Mennyire halott az óemberünk?

Norbi ezen a vasárnapon továbbgondolta dr. Kovács György előző heti tanítását.
Hogyan lehet megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével? Hogyan vehetjük fel a harcot régi rossz tulajdonságainkkal, régi önmagunkkal? Mennyire halt meg régi önmagunk, az óemberünk?

Norbi_mossa_kezeit


Efézus 4,1-3.
„Igyekezzetek” – mondja Pál apostol, és ebben benne van, hogy nem biztos a siker. Ez pedig frusztráló lehet számunkra. Itt és most Pál is bizonytalannak látszik. Erőfeszítésekre sarkall, noha mi mindig ennek ellenkezőjéről hallottunk:
„Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” (Róma 6,2)
„Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” (Róma 6,6)
Aki meghalt a bűnnek, megszabadult tőle, tehát nincs rá hatással semmiféle bűn, nincs hatalma felette semmiféle rossznak – így gondoljuk, de csalódnunk kell, mert halott óemberünk még hatással van ránk.

Akkor most halottak vagyunk, vagy nem?!
Az efezusi gyülekezethez írt levél további része megadja a választ:
„Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. “Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Efezus 4,22-32)

De kételyeink még mindig maradnak.
„Vessétek le” – mondja Pál. Ha meghalt, miért vessük le? Hogyan lehet úgy halottnak lenni, hogy még mindig él az óemberünk?
„Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róma 6,11)

Halálunk és feltámadásunk hithez kötött. Ha jön a kísértés, arra kell gondolnunk, hogy halottak vagyunk óemberként, tehát a bűn nincs ránk hatással. Nem könnyű, de könnyebb, mintha meg sem próbálnánk. Tekintsünk Jézus példájára, aki képes volt letenni az ó embert, amikor vállalta a kereszthalált, nekünk pedig Jézus végtelen szeretete plántálódott szívünkbe.

De mindannyiszor csalódunk, valahányszor felismerjük magunkban, negatív gondolatainkban az óembert. A megoldás az, hogy meg kell újulnunk gondolkodásunkban, lelkünkben. Az óember halálának és igyekezetünknek, hogy helyesen éljünk, egyensúlyban kell lennie. Ezt az egyensúlyt nem könnyű megtalálnunk, mert könnyen átbillenhetünk egyik végletből a másikba.

Ha a békesség kötelét megtartjuk, de nincs mögötte Isten ereje, hite, akkor könnyen képmutatóvá válhat az életünk. Ha pedig átszövi életünket Isten ereje, hite, de nem vesszük fel a harcot a bennünk időről időre felbukkanó óemberrel, ha nem törekszünk a békesség kötelének megtartására, akkor eredménytelen a küzdelmünk.

A megoldás a progresszív, lépésről lépésre történő növekedés. Ugyanis mindig csak annyit tudunk átadni a halálnak, amennyit ismerünk magunkból. A még fel nem ismert rossz tulajdonságaink változatlanok maradnak. Ezeket meg kell ismernünk, hogy küzdeni tudjunk ellenük! Meg kell újulnunk gondolkodásunkban!

A kérdés az, mennyit tudunk saját erőnkből tenni a megújulásért, és mennyi isteni erő kell hozzá? Ez az arány mindenkinél más. Ezt kell megismernünk! Úgy jutunk egyre feljebb, ahogy egyre jobban megismerjük önmagunkat és Jézust.

Önmagunk alapos megismerése azért nehéz, mert vannak a belsőnkben olyan régi rétegek, amelyekhez már annyira hozzászoktunk, hogy fel sem ismerjük ezeket, vagy ha levetnénk ezen rossz tulajdonságainkat, helytelen beidegződéseinket, védtelennek éreznénk magunkat. Annyira mélyen vannak, hogy még Istennek sem akarjuk kitárni ezeket. Pedig egyedül Ő tud kiszabadítani minket ebből a romlott, óemberi gúnyából. Minél mélyebben átadjuk magunkat Neki, annál mélyebben tudunk meghalni!

Advertisements

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s