Isten szenvedélyes szeretete

Olyan szerelmes volt Isten ebbe a világba, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki megbízik benne, soha többé ne maradjon egyedül, hanem örökké vele legyen. Jn 3,16



Június 17-én Norbi a szeretetről, illetve egy különleges szeretetről tanított: arról, milyen fantasztikus módokon és formákban szereti Isten a gyermekeit.

De hogy mi is a szeretet tulajdonképpen, egy Lázár Ervin-i történettel vezette be.

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: “Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…”
Mi az, hogy “de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt.
Világéletükben gyűlölték egymást. “Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre.
Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. “Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával.
“Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott.
S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: “Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.”

Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: “Én igazán szeretlek.” “Mi az, hogy igazán?!- háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.”

S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.
Dömdödöm.

Milyen szeretetnyelveink vannak?
Borzasztó, és ezt ismerte fel a maga zseniális éleslátásával már akkoriban Lázár Ervin, hogy ugyanúgy hívjuk azt, amikor valaki érzelmi zsarolással tartja sakkban a másik embert, azt, amikor valaki önző céljaira ki akar használni valaki mást, és azt, amikor valaki a másik emberért teljesen lemond önmagáról. Mindegyik kapcsolatra a szeretetet használjuk, és az, hogy alacsonyabb rendű megnyilvánulásokat is szeretetnek mondunk, leértékeli az igazi szeretetet.

Ez a kereszténység tévedése – többek között.
Azt mondjuk, térjél meg. Ugyanazt mondjuk, mint minden más térítő vallás: térjél meg Mohamedhez, mert akkor kapsz üdvösséget. Mi azt mondjuk, térjél meg Jézushoz, és akkor kapsz üdvösséget.

Nem így volt ez Jézusnál. Amikor Jézus azt mondta, térjél meg, mögötte volt az isteni személyéből kiáradó tökéletes szeretet, elfogadás és a 100 százalékos kegyelem. Amikor Jézus ezt mondta, minden benne volt, aki Ő maga. Isten teljessége és tökéletesen felfoghatatlan, érthetetlen, kiérdemelhetetlen szeretete.

Amikor mi hirdetjük az evangéliumot, sokszor csak szavakat mondunk. Ezek a szavak pedig ugyanazok a szavak, amiket mindenki más használ, amikor valakit a maga csapatába akar verbuválni. Ugyanezeket a szavakat használják azok, akik azt mondják, lépjél be, mert ez az évszázad, sőt, az évezred legjobb üzleti vállalkozása, és megváltozik az életed, gazdag, szép és fiatal leszel. Aztán az illető szépen lelép a pénzeddel.
Ugyanezt mondják, akik arra hívnak, hogy vedd meg a legújabb terméket, térjél meg a legjobb arcfiatalító krémhez, bioalmaléhez vagy a 220 IQ-s intelligens mosóporhoz. Térjél meg!

Ha mostantól kezdve soha életedben nem imádkoznál egy hangot sem, Isten tökéletes szeretete akkor is körbe tudna venni.

A törvényeskedő kereszténységnek éppen itt rejlik a legnagyobb hazugsága: valamit még tenned kell, hogy kiérdemeld Jézus szeretetét, Isten kegyelmét. Hát nem.

A kereszténység vagy Jézussal való élő kapcsolat, vagy nem kereszténység. Bináris, eldöntendő dolog. Nincs olyan, hogy 80 százalék kegyelem, de azért 20 százalék törvény. Vagy 99 százalék kegyelem és 1 százalék törvény. Mert akkor már a kegyelem nem kegyelem.

Amikor a köztársasági elnök aláír egy kegyelmi kérvényt, nem úgy írja alá, hogy rendben, megkegyelmezek ennek az illetőnek, de azért még pár évig maradjon a börtönben, esetleg a villamosszékbe csak 50 százaléknyi áramot vezetünk… Ennek nincs semmi értelme, így a kegyelem nem volna teljesen kegyelem.

A kapcsolat a kegyelem után kezdődik. És sokan ezt nem értik meg, és ezért élik le börtönben az életüket. A halálraítélt, aki kegyelmet és szabadságot kap, vagy örömmel, szeretettel beilleszkedik a társadalomba, vagy folytatja bűnöző életmódját. De ha ő bűnöző életmódot akar folytatni, ebben az sem akadályozza meg, ha naponta két órát beszélget a pártfogójával és a börtönigazgatóval. Akkor fog megváltozni, ha belülről vágyakozik az új életre, ha új szokásokat alakít ki, új példaképeket választ és használni akar másoknak, nem kihasználni akarja őket.

Viszont borzasztó fontos megérteni, hogy a kapcsolat igazán csak a kegyelem kihirdetése és a szabadon bocsátás után történhet meg. A börtönből nem tudok a társadalom hasznos tagja lenni, nem tudom betölteni a szabadsággal együtt járó feladatomat.
A börtön azonban biztonságot ad. Nem kell felelősnek lennem a tetteimért, mert a házirend mindent szépen előír, leszabályoz. És sosem tudom meg, milyen lett volna kint élni a szabadságban…

A törvényeskedő, nem-szeretet vezérelt kereszténység olyan, mintha a kegyelmet kapott elítélt már aznap éjjel a börtön kapuján dörömbölne, hogy ő vissza akar menni. Mert ott már annyira megszokta, mikor hoznak ételt, mikor lehet fürdeni, kikkel lehet barátkozni…

Éppen ebből: a börtönből hív ki a napfényre Jézus.

És igen, a szabadság, a napfény kockázatos. Ha valaki visszaél vele, le lehet égni a napon. Meg lehet fulladni a tengerben. Mégis, kevesen utasítanák vissza, ha kapnának ma egy tengerparti nyaralást…

A keresztény élet arról szól, hogy úgy tudjuk élvezni Jézust, hogy nem élünk vissza az általa adott kegyelemmel. Lehet, hogy néha leégünk. Lehet, hogy nem úszunk be egészen a tengerbe, csak addig megyünk be, ameddig leér a lábunk. Mégis, ez már a szabadság.

És ezt jelenti valahol az élő kapcsolat Jézussal. Amikor szerelmesek vagyunk, akkor nem vesszük elő a jegyzetfüzetünket, hogy megnézzük, aznapra hány perc beszélgetést ír elő a törvény a szerelmünkkel való beszélgetésre. Nem mondjuk azt, hogy jaj, már megint el kell olvasnom a kedvesem levelét, sőt! Rajta lógunk a neten, a fészbukon, és lessük, jött-e már üzenet.

De az is előfordul, hogy megijedünk, amikor valaki komolyan viszonozza az érzéseinket. Megijedünk, amikor valaki igent mond a szeretetre.

Az érzelmi túlfűtöttség két esetben szokott alábbhagyni: ha az ember rájön, hogy a másik nem szereti, esetleg kihasználja, illetve akkor, amikor beleun a másik emberbe. Mindkettő pusztító hatással van a szerelmesre, jobb esetben neki akar menni a Dunának, rosszabb esetben meg akarja változtatni szerelme tárgyát.

Istennel való kapcsolatunkban képtelenek vagyunk bármelyik problémába ütközni. Az a helyzet, hogy Isten a világ leggyengédebb, legszerelmesebb személye. Ő nem olyan, hogy fűbe-fába bele tud szeretni – ő, amikor kiválasztott, elhívott magának minket, akkor életre szóló kapcsolatba invitált.

Nem tud csalódni bennünk, mert mindenkinél jobban ismer minket. Néha azt gondoljuk, ha Isten ismerné az igazi szándékainkat, akkor beadná a válópert, de ez nem így van. Tudja, mi van bennünk. Nem kell előtte titkolóznunk.

Tehát Benne nem lehet csalódni, így nincs is értelme lehűteni magunkat.

Másrészt, nagyon nehéz kiábrándulni belőle, nagyon nehéz ráunni. Isten ugyanis a világ legkreatívabb személye, ezért a legváratlanabb pillanatokban képes meglepni minket valamivel. Ám ahogyan egy kapcsolatban, ha nem figyelünk a szerelmemre, akkor nem is tudjuk úgy átélni. Nem arról van szó, hogy utáljuk a másikat, csak éppen el vagyunk foglalva a saját dolgainkkal. És akkor hiába tesz meg a párunk mindent, észre sem vesszük.

Valahogy így van Istennel is. Szeretné, ha felemelnénk a fejünket, és belenéznénk a szemébe. Ha nem takargatnánk magunkat, hanem át mernénk adni magunkat teljesen Neki. Ha a szerelme viszonzásra találna. Jézust az Újszövetség Vőlegényként is ábrázolja. Vajon hogyan változtatja meg ez az istenképünket? Vajon mit tanulhatunk abból, ha úgy tekintünk Istenre, mint aki udvarol az Ő népének?

Ebben a modern fordításban nagyon megkapó, hogy a hitet bizalomnak mondja. Sok ember számára ez a kulcs a kereszténység igazi megértéséhez, megéléséhez.

Vannak karizmatikus közösségek, ahol azt tanítják, hogy higgyenek jobban Istenben. A hittel még meg lehet ezt tenni, a bizalommal már nem annyira. Mondhatod, hogy higgyek a szavadnak, de azt nem mondhatod, hogy bízzam is benned. A hit sokszor megszületik egy pillanat alatt, de a bizalomhoz idő kell. Ezért okoz sokunkban visszatetsző érzéseket, ha valaki azt mondja, bízzunk benne. A bizalmat nem lehet ugyanis kikövetelni, azt ki kell érdemelni.

És máris eljutottunk a Jézussal való kapcsolat kulcskérdéséhez, ami tulajdonképpen a hitünknek a kulcskérdése. Az Ige arra int – joggal -, hogy bízzunk meg Benne. De bízni csak úgy lehet Jézusban, ha azt Jézus kiérdemelte. Hogyan tudja Jézus kiérdemelni a bizalmat? Csakis úgy, ha jó tapasztalataink vannak vele és a követeivel.

Csak olyan mértékben tudok megbízni Jézusban, amilyen mértékben Őt jónak és kedvesnek élem, tapasztalom meg az életemben. Csak akkor fogok boldogan az Ő kezébe esni, ha megbízom Benne, hogy megtart a keze, nem esem az üres semmibe.

Ehhez a bizalomhoz tapasztalatok kellenek. Látnom kell az Ő jóságát megnyilvánulni az életemben. Ha viszont erre nem adok lehetőséget, ha nem hagyom, hogy a Vőlegény udvaroljon nekem, nem tudok szerelmes lenni. Lehet, megfogadom, hogy hozzámegyek, mert erre kényszerítenek a szüleim, de így nem lesz boldog a házasságom.

Fontos látni és érteni, hogy mi Isten motivációja.
Az Ő motivációja nem az ítélet. Nem a pusztítás. Nem a fenyegetés. Hanem a szerelem. Isten ráadásul ebbe a világba volt szerelmes. Nem egy elképzelt, rózsaszín világba, hanem ebbe a tökéletlen, megtört világba. Látott benne valamit, amibe bele lehet szeretni, sőt, szerelmesedni.

Ha ezt nem értjük meg, semmit nem értünk. Isten már akkor szerelmes lett beléd, amikor még esetleg te sem láttál semmi szeretetre méltót magadban. Ezt nehezen tudjuk elhinni, mert ilyen sehol a világon nincs, legfeljebb a rózsaszín kötésű lányregényekben, meg a brazil sorozatokban.

Sokszor azt sem tudjuk felfogni, hogy Isten nem fordul el a hibáinktól. Néha azt gondoljuk, Ő undorral tekint ránk valamilyen hiba miatt, és távolról egy bottal piszkál meg minket, mint valami csúszómászót. Azt is szoktuk hallani, hogy Isten a bennünk rejlő lehetőségekbe, az új emberbe szeret bele.

Ez lehet, hogy így van, mindenesetre a szerelmét már akkor nyújtja, amikor mi még teli vagyunk hibával. És ezeket nem úgy gyógyítja meg, hogy azt mondja, addig nem fogok járni veled, amíg hibáidat ki nem javítod, hanem teljesen őrült, érthetetlen módon belénk szeret.

A kapcsolat, ha ideálisan alakul, átformál minket. Kivirulunk, megnő az önértékelésünk, szívünket átjárja a szerelem, a szeretet és a bizalom. A kapcsolat problémáit tükrözi, ha még hosszú hónapok, évek múlva is csúnyának, bűnösnek, szeretetre méltatlannak látjuk magunkat, ahelyett, hogy szerelmesünk szemével igyekeznénk látni saját énünket. Ez az új látásmód pedig csak úgy alakulhat ki, ha elég időt tudunk egymás jelenlétében tölteni, és meg tudunk fürdeni szerelmesünk szemében, szerelmében.

Jézus is vágyik a szerelmünkre. Valami kikutathatatlan okból kifolyólag Jézus akarja a mi szerelmünket is. El akarja nyerni a bizalmunkat, meg akar minket hódítani. Vár arra, hogy megszülessen a szívünkben a felismerés: olyan jó lenne, ha megajándékozna egy házassági ajánlattal!

Vannak emberek, akik érzelem nélküli életre rendezkednek be, mert félnek a csalódásoktól, és így sokkal biztonságosabb, élhetőbb az életük. Ez nagyon szomorú, és nem valószínű, hogy így meg lehet egyáltalán Jézus szerelmét ízlelni.
Nem úgy működik ugyanis az élet, hogy a szívem egy részéből kiplántálom az érzéseket, míg a másikban meghagyom. Ha elkezdem kizárni a szeretetet a szívem egyik részéből, akkor mindenütt elkezd szürkülni az életem. Ha bizonyos emberek felé megkeményítem a szívemet, akkor lassacskán mindenütt keményebbé válik.

Lehet, hogy ez eleinte senkinek sem tűnik fel, még magamnak sem. Egy idő után azonban fokozatosan elveszítem az önreflexió képességét, és csak azon veszem észre magam, hogy sivár és boldogtalan az életem. A megtérés arról is szól, hogy újra igent mondok az életre, a szeretetre, és ezt a bátor életet már nem saját erőből, hanem Isten erejéből fogom élni.

Ez azt is jelenti, hogy nem akarok elbújni az ütések elől. Ha valaki arcul üt jobbról, nem az a reakcióm, hogy felveszek egy bukósisakot. Nem kezdek el védekezési mechanizmusokat kiépíteni. Hanem odatartom az arcomat.

Nem azért, mert nem fáj, hanem mert megtanultam Jézus elé vinni, és az Ő segítségével feldolgozni a fájdalmat. Ha kell, napjában hetvenhétszer is.

Ez is iszonyatosan nehéz, munkás feladat. Sokkal könnyebb a széles utat választani, ami a védekezés, a fásulás, a keményedés útja. Sokkal nehezebb a keskeny utat választani, ami arra a paradoxonra épül, hogy minél több szeretetet adok, nekem annál több lesz, és arra, hogy minél kevésbé akarom megvédeni magam, annál inkább tud Jézus megvédeni.

Ez a hozzáállás képes erős családokat és erős kapcsolatokat létrehozni. Merthogy a családban, a kapcsolatainkban is érnek kihívások, eljöhet az a pont, amikor már a családunktól is védeni akarjuk magunkat. Amikor már minden kapcsolatunkban bizalmatlanok vagyunk. Ilyenkor Jézushoz kell fordulnunk. Tőle kell erőt kérnünk a nyitottsághoz. Hogy ne féljünk szeretni, és ne féljünk fájdalmat érezni.

A fájdalom ugyanis nem megspórolható. Nem ahhoz kell az erő, hogy lemondjunk az élet élvezetéről – erre a törvényeskedés tanít. Ahhoz kell az igazi erő, hogy úgy mondjunk le saját önzésünk állandó kielégítési kényszeréről, hogy közben nem irtjuk ki a szeretetet a szívünkből. Ahhoz kell az igazi erő, hogy a fájdalmat is vállalva, merjük szeretni Istent és a felebarátunkat. Még akkor is, ha tudjuk, arcul fog ütni…

Isten szerelme elképesztően, önsorsrontóan kockázatvállaló. Istent nem érdekli, hogy Te esetleg még kemény szívvel hárítod el az Ő udvarlásait. Nem érdekli, hogy kap-e viszonzást, Ő adni akar. És ad, és ad, és ad, és megint csak ad. És abban a pillanatban, hogy felismered, hogy a világegyetem leglovagiasabb személye udvarol Neked, mintha álomból ébrednél, rájössz, hogy a Nap tulajdonképpen Rád mosolyog, az esőcseppek Neked dobolnak az ablakon, és minden egyes pillanatban Isten egy újabb sort ír a Neked címzett, véget nem érő szerelmes leveléhez.

Mert a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Isten szerelme annak ellenére újul meg mindig, hogy mi elmegyünk a szerelme mellett, néha kigúnyoljuk, megtagadjuk, sőt, a legrosszabb, hogy gátlástalan csábítónak, a törvénybe, a börtönbe édesgető kegyetlen úrnak állítjuk be. A sok csalódás ellenére Isten szíve még mindig nyitva áll. És ez az, amiért üdvösségünk lehet: mert Ő áll mögötte, és az Ő szeretete, az Ő szerelme megtart.

Amikor mi hirdetjük az evangéliumot, sokszor csak szavakat mondunk. Ezek a szavak pedig ugyanazok a szavak, amiket mindenki más használ, amikor valakit a maga csapatába akar verbuválni.

Jézus szerelmi üzenetet hozott erre a földre. A feladatunk ezt az üzenetet megélni, néha fájdalmas, élő szerelmes levéllé válni, Isten szerelmes levelévé.

Ha a szavakat lejáratták, keressünk más megoldást. Ha egy ölelés hitelesebben adja át Isten szeretetét, öleljük meg azt, akinek akarjuk a megtérését. Ha egy könyv felolvasása jobban adja át Jézust, olvassunk neki fel egy könyvet.

Jézust vigyük, és az Ő szerelmét. Adjunk esélyt arra, hogy Jézus szerelme megérintse, magához vonzza azokat, akik a környezetünkben élnek.

Kozma Imre atya, katolikus pap, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke, egyszer arról tett bizonyságot, hogy soha életében nem akart megtéríteni senkit. Csak szeretni akarta az embereket. Ennek ellenére jó néhány százan megismerkedtek Jézussal a szolgálata során: Kozma atya azonban nem eladni akart nekik valamit, hanem szeretni őket, és megismertetni őket Valakivel. Ez pedig nagy különbség!

Jézus nagyon tapintatos szerelmes. Nem ront ajtóstul a házba, nem fenyegetőzik, nem átkozódik. Kint vár egy virágcsokorral. Ha Jézus szerelmét akarjuk közvetíteni, meg kell tanulnunk tapintatosnak, a másikra tényleg odafigyelőnek lenni.

Advertisements

, , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s