Isten Országának állampolgárai vagyunk

Andrew tanított Isten királyságáról és kegyelméről

Július első vasárnapján az Ohio-ból érkezett fiatalok vezetője, Andrew tanított.
Megosztotta velünk, mit tanult szüleitől és nagypapájától. Azt látta tőlük, hogy mindig azt tették, amire Isten elhívta őket, még akkor is, ha ez egyáltalán nem volt könnyű. Ők értették, hogy mindnyájan Istené vagyunk, az a dolgunk, hogy az Ő Országát teremtsük meg itt a Földön.
Hogyan tehetjük meg ezt a lehető legjobban?
Erre kereste a választ ezen a délelőttön.

Andrew elmesélte, hogy sokat utazik, és ha megkérdezik tőle, honnan jött, igazából nem is tudja rá a választ. Hiszen az USA-ban született, amerikai állampolgár, de élt három évet Dél-Amerikában és ugyanennyit Budapesten is. És bár most is az USA-ban él, nem igazán érzi magát amerikainak. Valójában Isten Országa tagjának tartja magát.
Mindannyian Isten Országának tagjai vagyunk. És ez nagyszerű!

Mit vallottak az emberek a történelem folyamán Isten Országáról?

Egy korai egyházatya, St. Augustine City of God (Isten városa) című könyvében leírja, mi választja el Isten Országát az emberek országától. Augustin azt mondja: egy napon eljön majd az idő, amikor eggyé válik Isten és az emberek országa. Az utána jövő egyházi vezetők azonban félremagyarázták gondolatait. Azt vallották, az ő dolguk az, hogy – ha kell, erőszakkal is, de – lehozzák Isten Országát az emberekhez. Kétszáz éven át a pápa és az európai uralkodók Isten nevében indítottak vallásháborúkat, embertömegek halálát okozva ezzel. Így nem lehet Isten Országát építeni!

A magyar történelemben is találhatunk példát Isten Országának erőszakos építésére. Amikor István király keresztény hitre térítette a pogány magyarokat, történelmi tettet hajtott végre, de erőszakkal tette. Sokan áldozatul estek a hittérítő munkának. Nem Isten Országa épült!

A XVII. században az Angliában dúló polgárháború miatt puritánok egy csoportja Amerikába menekült. Telepeket létesítettek, és meggyőződéssel vallották, Isten helyezte őket oda, hogy egy új földrészen valósítsák meg az Ő Országát. Mindez rengeteg emberéletet követelt. Nem Isten Országa épült!

Az amerikai emberekben még mindig él a hit, hogy USA az Isten Országa. A közelgő elnökválasztást megelőző kampányban az egyik elnökjelölt azzal vádolja a másikat, hogy politikája eltávolodik a keresztény USA képétől. Így nem Isten Országa épül!

Az elmúlt száz évben ismét másfajta elképzelés született Isten Országáról. Eszerint ez valahol a fellegekben található, ahova egy nap – miután a végzete felé rohanó Föld elég – minden hívő keresztény elragadtatik. Ez veszélyes, rossz, nem a Biblián alapuló elgondolás!

Akkor hol van Isten Országa? Ha nem fizikai királyság, ha nem szellemi királyság, akkor mi?

Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, mikor jön el Isten Királysága.
Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. Nem úgy, hogy az emberek rámutatnak:» Itt van!«, vagy » Ott van!« Mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.”
Luk 17,20-21

Harold Camping oaklandi rádiós igehirdető 2011. május 21-re világvégét ígért. Óriásplakátokon hirdette, hogy aznap eljön az Ítélet Napja, és erre a Biblia a garancia. Pedig az Írás azt mondja, sem a napját, sem az óráját nem tudjuk ennek az eseménynek.

Lukács azt mondja, Isten Országa bennünk van, és kiragyogja Isten szeretetét a körülöttünk élőknek. A mi felelősségünk, hogy megmutassuk másoknak a bennünk élő Isten Országát. Ahogy az állampolgárság felelősséggel és kiváltságokkal jár, Isten Országának állampolgáraként nekünk is nagy a felelősségünk.

De hogyan valósul meg a mindennapi gyakorlatban ez az állampolgárság?

Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban lesznek olyan emberek, akik csúfolódnak, és csak a saját kívánságukat követik! Ezek azt mondják: „Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol van?! Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott, minden ugyanúgy történik, mint a világ teremtésétől kezdve.” Mivel szándékosan nem akarnak emlékezni, ezért el van takarva előlük, hogy az egek már régóta léteztek, és a Földet a vízből és a víz által formálta ki Isten — mindezt pedig a szava által tette. Azután azt a régi világot vízzel árasztotta és pusztította el. A mostani egeket és Földet pedig ugyanez az isteni szó őrzi meg addig, amíg egy napon tűz fogja elpusztítani. Ez ugyanazon a napon fog megtörténni, amikor az istentelen embereket Isten megítéli és elpusztítja.
Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják róla. Nem késik, hanem türelmesen vár ránk. Azért vár, mert nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és életét.
Bizony, eljön az Úr Napja! Úgy fog megérkezni, mint a tolvaj. Akkor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az égitestek pedig elégnek és elpusztulnak. Tűzben ég majd el a Föld, és minden, ami rajta van. Ha pedig mindezek így elpusztulnak, gondoljátok meg, hogyan éljetek! Szánjátok oda magatokat Istennek, és őt szolgáljátok!
Várva várjátok, sőt siettessétek Isten Napjának eljövetelét! Azon a Napon lángokban pusztulnak el az egek, és az égitestek szétolvadnak a hőségben. Isten ígérete szerint azonban Új Eget és Új Földet várunk, ahol igazságosság fog uralkodni.

Szeretett testvéreim, mivel vágyva várjátok ezeket, minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy tisztán, bűntelenül és békességben találjon benneteket az Úr!
Urunk türelmesen vár még — értsétek meg, hogy ez sokak számára a megmenekülés lehetőségét jelenti! Ugyanerről írt nektek szeretett testvérünk, Pál is, Istentől kapott bölcsességgel.
2 Péter 3,3-15


Péter mindezt Krisztus mennybemenetele után 50 évvel írta. Az emberek úgy gondolták, hogy Krisztusnak már vissza kellett volna jönnie. Ezért sokan kételkedni kezdtek. Ez a levél a válasz a kétkedőknek.

Istennél az időnek nincs jelentősége. Addig fog várni, amíg minden célját meg nem valósította. A világ ezer éve sem volt jobb, mint ma. De Isten munkálkodik. Az Ő időzítése hosszabb, Ő messzebbre lát, és annyi ideje van, amennyit akar.

Sok emberben egy haragvó Isten-kép él egy olyan Istenről, aki alig várja, hogy az embereket elveszejtse. Ő azonban türelmes, Ő hajlandó várni, mert mindenkit annyira szeret, hogy senkinek sem akarja a kárhozatát. Viszont valóban eljön az Apokalipszis, amitől mindenki fél. De ez igazából egy jó dolog lesz.

A tűzre mindig pusztító erőként gondolunk. Gretchennek és Amandának leégett az otthona, a Stephanie által vezetett busz is kiégett. Mindkét tűz pusztulást okozott.

De a tűz megtisztít. A fémeket tisztításkor nagyon felforrósítják, így kiválik és eltűnik mindaz, ami beszennyezte a fémet. Csak a tiszta, az értékes rész marad meg.

Az Apokalipszis görög szó. Azt jelenti, valami megnyilvánul. Ez fogja megmutatni, mi az igazi. Amiről Péter beszél, nem a Föld elpusztítása, hanem a Föld megtisztítása, amikor minden, ami gonosz, elpusztul. Isten megvalósítja Országát úgy, ahogy eredetileg akarta .
Miért fontos ez nekünk?
Mi hiszünk Jézusban, és kivárjuk, amíg ez megtörténik.
De ez kevés! Cselekednünk kell, nem passzívan várakozni!
Mindig szem előtt kell tartanunk a Biblia általános igazságait, és hirdetnünk kell az evangéliumot. Mindenkor arra kell törekednünk, hogy bűntelenek és vádolhatatlanok legyünk.
De ez csak Isten segítségével lehetséges.

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. János 8,36

Legyünk aktív részesei a világnak! Terjesszük Isten Országát! Nem erőszakkal, hanem szeretettel.

Álljon előttünk jó példaként Mary Bosanquet Fletcher korai szabad metodista lelkipásztor. Ő fiatalon megtapasztalta Isten jelenlétét, ami teljesen megváltoztatta az életét. Gazdag családja nem értette meg, ezért feladta az anyagi jólétet, hogy másokon segítsen. Árvaházat alapított, amit Cross Hall-nak hívtak. Mindenkit befogadott, mindenkit szeretett. Minden idejét, pénzét arra fordította, hogy Isten Országát terjessze.

Nekünk más életünk van, dolgoznunk kell, kifizetni a számláinkat. De nem az számít, mivel foglalkozunk, hanem az, hogy megmutatjuk-e Isten Országát másoknak.
Az Apokalipszis megmutatja, mi az igazi érték. Minden hamisságot kiéget. Visszaállítja a világ egyensúlyát. És ennek mi is részesei vagyunk.
Mindig, amikor szeretettel viszonyulunk egy másik emberhez, ez egy Apokalipszis, egy fénysugár.

Isten, a Nap mindig itt van, akár látjuk, akár nem. A Nap minden egyes sugara Isten Országát reprezentálja a Földön. Krisztus szeretetét hirdeti. Nekünk mindig itt van Isten ígérete.

Honnan jöttél?
Isten Országának állampolgára vagyok.

A tanítás és az Úrvacsora után Larry, Andrew, Rob és Stephanie Jane kíséretével Isten csodálatos kegyelméről énekelt. (Wonderful Grace of Jesus)

Végül a Judit által fényképezett Parlamentet ábrázoló hűtőmágnest kapta ajándékba minden vendég, a Holland Szabad Metodista Templom pedig egy nagy, bekeretezett Parlament-képet.

A csoport még lehetőséget kapott, hogy néhány gondolatot megosszon velünk az itt tartózkodásuk benyomásairól, aztán következett a szokásos beszélgetés egy kis dinnyézés mellett.

Gretchen, Stephanie, Rob, James, Amanda és Andrew

Advertisements

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s