Vedd fel az ágyadat és járj!

Eric az Istentől kapott szabadságról prédikál


Vasárnap Eric Barnes volt a vendégünk. Tanítását a János 5,1-18 (gyógyulás a Bethesda tavánál) és a Lukács 5,1-11 (a csodálatos halfogás) igéire építette. Elmondta, hogy Jézus ugyanúgy megszabadít betegségünk terhétől, ahogyan a bűneink terhétől. John Bunyan írja A zarándok útjában, hogy amikor a megterhelt főhős a kereszthez ér, nehéz, bűnökkel teli zsákja magától leoldódik válláról. Ilyenkor a szabadságtól ugrálni tudna az ember, ahogy sok meggyógyult emberről olvashatjuk az Újszövetségben (Apcsel 3,8).

"Azokban a napokban eljöve János és prédikál Júdea pusztájában."


A bűn nem csak elviselhetetlen terhet jelent, de börtönbe is zár. Jézus azonban a mi nagy szabadítónk! Az Ő közelében rádöbbenünk, mennyire bűnösök is vagyunk. Először elküldenénk a Megváltót magunk mellől, mert szentségétől annyira mocskosnak látjuk magunkat, azonban Ő lehajol hozzánk és azt mondja: Ne félj, mostantól embereket halászol! Csak kövess engem! Krisztus követése maga a szabadság. Bűneink terhe nélkül valóban önmagunk lehetünk és olyan dolgokat élhetünk át, amiket azelőtt el sem tudtunk volna képzelni.

Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. 1Korintus 2,9

Férfireggeli a Közhelyben!

Reklámok

, , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s