Apostolok cselekedetei 5-7

Ildiko3
Ezen a vasárnapon Ildikó folytatta az apostolok cselekedeteinek, az első keresztény gyülekezetnek a történetét.

Az első gyülekezet tökéletes egyetértésben, szeretetben és vagyonközösségben működött.
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.”(Apcsel 4,44-45)
Ahol azonban emberek vannak, megjelenik a bűn is. Anániás és Szafira az eladott birtokuk árából egy részt megtartottak maguknak, a többit odaadták az apostoloknak, de azt hazudták, hogy az egészet odaadták.
Péter vádat emelt Anániás ellen: „Miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?” (5,3)
„Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”(5,4)
Anániás összeesett és meghalt, felesége három órával később úgyszintén. Szigorú volt a büntetés, példát statuált.
Isten nem tud kiegyezni a bűnnel, különösen, ha hazugság van Testében, a gyülekezetben. Isten szereti az embereket, de gyűlöli a bűnt. Meg akarta védeni az első gyülekezetet a bűn elterjedésétől. Ha a kis hazugság büntetlen marad, azonnal jönnek a nagyobb hazugságok, aztán a még nagyobbak, és a gyülekezet elveszik a bűn mocsarában. Isten nem engedte, hogy gyökeret verjen Testében a kétszínűség.
Így viszont „nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet, és mindazokat, akik hallották ezeket.” (Apcsel 5,11)

A nép azonban magasztalta az apostolokat, mert sok csoda, csodás gyógyulás történt általuk. Isten megszentelte a gyülekezetet, miután megfegyelmezte. Az apostolok isteni erőt kaptak a gyógyításra, és az ördögűzésre, ahogy Jézus megígérte nekik: “Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Máté 10,8)
Erre a hatalmas népszerűségre irigység fogta el a szadduceusokat, elfogták az apostolokat (most már valószínűleg mind a 12-t, nemcsak Pétert és Jánost), és a nyilvános börtönbe zárták őket.
Isten egy angyal által kiszabadította őket, megparancsolva nekik, hogy „hirdessék a népnek az életnek minden beszédét a templomban”(Apcsel 5,20)

Ők pedig már korán reggel bementek a templomba és tanítottak.
Kiszabadultak a börtönből, de nem az életüket mentve menekültek. Engedelmeskedtek Isten parancsának, és tovább tanítottak a templomban.
Amikor pedig a nagytanács összegyűlt, hogy ítéletet hozzon az ügyükben, sehol sem találták őket. Lukács enyhe iróniával ír erről az eseményről: Az őrök gondosan ügyeltek az üres börtön biztosítására. Izrael leghatalmasabb főemberei olyan foglyok elítélésére gyűltek össze, akik eltűntek. A bebörtönzött apostolok már a templomban prédikálnak. A parancsnok a szolgákkal újra elfogja – de minden erőszak nélkül – az apostolokat.
A nagytanács pedig megkezdi kihallgatásukat.
„Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok ANNAK nevében, és íme betöltitek az egész Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani ANNAK az embernek a vérét.” (5,28)
Olyan hatalmas erő volt abban, ha Jézus nevében HITTEL kértek valamit, hogy már a nevét sem volt szabad kiejteni.
Péter itt újra elmondja, amit első, nagytanács előtti beszédében elmondott:
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”(5,29) „Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek” (5,32)
A Szentlélek is megerősítette tanúskodásukat, mert természetfeletti módon bátorrá tette őket a prédikálásra.
Várható volt, hogy a vezetők mérgesek lesznek az apostolokra, („dühükben a fogukat csikorgatták” 5,33) és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.
A köztiszteletben álló Gamáliel, aki farizeus és tanító volt, rávette a nagytanácsot, hogy hagyják békén ezeket az embereket. Gamáliel kora egyik legjelentősebb tanítója volt: többek között Pál is tanítómesterének vallhatta. És úgy tűnik, nagy diplomata is volt.
Azt mondta, meg kell várni, mi lesz a vége ennek a mozgalomnak, és az elárulja, hogy emberektől való, vagy pedig Istentől.
„Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni.” (5,38)
Érdekes módon ez a felszólalás bizonyos értelemben védőbeszéd volt Jézus Krisztus gyülekezete mellett, amit a gyülekezet ellenségeinek képviselőjeként mondott el: megpróbálni megállítani Isten munkáját olyan, mint Isten ellene harcolni.
A nagytanács nem tartotta elegendőnek, hogy egyszerűen csak megintse az apostolokat, ezért megverették őket, és megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében. A megostorozást nyilvánvalóan azért kapták, mert engedetlenek voltak a korábbi tiltással szemben.
Az apostolok örömmel távoztak el a nagytanács színe elől. „Mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért”(5,41)
Vesszőzésre ítélték őket, ez pedig a zsidó törvények értelmében 40 csapásnál nem lehetett több. Sőt, hogy még véletlenül se sértsék meg a törvényt, „csak” 39 csapást szoktak adni

A gyülekezet pedig tovább nőtt, és sokféle embert olvasztott magába. A görögül beszélő vagy hellenista zsidók nem tudtak arámul, az izraeli zsidók anyanyelvén, lazábban értelmezték és tartották meg a Törvényt. A jeruzsálemi vagy héber zsidók jóval szigorúbban.
A zsidó világban feszültség volt a görögül beszélő és az arámul beszélő zsidók között. A jeruzsálemi zsidók le is nézték a görögül beszélő, külföldi származású zsidókat. Ez a feszültség pedig a gyülekezetben is jelentkezett.
A görögül beszélők úgy érezték, hogy őket mellőzik a mindennapi szolgálatban. A szolgálat többféle feladatot jelentett: Például az apostolok fő feladata a prédikálás és az imádkozás, de volt szeretszolgálat is (anyagiak és a természetbeni juttatások szétosztása, ami az asztaloknál történt). Az apostolok felismerték, hogy az egyre több a feladatot meg kell osztani.
“Nem helyes az, hogy az Isten Igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”(6,2-4)
Az apostolok Isten Igéjét, valamint az imádságot részesítették előnyben.
Ők maguk három dolgot kívántak meg azoktól, akiket szolgálatba állítottak:telve legyenek Lélekkel, bölcsességgel és másoknak bizonyságot kellett tenniük róluk, hogy valóban megfelelnek az előző két követelménynek.
Mind a három szükséges volt ahhoz, hogy valaki az anyagiakat kezelje.
Az apostolok javaslata tetszett az egész gyülekezetnek, és kiválasztottak hét embert, ők lettek a diakónusok (a görög diakonos – aki szolgál.) Fő feladatuk a szegények közti élelem és más segély kiosztása volt.
Kiválasztották Istvánt, Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt. Mind a hétnek görög neve volt, ami azt jelzi, hogy hellén származásúak lehettek. Nikoláosz pedig prozelita volt, tehát eredetileg pogány, aki felvette a zsidó hitet.
A nevekből látszik, hogy a gyülekezet és az apostolok szándékosan hellenista hátterű zsidókat választott, hogy a fent említett diszkriminációt megszüntessék. Ezzel mutatták, hogy minden hívőt elfogadnak maguk közé, mindegy, kinek milyen a háttere, Isten mindenkit elfogad.
A hét férfit az egész közösség választotta, de a megbízást az apostoloktól kapták: imádkoztak értük, és rájuk tették a kezüket. A kézrátétel megbízást és hatalomátruházást jelző cselekmény volt ebben az időben.
A gyülekezet pedig rohamosan növekedett, sőt sok zsidó pap is hívővé lett.

A hét férfi közül Istvánról tudjuk, hogy „hittel és Szentlélekkel teli férfiú volt” (6,5) „Kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”(6,8)
Emellett gyakorlott vitázó is volt. Ellenfelei nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. Nem tudták nyílt vitában legyőzni, így más, kevésbé tisztességes eszközhöz folyamodtak. Felbéreltek embereket, hamis tanúkat állítottak, akik a káromlás vádját hozták fel ellene, amely mint tudjuk, ekkortájt halállal büntetendő cselekmény volt. „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent.”(6,11)
Ezek a szavak elegendőek voltak ahhoz, hogyhogy felkorbácsolják az indulatokat mind az egyszerű emberekben, mind a vezetőkben, és letartóztassák, majd vádolják Istvánt a nagytanács előtt.

A nagytanácsban ülők (mind a 71-en) rátekintettek Istvánra, hogy lássák, hogyan fog felelni. Látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. Nyilvánvalóan Isten dicsősége ragyogott rajta.
A főpap, aki ugyanaz a Kajafás, aki Jézus perének tárgyalásain is elnökölt, megkérdezte:
„Valóban így van ez?”(7,1)
Krisztus azt ígérte tanítványainak: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek, és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11-12).
Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania.
Valóban így van ez?
Mire vonatkozott ez a kérdés? Arra a vádra, hogy Mózes és a templom ellen beszélt. Ezeket a vádakat hozták fel tehát ellene, amelyek persze részben igazak is voltak. István kétségtelenül tett olyan kijelentést, hogy Jézus Krisztus új rendet hoz majd létre, és hogy Istennel nem csupán a templomban találkozhatunk, hanem ő ott van, és munkálkodik az emberek életében és szívében.
Részben igazak, féligazságok, ezeket pedig sokkal nehezebb megcáfolni. Teljesen más a helyzet egy olyan állítással, amely nyilvánvalóan hazugság. A féligazságot azonban rendkívül nehéz megcáfolni, és Istvánnak most egy ilyen helyzettel kellett szembenéznie.
„Valóban így van ez?”
Ő erre így szólt: „Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok!” (7,2)
István ezzel kezdi védőbeszédét a nagytanács előtt, amely végül a halálához vezet. Annyira feldühíti ugyanis a hallgatóságot, hogy azok a fogukat csikorgatva halálra kövezik. Hogyan fajulhatott idáig a dolog?
István védőbeszéde elején még vádlottként áll a nagytanács előtt. Még mielőtt azonban védőbeszéde végére érne, már nem vádlott, hanem ő lesz az, aki a nagytanácsot és a jelenlévő hallgatóságot vádolja. És István olyan vádakat emel ellenük, amelyeket nem bírnak elviselni, az igazság fájdalmas, ezért halálra kövezik. Megint egy újabb emberi reakció!
Hogyan jutottak el idáig?
A vád az, hogy Mózes és a templom ellen beszél. István úgy építi fel beszédét, a Szentlélek úgy vezeti gondolatait, szavait, hogy rámutat arra, a zsidó történelem folyamán az ősatyák hányszor és hogyan szegültek szembe az Isten által kiválasztott vezetőkkel. Például Mózessel, vagy Józseffel, akit saját testvérei adtak el rabszolgának. Azok a férfiak, akiket a zsidók atyáikként emlegetnek. És a zsidók rendkívül büszkék voltak atyáikra.
István azonban rávilágít majd arra, hogy atyáik története nem annyira jeles és dicsőséges, mint amennyire ezt ők gondolták.
Hányszor fordult az Isten által kiválasztott Mózes ellen saját népe?
Amikor 40 évesen meglátogatja testvéreit, hogy általa szabaduljon meg a nép az egyiptomi fogságból. Igazságot akar tenni két veszekedő zsidó között, azok ellene fordulnak:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá?”(7,27-28)
Mózes ezt a beszédet meghallva elmenekült és negyven esztendeig élt a pusztában.Negyven év múlva Isten visszaküldte, hogy Ő, akit megtagadtak, ő vezesse ki a népet Egyiptomból. Kihozta őket Egyiptomból, csodákat tett a pusztában, vezette a népet. De megint ellene fordultak, amikor bálványokat kezdtek imádni, elkészítették az aranyborjút, hordozták Moloknak sátorát.
István rámutat, hogy bizony a mi atyáink nem akartak engedelmeskedni Mózesnek.

Istvánt azzal is vádolták, hogy a templom ellen szólt.
„A magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik”, ahogyan a próféta mondja.”(7,48) Ézsaiásra utal István.
“A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem – mondja az Úr;”(7,49)
István rámutat, hogy az Úr bennünk lakik, nem a templomban, nem az épületben.
Hosszú beszédében logikusan végigvezeti ezt a gondolatsort: az atyák mindig szembeszegültek Mózessel, és Isten bennünk lakik.
Ez a válasza a vádakra.

De a végén átmegy vádlóba, és most már egészen konkrétan kimondja azt, amire eddig szinte csak utalt.
„Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek. Mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is…”(7,51) vagyis ugyanazt teszitek, amit atyáitok is tettek.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok?” (7,52)
Ha kicsit visszamegyünk a történelemben, valóban azt látjuk, hogy az ő atyáik Isten minden igazi prófétáját üldözték.
Ézsaiás prófétát is üldözték, és végül kettéfűrészelték. Jeremiást egy verembe vetették, mert az Úr nevében szólt. Sőt Illés és Elizeus is bajba kerültek, mert felemelték hangjukat a gonosz királyok ellen.
“A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét.”(7,52)
Ezek a próféták a Messiás eljöveteléről beszéltek. De atyáik megölték azokat, akik megjövendölték a Messiásnak az eljövetelét.
“Most pedig az Ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,
Akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.”(7,52-53)
Az utolsó kristálytiszta, logikusan levezett vádpont:
Ti még atyáitoknál is rosszabbak vagytok.
Atyáitok megölték az összes prófétát, akik a Messiás eljöveteléről beszéltek nekik. De ti magát a Messiást öltétek meg.
Istvánt azzal vádolták, hogy Mózes törvénye ellen beszél, de ők maguk sem tartották meg Mózes törvényét.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban!
“Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: Íme látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll.”(7,54-56)
Jézus a Jelenések könyvében megígéri az egyik gyülekezetnek, hogy „aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon, mint ahogy én is győztem és atyámmal együtt ülök az ő trónusán” (Jel 3,21).
Itt azonban István nem azt látja, hogy Jézus az Isten jobbja felől ül, hanem hogy Jézus, az Isten jobbja felől áll.
Jézus azért állt föl, hogy így fogadja első mártírját. Az elsőt a több millió mártír sorában, akik életükkel fizettek azért, mert bizonyságot tettek Jézus Krisztusról. „Látom, amint az Emberfia ott áll Isten jobbján.” (7,56)
“Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, – mert nem akarták hallani az igazságot -, és egy akarattal rárohantak, aztán kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felső ruháikat egy Saul nevű ifjú lábai elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet. Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott. Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt. És amikor ezt mondta, meghalt.”(7,57-60)

István mártírhalála sokban hasonlít Jézus Krisztus kereszthalálára. Jézus Krisztus is imádkozott azokért, akik ezt a bűntényt elkövették ellene.: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34).
István is azt mondja, hogy: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt.”
Imádkozik az üldözőiért. Jézus korábban mondta, hogy „imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44).
István tehát Jézus példáját követi ebben, és ahogyan az Úr kezébe ajánlotta lelkét, abban is.

Ő lett a keresztény világ első vértanúja. Aki megkapta a vértanúság ajándékát, olyan elképesztő szenvedéseket tud elviselni Krisztusért, hogy az emberek ezt látva Krisztushoz fordulnak megtéréssel és imával.
Ha István vértanúságát önmagában szemléljük, tragédia.
Ha István vértanúságának a hatásait nézzük, már egészen más a kép. István megkövezésével kezdődött az egyház vad üldözése. „Azon a napon nagy üldözés kezdődött az egyház ellen, amely Jeruzsálemben volt, és ők szétszóródtak Júdea és Samária területén, kivéve az apostolokat” (8,1).
Ahelyett, hogy elbátortalanították volna őket, ez az üldözés az első misszionárius mozgalmat eredményezte. Azoknak, akiknek menekülni kellett, keresztülmentek az országon, hirdetve az igét. Ők elbújhattak volna, vagy megtagadhatták volna hitüket. De ez az Úr akaratának megvalósulása volt: “ti lesztek a tanúim Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában a világ végéig” (Apcsel 1,8).
Ami először úgy látszott, hogy egy katasztrófa a korai keresztényeknek, az Isten akarata volt, hogy az Ő szava terjedjen. Csak a sátánt látni szerencsétlenségünkben és szenvedésünkben, súlyos hiba. Isten gyakran arra használja a nehézségeket, hogy megvalósuljon akarata.
Az Istvánt megkövező, megvadult tömegben ott áll egy ifjú, Saul, aki egyetértett a büntetéssel. Elindul Damaszkuszba, hogy elfogja az oda menekült keresztényeket, ahová már Pálként érkezik meg. Útközben megtér, később ő lesz Pál apostol. Ha nincs István vértanúsága, amely hatással volt Saulra, nincs Pál apostol sem. Ha István nem maradt volna hűséges Urához és nem imádkozott volna ellenségeiért, akkor talán soha nem lett volna Pál apostol. És valóban, Pál többször utal írásaiban István megkövezésére, amely mély nyomott hagyott benne.

Ugyanazon szeretettel, nekünk is imádkoznunk kell azokért, akik rosszat akarnak nekünk. Ez elég nehéznek tűnik, de ha belegondolunk, hogy aki olyan, mintha ellenségünk lenne, lehet, hogy egy napon meg lesz mentve, ha mi hűségesek maradunk az Úrhoz, hirdetve az Ő szavát szeretettel, úgy ahogy István tette.

Itt most meg kell kérdeznünk magunktól, vajon mi nem vagyunk-e gyávák és erőtlenek, amikor hitünkről tanúságot kellene tennünk, és felebarátainkat közelebb kellene vinnünk Jézushoz és az Egyházához?
Pedig ma már véres üldözéstől nem kell tartani. Ma a szavak elítélő erejétől kell tartani.
Sokan maradinak, elavultnak bélyegzik a mi keresztény erkölcseinket, a mi másságunkat. Hányan dicsekszenek „másságukkal”, mi pedig szégyelljük azt, hogy keresztények vagyunk, hogy számunkra szent a család, hogy számunkra érték a tisztaság?

Megvallod-e hitedet, bizonyságot teszel-e Jézusról, ha úgy ítéled meg, hogy ennek számodra hátrányos következményei lesznek? (egy állásinterjún, egy baráti társaságban, egy kibontakozó kapcsolat elején)

De ahhoz, hogy megvalld, előtte el is kell fogadnod Jézus szeretetét! Teljesen! Tökéletesen! Nem lehet félig elfogadni! Nem lehet félig járni Isten útját! Teljesen kell! Elfogadni, rábízni magad, teljesen, hittel. Nem lehet félig megbízni valakiben! Teljesen kell! Mert Ő ott van, és várja, hogy elfogadd. Nem kell érte tenned semmit! Fogadd el! Megváltoztatja az életedet! Fogadd el!
És akkor tudsz róla hitelesen tanúságot tenni.
Elfogadtad-e Jézus szeretetét?
Követed-e Őt egész lényeddel?
Megvallod-e Őt a világ előtt?
Vállalod-e, hogy szavakkal megköveznek a hitedért: barátaid, munkatársaid, családtagjaid?

István vállalta…..

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

Május első vasárnapjára gyülekezeti kirándulást szerveztünk a Sas-hegyre

Advertisements

, , , , , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: