Dicsérjétek az Urat! (“Ez az a nap” beszámoló)

Gyülekezetünk tagjai időről-időre ellátogatnak az Ez az a nap rendezvényeire. A legutóbbi alkalommal is jelen voltunk. Hálásak vagyunk, hogy Kriszta és Ildikó megosztotta velünk azokat a kedves emlékeket, amelyek segítségével újraélhetjük a rendezvény hangulatát.

Dicsérjétek Őt kürt-zengéssel; dicsérjétek Őt hárfán és citerán;
Dicsérjétek Őt dobbal és tánccal; dicsérjétek Őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek Őt hangos cimbalommal; dicsérjétek Őt harsogó cimbalommal;
Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!
(149. Zsoltár, 3-6)

Dicsőítő Konferencia a Gateway Worship-pel

Dicsőítő Konferencia a Gateway Worship-pel

Nagy kihívás szavakba önteni, mi minden történt 2013. május 31-én, amikor is lehetőségünk volt részt venni egy dicsőítő konferencián, amit a Gateway Worship tartott. Mindenkinek, akit a dicsőítés szolgálatával ajándékozott meg az Úr fontos tudnia, mit is jelent maga a dicsőítés.
Ahogy Josh Alltop, a Gateway Worship dobosa mondta: „A dicsőítés nem műfaj, hanem életmód: Isten keresése. Ahogy élsz, amit teszel, az maga a dicsőítés.” (Róma 12.)
A napot természetesen dicsőítéssel kezdtük, amiből máris nagyon sokat lehetett tanulni! Majd Thomas Miller a Gateway egyik dicsőítő pásztora Istennel való kommunikációnkról beszélt. Arról, hogy sokszor kérdőre vonjuk az Úr tetteit, miközben, nem biztos, hogy tényleg figyeljük az Ő szavát. Tanításában Péter cselekedeteit hozta fel, amikor nem teljesen figyelte, mit is mond vagy tesz Jézus (pl. amikor Jézus az utolsó vacsoránál elkezdi mosni a tanítványok lábait – és ezt a tevékenységet abban az időben a legutolsó rabszolga tette -, akkor ezt Péter furcsállotta és nem engedte. Mire Jézus azt felelte „Ha meg nem moslak Téged, semmi közöd sincs én hozzám” Erre Péter „Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!” – János evangéliuma 13:4-10) Legyünk tehát figyelemmel és így mondjuk: „Szólj, Uram! Mert hallja a Te szolgád!” (Sámuel I. 3.)
A szemináriumokon különböző témakörökben szerezhettünk további ismereteket. Többek között megtanultuk, hogyan mozogjunk dicsőítés közben (bátran nyújtsuk fel kezünket, tapsoljunk, kiáltsunk), hogyan készítsük fel a gyülekezetet a dicsőítésre, hogyan énekeljünk, hogyan állítsuk össze a dicsőítő csapatot, hogyan használjuk a hangszereket. A dicsőítés lányege, hogy megmutassuk, átadjuk, hogy van Isten, aki él, Őt szolgáljuk, az Ő igéjét, igazságát, szeretetét.
Tim Sheppard pásztor egy lehetséges jövőképet vázolt fel, amire egy borotválkozás alkalmával kapott iránymutatást, Ezékiel 37:15-22 alapján, Júda és Izrael egyesítésével. Júdea dicsőítést, dicséretet jelent, Izrael pedig annyit tesz harcolni, küzdeni Istennel és nyerni, vagyis maga az imádság. A dicsőítés és az imádkozás egyesítését tartja fő célnak. Ennek rövid története, hogy Amerikában külön vannak a dicsőítők és külön csoportot alkotnak az imádkozók. A kettő egyesítésével nemcsak dicsőítéssel, de imával is stadionokat lehet megtölteni. Még egy érdekesség ezzel kapcsolatban: a Gateway egyik pásztora kapott egy igazi „pásztor botot”, ami úgy néz ki, mintha kétféle fából faragták volna, egyik oldalára héberül rá van írva Júda, másik oldalára pedig Izrael, a botra keresztbe rávésve Ezékiel 37.
Összefoglalva óriási élmény volt megismerni és belelátni a Gatewy Worship tevékenységébe. Rengeteget tanultunk, amivel még jobban tudjuk teljesíteni szolgálatunkat. Arra buzdítok Mindenkit, hogy bátran dicsőítsen mozgással, tapssal, kézfelnyújtással, hogy felemeljük Jézus szent nevét.

Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt,
Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt!
Örvendjünk, vigadjunk e napon!
Mert ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt!

ezazanap2

Ez az a nap, amit együtt átéltünk 2013. június 1-jén ismét a Papp László Sportarénában, felejthetetlen volt! Ez a több, mint 10 éves rendezvény, amely a legnagyobb keresztény rendezvény az országban, évről évre nagyobb tömegeket mozgat meg azzal a céllal, hogy felekezettől függetlenül közösen dicsérjük Istent, együtt imádkozzunk nemzetünkért, hallgassuk az evangéliumot, és mindemellett nagyszerű zenei élményben legyen részünk. A szervezők világszínvonalú nemzetközi és ismert hazai gospel zenekarokat állítanak színpadra.
Az eseményt mindig nagy várakozás előzi meg, hiszen ismerjük a színvonalat, már tudjuk, mire számíthatunk, és soha nem kell csalódnunk!A műsort az újra összeállt 1000 fős kórus kezdte, melyet a Joy Gospel Music zenekara kísért és Almási Kornél vezetett. Ezután az est magyar részében hallhattuk Pintér Bélát, Lakatos Pétert, Prazsák Lászlót, Csiszér Lászlót, Dobner Illést, Gável Andrást és Gellértet, továbbá a The Voice tehetségkutatóban feltűnt fiatal énekest, Henderson Dávidot, és Johnny K. Palmert is, valamint a Bolyki Brotherst. Megható pillanata volt a műsornak, amikor mindannyian felállva, a mellettünk álló kezét megfogva, közösen elmondtuk a Miatyánkot, majd elénekeltük a Himnuszt. Ezután a hazánkban működő különböző felekezetek lelkipásztorai felmentek a színpadra, és egymás után, egyenként imádkoztak a keresztények egységéért, valamint a magyarországi ébredésért.
A külföldi előadók közül hallhattuk a 10 éve alapított texasi Gateway Worship csapatát. Ők a 24 ezer tagú Gateway Gyülekezet dicsőítő csoportja, és a világ élvonalbeli dicsőítő zenekarai közé tartoznak. A hangulat emelkedését pedig lehetelen szavakba önteni. Egy sportcsarnoknyi hasonlóan gondolkodó ember énekelt, dicsérte az Urat, táncolt, tombolt. A villódzó fények, a hangos zene bulihangulatot teremtett. Aztán ismét lecsendesedtünk, és meghallgattuk Ulrich Parzany német református lelkész igehirdetését. Ő a Pro Christ műholdas evangélizációsorozat elindítója, és előadója. Ma már nyugdíjas, de életét az evangélizáció szolgálata határozza meg még mindig. Szívügyének tekinti a politikusok, vállalkozók és közéleti szereplők evangélizálását is. Arra biztatott mindenkit, hogy fogadjuk el Isten szeretetét. Jézus itt van, felkínálja szeretetét nekünk, éljünk vele! Aztán színpadra lépett az egykori Jugoszlávia hét utódállamának hét lelkipásztora. Mindenki a saját nyelvén imádkozott a keresztény egységért, a nemzetek közti békéért, az ébredésért. Bár nem értettük a szavakat, de az üzenet eljutott hozzánk. Tomboló taps kísérte imájukat.
A szervezők az est végére tartogatták az igazi meglepetést, az ötszörös Grammy-díjas Israel Houghtont és a New Breedet. Zenéjük egyedülálló módon ötvözi a soul, gospel, RnB, funky stílusjegyeket, és magával ragadó dinamizmus, zenei professzionalizmus jellemzi őket. Először bulihangulatot teremtettek több közismert dal előadásával, melyeket a közönség egy emberként énekelt velük. Aztán kihunytak a csarnok fényei, csak mi világítottunk mobiltelefonjainkkal, foszforeszkáló karkötőinkkel, még inkább megérezve a Szentlélek átható jelenlétét, és csak énekeltünk, énekeltünk…
Hiszem, hogy minden jelenlévő érezte az isteni szeretet, kegyelem kiáradó erejét, és ezt vitte magával az est végén. Hálás vagyok, hogy újra részese lehettem, ennek az eseménynek!

Reklámok
  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: