Csak Jézus tisztíthat meg bűneinktől!


Június 24-én a szokásosnál nagyobb létszámban gyűltünk össze a vasárnapi istentiszteletre. Az ismerős arcok mellett a pénteken érkezett hat ohio-i fiatalt is körünkben köszönthettük. Megtelt a terem, erőteljesen szólt a dicsőítő ének, érezhető volt Isten jelenléte.
A hálaadás és ima után azonban nem tanítás következett, hanem az egyik amerikai testvérünk bizonyságtételét hallgattuk meg.

Stephanie elmesélte, hogy keresztény családban nőtt fel, öt évesen fogadta be Jézust a szívébe. De már gyermekként folyamatos szexuális zaklatást kellett elszenvednie, és 12 éves korától 27 éves koráig a pornográfia uralta az életét. És bár kereszténynek vallotta magát, folyamatos küzdelmet folytatott a szexuális függőséggel.

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. János 8,36

27 évesen tanácsadó segítségét kérte, és két év alatt sikerült megszabadulnia a pornográfia szorításából. Nem volt könnyű, sokszor elvonási tünetek jelentkeztek nála, de Jézus megszabadította a szenvedéseiből. Megváltoztatta a szívét, és átsegítette egy belülről kifele tartó változáson.

Csak Jézus tisztíthat meg bűneinkből!

Stephanie egy pohár víz és egy adag szójaszósz segítségével nagyon szemléletesen mutatta be, hogyan szennyezi meg a bűn az életünket. Aztán egy kancsó tiszta víz hogyan tisztítja meg a beszennyezett vizet. A pohár a saját életünk. Jézus a víz. A szójaszósz a bűn.
Ahogy behívjuk életünkbe Jézust, úgy tűnik el a bűn, úgy tisztulunk meg.
Egyedül Jézus tud megszabadítani a bűntől, de állandóan keresnünk kell Őt.
Ha úgy érezzük, fal van köztünk és Jézus között, kérnünk kell Őt, bontsa le a falat. Egyedül Ő képes erre!

Milyen falak vannak közted és Jézus között?

A bizonyságtétel után Stephanie Jane, Jerry és Péter hangszeres kíséretével elénekelte az In Christ Alone (Egyedül Krisztusban) című dalt, lehetőséget adva mindenkinek, hogy közben továbbgondolhassa a történet üzenetét.

Ezután asztalra kerültek a finomságok: saláták, sütemények, pogácsák. Norbi és Andrew grillmesterként serénykedett, végül pedig kipróbálhattunk egy amerikai édességet, a S’Mores-t. Lelkesen forgattuk a tűz felett a nyársra húzott Marshmallow-t, ami leginkább a mi pillecukrunkhoz hasonlít.
Sokat nevettünk, jókat beszélgettünk, és egy közös játék során igyekeztünk még jobban megismerni egymást.

Advertisements

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: