Tanuljunk a zsoltárosoktól!

Az év elején a Zsoltárok könyvét tanulmányoztuk. Némely zsoltár már első versétől bizakodó hangulatú, míg más zsoltárok az irányveszetett ember panaszaival kezdődnek. Szerencsére a legtöbb ilyen zsoltárban végül helyreáll a jó irányultság. A legtöbb kiválasztott zsoltárban ezt az iránybéli visszatalálást vizsgáltuk.

Péter januári tanítása az alábbi keretben olvasható:

Amikor elkezdtük ezt a sorozatot, Larry elmondta, hogy nem minden zsoltár olyan mint a századik, amely egy az egyben egy lelkesítő magasztalása Istennek, amiből szinte sugárzik, hogy szerzője a jó irányba tekint. Vannak olyan zsoltárok is, amelyeknek először rossz az iránya és panaszos a hangvétele, mégis Istennek szólnak. Dávid éveket töltött el üldözöttként, többször elárulták és elhagyták őt, különösen az fájhatott neki, hogy Saul király, aki korábban fiává fogadta, most hazug vádak alapján üldözni kezdte.Ez az idézet, Somlyó György költő verséből való, aki Dávid Király dilemmáira olyan jól ráérzett:

„Eredj el, és az úr legyen veled!” –
mondá akkor Saul, s fogtad a parittyát;
s ki urad-istenedre szórta szitkát,
isten segedelmével elveszett,

s a kora dicsőség kapuja nyílt rád.
De ezután jött csak a nehezebb:
attól futni, kiért győzött kezed;
s lett menedéked barlang és a síkság.

Mert legnagyobb próba nem Góliátot,
nem az Ormótlant és Idomtalant
legyűrni – de azzal szemben kiállnod,

ki orvul ellened tör, bár te érte
küzdöttél, életedet sem kimélve,
s akiért zengett kezedben a Lant.

Dávid ismerte a magányt és a kiszolgáltatottságot. Üldöztetésének idejében, éjszakánként nem volt mellette olyan ember, aki biztatta volna, aki lelket öntött volna belé. Csak és egyedül Istenhez fordulhatott, neki öntötte ki sírva a lelkét, megváltójára zúdította minden szomorúságát. Ezeket a panaszimákat Dávid le is jegyezte, nem szégyellte az utókor előtt sem, így ma is olvashatjuk. Ilyen a 10. zsoltár és ilyen a 13. zsoltár is, amit most megvizsgálunk.

Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára. Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam? Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra; Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok. Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!

Nemcsak panaszkodásról van szó. Dávid – bár rögtön megszólítja Istent – számon is kéri tőle szorult helyzetét. Így vívódik a lelkünk a próbák között, mert úgy tűnik, mintha éppen a gonosz győzne, mi pedig csak noszogatjuk az Urat, hogy tegyen már valamit. Ilyen hangulatú mondatokat olvashatunk Ábrahámtól is, amikor arról panaszkodik, hogy nincs utódja (1Mózes 15, 1-3.), és Gedeontól, amikor számon kéri Istentől a nagy csodákat és kesereg az idegen megszállás miatt (Bírák 6,13), és Jeremiástól, aki egész könyvnyi versgyűjteményben sírja ki magából bánatát. De még bizony Jézus is így tesz amikor éppen Dávid egyik panaszos zsoltárát idézi (22) a kereszten: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Jézus bűnt soha el nem követett, mégis úgy kellett szenvednie, mint egy bűnözönek. Át kellett élnie az Istentől való elszakadás érzését, amikor a mi bűneinket magára vette és elhordozta a kereszten. Őt is úgy provokálták, mint Dávidot és más zsoltárírókat: “Hol van a te Istened?” (Zsoltárok 42,11)

Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Hasonlóképpen a főpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki. (Máté 27,39-42)

Saját főpapjai is csúfolták őt, az egyetlen igazi főpapot! Mi mást is tehetett volna Jézus? Ezen elhagyatott állapotában is az Atyához fordult. Nemcsak számonkérés hagyta el az ajkát, hanem felajánlás is: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet! (Lukács 23,46)

Dávid zsoltára is, bár az elején irányvesztést mutat, mégis visszatalál végül a jó irányba. Először úgy tűnik neki, hogy nemcsak az ellenségek rosszindulatával kell számolnia, hanem azzal is, hogy Isten talán elhagyta őt. Szerencsére azonban nem áll meg ennél a megállapításnál, hanem elkezd lélekben harcolni! Isten segítségét kéri:

Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra! (13,4)

Mindeközben Isten igazságát kívánja megvédeni első sorban, nem pedig saját magát:

Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem! (13,6)

Dávid az imája végére eljut addig a pontig, ahol végre meg tud nyugodni, ahol megerősödik a hite. Úgy vélem, az ebből a tanulság, hogy amikor a gödörben vagyunk, még kilátástalan helyzetünkben is el kell valahogy kezdenünk azt az imát, még akkor is, ha szörnyen rossz hangulatban indítjuk el. De legalább elindítjuk, akkor éppen ez a legfontosabb! Lehet, hogy negatívan indítunk, lehet, hogy panaszkodással. Nem baj. Lényeg, hogy ne hagyjuk abba. Lehet, hogy számon kérjük Istent és magunkat kezdjük igazolni. Nem baj. Lényeg, hogy ne hagyjuk abba. Ha kitartóak vagyunk, el fogunk jutni arra a pontra, ahol fohászunk letisztul, bizalmunk feleszmél: megjelenik a hálaadás, a kegyelem, megjelenik Isten jósága, eszünkbe jutnak azok az esetek, amikor Ő annyi jót tett velünk. A végén akár dalra is fakadhatunk, énekelhetünk egy itt megtanult dícséretet, vagy spontán dalba kezdhetünk. A rossz érzés ilyenkor már elpárolog, az áthatolhatatlannak látszó akadályok most eltörpülnek. A kísértő odébbáll, a békesség betölti a szívünket.

Érezhető Dávid zsoltárában, ahogy a szerző tekintete a körülmények felé irányul először, majd onnan szépen visszafordul Isten felé. Pedig a körülmények nem változtak meg a rövidke ima alatt (mindössze hat vers). Valami mégis változott, valami sokkal fonosabb: a szív állapota. Ez a hit, ahogy a láthatóról, amely múlandó, a fókusz átkerül a láthatatlanra, amely örökkévaló.

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. 2Korinthus 4,17-18

Ha belegondolunk, hogy Pál mennyit szenvedett életében, akkor látjuk meg igazán a hitet az ő szavai mögött, amikor pillanatnyi, könnyű szenvedésről beszél. Dávid hite is így működött, újra és újra feltornászta magát azzal, hogy felidézte magában Isten szavait és imádkozott. Ezért nem cenzúrázta Dávid ezeket a zsoltárokat, ezért nem szórta ki őket a gyűjteményből. Inkább példaként állítja azokat elénk: Látjátok milyen rossz lelkiállapotban voltam? Látjátok, hogy jöttem ki belőle? Csináljátok ti is így! Itt a példa! It van még egy és még egy! Ne szégyeljétek Isten előtt az érzéseiteket, hanem inkább öntsétek ki előtte szíveteket és kérjétek az Ő segítségét, ahogy én is tettem!

A módszer azóta sem változott és Isten sem változott meg. A hit mindannyiunké lehet, csak kövessük a hit hőseit. Nem kell Dávidnak vagy Pálnak lennünk, hogy működjön. Isten minket is elhívott, a mi imánk is ugyanolyan fontos neki, mint bárki másé.

Itt van még néhány hasonló ima a Szentírásból: 77-es zsoltár, 73-as zsoltár, Ésaiás 53,11-17, Siralmak 3,18-23

Ezek a lejegyzett imák kincsek. Sokszor voltam magam alatt, már-már az őrület küszöbén, és nem volt senki, aki ezeket megosztotta volna velem. Pedig milyen jó lett volna, ha akkor épp ezek a vígasztalások kéznél vannak. Nem vagy egyedül az állapodottal, mások is átélték és túlélték, majd leírták, hogy milyen nehéz volt, és azt is hogy milyen jó volt, hogy kitartottak benne és, hogy milyen jó volt utána. Értünk írták le: teérted, énértem és a testvéreinkért. Megértem, hogy kísért az elkeseredettség, de hidd el, ezekben a helyzetekben lehet igazán megismerni Isten szabadítását. Most edződik a hited, hogy el tudd majd venni Istentől a neked készített áldásokat. Kérlek, ne gyökerezz bele a keserűségbe, mert akkor elvágod magad az egyetlen segítségtől. Imádkozz nagyon és nézz előre Jézusra, nézz a próbák céljára és nézz az örökkévalóságra. És ha hátra is nézel, csak az Istentől kapott korábbi bizonyságaidra és szabadításaidra nézz. Rengeteg ilyen van. Isten nem ígérte, hogy nem lesznek nyomorúságok, de azt megígérte, hogy soha nem hagy el!

Buzsik Zoltán barátunk segítségével feltámasztottuk a prédikációk rögzítésének hagyományát. Visszanézhető három közelmúltbeli tanítás a zsoltáros sorozatból.

Zsuzsi beszélt a 30. és a 150. Zsoltárokról:

Péter a 40. Zsoltár alapján beszélt Dávid jellemfejlődéséről:

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: