Bizonyságtételek napja

“Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld!” (Ézsaiás 12,4-5)

Bea kezdte a bizonyságok sorát

Bea kezdte a bizonyságok sorát


Ezen a vasárnapon rendhagyó módon nem tanítást hallgattunk, hanem öt különböző történetet arról, hogyan munkálkodott Isten öt testvérünk életében, hogyan vezette, tanította, formálta őket, és hogyan változtatta meg az életüket.

Beát nagy mélységekből hozta ki az Úr

Beát nagy mélységekből hozta ki az Úr


Elsőként Bea mesélt arról, hogy fájdalmas, magányos gyermekkora után már kamaszként tudatosan kutatni kezdte, mitől érezhetné jobban magát. Három évtized keresés következett, megismerkedett az ezotériával, végzett varázslástanfolyamot, kipróbálta a sámándobolást, megnyugvást várt a buddhizmustól, és közben folyamatosan küzdött az alkoholizmussal. Többször kellett szembenéznie a halállal: majdnem bennégett egy kigyulladt házban, autóbalesetet szenvedett, az elvonási tünetektől szenvedve metilalkoholt ivott, és egyre torzultabb jellemmel, egyre magányosabban küzdött az életéért. Többször kereste Istent, de amíg nem tanult meg engedelmeskedni, amíg saját nagyszerűségének tulajdonított minden sikert, addig nem találta meg Isten békéjét. Csak amikor először, őszintén segítségül hívta, és hajlandó volt tenni is a gyógyulásáért, akkor kezdte megtapasztalni az Ő végtelen szeretetét. De ekkor még mindig nem ismerte igazán Istent. Egy megbetegedés, és egy keresztény barát segítsége kellett ahhoz, hogy rájöjjön, egyedül Jézus gyógyíthatja meg, csak Benne bízva, Őt teljesen elfogadva tudja rendbe tenni az életét. Innentől kezdve már el tudta engedni a múlt fájdalmait, a rosszul működő kapcsolatait, és a 12 lépéses csoportterápia mellett keresztény pszichológus segítségét is igénybe véve valóban gyógyulni kezdett. Ekkor Lyme-kórt diagnosztizáltak nála. Szembe kellett néznie a halállal, de már nem egyedül! Már megtapasztalta Isten szeretetét, a biztonságérzetet, amit Tőle kapott. Már tudta, hogy csak Istenre építheti az életét. Ő a Kőszikla! És Isten kijelölte a továbbvezető utat is: Bea beiratkozott a Pünkösdi Főiskola pasztorálpszichológia szakára, hogy másoknak is megmutathassa, hogyan lehet az Úr segítségével megoldani az élet legproblémásabb helyzeteit is.

Judit a közösség jellemformáló erejéről beszélt

Judit a közösség jellemformáló erejéről beszélt


Judit életének első harminc évét a történelmi egyház keretei határozták meg. Rendszeresen járt gyülekezetbe, bibliatanulmányokat folytatott, egyházi tisztségviselőként dolgozott, de sok visszásságot látott az egyházban, és valami hiányzott a teljességéhez. A kis egyházak létjogosultságát kétségbe vonta, sok-sok előítélet terhelte gondolkodását. Aztán megismerkedett későbbi férjével, aki éppen egy kis egyház segédlelkipásztora volt. Teljesen összezavarodott. Akkor még nem tudta, hogy mennyire vak, de Isten munkálkodott benne. Végül egy történelmi egyház gyülekezeti vezetője segített annak megértésében, hogy nem az egyház számít, hanem, hogy az odajáró emberek átadták-e életüket Jézus Krisztusnak. Ezután már könnyebb volt elfogadnia a másik gyülekezet szabadabb légkörét, a gitáros istentiszteletet is. A nyolcadik-tizedik hétvégén pedig mélyen megérintette szívét az egyik dicsőítő dal, a Szíved Uram, Jézus. Rájött, hogy mi hiányzott neki a történelmi egyházban. A személytelen kapcsolat, a rideg légkör helyett itt őszintébb, mélyebb, tartalmasabb viszonyulásokat talált. Megtanulta, hogy előítéletek nélkül, nyitottnak kell lenni mások iránt. Megbocsátotta, hogy hamis képet kapott a kisegyházakról, és így nehezebben tudta elfogadni az eddigi ismereteivel szemben álló gyülekezetet. Ma már tudja, mindegy milyen közösségbe jár, ha Jézus a szívében van. Hálás az Úrnak, amiért dolgozik az életében.

Ildikó: Isten minden szükségünket betölti

Ildikó: Isten minden szükségünket betölti


Ildikó azt kívánta megosztani a közösséggel, hogyan vezette őt az Úr a januári bemerítkezése óta. Összefoglalva elmesélte, hogy akkor találta meg Istent, amikor 49 évesen egyik pillanatról a másikra mindent elveszített, ami addig fontos volt számára: családot, férjet, otthont, munkát. De betöltekezett a Szent Szellemmel, bár akkor még fogalma sem volt erről. Csak azt érezte, hogy erős, boldog – a körülményeitől függetlenül, és keresni kezdte Istent. Hosszú évekig nem talált rá, mert nem tudta, hogy Isten már benne él – ő a templomokban kereste a Megváltót. Aztán az Úr Kaliforniába vezette, ahol a kint tanuló lányát patronáló család otthonában végre megérezte Isten jelenlétét. Ott hallott azokról az amerikai misszionáriusokról, akik Budapesten a Villányi úti gyülekezetben segítenek az embereknek megtalálni Isten szeretetét. Hazatérve felkereste őket, és igazi közösséget, igazi barátokat talált. Tanítani kezdték, és már nemcsak a szívével, de az eszével, az egyre bővülő ismereteivel is el tudta fogadni Jézus áldozatát, Isten végtelen szeretetét. A bemerítkezése óta már nyíltan felvállalja hitét, szívesen megosztja másokkal történetét. Az Úr vezetése életében most még sokkal nyilvánvalóbb, mint eddig: Isten segítségével sikerült végre lezárni életének eddigi részét, és olyan folytatást találni, amilyenre legmerészebb álmaiban sem gondolt volna. Isten sokkal bőségesebben munkálkodott életében, mint amennyit kért, vagy amire gondolni mert volna!

Kriszta az ima erejéről, Krisztus vezetéséről beszélt

Kriszta az ima erejéről, Krisztus vezetéséről beszélt


Kriszta egy olyan történetet osztott meg velünk, amely számára is bizonyítékként szolgált az ima erejéről. Pilátes oktatóként orientális tánccal is foglalkozott, és szívének minden vágya volt, hogy táncosként színpadra léphessen. Sokáig nem került be a fellépő csoportba, és mindent megtett azért, hogy ez megváltozzon. Amikor végre teljesült ez a legfőbb óhaja, mégsem okozott neki megnyugvást. Sokat imádkozott, menjen-e a csoporttal, amikor kapott egy hívást, egy felkérést a Wesley Teológiai Nap dicsőítő csoportjába. Most már gyorsan tudott dönteni: Isten dicsőítését választotta a tánc helyett, és nem bánta meg, lelkileg megnyugodott. A történet jó bizonyság arra, ha válaszút elé , kérjük Isten segítségét. Imádkozzunk kitartóan, bízzuk rá magunkat, Ő megmutatja, merre menjünk!

Ákost egy rablótól mentette meg Isten

Ákost egy rablótól mentette meg Isten

Ákos arról tett bizonyságot, hogy egyre többször tapasztalja meg életében Isten közvetlen segítségét. Egy este a családdal vacsorázni voltak, ő a háta mögé, a székre terítette kabátját, aminek belső zsebében ott lapult a pénztárcája. Egy férfi ült le mögéjük, aki nem rendelt semmit. Ákosba hirtelen belenyilallt egy gondolat, mintha valaki megszólította volna: megvan a tárcája? Megfordult, a férfi már kifelé igyekezett, és a földön heverő pénztárcára mutatva szó nélkül kifordult az ajtón. A tárca, benne a család pénzével biztonságba került. Isten idejében figyelmeztette Ákost. Az Úr mindig, minden helyzetben velünk van. Tartsunk ki az imában, és meghallgattatunk!

A bizonyságok jól kiegészítették egymást

A bizonyságok jól kiegészítették egymást

Gabi készítette el a hobbit ajtó őszi-téli dekorációját

Gabi készítette el a hobbit ajtó őszi-téli dekorációját

gyülekezeti csoportkép - 2012
Larry beszámolóját ugyanerről a napról itt olvashatjátok, persze angolul.

Reklámok

, , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s