Bibliai jellemek a fazekas kezeiben – 5. rész

A bibliai hithősök életének megismerésének utolsó részéhez érkeztünk. Ezúttal Habakuk és Jónás jellemét ismerhetjük meg.

John Fraser Habakuk prófétáról tanított. Habakuk a kispróféták egyike az Ószövetségben. A könyv három részének első két részében egy párbeszédet figyelhetünk meg, amely Isten és a próféta közt jön létre. A könyv fontos szerepet játszik a keresztyénségben, mivel az Újszövetség többször is utal Habakkuk könyvére, főleg a 2. rész 4b verse: “az igaz ember a hite által él”. Pál apostolnak egyik kedvenc gondolata, mivel három levelében is felhasználja ezt: Róm. 1:17, Gal. 3:11 és Zsid. 10:38-ban is.

Az Úr Isten az én erősségem, hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Habakuk 3,19

Larry pedig Jónás jellemét mutatta be. Jónás könyve egyike a Biblia prófétai könyveinek, központi alakja mind a zsidó, mind a keresztény kánonban a kispróféták közé tartozik. Az egyik leginkább ismert bibliai történet,az Isten elhívása elől menekülő, majd saját igaza érdekében még Istennel is perlekedő próféta története. Az egyetlen prófétai könyv, melyben nem a próféciák állnak a középpontban, hanem a próféta magatartása. Rámutat arra, hogy Isten az egész világ Ura, és az Izráelen kívüli népek sorsa és élete sem közömbös előtte.

Akik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat; de én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, amit fogadtam. Az Úré a szabadítás. Jónás 2,9-10

Advertisements
  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: