
Tőlem mit vár:
– Bizalmat
– Gondoljak rá minden utamon (ne hagyjam ki őt a számításaimból)
– Legyek alázatos (ne tartsam magam bölcsnek, ne okoskodjak, inkább kérdezzek tőle és bölcs emberektől, fogadjam a helyreigazítást)
– Féljem (becsüljem) Istent, tartsam őt tiszteletben, kerüljem el a rosszat.
– Tiszteljem a javaimból

Az első bizonyságtevőként Ágota arról beszélt, hogy Isten védelme a halálnál is erősebb és nagyobb. Ezt 72-ben tapasztalta meg először, amikor a műtőasztalon meghalt, Isten trónjánál látta magát, de az Úr visszaküldte, mert dolga van még a Földön. 1989-ben elment a Hit Gyülekezetbe, megtért és és lánya is. Azóta Istennel jár és Ő minden nap örömet ad. A Zsoltárokból olvasott fel részleteket. Dávid királyt is a legnagyobb problémákból vezette ki Isten. Könnyű a gazdagnak hinni, mert van mit ennie, de sokkal nehezebb a szegénynek, aki reggel nem tudja, hogy mit fog aznap enni. A hit a legfontosabb! Ágota vasárnap reggel találkozott egy koldussal, akinek adott, de a koldus is adott neki egy hajtogatott gyertyatartó alátétet. Adjunk, ha van miből – kapunk még attól is, akinek alig van valamije.

David, a második bizonyságtevő arról beszélt, hogy neki gyerekkorában elég volt a szülei hite, nem vette komolyan Jézus követését. “A szüleim voltak a keresztyénségem”. Egyetemen, nyári táborban egyik mentora megkérdezte, hogy miért keresztyén. Nem tudta a választ, összezavarodott. A Máté 7:21-ből kapott Igét – Félelmetes volt meglátni, hogy nincs kapcsolata Jézussal. János 17:3: Az Isten ismerete az Örök Élet… Az újjászületés után folyamatos tanulás jön, Isten megismerése következik.

Norbi 30 diaképpel beszámolt az amerikai, Wheaton-i élményeiről, nagyon élvezetes előadás volt 20 percben. Az nagyon megragadta, hogy Jézus-központú a képzés, nem csúsznak el különböző irányokba. A Campusban minőségi volt a berendezés, odafigyelnek a diákok szükségeire akár a sportolási lehetőségben, akár a könyvtárhasználatban. A legjobb diákétkeztetést ők biztosítják az összes egyetemmel és főiskolával egybevetve. Nagyon gyakorlatiasak a hitben is, oktatásban is.

Norbi élvezetes beszámolval készült az amerikai, Wheaton-i élményeiről

Norbi élvezetes beszámolval készült az amerikai, Wheaton-i élményeiről

, , , , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 21-28 (Pál kihallgatásai)

Ildiko6

Ezen a vasárnapon befejeződött az a sorozat, amely a Bibliának az Apostolok cselekedetei című könyvét mutatta be. Ildikó tanítása Pál kihallgatásait helyezte a középpontjába.
Ebben a részben Pál négy alkalommal áll különböző bíróságok, hatóságok előtt. Elmondott beszédeiben ugyanazokat a gondolatokat találjuk: mindig bizonyságot tesz a Lélek által vezettetve.

A 23. fejezetben Jeruzsálemben áll a Nagytanács előtt. A római hatóság állíttatta ide, miután az ázsiai zsidók által felbőszített tömeg majdnem meglincselte. A helyőrség ezredese letartóztatta, és mivel látta, hogy nem politikai, hanem vallási ügyről van szó, a Nagytanács elé vitette.

A főpap ekkor Anániás volt, előbb Klaudiusz, majd később Néró császár kegyeltje. Flavius azt írja róla: dölyfös, hirtelen haragú, kapzsi és közönséges.
Általában hatalmi úton intézkedett. Pál alig kezdte el beszédét, „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istent mind e mai napig”(23,1), és megparancsolta, hogy üssék szájon. A főpap nem a jogrend, hanem az önkényeskedés jegyében járt el.
Ez botrány. Bár Pálnak már a letartóztatása is botrányos volt, hiszen nem is lehetett volna letartóztatni, ha csődületet nem támasztottak volna. Itt meg maga a főpap az, aki a botrányt tovább gerjeszti.
Pál néven nevezte az eljárás jogtalanságát, „Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?” (23,3) Akkor meg rátámadtak, hogy a főpapot szidalmazza. A zsidó törvények szerint ugyanis a fönnálló főpap ellen semmit sem lehetett szólni. Pál itt nehéz helyzetben volt: érzékelte a botrányt, a zavarodottságot, látta, hogy gyilkos indulattal támadnak ellene, így egy nagyon is emberi megoldást választott: összeugrasztotta a nagytanács farizeus és szadduceus csoportját egymással. A farizeusok ugyanis hittek a feltámadásban, a szadduceusok meg nem. Ők pedig megfeledkeztek Pálról, és egymásnak estek. A tárgyalás újból botrányba fulladt. Pál el sem tudta mondani, mit akart, a két csoport meg azon vitázott: van feltámadás vagy nincs, van örök élet vagy nincs.

A következő éjszaka pedig odaállt Pál elé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!” (23,11)
Az Úr jelét adta annak, hogy Pál mellett van, és célja van vele még itt e földi életben. Megerősítette a kilátástalannak látszó helyzetben, a nehéz körülmények között. Az Úr szava nemcsak arról nyugtatta meg, hogy helyes az az út, amelyre lépett, hanem arról is, hogy biztos kezekben van az élete akkor is, ha ez most a börtönt jelenti. Pál távlatot kapott a bátorító szó mellé. Neki Rómában is bizonyságot kell tennie. Izrael vallási centruma után az akkor ismert világ politikai centrumában is bizonyságot kell tennie. Isten tervét senki sem akadályozhatja meg.
De hogy kerül Pál Rómába? Addig még hosszú az út. Először Cezáreába viteti az ezredes, Félix helytartó elé.

Félix rabszolgából lett helytartó, és ez valami egészen különleges dolognak számított a római birodalom történetében. Félix testvére, Pallusz, Néró egyik bizalmasa volt, és sikerült elintéznie, hogy Néró nem csupán felszabadította Félixet, hanem helytartóvá is tette. De ez a kettősség benne maradt a jellemében. A római történetíró, Tacitus ezt írja Félixről: „Mindennemű erkölcstelenséget, kegyetlenkedést a király hatalmával, de a rabszolga lelkületével hajtott végre.”
Félix megvárja, amíg ideérnek vádlói is, és akkor kezdi a kihallgatást.
Anániás főpap néhény vénnel és egy Tertullusz nevű hivatásos ügyvéddel érkezik.
Tertullus azzal kezdi, hogy talpnyaló módon dicséri Félixet.
Aztán rátér Pál ügyére. Tertullusz nagyon komoly vádakkal illeti Pált: „Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de mi elfogtuk.”(24,5-6)
A rómaiak egy dologra nagyon érzékenyek voltak, mégpedig arra, ha valaki valamelyik tartományukban lázadást szított. A zsidó történelemben volt már ilyen lázadásra példa, amelyet a rómaiaknak kellett leverniük, és ők tudták, hogy mindig fel-felbukkannak a zsidók között olyanok, akik Róma-ellenes lázadást szítanak a nép között. Ezért, amikor Tertullusz ezt mondja Pálról, ezzel szinte az ítéletet is kimondta. Ráadásul azt állítja róla, hogy ő is egy fanatikus vallási vezető, a názáreti irányzat feje, aki fanatizmusával felkelésre vezeti az embereket.
Hatni akar Félixre, így nem az eset tárgyilagos ismertetésével kezdi, hanem azonnal a saját véleményükkel befolyásolja Félixet.
Minden mondata az érzelmekre hat, nem az értelemre. Az ő dolga az eset tárgyilagos ismertetése lett volna. Az értékelés, az ítélet Félix feladata. De Tertullus megfordítja a menetet: ő azonnal rányomja a bélyeget Pálra. Ezek után már biztos, hogy nem fog elfogulatlan ítéletet kapni.
Most már Pál is látja, hogy itt már nem boldogul ravaszsággal. Innen már csak Isten segítségével kerülhet ki. És mit kér tőlünk Isten mindig az életben? Legyünk egyszerűek, őszinték, alázatosak, csak a lényeget, csak az igazságot mondjuk.
Pál teljesen egyszerűen elkezdi sorolni a konkrétumokat, a cáfolhatatlan igazságokat. Nem akar semmilyen nyomást gyakorolni Félixre.
“Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Istentől, hogy – amit ők maguk is várnak – lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. (24,11-16)
Tertullus nem tudta Félixet levenni a lábáról. Félix látta, mi az igazság. Ki is mondhatta volna, mert napnál világosabb volt, felesége zsidó volt, Félix pontosan tudta, hogy a zsidók mit hisznek. Ő pontosan tudott mindent, mégis azt mondta: majd dönteni fogok ügyetekben. El akarta odázni döntését. Mint Pilátus. Pontosan látta, hogy koholtak a vádak, hogy a főpapok acsarkodnak, el akarják tenni Pált az útból. Ki kellett volna mondania:
Mi a vád? Ha pedig nem áll meg a vád, elengedni a vádlottat. De ő nem engedte el, csak álságos módon enyhébb fogságot rendelt. Sőt, még feleségével, Druzillával is meghallgatta. Pál tehát elkezdett bizonyságot tenni Félixnek, és beszélt neki az igazságról, az önmegtartóztatásról, ami nagyon távolt állt Félixtől, és a jövendő ítéletről. Amikor Félix mindezt meghallotta, megrémült, hiszen volt mitől félnie. Tudta, hogy nem Istennek tetsző életet élt. Félix megrémült, hiszem, hogy a Szentlélek munkálkodott a szívében. De rá jellemzően most is elhatározta, hogy elnapolja a döntést. Ezért így szólt:
„Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” (24,25)

Félix addig halasztgatta a dolgot, amíg 2 év múlva a császár leváltotta, többé nem lehetett helytartó. Félix túl sokáig halogatta a döntést. És az az alkalmasabb pillanat, amelyre várt, hogy majd akkor hitét Jézus Krisztusba vesse, nem érkezett el.
Félix megrémült, amint megérezte, milyen hatást váltott ki a Szentlélek munkálkodása a szívében, felismerte saját bűnösségét, de halogatta a döntést. „Menj el!” Ő is vágyakozott volna az igazságra, de nem tett érte semmit. Inkább elodázta a döntést.
Mi is hajlamosak vagyunk erre, igyekszünk elnapolni, elhalasztani a dolgokat.
Halogatjuk a döntést, pedig holnap sem lesz könnyebb meghozni azt a döntést, mint ma.

Ne tedd azt, amit Félix tett! Ne halogasd a döntést, hanem dönts ma Jézus Krisztus mellett! Nehogy azután késő legyen, ugyanis egy napon mindannyiunknak meg kell állnunk Isten előtt. Ez biztos. És ha hallottunk Istenről itt a földi életünkben, de elutasítottuk, ez már a mi felelősségünk…

Félix is elnapolta a döntést, és még pénzt is várt volna. A következő 2 évben pedig bármikor szabadon bocsáthatta volna Pált. De nem tette.
Az igazságszolgáltatás mindig az emberektől függ. Jött az új helytartó, Porciusz Fesztusz, és a főpapok új támadásba mentek át. Újra indult minden.

Porciusz Fesztusról, Júda római helytartójáról nem sokat tudunk, de ami ismeretes róla, az jó színben tünteti fel őt. Kr.u.58-62-ig töltötte be ezt a tisztséget. Jól akart kormányozni, ez látszik abból, hogy amint megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Jeruzsálembe. Minden bizonnyal hallott a város forrongásairól. A főpapok vele is Cezáreából Jeruzsálembe akarták vitetni Pált, mert tudták, olyan gyengék az ellene felhozott vádjaik, hogy csak úgy szabadulhatnak meg tőle, ha útközben megölik.
Fesztusz azonban nem engedett a vallási nyomásnak, nem vitette Pált Jeruzsálembe. Következett a perújrafelvétel.
A díszlet ugyanaz volt, mint a korábbi tárgyalásoké. Pál röviden és kategorikusan elutasította az ellene felhozott vádakat: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.” (25,8)
Fesztusz is tudta, hogy itt nincs megalapozott vád. Mit kellett volna tehát csinálnia? Mit csinál ilyen esetben a bíróság? Ejti a vádat, vagy kiegészítést kér. Bár Fesztusz ugyanúgy tudta az igazágot, mint Félix, de hatalmi székben ült, nem akart a másik hatalommal újat húzni. Igyekezett jó viszonyt ápolni a nagytanáccsal. Nem kockáztatta kinevezése utáni karrierjét, hogy Pál ügyében összeütközzön a nagytanáccsal.
„Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?” (25,9)
Mit feleltünk volna Pál helyében?
Ő inkább akar egy világi bíróság elé kerülni, mint vallásos emberek kezébe, tehát a császárhoz fellebbez. Fesztusz örül, hogy lezárta a kínos ügyet, bár Pál elég nehéz helyzetbe hozta. Mivel a császárhoz fellebbezett, Fesztusz kénytelen elküldeni őt a császár elé. Hiszen Pált római polgárként megillette ez a jog. A baj csak ott kezdődik, hogy semmi bizonyítható vád nem volt Pál ellen, és ha Fesztusz így küldi őt a császár elé, akkor Fesztusz kerül bajba. Ez ugyanis arra utalna, hogy Fesztusz nem jó bíró, nem ítélkezett igazságosan, pedig ez egy alapvető követelmény volt a római jogrendszerben. Persze csak akkor, ha római polgár állt a bíróság előtt. Fesztusz tehát nagy bajban volt Pál fellebbezése miatt, mert nem tudott mit írni Pálról. Így viszont nem küldhette el. Ezért Fesztusz nagyon örült annak a lehetőségnek, hogy Agrippa is meg akarta hallgatni Pált, mert abban reménykedett, hogy sikerül együtt valamilyen elfogadható és bizonyítható vádat emelniük Pál ellen, amellyel majd elküldheti Rómába, anélkül, hogy ez rá, vagyis Fesztuszra nézve negatív következményekkel járna. Hiszen nem küldheti Pált Rómába úgy, hogy nem emel ellene semmiféle vádat. Azonban Fesztusz álma nem vált valóra, még Agrippa király sem tudott segíteni ebben.

Agrippáról tudni kell, ő II. Agrippa, a Nagy Heródes dédunokája. Nagy Heródes Jézus születésekor ült a trónon. Ő volt az, aki Betlehemben és egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb zsidó fiúgyermeket megöletett.
Agrippa ebben az időben kb 30 éves fiatalember lehetett, Palesztina ÉK-i területeinek uralkodója, aki királyi címet viselt, jól ismerte a zsidók vallását. Jóindulatú, de gyengekezű ember. Felesége, Bereniké, aki egyébként Agrippa lánytestvére, de vérfertőző kapcsolatban él bátyjával, maga is zsidó.
Fesztusz épp most lépett hivatalba. Agrippa király feleségével, és egyben testvérével, Berenikével Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.
Meglepő, hogy a király keresi fel testvérével a helytartót, és ez nem fordítva történik. Ez a királyság Róma kegyeinek függvénye, így érthető, hogy a helytartó jóindulatát igyekszik biztosítani.
Most teljesedett be a Pál megtérésekor, Jézus által adott egyik ígéret: „Választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elé”(ApCsel 9,15). Pál itt Istennek olyan eszköze, aki tele van a szabadulás örömhírével és bilincseket hordozva is azt hirdeti. Nem magát védi. Nem a saját élete fontos neki, hanem a másoké, nem a földi élet, hanem az örök élet. Elsősorban itt nem ő akar szabadulni bilincseitől, hanem hallgatóit akarja kiszabadítani a bűn és a hitetlenség rabságából. Nekik pedig most legalább egyszer az életük során hallaniuk kell a feltámadott Krisztusról. A kérdés az, hogy mit tesznek ezt a hírt meghallva?
És ez a kérdés a mi számunkra is: mit teszünk, ha halljuk az Igét, a Jézusról szóló bizonyságétel örömhírét?

Pál röviden és őszintén dicsérte a királyt, mert tudta, hogy Agrippa tényleg kiváló ismerője a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Tertulussal ellentétben, aki megígérte Félix előtt, hogy rövid beszédet fog mondani, Pál jelezte, hogy beszéde hosszabb lesz. Ez a legkiemelkedőbb Pál Apcselben szereplő beszédei közül.
Számára ez a kihallgatás a bizonyságtétel páratlan alkalma volt. Ő pedig kész volt, és tudott élni ezzel az alkalommal.
Általános megdöbbenést keltett már az első mondata: „Boldog vagyok…” (26,2). Ott áll egy megbilincselt fogoly, akit mindenféle hamis váddal illettek, két éve már fogságba van, de ügyét még mindig nem tisztázták, és boldognak mondja magát és szabadabbnak, mint bárki a jelenlévők közül. A hitetlen ember számára ez furcsa és érthetetlen, hogy valaki a nehézségei és sok problémája ellenére boldog.
Pál bizonyságtételében elmondja megtérésének történetét, majd rátér arra, hogy mit jelent számára a Jézus Krisztusban való hit.
Megfogalmazza küldetését: Jézus Krisztus képviselőjeként sokakat kivezetett a bűn sötétségéből a Krisztusban lévő világosságra.
Beszéde itt egyszerű és egyértelmű, pedig van néhány bonyolult levele. Ez itt világos: tisztán látja magát: mit tett a múltban, hogyan élt, és most hová tartozik. Tiszta sor. Ez volt, lezárta, nem rágódik rajta, mint mi sokszor kis apró cseprő, vagy akár nagyobb dolgokon. Elismerte, megbánta és lezárta a múltat. A bűnbocsánat tudatával kezdett új életet. Jó lenne ezt a mi életünkben is így véghezvinni.
Finoman, tapintatosan beszélt, de minden szónak súlya volt, és hallgatósága egyre jobban érezte, hogy nekik szól az Isten prófétai üzenete. Érezték azt, hogy itt választás elé vannak állítva, és dönteniük kell, Jézus mellett vagy ellene.

Fesztus ingerülten leállította Pált beszéde közben. Agrippa király azonban a hatása alá került ennek az őszinte, egyszerű, erővel teli bizonyságtételnek.
Végül Pál nekiszegezte a kérdést: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
Agrippa pedig sarokba szorult. Ha elfogadja a prófétákat, akkor arra fog kényszerülni, hogy elismerje Jézus Krisztust is. Elutasítani sem lehetett, mert nem volt hozzá érve, Pál pedig logikusan végigvezette a gondolatmenetet. Egyetlen kiút volt, amivel elüthette a kérdést, egy másik kérdés feltevésével. Ami a magyar fordításokból nem látszik.
„Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyén legyek”(26,28) – mondta, és sietve véget vetett a kihallgatásnak.
“In such a short time are you persuading me to become a Christian?” (New English Translation)
“In this short time, you’re trying to convince me to become Messianic?” (Complete Jewish Bible)
“Do you think you can persuade me to become a ‘Christ-follower’ so easily?”(Easy To Read Version)
Az eredeti görög szöveg nem kérdő, hanem kijelentő mondatot használ.
Agrippa király zsidóként ismerte a próféták írásait, értette, hogy miről beszél Pál. De megriadt attól, hogy mindezt komolyan is kellene vennie.
Pál azonban kész volt rászánni az időt, hogy imádkozzon Agrippáért, és mindazokért, akik őt hallgatják, hogy megnyerje őket Krisztusnak.
“Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”(26,29)
Sokszor érezzük azt, amikor Istenről beszélünk másoknak, és látjuk, hogy hiábavaló, hogy talán a jövőre nézve mégsem az, mert ki tudja, hátha valamikor még emlékezni fog rá a hallgató egy bizonyos élethelyzetben.

Agrippa azonban itt és most sajnos csak eddig jutott el: „majdnem”. Aki csak majdnem érte el a vonatot, az valójában lekéste. Aki majdnem átment a vizsgán, az megbukott. Aki majdnem életben maradt, az meghalt.
Agrippa elismerte, hogy igaz mindaz, amit Pál hirdetett, s még azt is megvallotta őszintén, hogy szíve szerint hajlana rá, hogy ő is keresztyénné legyen, de az utolsó pillanatban mégis visszalépett.

Vajon miért, mi lehetett ennek az oka? Miért van ma is annyi sok majdnem keresztyén?
a.) Az egyik ok, ami visszatartja Agrippát, hogy mit szóltak volna hozzá a többiek? Agrippa királynak le kellene szállnia a magasból, elismernie, hogy a fogoly Pálnak igaza van. Ő, aki ezen a kihallgatáson a „vallási szakértő” tisztében tetszelgett, beismerje, hogy tévedett. Mit szólna ehhez Fesztus, meg a felesége Bereniké meg a többi előkelők? Valóban nem könnyű feladat. Ez mindig nehezére esik az embernek, megváltozni és a változást vállalni mások előtt, azok előtt is, akik már régről ismernek. Gondoljuk végig, vajon nem ez tart vissza sokszor minket is Krisztus követésében, a megtérésben, a szentebb és tisztább, megváltozott élet elkezdésében, hogy mit szólnak hozzá a többiek, mit fognak mondani az emberek.

b.) Nem lett keresztyénné Agrippa király azért sem, mert mindvégig megmaradt az elvi síkon. Elvileg igazat adott Pálnak, de a gyakorlatban ezt nem merte felvállalni. Amikor befejezve a kihallgatást kivonultak a teremből, akkor tárgyilagos megállapítást tett: „Szabadon lehetett volna bocsátani ezt az embert, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.” (27,32) Amire felkérték, azt megtette, véleményt mondott Fesztusnak a fogoly Pál kérdését illetően, de nem engedte magát személyesen is belevonni az ügybe.
Hányan vannak, akik egyet értenek egy-egy igehirdetéssel, de úgy mennek haza, hogy minden marad a régiben.
Aki csak majdnem tért meg, az biztosan elkárhozik.

c.) Visszatartó erőt jelenthet néha a vallásos hagyomány, a tradíció. Agrippának azért is nehéz volt befogadnia az Igét, mert nagyon erősen állt Izrael vallásos hagyományain, s így nem tudott rálépni a hit útjára. Boldog az, aki értékes hagyományokat hoz otthonról vagy múltjából, de ezekre nem lehet hitéletét alapozni. A megszokott vallásos formák, tradíciók kötöttségéből nem tudott szabadulni Agrippa király. Választania kellett a régi és az új, törvény és az evangélium között, és ő a régit, a törvényt választotta.
Az üdvösség készen van minden ember számára. Vannak, akik ezért még az életüket is kockára teszik. Vannak, akik elutasítják, mert ragaszkodnak a megszokott életstílusukhoz. Vannak, akik vallási fanatizmusból még az evangélium hirdetőjét is meg akarják ölni. A világ egy része közönyös Krisztussal szemben, mert Isten tetteit bolondságnak tartja, másik része elutasítja, mert számára megbotránkoztató az emberben és emberek által munkálkodó Krisztus, a harmadik rész viszont hisz benne és boldogan él általa, örömmel, olykor láncok között is szabadon.

Segítsen minket az Isten abban, hogy ne csak a „majdnem” -ig jussunk el, hanem legyünk egészen Krisztus tanítványaivá.

Az istentisztelet után a gyülekezet közösen imádkozott Ildikóért, aki a következő 4,5 hónapban Erdélyben és Moldovában lesz misszióban. A gyülekezet kiküldte őt áldással és szeretettel elbocsátva, a közösség erejével, imájával támogatva küldetését.

Ildiko3

, , , , , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 5-7

Ildiko3
Ezen a vasárnapon Ildikó folytatta az apostolok cselekedeteinek, az első keresztény gyülekezetnek a történetét.

Az első gyülekezet tökéletes egyetértésben, szeretetben és vagyonközösségben működött.
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”(Apcsel 4,44-45)
Ahol azonban emberek vannak, megjelenik a bűn is. Anániás és Szafira az eladott birtokuk árából egy részt megtartottak maguknak, a többit odaadták az apostoloknak, de azt hazudták, hogy az egészet odaadták.
Péter vádat emelt Anániás ellen: „Miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?” (5,3)
„Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”(5,4)
Anániás összeesett és meghalt, felesége három órával később úgyszintén. Szigorú volt a büntetés, példát statuált.
Isten nem tud kiegyezni a bűnnel, különösen, ha hazugság van Testében, a gyülekezetben. Isten szereti az embereket, de gyűlöli a bűnt. Meg akarta védeni az első gyülekezetet a bűn elterjedésétől. Ha a kis hazugság büntetlen marad, azonnal jönnek a nagyobb hazugságok, aztán a még nagyobbak, és a gyülekezet elveszik a bűn mocsarában. Isten nem engedte, hogy gyökeret verjen Testében a kétszínűség.
Így viszont „nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet, és mindazokat, akik hallották ezeket.” (Apcsel 5,11)

A nép azonban magasztalta az apostolokat, mert sok csoda, csodás gyógyulás történt általuk. Isten megszentelte a gyülekezetet, miután megfegyelmezte. Az apostolok isteni erőt kaptak a gyógyításra, és az ördögűzésre, ahogy Jézus megígérte nekik: “Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Máté 10,8)
Erre a hatalmas népszerűségre irigység fogta el a szadduceusokat, elfogták az apostolokat (most már valószínűleg mind a 12-t, nemcsak Pétert és Jánost), és a nyilvános börtönbe zárták őket.
Isten egy angyal által kiszabadította őket, megparancsolva nekik, hogy „hirdessék a népnek az életnek minden beszédét a templomban”(Apcsel 5,20)

Ők pedig már korán reggel bementek a templomba és tanítottak.
Kiszabadultak a börtönből, de nem az életüket mentve menekültek. Engedelmeskedtek Isten parancsának, és tovább tanítottak a templomban.
Amikor pedig a nagytanács összegyűlt, hogy ítéletet hozzon az ügyükben, sehol sem találták őket. Lukács enyhe iróniával ír erről az eseményről: Az őrök gondosan ügyeltek az üres börtön biztosítására. Izrael leghatalmasabb főemberei olyan foglyok elítélésére gyűltek össze, akik eltűntek. A bebörtönzött apostolok már a templomban prédikálnak. A parancsnok a szolgákkal újra elfogja – de minden erőszak nélkül – az apostolokat.
A nagytanács pedig megkezdi kihallgatásukat.
„Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok ANNAK nevében, és íme betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani ANNAK az embernek a vérét.” (5,28)
Olyan hatalmas erő volt abban, ha Jézus nevében HITTEL kértek valamit, hogy már a nevét sem volt szabad kiejteni.
Péter itt újra elmondja, amit első, nagytanács előtti beszédében elmondott:
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”(5,29) „Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek” (5,32)
A Szentlélek is megerősítette tanúskodásukat, mert természetfeletti módon bátorrá tette őket a prédikálásra.
Várható volt, hogy a vezetők mérgesek lesznek az apostolokra, („dühükben a fogukat csikorgatták” 5,33) és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.
A köztiszteletben álló Gamáliel, aki farizeus és tanító volt, rávette a nagytanácsot, hogy hagyják békén ezeket az embereket. Gamáliel kora egyik legjelentősebb tanítója volt: többek között Pál is tanítómesterének vallhatta. És úgy tűnik, nagy diplomata is volt.
Azt mondta, meg kell várni, mi lesz a vége ennek a mozgalomnak, és az elárulja, hogy emberektől való, vagy pedig Istentől.
„Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni.” (5,38)
Érdekes módon ez a felszólalás bizonyos értelemben védőbeszéd volt Jézus Krisztus gyülekezete mellett, amit a gyülekezet ellenségeinek képviselőjeként mondott el: megpróbálni megállítani Isten munkáját olyan, mint Isten ellene harcolni.
A nagytanács nem tartotta elegendőnek, hogy egyszerűen csak megintse az apostolokat, ezért megverették őket, és megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében. A megostorozást nyilvánvalóan azért kapták, mert engedetlenek voltak a korábbi tiltással szemben.
Az apostolok örömmel távoztak el a nagytanács színe elől. „Mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért”(5,41)
Vesszőzésre ítélték őket, ez pedig a zsidó törvények értelmében 40 csapásnál nem lehetett több. Sőt, hogy még véletlenül se sértsék meg a törvényt, „csak” 39 csapást szoktak adni

A gyülekezet pedig tovább nőtt, és sokféle embert olvasztott magába. A görögül beszélő vagy hellenista zsidók nem tudtak arámul, az izraeli zsidók anyanyelvén, lazábban értelmezték és tartották meg a Törvényt. A jeruzsálemi vagy héber zsidók jóval szigorúbban.
A zsidó világban feszültség volt a görögül beszélő és az arámul beszélő zsidók között. A jeruzsálemi zsidók le is nézték a görögül beszélő, külföldi származású zsidókat. Ez a feszültség pedig a gyülekezetben is jelentkezett.
A görögül beszélők úgy érezték, hogy őket mellőzik a mindennapi szolgálatban. A szolgálat többféle feladatot jelentett: Például az apostolok fő feladata a prédikálás és az imádkozás, de volt szeretszolgálat is (anyagiak és a természetbeni juttatások szétosztása, ami az asztaloknál történt). Az apostolok felismerték, hogy az egyre több a feladatot meg kell osztani.
“Nem helyes az, hogy az Isten Igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”(6,2-4)
Az apostolok Isten Igéjét, valamint az imádságot részesítették előnyben.
Ők maguk három dolgot kívántak meg azoktól, akiket szolgálatba állítottak:telve legyenek Lélekkel, bölcsességgel és másoknak bizonyságot kellett tenniük róluk, hogy valóban megfelelnek az előző két követelménynek.
Mind a három szükséges volt ahhoz, hogy valaki az anyagiakat kezelje.
Az apostolok javaslata tetszett az egész gyülekezetnek, és kiválasztottak hét embert, ők lettek a diakónusok (a görög diakonos – aki szolgál.) Fő feladatuk a szegények közti élelem és más segély kiosztása volt.
Kiválasztották Istvánt, Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt. Mind a hétnek görög neve volt, ami azt jelzi, hogy hellén származásúak lehettek. Nikoláosz pedig prozelita volt, tehát eredetileg pogány, aki felvette a zsidó hitet.
A nevekből látszik, hogy a gyülekezet és az apostolok szándékosan hellenista hátterű zsidókat választott, hogy a fent említett diszkriminációt megszüntessék. Ezzel mutatták, hogy minden hívőt elfogadnak maguk közé, mindegy, kinek milyen a háttere, Isten mindenkit elfogad.
A hét férfit az egész közösség választotta, de a megbízást az apostoloktól kapták: imádkoztak értük, és rájuk tették a kezüket. A kézrátétel megbízást és hatalomátruházást jelző cselekmény volt ebben az időben.
A gyülekezet pedig rohamosan növekedett, sőt sok zsidó pap is hívővé lett.

A hét férfi közül Istvánról tudjuk, hogy „hittel és Szentlélekkel teli férfiú volt” (6,5) „Kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”(6,8)
Emellett gyakorlott vitázó is volt. Ellenfelei nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. Nem tudták nyílt vitában legyőzni, így más, kevésbé tisztességes eszközhöz folyamodtak. Felbéreltek embereket, hamis tanúkat állítottak, akik a káromlás vádját hozták fel ellene, amely mint tudjuk, ekkortájt halállal büntetendő cselekmény volt. „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”(6,11)
Ezek a szavak elegendőek voltak ahhoz, hogyhogy felkorbácsolják az indulatokat mind az egyszerű emberekben, mind a vezetőkben, és letartóztassák, majd vádolják Istvánt a nagytanács előtt.

A nagytanácsban ülők (mind a 71-en) rátekintettek Istvánra, hogy lássák, hogyan fog felelni. Látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. Nyilvánvalóan Isten dicsősége ragyogott rajta.
A főpap, aki ugyanaz a Kajafás, aki Jézus perének tárgyalásain is elnökölt, megkérdezte:
„Valóban így van ez?”(7,1)
Krisztus azt ígérte tanítványainak: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek, és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11-12).
Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania.
Valóban így van ez?
Mire vonatkozott ez a kérdés? Arra a vádra, hogy Mózes és a templom ellen beszélt. Ezeket a vádakat hozták fel tehát ellene, amelyek persze részben igazak is voltak. István kétségtelenül tett olyan kijelentést, hogy Jézus Krisztus új rendet hoz majd létre, és hogy Istennel nem csupán a templomban találkozhatunk, hanem ő ott van, és munkálkodik az emberek életében és szívében.
Részben igazak, féligazságok, ezeket pedig sokkal nehezebb megcáfolni. Teljesen más a helyzet egy olyan állítással, amely nyilvánvalóan hazugság. A féligazságot azonban rendkívül nehéz megcáfolni, és Istvánnak most egy ilyen helyzettel kellett szembenéznie.
„Valóban így van ez?”
Ő erre így szólt: „Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok!” (7,2)
István ezzel kezdi védőbeszédét a nagytanács előtt, amely végül a halálához vezet. Annyira feldühíti ugyanis a hallgatóságot, hogy azok a fogukat csikorgatva halálra kövezik. Hogyan fajulhatott idáig a dolog?
István védőbeszéde elején még vádlottként áll a nagytanács előtt. Még mielőtt azonban védőbeszéde végére érne, már nem vádlott, hanem ő lesz az, aki a nagytanácsot és a jelenlévő hallgatóságot vádolja. És István olyan vádakat emel ellenük, amelyeket nem bírnak elviselni, az igazság fájdalmas, ezért halálra kövezik. Megint egy újabb emberi reakció!
Hogyan jutottak el idáig?
A vád az, hogy Mózes és a templom ellen beszél. István úgy építi fel beszédét, a Szentlélek úgy vezeti gondolatait, szavait, hogy rámutat arra, a zsidó történelem folyamán az ősatyák hányszor és hogyan szegültek szembe az Isten által kiválasztott vezetőkkel. Például Mózessel, vagy Józseffel, akit saját testvérei adtak el rabszolgának. Azok a férfiak, akiket a zsidók atyáikként emlegetnek. És a zsidók rendkívül büszkék voltak atyáikra.
István azonban rávilágít majd arra, hogy atyáik története nem annyira jeles és dicsőséges, mint amennyire ezt ők gondolták.
Hányszor fordult az Isten által kiválasztott Mózes ellen saját népe?
Amikor 40 évesen meglátogatja testvéreit, hogy általa szabaduljon meg a nép az egyiptomi fogságból. Igazságot akar tenni két veszekedő zsidó között, azok ellene fordulnak:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?”(7,27-28)
Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült és negyven esztendeig élt a pusztában.Negyven év múlva Isten visszaküldte, hogy Ő, akit megtagadtak, ő vezesse ki a népet Egyiptomból. Kihozta őket Egyiptomból, csodákat tett a pusztában, vezette a népet. De megint ellene fordultak, amikor bálványokat kezdtek imádni, elkészítették az aranyborjút, hordozták Moloknak sátorát.
István rámutat, hogy bizony a mi atyáink nem akartak engedelmeskedni Mózesnek.

Istvánt azzal is vádolták, hogy a templom ellen szólt.
„A magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik”, ahogyan a próféta mondja.”(7,48) Ézsaiásra utal István.
“A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr;”(7,49)
István rámutat, hogy az Úr bennünk lakik, nem a templomban, nem az épületben.
Hosszú beszédében logikusan végigvezeti ezt a gondolatsort: az atyák mindig szembeszegültek Mózessel, és Isten bennünk lakik.
Ez a válasza a vádakra.

De a végén átmegy vádlóba, és most már egészen konkrétan kimondja azt, amire eddig szinte csak utalt.
„Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek. Mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is…”(7,51) vagyis ugyanazt teszitek, amit atyáitok is tettek.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok?” (7,52)
Ha kicsit visszamegyünk a történelemben, valóban azt látjuk, hogy az ő atyáik Isten minden igazi prófétáját üldözték.
Ézsaiás prófétát is üldözték, és végül kettéfűrészelték. Jeremiást egy verembe vetették, mert az Úr nevében szólt. Sőt Illés és Elizeus is bajba kerültek, mert felemelték hangjukat a gonosz királyok ellen.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét.”(7,52)
Ezek a próféták a Messiás eljöveteléről beszéltek. De atyáik megölték azokat, akik megjövendölték a Messiásnak az eljövetelét.
“Most pedig az Ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,
Akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”(7,52-53)
Az utolsó kristálytiszta, logikusan levezett vádpont:
Ti még atyáitoknál is rosszabbak vagytok.
Atyáitok megölték az összes prófétát, akik a Messiás eljöveteléről beszéltek nekik. De ti magát a Messiást öltétek meg.
Istvánt azzal vádolták, hogy Mózes törvénye ellen beszél, de ők maguk sem tartották meg Mózes törvényét.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban!
“Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”(7,54-56)
Jézus a Jelenések könyvében megígéri az egyik gyülekezetnek, hogy „aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon, mint ahogy én is győztem és atyámmal együtt ülök az ő trónusán” (Jel 3,21).
Itt azonban István nem azt látja, hogy Jézus az Isten jobbja felől ül, hanem hogy Jézus, az Isten jobbja felől áll.
Jézus azért állt föl, hogy így fogadja első mártírját. Az elsőt a több millió mártír sorában, akik életükkel fizettek azért, mert bizonyságot tettek Jézus Krisztusról. „Látom, amint az Emberfia ott áll Isten jobbján.” (7,56)
“Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, – mert nem akarták hallani az igazságot -, és egy akarattal rárohantak, aztán kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felső ruháikat egy Saul nevű ifjú lábai elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet. Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott. Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt. És amikor ezt mondta, meghalt.”(7,57-60)

István mártírhalála sokban hasonlít Jézus Krisztus kereszthalálára. Jézus Krisztus is imádkozott azokért, akik ezt a bűntényt elkövették ellene.: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).
István is azt mondja, hogy: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”
Imádkozik az üldözőiért. Jézus korábban mondta, hogy „imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44).
István tehát Jézus példáját követi ebben, és ahogyan az Úr kezébe ajánlotta lelkét, abban is.

Ő lett a keresztény világ első vértanúja. Aki megkapta a vértanúság ajándékát, olyan elképesztő szenvedéseket tud elviselni Krisztusért, hogy az emberek ezt látva Krisztushoz fordulnak megtéréssel és imával.
Ha István vértanúságát önmagában szemléljük, tragédia.
Ha István vértanúságának a hatásait nézzük, már egészen más a kép. István megkövezésével kezdődött az egyház vad üldözése. „Azon a napon nagy üldözés kezdődött az egyház ellen, amely Jeruzsálemben volt, és ők szétszóródtak Júdea és Samária területén, kivéve az apostolokat” (8,1).
Ahelyett, hogy elbátortalanították volna őket, ez az üldözés az első misszionárius mozgalmat eredményezte. Azoknak, akiknek menekülni kellett, keresztülmentek az országon, hirdetve az igét. Ők elbújhattak volna, vagy megtagadhatták volna hitüket. De ez az Úr akaratának megvalósulása volt: “ti lesztek a tanúim Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában a világ végéig” (Apcsel 1,8).
Ami először úgy látszott, hogy egy katasztrófa a korai keresztényeknek, az Isten akarata volt, hogy az Ő szava terjedjen. Csak a sátánt látni szerencsétlenségünkben és szenvedésünkben, súlyos hiba. Isten gyakran arra használja a nehézségeket, hogy megvalósuljon akarata.
Az Istvánt megkövező, megvadult tömegben ott áll egy ifjú, Saul, aki egyetértett a büntetéssel. Elindul Damaszkuszba, hogy elfogja az oda menekült keresztényeket, ahová már Pálként érkezik meg. Útközben megtér, később ő lesz Pál apostol. Ha nincs István vértanúsága, amely hatással volt Saulra, nincs Pál apostol sem. Ha István nem maradt volna hűséges Urához és nem imádkozott volna ellenségeiért, akkor talán soha nem lett volna Pál apostol. És valóban, Pál többször utal írásaiban István megkövezésére, amely mély nyomott hagyott benne.

Ugyanazon szeretettel, nekünk is imádkoznunk kell azokért, akik rosszat akarnak nekünk. Ez elég nehéznek tűnik, de ha belegondolunk, hogy aki olyan, mintha ellenségünk lenne, lehet, hogy egy napon meg lesz mentve, ha mi hűségesek maradunk az Úrhoz, hirdetve az Ő szavát szeretettel, úgy ahogy István tette.

Itt most meg kell kérdeznünk magunktól, vajon mi nem vagyunk-e gyávák és erőtlenek, amikor hitünkről tanúságot kellene tennünk, és felebarátainkat közelebb kellene vinnünk Jézushoz és az Egyházához?
Pedig ma már véres üldözéstől nem kell tartani. Ma a szavak elítélő erejétől kell tartani.
Sokan maradinak, elavultnak bélyegzik a mi keresztény erkölcseinket, a mi másságunkat. Hányan dicsekszenek „másságukkal”, mi pedig szégyelljük azt, hogy keresztények vagyunk, hogy számunkra szent a család, hogy számunkra érték a tisztaság?

Megvallod-e hitedet, bizonyságot teszel-e Jézusról, ha úgy ítéled meg, hogy ennek számodra hátrányos következményei lesznek? (egy állásinterjún, egy baráti társaságban, egy kibontakozó kapcsolat elején)

De ahhoz, hogy megvalld, előtte el is kell fogadnod Jézus szeretetét! Teljesen! Tökéletesen! Nem lehet félig elfogadni! Nem lehet félig járni Isten útját! Teljesen kell! Elfogadni, rábízni magad, teljesen, hittel. Nem lehet félig megbízni valakiben! Teljesen kell! Mert Ő ott van, és várja, hogy elfogadd. Nem kell érte tenned semmit! Fogadd el! Megváltoztatja az életedet! Fogadd el!
És akkor tudsz róla hitelesen tanúságot tenni.
Elfogadtad-e Jézus szeretetét?
Követed-e Őt egész lényeddel?
Megvallod-e Őt a világ előtt?
Vállalod-e, hogy szavakkal megköveznek a hitedért: barátaid, munkatársaid, családtagjaid?

István vállalta…..

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

, , , , , , ,

Hozzászólás

Apostolok cselekedetei 3-4

Péter tanított az egyház első napjairól

Péter tanított az egyház első napjairól

Pünkösd napján a Szentlélek kitöltetett az egybegyűltekre, aztán Péter beszédének hatására mintegy háromezer ember megkeresztelkedett. Az első gyülekezet tökéletes egyetértésben, szeretetben és vagyonközösségben működött, de még nem voltak kialakult szokásaik. A mózesi mintát követték: Péter és János délután három órára a templomba ment imádkozni.
Lukács írta az Apostolok cselekedeteit, evangéliuma folytatásaként

Lukács írta az Apostolok cselekedeteit, evangéliuma folytatásaként


Az Ékes-kapunál ott ült egy születése óta sánta férfi, és alamizsnát kért. Nem tudott járni, nem volt reménye, ott ült a templom kapujában, de nem Istenben bízott, hanem az emberek adományaiban. Lefele nézett, csak lábakat látott, mikor Péter megszólította: “Nézz ránk!”(Apcsel 3,4)
Felnézett, abban a reményben, hogy kap tőlük egy kis pénzt, de mást nem várt.
“Péter ekkor így szólt hozzá: “Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!“(Apcsel 3,6)
A koldus pedig talpra állt és járt. Péter hittel használta Jézus nevét, és ez működött!
Maga Jézus mondta:
„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”(Márk 16,17-18)

Apostolok cselekedetei

Apostolok cselekedetei


Felismerték a Jézus nevében rejlő hatalmat a főpapok is, meg is tiltották, hogy az Ő nevében gyógyítsanak, tevékenykedjenek az apostolok.
A sánta csodálatos gyógyulásán rettentően elcsodálkoztak az emberek. Valami történt a templomban, ami nagyon eltért a megszokottól.
Isten csodát tett, a gyógyult ember ugrált, táncolt. Péter pedig látta, hogy megint szólnia kell a néphez:
“Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon?” (Apcsel 3,12)
Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.” (Apcsel 3,16)
Ez már a második hosszú beszéde Péternek, az egyszerű halásznak. Olyan logikusan építette fel beszédét, olyan pontosan utalt a prófétákra, hogy bármelyik rabbi megirigyelhette volna. Péter megtelve Szentlélekkel elmagyarázta az embereknek, hogy kicsoda Jézus. A Megváltó, aki halálával eltörölte bűneinket, aki elhozza az üdvösséget. De csak annak, aki Őt elfogadja.
“Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.”(Apcsel 3,19-20)
Ez az üzenet az évszázadok alatt semmit sem változott. Ma is érvényes!
Péter beszédére sokan megtértek, “a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett”.(Apcsel 4,4)

A szadduceusok azonban “bosszankodtak azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból.”(Apcsel 4,2) Ezért börtönbe vetették Pétert és Jánost, majd másnap a nagytanács előtt vallatták őket.
Péter – Szentlélekkel telve – itt mondta el harmadik nagy hatású beszédét:
“Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen.”(Apcsel 4,9-10)
“…és nincsen üdvösség senki másban…”(Apcsel 4,12)
A főpapok minél jobban tiltották, az apostolok annál jobban hirdették Jézus feltámadását és a bűnök bocsánatát.
Nem tehették meg, hogy ne mondják el, amit láttak és hallottak, nem tehették meg, hogy ne tanúskodjanak Jézus Krisztus mellett.
“Azok pedig, miután megfenyegették, elbocsátották őket, mivel semmi lehetőséget nem találtak arra, hogy megbüntessék őket, a nép miatt, mivel mindenki dicsőítette az Istent a történtekért…”(Apcsel 4,21)

Hazamenve elmesélték a történteket a gyülekezetben, mire ők “egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez”(Apcsel 4,24), hogy bátorságot kérjenek tőle az igehirdetésre, és további csodákat Jézus neve által.
“Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”(Apcsel 4,31)

“A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.”(Apcsel 4,32)
Az emberek jól érezték magukat a közösségben, életük megszentelődött, megtisztult, Isten szelleme kézzelfoghatóan megnyilvánult. Természetes, hogy szerették volna sokáig fenntartani ezt a helyzetet, de Jézus parancsa nem az volt, hogy maradjanak, hanem, hogy menjenek:
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”(Máté 28,19-20)

Ez a parancs ma is él. Minden hívő misszióban van: el kell vinnünk az emberekhez Jézus hírét!
Ha megtértünk, ne üljünk tétlenül! Tevékenyen várjuk Jézus visszajövetelét!
Hirdessük szeretetét!
Legyünk Jézus Krisztus lámpása!

, , , , , , , ,

Hozzászólás

Mindaz, amire képes vagyok…

Húsvét második vasárnapján Larry felelevenítette, hogyan jelent meg Jézus a feltámadása után két tanítványának, akik éppen egy Jeruzsálem melletti faluba tartottak.
“És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” (Lukács 24,27)
Először nem is értették mi történt, hanem amikor megnyílt a szemük és felismerték, azonnal visszafordultak, hogy elmondják saját bizonyságtételüket, hogyan találkoztak Krisztussal.
Nekünk is el kell mondanunk a Krisztussal való személyes találkozásunk történetét!
Krisztus legyőzte a bűnt. Ő él, és az Ő Szent Lelke bennünk él!

mindaz3_04

Jelmondatunk harmadik fele: Mindaz, amire képes vagyok…. Isten ajándéka.
De mire vagyok képes?

Ez a kérdés kapcsolatban van az első két kérdéssel: Ki vagyok? Mim van? Mert aki vagyok, és amim van, az meghatározza, hogy mire vagyok képes.

Vannak képességeink, időnk, pénzünk, áldásaink, van személyes holmink, de vannak kegyelmi ajándékaink is. (apostol, próféta, evangelista, pásztor, tanító, hit, bölcsesség stb.)
Megkapjuk a Lélek Gyümölcseit is (szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás), azokat a jellemvonásokat, amelyek kifejlődnek bennünk, mialatt az Urat szolgáljuk, teret adva magunkban a Szent Léleknek. Ezek segítenek, hogy tegyünk másokért és Isten Országáért.

Feladatunk:
– Istent szeretni és szolgálni
– Másokat szeretni és szolgálni
– A sérült világ és a menny közé állni
A Szent Szellemmel együttműködve segítünk másoknak, hogy megtalálják Isten Országát. Ez egy szolgálat, amelyre odaadjuk magunkat.

De nem elég, ha tudjuk, kik vagyunk, és mink van. A kérdés az, tesszük-e, amit kell?
Ha nem tesszük meg, nem tudjuk megvalósítani Isten szándékait a világban magunkon keresztül.
De mit vagyunk hajlandók megtenni?
És mit fogunk megtenni?

A Bibliában több olyan történetet olvashatunk, amikor valaki nem volt hajlandó megcselekedni Isten akaratát. Mózes ellenállt, Jónás elfutott, és saját életünkben is számtalan példát találunk arra, amikor szembeszálltunk az Úr akaratával.
Figyeljünk azokra, akik félelmeik ellenére is engedelmeskedtek Istennek!
Legjobb példa erre maga Jézus.

mindaz3_03

Jézus nemcsak képes volt vállalni a kereszthalált, hanem hajlandó is volt, sőt meg is tette!

A másik jó példa Ézaiás.

mindaz3_02

Az izzó parázs, amellyel a szeráf megérintette Ézaiás ajkát, Isten tisztító erejét jelképezi, amellyel szentté teszi szolgáját. Ézaiás Isten elhívására hajlandó volt engedelmeskedni, és végig engedelmes próféta maradt.

De hogyan tudunk válaszolni Isten hívására, ha nem halljuk?
Hiszen Isten manapság már nem jelenik meg égő csipkebokor formájában, és nem szól hozzánk mennydörgő szavakkal sem. De ha elég csendesek vagyunk, meghallhatjuk azt a csendes hangot, amellyel szívünkben szól.
“Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?” (1 Királyok 19, 11-13)
Isten Illéshez csendes suttogással szólt. Illés mégis meghallotta, és válaszolt.

Isten ma is sokféle módon szól hozzánk: Igéjében, lelkiismeretünkben, inspirációban, mások tanácsaiban stb.
Fontos azonban, hogy amikor szól, akkor figyeljünk!

Isten mindannyiunkhoz egyenként szól, de van egy általános akarata is a tanítványaihoz:
“Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,18-20)
Ennek a missziós parancsnak az az általános célja, hogy minden ember mindig megkapja az Istenről szóló tanítást.
“Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2 Péter 3,9)
Jézus követőiként engedelmeskednünk kell Isten parancsolatainak! Az az Ő akarata, hogy senki ne vesszen el!

Hogyan veszünk részt a missziós küldetésben?
1.) Elmondjuk saját történetünket (lásd: Mindaz, aki vagyok… című rész)
2.) Elmondjuk Isten történetét (lásd: Mindaz, amim van….című rész)
3.) Befolyásoljuk a világot

Hogyan tudjuk befolyásolni a világot?
Mindannyian hatunk egymásra pozitívan vagy negatívan. Pozitív befolyásolás például a biztatás.
De hogyan tudjuk befolyásolni a világot?
Ez lehetetlen feladatnak tűnhet számunkra.
Talán közelebb kellene kezdeni: Hogyan tudjuk befolyásolni Magyarországot?
Még ez is túl nagy feladatnak látszik.
Hogyan tudunk hatást gyakorolni Budapestre? Kerületünkre?
Itt már látható a befolyásunk, ha például a Családsegítő Központ munkájára gondolunk.
De ha még közelebb megyünk, még közvetlenebb a hatás. A szomszédainkra már közvetlenül tudunk hatni.
Nem úgy befolyásoljuk a világot, hogy ott hatunk, hanem a világnak azon kicsi részével kezdjük, ahol élünk.

Kik laknak a világban?
– Én (Először magunkra kell odafigyelnünk, beépítenünk az életünkbe a szellemi önfegyelmet. Törődnünk kell a testünkkel, hiszen ez az egyetlen hely, ahol élhetünk.)
– Család
– Gyülekezet
– Barátok
– Szomszédaink
Velük kell először foglalkoznunk, a saját környezetünkkel!

De mire vagyok képes?
– zene
– dicsőítés
– tanítás
– prédikáció
– Biblia tanulmányozás
– tanítványság
– lelki gondozás
– imádság
– vezetőség
– barátság
– közös érdekek
– segítség
– tanácsadás
– evangelizálás
Ezek közül mire vagy képes? Mit vállalsz? Mi az, amit meg tudsz tenni erről a listáról már most? Mit tudsz megtanulni?
Sokszor akkor látjuk a lehetőségeket, amikor a legnagyobb a szükség. Isten hívása akkor ér el, amikor látjuk a szükséget.

Közösségünkben hamarosan nagy szükséggel fogunk szembenézni. A 17 éve Magyarországon tevékenykedő Coleman házaspár szeptemberben visszatér az USÁ-ba, Jerry a Francis Asbury Society-nél fog dolgozni.
Az élet azonban nem áll meg, nem hull darabokra. Nyugodtan tovább kell folytatni a munkát.
De hiányukat ki fogja betölteni? Ki lesz hajlandó segíteni? Ki lesz hajlandó szolgálni?
Bíznunk kell Istenben, hogy az űrt, ami távozásukkal keletkezik, Isten betölti.

Gondolkozz!
Képes vagy? Hajlandó vagy? Meg is teszed?
Kérd az Urat, adja áldását szolgálatodra, hogy megvalósuljanak szándékai a világban magadon keresztül!

mindaz3_01

, , , , , , , , ,

1 hozzászólás

Mindaz, aki vagyok….

Áldott, aki az Úr nevében jön!

Áldott, aki az Úr nevében jön!


Az időjárás ugyan nem vesz tudomást róla, de hamarosan itt a húsvét. Ezzel a vasárnappal, a virágvasárnappal kezdődik a szent hét, más néven nagyhét. Ezen a vasárnapon a világ számos gyülekezetében megemlékeznek erről az eseményről. Mindenhol másképp ünnepelnek: valahol virágokkal, valahol barkákkal, valahol pálmalevelekkel.
Larry tanítását Norbi tolmácsolta

Larry tanítását Norbi tolmácsolta


Mindenhol másképp, de ugyanazt ünneplik: Jézus dicsőséges, egyetlen királyi bevonulását Jeruzsálembe. Amikor az emberek ujjongva fogadták, felsőruháikat az útra terítették, gallyakat vágtak a fákról (János pálmaágakról ír), ezt szórták az útra Jézus szamarának lábai elé. Mindenfelől a “Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön!”– kiáltás hallatszott.
Nagybojt
A virágvasárnap egyben a 40 napos nagyböjt utolsó vasárnapja. Érdekes azonban, ha hamvazószerdától nagyszombatig összeadjuk a napokat, nem 40, hanem 46 napot számlálhatunk. Miért? A böjti időszak vasárnapjai ugyanis nem számítanak bele a nagyböjtbe!
Egy hét múlva, húsvét vasárnapjával kezdődik a pünkösd előtti 50 napos időszak, amely a húsvét utáni 7. vasárnappal végződik. Ezen a napon a kereszténység a Szentlélek kiáradását, az egyház születését ünnepli meg. Ennek az 50 napos időszaknak a vasárnapjai beleszámítanak a pünkösd idejébe, így tehát a nagyhét 40 napja (ami tulajdonképpen 46 nap) időben majdnem megegyezik a pünkösd 50 napjával.

Ezen a vasárnapon új sorozat indult gyülekezetünkben.
Három egymást követő vasárnap a jelmondatunk, mottónk elemzésével foglalkozunk majd.

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.

Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.


“Mindaz, aki vagyok, mindaz, amim van, mindaz, amire képes vagyok, Isten ajándéka, amit azért kaptam, hogy megvalósítsam szándékait a világban magamon keresztül.”
Minden alkalommal meg fogjuk nézni, hogy a mottónk második feléhez hogyan viszonyul az első felének aznapi része.

Mindaz, aki vagyok….. Isten ajándéka.
De ki vagyok tulajdonképpen? Lehetek férfi, nő, magyar, amerikai, szőke, barna, kék vagy zöld szemű, de ezek csak külsőségek. A kérdés az, ki vagyok Jézus Krisztusban? A kérdés a keresztény identitásunkra vonatkozik.

Ki vagyok?

1.) Kegyelemből van üdvösségem a hit által
“Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen.” (Efezus 2,8-9)
2.) Örök életem van
“Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon.” (János3,16)
3.) Új teremtés vagyok
“Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett!” (2 Korintus 5,17)
4.) Isten szeret engem
“Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.” (Galaták 2,20)
5.) Isten gyermeke vagyok
“Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1,12)
6.) Kész vagyok elmondani, hogy reményem van
“Szívetekben Krisztust tiszteljétek, mint Uratokat! Mindig legyetek készek, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik azt kérdezik, miben reménykedtek!” (1 Péter 3,15)

Ezek Isten valós ígéretei a számunkra, de gyakran nem hisszük el ezeket teljesen, nem ezek alapján élünk.
“Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (János 5,39-40)

Nem elég a Biblia olvasása! Az Írások Jézusról tesznek bizonyságot, az életünk pedig arról, hogy hiszünk-e igazán Jézusban, követjük-e Őt, engedelmeskedünk-e Neki?
Ám gondolatainkat sokszor még a régi sémák határozzák meg. Olyasmit beszélünk be magunknak, ami nem igaz, és elmerülünk az önsajnálatban. Ezeket a hazugságokat aztán megtanuljuk élvezni is, sőt kimondottan szeretjük, ha ezeket mások is megerősítik bennünk.

Nagyon fontos, hogy egészséges legyen a tudatunk, ami azt jelenti, hogy szilárd meggyőződések szerint éljük az életünket. Ezek a meggyőződések pedig a Bibliára alapozódjanak, ne az érzéseinkre! Azt kell igaznak tartanunk, amit a Biblia mond rólunk. A “Ki vagyok?”- kérdésre a Krisztusban kapott identitásunk alapján kell válaszolnunk.

De nem elég az egészséges tudat! Úgy is kell cselekednünk!
“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)
Engedelmeskednünk is kell Isten Igéjének, bármilyen nehéznek is tűnik. Ezt a saját erőnkből nem tudjuk megtenni, csak ha a Szent Szellem működik bennünk, általunk.

Isten iránti engedelmességünk akkor lesz teljessé, ha úgy élünk, ahogy Jézus is élt. Azaz engedelmeskedünk az Atya akaratának, és elmondjuk másoknak is, mennyire szeret minket az Úr.
“…aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.” (1 János 2,5-6)

Tehát három fontos képességgel kell rendelkeznünk
a.) elmondani a saját történetünket
b.) elmondani Isten történetét
c.) ezáltal befolyásolni a világot

Elmondani saját történetünket azt jelenti, hogy elmeséljük, bizonyságot teszünk, hogy mit jelent az új identitásunk. Hogyan változott meg az életünk? Mi történt? Ez nagyon fontos része a tevékeny keresztény életnek.

Milyen egy bizonyságtétel?
– Milyen volt az életem, mielőtt megismertem Jézust?
– Hogyan hallottam Jézusról?
– Hogyan változott az életem, miután úgy döntöttem, követem Jézust?

A Bibliában is sok bizonyságtétel van. Van, amelyik mindössze egy mondat:
“Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”(János 9,25)
Pál apostolnak pedig sok részletes bizonyságtétele van. (Pl. Apcsel 22,1-21)

Van másfajta bizonyságtétel is: elmondani Isten történetét az életünkben.
– Hogyan működik ma Isten az életünkben?
– Mit tanulhatunk a Szentlélektől?
– Mit tanulhatunk a Bibliából?
A lényeg annak a bemutatása, hogy Isten élő, tevékeny módon vesz részt az életünkben.

De nemcsak meghatározott alkalmakkor kell bizonyságot tenni. El kell mondani a világban, sőt meg is kell élni, és ezáltal befolyásolni, jobbá tenni a világot.
“Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 2,17)
Fontos, hogy életünk, szavaink mindig tükrözzék, hogy Jézussal élünk. Ez azért kell, hogy megvalósuljanak szándékai a világban rajtunk keresztül. Az Ő szándéka pedig az, hogy helyreállítsa a tökéletes békét, a shalom-ot.

Isten Orszaga

Egy megsérült világban élünk, de reménységünk van, hogy a mennybe jutunk. A jelenlegi és a jövőbeli életünket egy szellemi híd köti össze, amelyen keresztül bejuthatunk Isten Országába. Szellemi hidunk, hitünk alapja a Biblia. Ezekre az alapokra épülnek az oszlopok, a doktrinák: Mit hiszünk Jézusról? Hogyan élünk? Hogyan működik a gyülekezet?
A tartóoszlopokra épül a teljes Egyház, aminek megjelenési formája a helyi gyülekezet.
Az Egyház a hídnak az a része, ami összeköti a sérült világot a menny reményével.

Az Egyház funkciója, hogy választ találjon az emberiség három legnagyobb vágyára:
– transzcendentális vágy Isten után
– vágy a közösségre
– vágy az élet céljának megtalálására

Hogyan segít az Egyház ebben?
– Segít kapcsolatba kerülni Istennel (istentiszteletek, bibliaolvasó körök stb.)
– A gyülekezeti közösség kielégíti a közösség utáni vágyat
– Ahogyan kapcsolatba kerülünk Istennel és a gyülekezettel, megtaláljuk életünk értelmét.

Az emberek be tudnak lépni Isten Országába, ha megtalálják a kapcsolatokat. Hiszen Isten Országa már itt van, de még sincs itt teljes valóságában.

Mi a mi részünk ebben? Hogyan kapcsolódik Isten univerzális tervéhez a mi életünk?
Életünket úgy kell élni, hogy segítsünk másoknak helyreállítani a kapcsolatot Istennel.
Ehhez magunkban kell növeszteni a
– hit
– szeretet
– áhitat
– bizonyságtétel
– tanítványság
– megszentelődés
– sáfárság
képességét.
Ennek eszköze lehet egy 30 napos kihívás, amit ha sikerrel teljesítünk, egész életre kiterjedő kihívássá fejlődhet. A kihívások teljesítése közben pedig folyamatosan fejlődik az állandó, élő kapcsolatunk Jézus Krisztussal.

Növekednünk kell a közösségi életünkben, szokásainkban is:
– istentisztelet
– szentségek
– tagság
– szeretet
– szolgálat
– kötelezettség
– sáfárság
Ne csak menjünk a gyülekezetbe! Legyünk mi a gyülekezet!

Mindaz, aki vagyok….Isten ajándéka.
Ki vagyok?!
Ha szeretem Jézust, követem parancsolatait.
“Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14,15)
Ha szeretem Istent, átadom magam neki, hogy megvalósulhassanak szándékai a világban magamon keresztül.

Vendégeink (Peter és Marvin) sokat filmeztek

Vendégeink (Peter és Marvin) sokat filmeztek


Mindig van mit énekelni

Mindig van mit énekelni

, , , , , , , , , , ,

1 hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: