Vigasztaló igék

Augusztus 15-én azokról az igékről szólt a prédikáció, amikkel Isten vigasztalni tud minket a nyomorúság idején. Ezek az igék kincsek. Sokszor voltunk magunk alatt, és nem volt senki, aki ezeket megosztotta volna velünk. Pedig milyen jó lett volna, ha akkor épp ezek a vígasztalások kéznél vannak. Nem vagy egyedül az állapodottal, mások is átélték és túlélték, majd leírták, hogy milyen nehéz volt, és azt is hogy milyen jó volt, hogy kitartottak Isten mellett, majd azt is, hogy milyen jó volt utána. Értünk írták le: teérted, énértem és a testvéreinkért. Ha magunk alatt vagyunk, kísért az elkeseredettség. Mégis, ezekben a helyzetekben lehet igazán megismerni Isten szabadítását. Ilyenkor edződik a hitünk, hogy később el tudjuk majd venni Istentől a nekünk készített áldásokat.

Péter a reményről, vigasztalásról tanított


Vigyázzunk, hogy ne gyökerezzünk bele a keserűségbe, mert akkor elvágjuk magunkat az egyetlen segítségtől. Imádkozzunk nagyon és nézzünk előre Jézusra, nézzünk a próbák céljára és az örökkévalóságra! Ha pedig hátra nézünk, akkor csak az Istentől kapott korábbi bizonyságainkra és szabadításainkra nézzünk! Rengeteg ilyen van, csak menjünk az Úr elé, és emlékezzünk meg a csodáiról! Isten nem ígérte, hogy nem lesznek nyomorúságok, de azt megígérte, hogy soha nem hagy el. A 77-es és 73-as zsoltárok panaszkodással kezdődnek, a zsoltáríró azt is leírja, hogy már-már úgy érzi, Isten elhagyta őt és nem törődik már vele. De a zsoltár közepén Isten elé megy, és mindent megért. Akkor már eszébe jutnak Isten nagy cselekedetei és feltör belőle a hálaadás. A zsoltár végén már felszabadul a vigasztalás, nyoma sincs a depressziónak. Hasonlóan ír Jeremiás is a Siralmak 3-ban:

Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:  minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.  Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. Üljön hát magányosan és maradjon néma, amikor ráteszik. Hajtsa porba fejét, talán van reménysége. Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák.  Mert nem vet el örökre az Úr.  Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. (Siralmak 3,18-34)

Az Oazában is jártunk, Aradon


Nyomorúság idején imádkozzunk sokat, legyen benne sok hálaadás, mert a hálaadás az első lépés Isten jelenlétébe (Zsoltárok 100,4). Ne essünk abba a hibába, amibe Izrael népe esett, amikor a pusztában vándoroltak. Ha valami nehézség jött, elkezdtek zúgolódni Isten ellen és Mózes ellen, ahelyett, hogy hálát adtak volna és azután kérték volna Istentől szükségeik betöltését. Nekünk nagyobb reménységünk van és sok leírt példa a Bibliában, amiből megtanulhatjuk Isten útját.

Újra együtt volt a dicsőítő csapat


Larry, Katie és Károly 16-án, kedden érkeznek meg Magyarországra. Már nagyon várjuk őket, hiszen olyan régen elutaztak.

Az augusztus 7-ei hétvégén újra velünk volt Jan és Jerry. Jan tanított a bátor bizonyságtételről.

Reklámok

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: