Mi a sáfárság?

A sáfár szó gondnokot jelent. Olyan szolga, aki urát képviseli a rá bízott feladatok elvégzésében. Rendelkezik megbízója hatalmával, de ha hibázik, felelnie kell a kárért. A sáfártól ura hűséget és lojalitást vár el.

Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. (1Korintus 4,1)

Sáfár, gondnok, intéző, felelős vezető, megbízott

A jó sáfár példája József. Nemcsak szolga (diakonosz), de rabszolga (doulosz) is volt Potifár házában és a Fáraónál. Rabszolgaként is hűséges volt urához, a rá bízott javakkal pontosan elszámolt, feladatait lelkiismeretesen teljesítette. Akkor sem felejtette el, hogy hol a helye, amikor Potifár felesége el akarta csábítani.

És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem. Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, mindenét az én kezemre bízá. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen? (1Mózes 39,7-9 – Károli)

A sáfár görög megfelelője az “oikonomosz”. A szó töve az “oikosz”, azaz “ház”. A sáfár (gondnok) a házra visel gondot, a ház dolgaiért felelős. Hatalma van ura ingóságai fölött, más szolgák fölött, sőt bizonyos családtagjai fölött is. Rendelkezik gazdája üzleti ügyeiben, betekintése van terveibe. József rabszolgaként került igen magas hatalmi pozíciókba és haláláig rabszolga is maradt, pedig második ember volt a Fáraó után a birodalomban.
Az Úré a föld és mindaz, ami betölti (2Korintus 10,26). Mi csupán gondozók vagyunk. Az ember első sáfári feladata az Éden gondozása volt (1Mózes 2,15), később Isten az egész bolygót az emberre bízta. Hatalmat adott nekünk a föld felett, de Ő maradt a tulajdonos, aki egyszer vissza fog térni, hogy elszámoljon a gondnokokkal.

Sáfárokként felelősek vagyunk családunkért, pénzünkért, tulajdonainkért, képességeinkért, tehetségünkért, időnkért, önmagunkért és egymásért. Sajnos néha úgy bánunk ezekkel a dolgokkal, mintha csak ránk tartoznának, és a fontossági sorrendet is elrontjuk. A felsoroltak közül mi áll nálunk az első helyen? Talán önmagunk?

Persze az igazi élet inkább hasonlít egy tál spagettire, mint egy rendezett fiókrendszerre. Minden függ mindentől, mert minden össze van kapcsolva mindennel. Ha nem is látunk át mindent, egy fontossági sorrend betartása segít, hogy jól el tudjuk látni sáfári teendőinket. De mi a legfontosabb? Ebben segít eligazodni az első parancsolat. Figyelem! Ez parancsolat, nem pedig vélemény! Parancsolat, nem javaslat, sem alternatíva.

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Máté 22,37-40)”

Isten adott nekünk fontossági sorrendet: az első két parancsolat a legfontosabb. Ez máris segít abban, hogy önmagunk helyett Istent és embertársainkat helyezzük az első helyre, megszabadulva az önközpontú gondolkodásmódtól, ami minden sorrendet eleve elront. Nem lehetünk jó sáfárok, ha nincs jó kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal. Ha eddig nem így csináltuk, meg kell változnunk.

Mindenki arra gondol, hogy megváltoztatja a világot, de arra senki sem gondol, hogy magát változtassa meg. (Lev Tolsztoj)

Larry felteszi a pontot az i-re


Ha az alábbi három kérdésre tiszta szívvel válaszolunk, akkor könnyebben megérthetjük, hogy személyesen nekünk miben kell változnunk. A változás kérdései:
– Mit csinálok, ami nem segít?
– Mit nem csinálok, ami segítene?
– Mi az, amin változtatnom kellene?

Fontos személyiségjegyei a jó sáfárnak: könyörületes, törődő, nagylelkű, elégedett, hálás, kedves, hűséges, engedelmes, számonkérhető, mértékletes, igazságos, megbízható, imádságos lelkületű. A jó sáfár nem a saját érdemének tudja be az Istentől kapott ajándékokat, nem a haszonszerzés mozgatja, nem önmagát kényezteti, hanem a többiekért ég a szíve! Mi sáfárai vagyunk Isten ajándékainak és az evangéliumnak. Ezek igen drága dolgok, mégis ingyen kaptuk őket. Ingyen is kell továbbadnunk (Máté 10,8).

Az evangéliumok többször is írnak arról, hogy isten nem azért adja ajándékait, hogy őrizgessük, hanem célja van velük. Használnunk kell a kapott tálentumokat, gazdálkodnunk kell a ránk bízott kincsekkel. Aki sokat kapott, attól többet várnak. Olvassátok el az alábbi igéket a sáfárságról: Máté 25,14-31; Lukács 12,42-48; Lukács 19,11-27; 1Péter 4,10-11.

Ha kaptál valamit Istentől és nem használod azt,
elveszi és másnak adja, megnézheted magad!

Reklámok

, , , ,

  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: